Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1939 (7. évfolyam, 74-97. szám)
1939-04-02 / 75. szám
(Trianon 19.) 1939 április hó 2. SZABOLCSI MURLAP 3. oldal MMMUMMBHI Olahváry Pál elnök rámutatott, hogy az egyesület működése eleinte azért nem volt eléggé sikeres, mert a tagok nem kaptak olcsó védőszereket. Meleg szavakban mond köszönetet a vármegye alispánjának, aki megfelelő helyiség átengedésével lehetővé tette, hogy az egyesület most már raktáron tarthassa a megfelelő, olcsó védőszereket és eszközöket. A számvizsgáló bizottság és a pénztáros jelentése után a közgyűlés jóváhagyólag tudomásul vette az egyesület múlt évi gazdálkodásáról szóló jelentést, majd a tisztújítást ejtette meg. Elnökké lelkes egyhangú határozattal Sarvay Eleket, alelnökökké Dolbos Lászlót és Mibeez Tamást, igazgató-pénztárossá Rajkv Jenőt, ellenőrré vitéz Vidovieh Ferencet választották meg, majd betöltötték a kisorsolás következtében megüresedő választmányi tagsági helyeket. Bársonyát importálank Lengyelországból Burgonyából megfelelő készletek vannak az országban, azonban a belföldön levő magas burgonyaárak miatt olcsó népélelmezési burgonya behozatala ügyében tárgyalások f ol y n a k Lengyelországgal. Mint informátorunk jelenti, a tárgyalások előrehaladott stádiumban j vannak. Molnár Gyula dr. városi tisztiorvosi Husztra helyezték A megüresedett tisztiorvosi állást hamarosan betöltik .Aliig néhány hómappal ezelőtt nevezte ki a belügyminiszter Nyíregyháza tisztiorvosává Molnár Gyula dr.-t. A polgármester a város péntek délutáni közgyűlésén bejelentette, hogy a belügyminiszter Molnár Gyula dr.-t Husztra m. kir. tisztiorvosnak nevezte ki, minek folytán Molnár dr. Nyiregytháza város tisztiorvosi állásáról lemondott. Az átSZIVARKAHUvELY ES PAPÍR helyezéssel egyidejűleg bejelentette Szoíhor Pál, hogy Valent Mihály .városi tisztiorvos katonai szolgálatra vonult be és jelenleg Hartos János dr. egyedül látja el a tisztiorvosi teendőket. A képviselőtestület felhatalmazására a polgármester azonnal intézkedik a megüresedett állás helyettesítéséről é9 gondoskodik annak végleges betöltéséről. Légvédelmi fe,szerelése k oktató anyagok. -afm A T álarco k UH4 védelmi cikkek „MINIMAX" és „P1R0FU6A" tűzoltó készülékek -oTüzoltó felszerelések -0— Légoltalmi és Felszeielési KFT. megbízottja. Kreskai Gyula rádiótechnikus laboratóriuma és szaküzlete Iskola utca 6. szám, TE L7, E 7 FO N Országzászló mögött. MOVE a Mérey Ferenc tart hétfőn előadást a Bessenyei Körben A Bessenyei Kör irodalmi szakosztálya hétfőn délután 6 órakor a városháza kiis tanácstermében felolvasóülést tart, amelyen dr. Mérey Ferenc kereskedelmi iskolai tanár tart előadást. Előadásának tárgya a kultúra válsága lesz, ismertetni fogja azokat a legújabb filozófiai irányokat, amelyek Spenglertöl a mai napig mindazokat a gondolkodókat foglalkoztatják, akik a kultúra válságát tartják a legmélyebb lelki válságnak korunk életében. Huyzinge legújabb könyve, mely szintén a kultúra válságát tárgyalja s mely oly sok pro és kontra véleménnyel találkozott, szintén tárgya lesz az előadásnak s így különöskép felhívjuk az érdeklődők figyelmét Mérey Ferenc dr. előadására. Az előadó nagy tudása, széles látóköre, alapossága biztosíték arra, hogy az előadói asztalnál ismét kiváló egyéniség jelenik meg, aki C9ak emelni és fokozni fogja azt a nívót, ami az eddigi hétfői munkadélutánokon tapasztalható volt. Vendégeket szívesen lát a szakosztály. A felszabadult Felvidéke szépsége a városháza nagytermébea giiáját sugározva beszélnek a Csallóköztől a Verhovináig terjedő és most felszabadult ősi föld szépségeiről. Mint tiszta tó vizében a körötte mosolygó virágok, úgy tükröződik az Ipolyság, Rozsnyó, Rimaszombat 1, Léva vidékének, a Garam gy igéző Telefon 11. sr Uránia Filmszínház Teleion Április 2 3 4. Budapesttel egyidöben! Vasárnap hétfő-kedd A varieté csillagai Az első milliós magyar film, — A főszerepekben : B o r d y Bella, Jávor Pál, Szeleczky Zitta Páger Antal, Vaszary Piroska, Mály Gerő. Előadások: Vasárnap délelőtt fél 11 órakor és délután 3-5-7 és 9 óra; kezdettel, hétfőn és kedden s/«3, »/«5, »/«7 és */*9 órakor. A délután 3 órai előadások kedvezményes helyárakkal . A húsvét előtti idők komoly művészi esemé'nye Nyíregyházán az a tárlat, amelyet a szivek-lelkek gyönyörködtetésére a Bessenyei Kör képzőművészeti szakosztálya zalai Szialay Pál képzőművész rajztanár, mintegy száz legszebb képeiből rendezett. A tárlat ma nyílt meg és holnap, vasárnap Nyíregyháza közönsége nagy érdeklődéssel keresi fel Szalay művészetének szép, együttes dokumentálását. Van valami ezekben a nemes hangulatú, panteista mélységű képekben a magyar szív imádatos odahajlásból a Felvidék magyar szépségei felé. Mert a Szalav képek önfeledt pillainatos ncxsztaltá jainak finom esztétikája a Szál aytárlat pikturájában. Aki szereti hazájának szépségét, aki vágyódik a felszabadult vidékek árny és fény, szín és grafikai szenzációi után, okvetlen nézze meg ennek az álmodozásában is biztoskezü festőpoétának tárlatát, amely betölti a városháza nagytermét. Belénincs. Hungária Filmszínház Ezelőtt: Városi Filmszínház. Telefonszám: 503. Aprdis 2-3 4. dudapesHel egyidöben! Vasárnap hétfő-kedd A varieté csillagai Az első milliós magyar film. — A főszererepekben: B o r d y Bella, Jávor Pál, Szeleczky Zita. Páger Antal. Vaszari Piroska, Mály Gerő, Előadások kezdete: Vasárnap 2, 4,"6, 8 10 órakor hétfőn, és kedden V<4, V<6, V«8, VU0 órakor. A d. a. 2 és 3 őrai előadások kedvezményesek.