Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1939 (7. évfolyam, 74-97. szám)
1939-04-14 / 83. szám
2. oldal SZ^BOLCSX hírlap NYÍRVIDÉK ABOLCSI MIS HÍRLAP (Trianon 19.) 1939 április hó 7. Jaross Andor miniszter a magyar megújhodásról nek erkölcsi tanítását arra, hogy a belső magyar megújhodás minidanynyiunkr-a vonatkozó tanait fogadjátok szívetekbe és véssétek leltetekbe. Tudjátok azt is, ihogy a magyar feltámadás még .nem általános. Még s-ckan vannak, akik ma is a reményből élnek. Hogy ezeknek a reménye is valósággá teljesedjék egy jövendő húsvétkor, h-igyjétek el, ezért most elsősorban m.i vagyunk felelősek. Én úgy érzem, hogy Ti velem •együtt vállaljátok újból ezt a felelősséget, mint aiho'gy vállaltátok 20 év minden terhét, melyet a magyar sors vállaitokra rakott. Ebben a szellemben köszöntelek Benneteket e szent ünnepen és kérem a Mindenhatót, erősítsen meg Benneteket, amikor töredelmes iékkkel, de emelkedett szívvel fogadjátok meg a belső inegiújhadást. | — A vérszegénység és a sápadtság kezelésében, reggel éhgyomorra két-három evőkanálnyi természetes „Ferenc József" keserűvíz szabályozza a belek annyira fontos működését, a gyomoremésztést előmozdítja és az étvágyat erősen fokozza. Kérdezze meg orvosát. Az ipartestületi munkaügyi bizottság működésére az elmúlt évben nem került sor, tekintettel arra, hogy a m. kir. iparügyi minisztérium korszerű és szociális rendeletei (a fizetendő legkisebb munkabér és maximális munkaidő) oly mértékben megnyugtatták és kielégítették a munkavállalókat, hegy munkabeszüntetésre nem került sor. A munkaidő és munkabér megállapítása egészen az elmúlt év végéig szakmánként és iparáganként történt, amelyről a m. kir. iparügyi minisztérium — a megállapított rendeletek feltüntetésével -— egy összefoglaló jegyzéket bocsátott ki. A jelzett időpontban azután 12 nagyobb csoportba osztotta fel a foglalkozási ágakat s újabban már ezeken a csoportokon belül történik a munkaidő és a munkaibérek megállapítása. I 10 dkg csokoládé .. .. P — 24 10 dkg mazsola .. .. P —'14 10 dkg mandula .. .. P —-48 10 dkg mogvoróbál .. P —-46 10 dkg dióbél P —44 1 lít. oroszhal (üveg nélkül) P 1*34 !|2 kg Heller sajt .. .. P —-56 10 dkg ementhali sajt .. P —''18 1 kg húsvéti sonka .. P 3 — 1 Jit hegyaljai bor .. .. P —80 i|s lit. tea rum .. .. P 120 7)10 lít, konyak .. .. P 2*60 Batta Taetvórolr fűszer, csemege (is ifittIC5llíei ef t vad nagykereskedők, — Nyíregyháza, Takar^kpalota Vay Ádám u«ca 2. sz >m Telefon; 78 szara. A .város polgármestere részlet esőn beszámolt az Ipartestület múlt évi működéséről. Figyelmet keltett ebben a jelentésben a.z a rész, amely a munkaalkalmakról szól. A polgármester e tárgyban a következőket mondja: Az ipartestületi tagok munkaalkalma az elmúlt évben sem volt kielégíthetőnek mondható, mindöszsze a községi közigazgatási tanfolyam, a városi kertmunkásképző iskola átalakítási, Máv. fűtőház átalakítási, a felsőkereskedelmi iskola tornacsarnokának építési, valamint a tüzérlaktanyában Végzett átalakítási munkálatok az említésre méltók, s bár az előző évi munkaalkalmakat az 1938u évi rendelés felülhaladta, mégsem volt a helyi építő kézműiparosság olymértékben foglal- | koztatva, hogy nyugodtan nézhetett \ volna a téli holtidény elébe, í Az ipartestületi kovács és kerék- 5 I gyártó szakosztály a