Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1939 (7. évfolyam, 26-48. szám)

1939-02-05 / 29. szám

*. oidal c „ n^íkvidék ^ DZABOLCSI WIRLAP Az ungvári szakirányú iparos­tanoncislccla működése Ungvár egyik legszebb intézmé­nyei közé tartozik a szakirányú ipa­ros- taBonciskola, amely a Füzein nyert elhelyezést, egy, a mai kor követelményeinek megfelelő uj, mo­dernül berendezett épületben. Pár éves áldásos működése alatt sok fiatal iparos polgánársunk nyert benne szakoktatást. A város uj vezetőségének egyik főgondj? 1, hogy abban a szakiskolá­ban, amelynek a dologi kiadásait a város fedezi, ne akadjon meg az iparos generáció átkfpzése. Az inté­zet igazgatója e hó 2-ára hivta egybe a felügyeifibizottságot az 1922. évi XII. t. c. 119. § a alapján, ame lyen dr. Peltsárszky Imre elnöklete mellett tárgyalták le a tárgysoroza­tot. A város re&zéről jekn voltek még dr. Megay tanácsnok, Ortu'ay számvevőségi főnök, a tanügvi ha. tóság részéről Antal Miklós főigaz gató, az iparosság részéről padig Kozár és Tamás iparosok és mások. Zeisky igazgató előadásából ki­tűnt, hogy az intézetnek a-/ 1937/38. tanévben 430 és az 1938/39. tanév ben 341 növendéke van és pedig 253 fiu és 88 leány. A tanitás 3 csoportban folyik és 16 szaktanár vezeti az oktatást. Ezek közül 5 fő­hivatású és 11 óraadó. A fóhivatá­suak 24 órát kötelesek adni heten kint, inig az óraadók a szükséghez mér en végzik a szakoktatást. A város polgársága bizalommal tekint a szakiskola további műkö­dése elé. « Kik tarthatnak igényt a Pénzintézeti Központ - A' A Budapesti Közlöny január 25-iki száma közli a pénzügyminiszter ren­deletét a Pénzintézeti Központ által kölcsönben részesíthető közszolgá­lati alkalmazottak körének kiter­jesztéséről. A rendelet szerint az eddigi igényjogosultakon kívül a jö­vőben az alábbi közszolgálati alkal­mazott kategóriák is kaphatnak a Pénzintézeti Központtól kölcsönt: 1. A törvényhatósági jogú és me­gyei városok, valamint városi inté­zeteknél és üzemeknek azok a tiszt­viselői és alkalmazottai, akik nyug­díjigénnyel rendszeresített állandó állásban vannak alkalmazva, vala­Continental írógépek körzet képviseletét áttvettük. A közkedvelt CONTINENTAL Író­gépek összes modelljeit raktáron tartjuk és a legolcsóbb gyári áron árusítjuk. Kedvazo fizetési fri'éttUk I JóbaE. papír, írószer és írógép szaküzlete Nyíregyháza, Bethlen utca 1. »zám. mint azok a nyugdíjasok, akik ilyen minőségben alkalmazva voltak. 2. Azok a fizetéskiogészítő állam­segélyben nem részesülő városi taná­rok, tanítók, s. tanítók, óvónők, s. óvónők, állandó menházvezetőnők, valamint városi tanintézeti egyén alkalmazottak, akik nyugdíjigénnyel rendszeresített állandó állásban -van­nak alkalmazva. 3. Azok a vármegyei (járási), váro­si és községi kórházi tisztviselők és egyéb alkalmazottak, akik nyugdíj­igénnyel rendszeresített állandó 41­stmsmmmemmffimmmmmmmm Kitűnő házikoszt lásban vannak alkalmazva, valamint azok a nyugdíjasok, akik ilyen minő­ségben alkalmazva voltak. 