Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1939 (7. évfolyam, 74-97. szám)
1939-04-14 / 83. szám
6. oldal iraaan itta (Trianon 19.) 1939 április hó 14. >•»•! Illír- -• -1fcr^T>«ltr-TrTi«aFwlfr~-T • r Nekihajtott autójával a sinautönak, súlyos sérüléseket szenvedett és megbüntették érte Súlyos autószerencsétlenség történt az elmúlt évten Debrecen határában. Balla János dr. nyírbátori ügyvéd autóján Debrecen feié közeledett, amikor egy útkereszteződésnél összeütközött a Melyivasut egyik sinautőjával. A karambol következményeképpen dr. Balla János rendkívül súlyos sérüléseket szenvedett, de a sinautó utasaival szerencsére semmi baj nem történt. Balla János dr. ellen íngóvagyonrongálás vétsége miatt [indult eljárás és az ügy szerdán került a debreceni büntetőtörvényszék Tokay tanácsa elé. A főtárgyaláson az ügyvéd ártatlanságát hangoztatta. Elmondotta, hogy az országúton szekér haladt el autója mellett és a sarat a szélvédő üvegre szórta. A sártisztitó rudacska éppen akkor kezdett el mozogni a szélvédő üvegen, amikor ahhoz a jelzőtáblához értek, amelyen fel volt tűntetve, hogy: „Vigyázz, ha jön a vonat!" Ilyenformán nem tudta, hogy a közelben sinek vannak. A sinautót ugyan már messziről látta kanyarogni, de amikor a közelébe ért, a magas fák eltakarták előle és nem gondolta, hogy szembetalálkoznak egymással. Abban a pillanatban, mikor a sínekhez ért, robogott oda a sinautó is. Az autót nyomban lefékezte, hogy a karambolt elkerülje, inkább belevezette az árokba. A szerencsétlenséget azonban még igy sem lehetett elkerülni, az autó hátEÓ része nekivágódntt sinautónak. Kihallgatta a törvényszék a sinautó soffőrjét is, aki azt vallotta, hogy szabályosan leadta a jelzéseket és azt hitte, hogy az autó fé kezni fog a sinek előtt. Szerinte a gépkocsi az orrával vágódott neki a sinautönak. Több tanút hallgatott még ki a bíróság. A sinautó utasai elmondották, hogy Balla János dr. közvetlenül a sinek előtt befordította autóját az utmenti árokba, hogy megpróbálja elkerülni a karambolt. A biróság a perbeszédek elhangzása után Balla János dr.-t száz pengő pénzbirságra itélte, de a büntetés végrehajtását az enyhilő körülményekre való tekintettel káromévi próbaidőre felfüggesztette. Az idei március időjárása Sokszor találkozunk olyan véle ménnyel, hogy az időjárás csak ujabban lett szeszélyesebbé, régen telen tél volt, nyáron meg nyár. Ezidén a tavasz januárban és februárban élte ki magát, utána jött a tél márciusban, viszont április eleje már nyári napokat hozott. Az időjárás pedig mindig szeszélyes és kiszámíthatatlan volt. Igazolják ezt az állításomat a Nyíregyházán immár 79 év óta nap nap mellett eszközölt feljegyzések, amelyek bizonyára elfogadhatóbb tanuk, mint a jó emlékezettel biró emberek emlékei. Az emlékezet az idők folyamán a mellékestől, a lényegtelentől megszabadul s csupán a fontosat, jellegzetesei tartja meg. — Bármilyen enyhe is legyen a tél és bármilyen hűvös a nyár, mégis csak télen hordjuk a télikabátot, enyhesége ellenére is havazással és nem zivatarokkal jár s ezért emlékezetünkben a tél ismertető jelei egy képpé állnak össze, amelyhez a je lenlegi telek többé- kevésbbé hasonlítanak. így van ez a többi évszakkal is. Ha például igazuk lenne az emlékező embereknek, akkor jó régen, 1875-ben nem lehetett volna még 3 fokkal hidegebb március, mint amilyen az idei volt.|Az akkori hőmérsékletek általában megegyeznek a normális februári hőmérsékletekkel. S azóta nem kevesebbszer, mint 15 ször fordult e!