Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1939 (7. évfolyam, 49-73. szám)

1939-03-29 / 71. szám

(Trianon 19.) 1939 március hó 29. í OLC 8 I 5. oldd Qrszágépités kezdetén vagyunk, mondotta a mi­niszterelnök. Nyilvánvaló, hogy a hősi magyar erő megnyilatkozásai után, a megnagyobbodott ország­ban növekedni fog az az erős dina­mikai hatás, amely már az utóbbi időben is az ország átépítésére fe­szítette itt a tehetségeket. Ez az újjáépítés most kettőzött erővel indul meg. A tisztes erkölcsi élet vágya fűti ezt a munkát. Az új or­szágformálásban minden becsüle­tes magyar építőerő részit fog ven­ni. Nemcsak területben gyarapod­tunk, hanem erőben, tekintélyben ís, amely belső életünket is erő­sebb ritmusúvá teszi. Hatalmas egybefogásra lesz szükség és erre készek vagyunk valamennyien, amint készek voltunk a nagy na­pok hívásának is eleget tenni öröm­mel, boldog odaadással a néppel a népért. NAPIREND Márei«s 29. Szerda. Róm. kat. Auguszta Gör. kat. Márk. Prot. Ci­rill. Izr. Nisan 9. A nap kél 5 éra 32 perekor, nyug­szik 18 óra 9 perckor. A hold kél 12 óra 26 perckor, nyug­szik 1 éra 43 perckor. Magyar napirend: A budapesti tár­gyalások és a szlovák-magyar határ mentéi, lejátszódó incidensek a leg­szögesebb ellentétben állanak egymás­sal. Nem akarjuk azt hinni, hogy ezek a szlovák kormány hallgatólagos be­leegzezésével történtek volna. Inkább hajlandók vagyunk elhinni, hogy a régi cseh szellemnek, esetleg cseh hadse­regbeli vezetőknek a maradványai ki­sértenek s zavart akarnak kelteni. Le­het, hogy ezek a bajkeverők arra szá­mítanak, hogy sikerül általa olyan fe­szBltséget kirobbantani, amelynek ki­számithatatlan következményei lesz­nek. A határozott magyar intézkedések azonban minden ilyen "törekvést csirá­jában el fognak fojtani a jövőben is és ha békésen nem lehet meggyőzni szlovák szomszédaink vezetőit, majd ütni is fog a magyar ököl. Szombat estétől egész héten a következő ^yógysztrtarak tirtanak ügyeleti szolgála­tot : Osgyiny József (Bessei)vei-lér) és Illés Zsófia (Deák Ferenc utca) A nem ügyeletes gyógys7enárfck vasár­nap egész napon át *arva tartanak. Márci.s hónapban a közgyógyszer;! i­tós, a tüdőbuteg-szunatórium, t'yermek­meriholy, Stefánia vényeire a Qonda Minály (Síécrtenyi ut) gyógyszertár szol­géltatja ki a gyógyszereket. A gyógyszertárak reggel 8-tól este 7 óráig, az éjjel szolgálatot teljesítő gyógy­szertárak este 9 óráig vannak ny itva, A 260,500/1934. B. M. rendelet érteimében wte 9 órától reggel 7 óráig vénykészités­aél 25 százalék, kézleladásnái 50 fillér pótdíj jár. IA városi aőa- és kádfürdő nyitva. RÁDIÓ VILLANY S ERÉKPÁR HORVÁTH ELADÁS, JAVÍTÁS mmmmaBBEemmmmí BE THLEN U. 2 TEL. 5t>2 — Csűrös Gyula búcsúja. Csűrös Gyula riy. csendőrőrnagyot az ung­vármegyei Vitézi Szék széktartójává nevezték ki. Csűrös már el is utazott Nyíregyházáról és ezúton mond bú­csút azoknak, akik kedves ismerősei és barátai voltak. — Az Ev. Nőegylet szerdai biblia­óráiját Smid István rozsnyói főespe­res-lelkész tartja. Szeretettel várjuk testvéreinket. Elnökség. — Lengyelország is résztvesz az idei Nemzetközi Vásáron. A Buda­pesti Nemzetközi Vásáron ez évben ismét a külföldi államok egész sora vesz részt. Újabban Lengyelország jelentette be hivatalos részvételét és értesüléseink szerint főképpen ide­genforgalmi anyagot fog kiállítani. EGY POHÁR VÍZ naponta 4—6 héten át a Mira glau­bersós gyógyforrásból, meggvógyítja az epe-, gyomor-, májbajokat, cukor­betegséget. 