magánrendelé- s seken felül az elmúlt évben kincs- j tári szekerek szállítására is kapott jj megbízást és az IOKSz. útján a jő- | vőre nézve is közvetlenül bekapcsolódott az esetleges állami munkák szállításába. A ruházati iparosság alkalmi szállító csoportokba tömörülve, szélesá- ; — Nagyarányú építkezések indulnak Miskolcon. Miskolc város -legutóbbi közgyűlése felhatalmazta a .polgármestert, hogy másfélmillió pengős kölcsönt vegyen fel középítkezésekre. Ebből az összegből fogják fedezni a rendőrpalota, közvágóhíd és hűtőház építési költségeit. — Miután a kölcsönfelvétel elől minden akadály elhárult, az építkezéseket előreláthatólag még ennek a hónapnak a végén megkezdik. — Gázolt egy pesti autó. Hideg János ötéves kislfiút Bodrogkeresztúrhatárában elgázolt egy pestirendszámú autó, amely dr. Verebély Pál budapesti magántisztviselő tulajdona. Az autót- ő maga vezette. A kisfiút súlyos sérüléseivel a nyíregyházi Erzsébet-kórházba szállították be. A gázolás ügyében az eljárás megindult. — „Gazdatájékoztatóit ad ki a földmüvelésügyi minisztérium. A m. •kir. földművelésügyi miniszter a földművelésügyi minisztérium ügykörét érintő termelési, állattenyésztési, köz-gazdasági, mezőgazdasági kérdések, földbirtokpolitikai, mezőgazdasági igazgatás stb. kérdésekről a .magyar gazdáknak egy körülbelül 140 oldalra terjedő összefoglalót állított össze és azt „gazdatájékoztató" címen a gazdasági felügyelőségek, a földművelésügyi minisztérium szakhivatalai, valamint a mezőgazdasági kamarák útján teljesen ingyen fogja a gazdaközönség rendelkezésére bocsátani. A gazdatájékoztató levelezőlapon közvetlenül a földművelésügyi minisztériumtól igényelhető, aimely a „gazdatájékoztató"-t ingyen és bérmentve fogja az érdeklődő gazda címére megküldeni. Batta Testvérek f ( női és iérii divatcikkek DívatOSZtályának női fehérnemiiek, harisnyák — — férfi ingek és nyakkendők olcsó tavaszi vására Nyíregyháza, Vay Ádám utca 2. szám. — Telefon 78. szám. Király Sándor operaénekes a tanítóképző május 6-i jubiláris h an g v ersenyén iMájus 6-án, szombaton az egész város érdeklődésének középpointiába kerül a nyíregyházi kir. állami líceum és tanítóképző, melyet — nagy nemzetvédelmi céloktól indíttatva — a világháború kitörésének évében, 1914-ben szervezett meg a kultuszminiszter. Tisza István gróf intenciója érvényesült akkor abban, hogy a 'vértanúság vérkeresztjén csak néhány hónapja átment hajdúdorogi püspökség Nyíregyházára helyezése után nyomban egy olyan állami intézményt keltsen a kormány életre, amelyben a magyar nyelvű görögkatolikus magyarság számára lelkes magyar tanítókat képezzenek és a hajdúdorogi magyar püspökség nemzetpolitikai aktivitását a tanítóság ezreinek pionir-munkájával tegye átformáló és megtartó erejűvé. Azért történt, hogy a legvéresebb harcok évében, a világháborúban született meg a nyíregyházi állami tanítóképző. Az intézet nagynemzeti kulturális feladatát mindenkor lendülettel és magas színvonalon töltötte be és ma öntudattal tekint az eltelt negyedszázadra. Május 6-án, délután 5 órakor ünnepélyes díszgyűlést tart a tanári testület, a kultuszminiszter, a tankerületi főigazgatóság, a vármegye, a város közönségének, a testvérintézeteknek, a tanítóságnak, a volt növendékeknek, most már lelkes, buzgó tanítóknak részvételével. Ezen a rövid díszközgyűlésen