ő hidegebb március az ideinél. De hogy az ellenkezőre is láthassunk példát, mindjárt a következő évben, 1876-ban az ideinél 4 és fél fokkal melegebb volt a március. — 1916 ban még ennél is melegebb volt az első tavaszi hónap másfél fokkal. A legmelegebb és leghidegebb fciárcius között 10° C. a különbség. ami azt mutatja, hogy időjárásunk szélsőséges s az idők folyamán tarka egymásutánban a legkülönbözőbb időjárású hónapokat élhetjük át. Érdememes megemlíteni még, hogy idei márciusunk csupán félfokkal volt melegebb a februárnál s az első három hónapban mért legmagasabb hőmérséklet egyformán közel járt a 13 fokhoz, a legalacsonyabb pedig februárban és márciusban is —7° C. Eső több esett, mint márciusban szokott és feltűnően sok volt a csapadékos, főleg havas nap, A 48 ram. eső azonban messze mögötte marad az 1919 ben esett 110 mmnek, viszont tekintélyes mennyiség az 1910-ben esett 3 mm-hez képest. A sok esőnek megfele'ően sok volt e borús nap s a napsütéses órák száma is 32 óra hiányt mutat. Az összesen lehetséges napsütéses órák 28 százaléka volt csupán napfényes. Mindent összevéve elmondhatjuk, hogy az idei március kellemetlenebb és rosszabb volt, mint reméltük és remélhettük. A természet újraéledését nagy mértékben hátráltatta, de bizonyos áz is, hogy szélsőséges időjárást nem hozott s többlet esőjével jóvátette a mezőgazdaságban azt, amit hüvösségével elrontott Ambrózy Géza. ^^••MmHnmHMmm^HMMMnMai Nyiregyháza megyei város polgármesteri hivatala. K. 10422—1939. HIRDETMÉNY Nyíregyháza megyei város helyhatósága közhírré teszi, hogy legközelebbi országos vásárját április 17. napján, hétfőn tartja meg, amelyre vészmentes helyről mindenféle állat felhajtható. Nyíregyháza, 1939. április 12. Szohor s. k. polgármester Ritka tőkebefektetési alkalom Tlszja jövedelem 8_wáa|ék. itf^ís^sfe és mellékhelyiségekből álló tiszta téglából épült .még 15 évig adómentes összkomfortos ház. Évi bérjövedelem 1.500. Evi adó 140 pengő. I Eladási ár 17 000 pengő — Kedvező fizetési feltételek. Megbizott: ny. banktisztviselő ingatlanforgalmi irodája Nyíregyháza, Nyirvlzpalota. Széchenyi ut 1. Megkezdődik a fausztatás a Tiszán A ruténföld egyik legnagyobb kín cse mindig a hegyeket borító erdők szinte kiszámíthatatlan mennyiségű fája volt. A 20 éves cseh uralom, amely Kárpátalját elsősorban gyarmatnak tekintette, rablógarázdálkodást honosított meg az erdők kitermelésében. A vállalatok a magyarországinál jóval enyhébb cseh erdőtörvény rendelkezéseit sem tartották meg és minden rendszeresség nélkül helyenkínt egész erdőket vágtak ki. Különösen az utak mentén szembeötlő, hogy azok a hegyek, amelyeket évekkel ezelőtt még dus rengeteg boritott, ma már kopáran szomorkodnak. A 20 év előtti tájakon a teljesen rendszertelenül folyó kitermelés, ami már valóságos erdőirtássá fajult, számos helyen elváltoztatta a vidéket és legfeljebb a főidből félméterre kiálló rönkökből lehet következtetni, hogy itt valamikor sűrű volt az erdő. Különösen az utak és a folyók mentén pusztították ki a csehek a fákat, mert itt voltak a leg kényelmesebb szállítási lehetőségek. Több hegyoldal már egészen közei áll a karsztosodáshoz és a legsürgősebb intézkedésekre lesz szükség, hogy pótolni lehessen a csehek pusztításait. Egyetlen ihelyen sem látni fiatal fákat, mert az irtás mel lett a pótlásról nem gondoskodtak. A rutén nép egyik fő kereseti forrása az erdőkitermelós volt. Sok helyen már ismét megkezdődött a fnusztstás. A Tisza partján összetá kolták a tutajokat, hogy az idő enyhülésével leereszkedjenek az Alfö dre, amely 20 évig el volt zárva a nép előtl. 