8 — 14.000 vagon vámmentes fa a Felvidéknek. Ruszin9zkó visszacsato­lása előtt Magyarország faellátását csak elenyésző kis részben fedezte a belföldi termelés, a novemberben 'visszacsatolt országrészen pedig a legutóbbi hetekben komoly fahiány mutatkozott. Az illetékes hatóságok ezért vámmentes behozatali enge­délyt adtak tizennégyezer vágón tű­zifára, azzal a szigorú .megkötéssel, hogy az egész mennyiséget a Felvi­déken kell forgalomba hozni. A fa behozatali határideje április 30. Kovács András mcd :rn«l berendezett villamos ssági és rádió műszaki ttdete és műhelyt Zrínyi Ilona utca 9. szám Teleion 411 VillaiBOsb?rendezések, csillárok, rá­diók, kerékpárak, háztartási cikkek nagy raktára. Szerelés és javítás. — Félbeszakították a tárgyalást és a vádlottakat letartóztatták. Papp István földműves és Kéri Ferencné föld'rnűvesasszony, alsózsolcai lako­sok még a múlt év októberében megtámadták a .zsolcad úton id. Ko­vács József zsoleai földművest és úgy agyba-főbe verték, hogy eszmé­letlenül maradt az úton. Ezután el­vették a nála levő négy pengő kész­pénzt. Papp István és Kériné ügyé­ben csütörtökön lett volna a tárgya­lás, akiket szándékos emberölés kí­sérletével vádolt az ügyészség. A pénteki tárgyalást azonban félbe­szakították, mert az ügyészség visz­szakérte az iratokat, mivel a vádat módosítani kívánja rablás bűntet­tére. Egyben kérte az ügyész a vád­lottak előzetes letartóztatásba helye­zését, amit a bíróság el is rendelt. — A földművelésügyi minisztéri­um felvásároltatja a sovány tinókat. A földművelésügyi minisztérium a szokatlanul alacsony állatárak miatt érzékenyen károsult gazdák megsegí­tése céljából elhatározta, a hizlalás­ra alkalmas sovány tinók felvásár­lását. Erre az akcióra a minisztérium másfélmillió pengőt irányzott elő. A vásárlásokat a Hangya és a Mező­gazdák Szövetkezete fogják lebo­nyolítani. A megvásárolt, hizlalásra alkalmas tinókat az állam szállíttatja azokba a gazdaságokba, amelyek az állatokat hizlalásra megkapják. A ráhízklt súlyért 1.30 pengőt élvez­nek a gazdaságok. Vásárlások az egész ország területén lesznek, így a Felvidéken is. — Katonai, pénzügyőri, csendőr­ségi, rendőrségi és vasúti alkalma­zottak egyenruházati cikkei legol­csóbban beszerezhető Papp Dénes cégnél, Luther-u. 6. Tel.: 799. 3 — Kiegészítés. Az Ev. Nőegylet közgyűlésének beszámolójából kdma­radt a Nőegylet elnökségének kö­szönete Bertalan Kálmán egy/házfel­ügyielő úr segítségéért, aki minden­kor szívén viseli a Nőegylet mun­kásságát s annak méltánylásaként az ev. egyház anyagi támogatását is biz­tosítja részére, továbbá a sajtónak járó köszönet szíves támogatásáért, amellyel lehetővé teszi a vallásos élet elmélyítését, úgyszintén a Pénz­intézeteknek szóló hálás köszönet, akiknek anyagi támogatása sok könnyet szárít fel szegény iskolás­gyermekeinek szemléből. Elnökség. Női és férfi kesztyűk divatövek, cipőáráé tálkák legolcsóbban Szokolay bőrdíszmű aeaktizlrtébea Bethlen utca 2. szám. (R6». lest. bérpalota) — A Korona-kávéház népszerű énekesnőjének búcsúestéi. Az utób­bi években mind gyakrabban fordul elő, tehetséges fiatal színésznők ott­hagyják a színház sokat jelentő desz­káit és inkább a jobban jövedelmező dizözi pályát favorizálják. A Koro­na-kávéház jazz-zenekarának élén is egy fiatal, tehetséges