ismertetik •nagy kontúrokban az elmúlt negyedszázad történetét. Az ünnepi beszédet Kiss József kir. főigazgató mondja. Este fél 9-ikor a Korona nagytermében magasszínvonalú művészest lesz. Ennek a hangversenynek szereplőire és számaira még visszatérünk, csak annyit említünk itt meg. hogy az intézet egyik kiváló énekes művész növendéke, Király Sándor operaénekes is fellép a nagy jubileumi estén. Ehhez a nagy számhoz méltó lesz a többi szereplő is, akik felejthetetlenné fogják tenni intézetünk negyedszázados ünnepi fordulóját. Nem volt kielégítő az ipartestületi tagok munkaalkalma tette ki a munkavállalás területét, így a szabóipaTi szállítócsoport és a cipészipari alkalmi szállító csoport is több állami és városi munka végzésére nyert el megbízást. Az ipartestületi tagok munkaalkalmának szaporítása és általában gazdasági érvényesülésének előmozdítása érdekében Valkó Pál alelnök és Oláh E. Zsigmond munkaügyi bizottsági elnök kezdeményezésére az Ipartestület gazdasági nagygyűlést tartott, almelyen a kezdeményezőkön kívül dr. Diezigh Alajos kamarai titkár tartott előadást s ennek eredményeképpen az Ipartestület előterjesztéssel is fordult a debreceni Országos Kongresszus elnökségéhez. Jaross Andor felvidéki miniszter most írhatta meg először húsz év gyötrelme után magyar lapba magyar módra a feltámadásról szóló cikkét, amely a Kárpáti Híradóban jelent meg ezzel a címmel: Húsvéti megújhodás.. . Jaross Andor cikkében többek között ezeket mondja: Üjjá kell születniök az intézményeknek, szerveinknek, közigazgatásunknak, gazdasági rendszerünknek, újjá kell születni sajtónknak, irodalmunknak és művészetünknek, de mindezek előtt újjá kell születniök magliknak az egyéneknek. — Higyjétek el, enélkül belső megújhodás lehetetlen. Reformot csak úgy lehet elképzelni, ha az emberek is megújulnak. Reformot nem lehet úgy elképzelni, hogy új kereteket teremtünk, cégtáblákat festünk, de az új cégtábla mögött a régi portékát kínáljuk. Valamennyiünknek -mindennapi egyszerű életében kell önmagára, családjára és környezetére alkalmazni azokat az elveket, melyeket mi olyan sokszor magától az állaimtól, a közülettől és a hatósági szervektől megkívánunk. Most már az államtulajdon éppen ,mi vagyunk, magyarok s ez az állam olyan, amilyenné mi akarjuk alakítani. De az állam nem tud olyanná formálódni, amilyenné a vezető akarja, ha a tömeg, a nép nem érti meg, hogy minden egyes egyednek magáévá kell tennie azokat az eszméket, ideálokat, melyeket olyan sokszor gyűlések keretében, hírlapok hasábjain hirdetünk és megismételünk. Érettek vagyunk politikailag és társadalmilag is. Tudjátok, hogy messze van az az idő, amikor a politika Ígéretek sorozata volt. Ma a politikusnak ennél sokkalta felelősségteljesebb feladatot kell vállalnia: a nép nevelőjévé kell válnia. S ebben az esetben nem gyermekek, könnyen hajlítható gyermekek szellemi gondozása lesz a feladata, hanem az élet .viharában sokszor megacélozódott, kemény felnőtt embereket kell nevelnie s azoktól kell megkövetelnie, hogy tagadják meg régi hibájukat, ha ilyenek •vannak s öltsék magukra a.zt a lelki habitust, amelyet ők a vezetőktől várnak. Ma, ezen az első húsvéton, amikor a feltámadás gondolata nem reménykeltés, hanem átélt valóság, arra kérlek benneteket, használjátok ki ennek a nagy keresztény ünnep-