134—1939. VÍZ. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY KIVONATA A nyírbátori kir. járásbíróságnak 2489—1938. sz. alatt kelt kielégítési végrehajtást rendelő végzése foiytán Neuzer Mihály és társai javára 2024 P tőke s járulékai erejéig 1939. évi február hó 28. napján végrehajás utján lefoglalt és 4710 P-re becsült ingóságok, u. m. ökrök, cséplő stb. a nyírbátori kir. járásbíróságnak Pk. 1164—1939. szám alatt keltárverést rendelő végzése következtében Le veleken, Beregtanyán 1939 évi áp rilis hó 17. napján d, e. 10 órakor nyilvános birói árverésen e! fognak adatni. Nyíregyháza, 1939. március 28. VASS BÉLA kir. jb. végrehajtó, n press hirdetése* 15 szóig 1 P 50 fillér, minden további szó 10 fillér. Apróhirdetések 10 szóig 80 fillér, minden további szó 8 fillér, állást keresőknek 10 szóig 60 fillér, minden további sió 6 fillér. KIADÓ LAKÁSOK Poloskát felelősséggel irt Nánássy ciánozó Kossuth utca 9. Telefon 648. Különbejáratü utcai bútorozott szoba előszobával kiadó. Vay Ádám u. 17. Négy szobás, ^mellékhelyiségekkel biri utcai szép lakás áthelyezés miatt azonnal is vagy május l ére kiadó Körte utca 7. szám alatt. x Szép nagy utcai szoba külön be|árattal bútorozva vagy bútor nélkül is, május hó l-re kiadó Körte utca 7. sz. alatt. x z-uia tér 9. szám alatt négy szoba fürdőszobás komfortos lakás, kiadható különbejáratu szobával évi 10C0 pengőért kiadó. 1752-3 Kétszobás előszobás magános ház május l-re kiadó. Érdeklődni Rigó utca 3. — Ugyanott hálószoba bútor eladó. 1777 Csinosan bútorozott különbejáratü szoba olcsón kiadó. Egyház utca 18. BETÖLTENDŐ ÁLLÁSOK Megbízható ügyes füsierkereskedő segédet azonnali belépésre felveszek. — Heringh Dezső. 1738-3 15—16 éves hetes fiút jó fizetéssel felveszek. Cim az Ujságboltban 5x Ügyes varrólányokat azonnal állaadd munkára felveszek. Erdélyi Jánosné sói divatszalon, Bercsényi utca 7. szám. Ügyes bejárónőt keresek délelőttre. — Illatszertár, Luther utca 8. 1779 Perfekt takarítónőt keresek azonnalra. Bocskai utca 12. 1775 Egy mindeneslányt azonnalra keresek. Malom Utca 11. szám. 1773 KÜLÖNFÉLÉ K Egy 9 x 12-es lemezes fényképezőgép (Ernemann) olcsón eladó, Cim az Újságboltban. 3x ZONGORA Egy kiváló jó hangú angol mehanikás fekete zongora kéz alatt olcsón eladó. — Megtekinthető ERDÉLYI és KRÁMER bizományi lerakatában Kállói utca 4. szám. Szerda délután Vasgyár, Mező, Kótaji utca útvonalon a zsidó temetőig elveszett egy félpár barna disznóbőrkesztytt.f Megtaláló jutalom ellenében a kiadóhivatalba adja le. 1746 Jól főző mindenes bejáró szakácsnő állást keres április 15 re. — Cim Kovácsné, Sarkantyú utca 7. szám. 1774 Ebédlő bútor, csillárok, függönyök eladók. Cim a kiadóban. 1778 Külterületen lakók postán is beküldhetik apróhirdetéseiket a hirdetési díj levélbélyegben való egyidejfi melléklésével. Közigazgatási, iskolai és egyhári nyomtatványok a legolcsóbb árbam készülnek OROSZ KAROLY nyomda-üzemében. Nyíregyháza, Bercsényi-u. 3. — Telefon: 577. A szerkesztésért felelős: Jóba Elek. A kiadásért felelős: A Szabolcsi H i r 1 a p lapkiadó betéti társaság Kovách B. és Társai kiadótulajdonos Nyomatott a „Merkur"-nyomdában, Nyíregyháza, Bercsényi-utca 3. szám. Felelős: Orosz Károly.