színésznő, Me­zei Judit szórakoztatja esténként a nyíregyházi közönséget. Mezei Ju­dit a budapesti Vígszíniház tagja veit, innen indult a dizözi sikerek felé. Igen kellemes jelenség, fino­man, ízlésesen adja elő énekszámait, inem a magas koloratúrákkal, hanem inkább előadásának kedvességével arat nagy sikert. Mezei Juditot else­jére a fővárosba köti szerződése, néhány estét tölt még Nyíregyhá­zán s így bizonyosra vesszük, hogy búcsúestéi a szokottnál nagyobb kö­zönséget fog vonzani a Koronába. Söi és férfi divatcikkek fehérnemű, ágynemű anya­gok, paplanok, takarók, harisnyák, kesztyűk nagy választékban, olcsón Mayer Ágoston divatüzletében, Nyíregyháza ZRÍNYI ILONA UTCA Takarékossági hitel. Telefon 5-37 M. Kir. Meteorolégim Attwwí* Nyircftyfeásx ara* jelentést lí)39. március 27. reggel ö-&s-k»í március 28 6'33-fg Hőmérséklet tnaximur. 12-0 Hőmérséklet minimum 7 6 Talajmentén 7*0 Szél erőssege iránya (0—12. 3. Délkeleti. Felhőzet (C—10) 10 Alacsony eső­felhők. Csapadék miHirn<Hpr»k ,v> reggel ? tői reggel 7-ig 9 0. Folytonos eső. légnyomás: 750. Sülyedő. Hóréteg magasság: 0. Látás: 10 km. Napfénytartam: 0 óra. Barzó Pál áHonrás vezeti). ORION rádiók Kerékpárok és alkat­részek nagy választék­ban. Részletre is. KttHflREKNflL Zrínyi Ilona Hton 8. Tel«lo« 4-76. HmIi rádió laboratórium. RÁDIÓ KEDD, március 28. Budapest I. 16.10: Asszonyok ta­nácsadója. 17.00: Hírek szlovák és ruszin nyelven. 17.10: Magyari Béla és cigányzenekara muzsikái. 18.00: Elő'adás. 18.30: A rádió szalonzene­kara játszik. 19.10: Előadás. 19.25: Az Operaház előadásának közvetí­tése. „Otelló." Dalmű 4 felv. 21.10: Hírek. 22.10: Hírek, időjárásjelentés. 23.00: Hírek német, olasz, francia és angol nyelven. 23.20: Fátyol Jancsi cigányzenekara muzsikál. 0.05: H. Budapest II. 18.00: A rádió szalon­zenekara játszik. 18.30: Francia nyelv oktatás. 18.55: Mezőgazdasági félóra. 19.30: Előadás. 20.00: Hírek, ügető­versenyeredmények. 20.20: A Mária Terézia 1. honvédgyalogezred zeaie­karának műsora. 21.30: Táncleme­zek. 22.00: Időjárásjelentés. SZERDA, március 29. Budapest I. 15.30: Közvetítés a me­zőgazdasági kiállítás és tenyészállat­vásárról. 16.15: A rádió diákfélórája. 17.00: Hírek szlovák és ruszin nyel­ven. 17.10: Kálmán Mária hegedül zongorakísérettel. 17.40: Légvédelmi előadás. 17.55: Ilniczky László jazz­zenekara játszik. 18.30: Előadás. 19.00: K. Comensoli Mária és Szo­tyori Nagy Jolán kétzongorás mű­sora. 19.50: Márkus László csevegése. Utána: Hanglemezek. 20.30: A Szlo­vákiai Magyar Házak Mozgalom ja­vára rendezett hangverseny közvetí­tése a Zeneművészeti Főiskola nagy­terméből. 21.45: Hírek, időjárásúelen­tés. 22.00: A mezőgazdasági kiállítás és tenyészállat vásár díjazási ered­ményei. 22.25: Balogh Lajos cigány­zenekara muzsikál. 22.40: Hírek né­met, olasz, angol és francia nyelven. 23.30: Tánclemezek. 0.05: Hírek. Budapest II. 18.10: Szórakoztató hanglemezek. 18.50: Olasz nyelvok­tatás. 19.20: Sakkelőadás. 20.00: Hí­rek. 20.20: A rádió szalonzenekara játszik. 21.40: Időjárásjelentés. 21.55: A Szlovákiai Magyar Házak Mozga­lom javára rendezett hangiverseny közvetítése a Zeneművészeti Főis­kola nagyterméből. Kassa. 10.15: Budapest I. 10.45: Hanglemezek. 11.00: Csevegés. 11.35: Hírek. 12.00: Budapest I. 16.15: Le­mezek. 16.45: Budapest I. 18-30: Ru­szin félóra. 19.00: Budapest I. }pvMpziintaÍi

Next

/
Thumbnails
Contents