4. A törvényhatósági úulaip ter­hére alkalmazott azok a törvényha­tósága tisztviselők és egyéb alkaLma­rofctak, akik nyugdíjigénnyel rend­szeresített állandó állásban vaunak alkalmazva, valamint azok a nyug­díjasok, akik ilyen minőségben al­kalmazva voltak. Nem vonatkozik a rendelet Buda­pest székesfőváros tií^iviselőire és •egyéb alkalmazottaira. Róth vendéglőben BESSENYEI TER. Horthy István közjegyző volt munkácsi írnoka trafikos és szobrász őstehetség A hazatérést követő napokban jártam először Munkácson, amidőn is egy Kcssuüh-utcai kis tőzsdébe; ve­tődtem el. Egy olyan kis traifik ez, amilyen sok ezer van szerte a vilá­gon. Két lépés előre, három lépés jobbra. Az ajtó fölött szép magyar név: Ádám Gyula. A tulajdonos szolgált ki figyelmes udvariassággal. Szép formájú kopo­nya, szenvedéshez szokott aszkéta­arc, mélyen ülő kék szem. Amig eli­bém rakta hiányos készletét, én a polcokon elhelyezett finom művű kis szobrocskákat szemléltem. Szé­pek voltak. Felületes volt szemlélő­déseim és hittem, hogy azok a cseh ipar raffinériái, akik oly jól tudták hamisítani a kézi művészetet is. így egybevetve mindent, mégis valami más érzéssel és gondolatok­kal léptem ki a kistrafikból, mint annyi sok ezertől már. Néhány héttel később ismét Mun­kácson jártam, önkéntelenül sod­ródtam az Ádám-trafik felé. Vásá­rolt cigarettáimat éppen fizetni akartam, valaki egv törött szobrot hozott be javítani. Rövid szakszerű magyarázat közben Ádám Gyula trafikos az üzlethelyiséget elválasztó függöny mögül Horthy Miklós kor­mányzó úr mellszobrát hozta elő gipszből. Még friss volt. Ott készült a függöny mögötti sötét kis szur­dikban, kiszolgálás közben. Fénykép után készült a kor­mányzó arcképe Tökéletes volt a szobor, bár mint mondotta: csak fénykép után ké­szült ... Kezdtem gyanút fogni a kis szobrocskák eredete iránt is. Nem kérdezősködtem, mert utam sietős volt. Az elmúlt héten, hogy ismét Mun­kácson jártam, már egyenes szán­dékkal kerestem a Kossuth-utcai kis dohánytőzsdét. Amint belépek, sze­mem egy magyar ezredes gipsz relif­jén akadt meg. Ott állott a kiszol­gáló asztalon. Az arc markáns vona­lai ismerősek. A mrilfcép alatt pedig írás mondja: „Munkács visszatért, 1938 november 14." — .vitéz Béldy Alajos ezredes, nyi egytházi IOVÍS­d-andár-parancsnok oéeett reám a fehér gipszmezőből. Most már beszélgetni kezdtem Ádám Gyulával. Hát igen! A kis szobrocskák, a kormányzó ür mellszobra, Béldy ez­redes relifje és még sok sok nagyobb alkotás is az ő munkája. Ott készül­tek a kis trafik függönye mögött a félihomályban. Hiszen még a trafik előtere sem világos eléggé. Aztán beszélni kezd önmagáról. Horthy István közjegyző írnoka A háborúból mint rokkant tért ihaz«. A cseh megszállás idején Hor­thy István munkácsi közjegyző iro­dájában kereste becsületes kenyerét. Horthy közjegyzőt a csuh impérium nem tudta eltántorítani magyarságá­tól. Gerince meg nem hajolt. Rövi­desen kiutasították és Ádám Gyula kenyér nélkül maradt. Szobrok készülnek a cseh bőrtönben Nagyon reászakadt a sors. 1922 január 10-én a kassai cseh állam­ügyészség St. 70—22. számú végzé­sével a csehszlovák állam ellen elkö­vetett összeesküvéssel vádolta és börtönre ítélte. A bárósági végzés esküjének szövegét is recitálja: „Ma­gyarságunkat fel nem adjuk és Ma­gyarország érdekei mellett kitar­tunk, Isten minket úgy segéljen". Börtönében már gyúrt, formált, ha agyaghoz jutott. Kenyérbélből készített apró kis njppeket. Látta; érezte, hogy tud. Börtönét elhagyva, továbbra is az agyaggal maradt jó­barátságban. Európai nagyságok, szellemóriá­sok, zeneszerzők hű másai kerülnek ki keze alól. Egy kis dobozból szedi elő nekem a külföldi képesuj-ságo­kat, elismerő nyilatkozatokat, kö­zötte Lehár Ferenc Bécsben kelt kö­szönő sorait. Nem a csehektől kap­ta ezeket, mert azok még tervezett kiállítását is megakadályozták. A Kárpáti Híradó cikke a munkácsi őstehetségrői A Kárpáti Magyar Híradó 1934. március 13-án kelt számában már hasábokon foglalkozik Adóin Gyula művészi alkotásával. Izzó magva rságávaJ hó-iából készí­(T rianon 19.) 1939 febrqá r hé 5. — Aranyérnél és bélduguiásnál, valamint az ezekkel járó derékfájás, mellszorulás, szívdobogás és szétiü­!ési rohamok esetén reggelenként egy-egy pohár természetes „Ferenc József" keserűvíz csakhamar kelle­mes megkönnyebbülést eredményez. Kérdezze meg orvosát. Megalakult és megkezdte működését a i u O átképző elhelyező és kiván­dorlókat védő szövetkezet. Érdekeit megvédjük! írásbeli megkeresés: Budapest, VII. i Károly király «t 5. D. lépcsőház. — Érdeklődés; délelőtt 9-2-ig. tett szobrot Munkács város akkor ehunyt, de halhatatlan íelkü nagy polgáráról: Nedeczy Jánosról. iA Kárpáti Híradó segítségért kiáít Munkács város magyarjaihoz: — Mentsük meg ezt az Isten ál­dotta autodidakta művészlelket! A kiáltás csak pusztába veszett, önmagával szemben is sok volt a gondja, baja az elnyomott magyar­ságnak. Aztán meg ki merne támo­gatni egy félig halálra ítélt magyart? Munkács visszatért Ádám Gyuk alkotni vágyó és Is­tentől áldott őstehetséget, miként a* árva tölgyet, tépi-töri sorsa, A ki­sebbségbe szakadt magyar sors! Ám győzött a megdönthetetiea igazság! Munkács felszabadult, visz szatért. Felszabadult Ádám Gyula szobrászművésí és kistőzsdés a cseh uralom nyomasztó hatása alól és most sokat, nagyon sokat szeretne alkotni. Kitermelni mindazt, ami* húsz éven át önmagába temetett. Nyíregyháza segítségét várja Ádám szobrász Nem hiszem, hogy most is pusz­tába vész a kiáltó szó: Segítség! Meg vagyok győződve arról, hogy Nyir­egyiháza város arra hivatott és a művészetet szerető, pártoló közön­sége megtalálja az utat és mód^/^ arra, hogy Munkács város közönsé­gével karöltve kiemelje a hétközaia­piság őrlő malmából ezt a rendkivü­Hséggel megáldott őstehetséget. Nincs más kívánsága egyelőre, csak annyi, hogy hozzáértő, arra hi­vatott személyek előtt bemutathas­sa tudását, képességeit. Ezt pedig lehetővé kell tenni, mert akkor Ádám Gyula már nem kalló­dott el. Béldy Alajos vezérkari ezredes kitűnő domborművű portréja a Nyirvidék-Szabolcsi Hírlap kiraka­tában látható és máris nagy figyel­met keltett. Pázmány Péter Akar Ön szépen és elegánsan öltözködni? Keresse fel a közismerten kí ünő Keresztessy női divatszalont. Kállói utca 32. A legdivatosabb francia és angol női ruhák divatlap szerint olcsón készfilnek.

Next

/
Thumbnails
Contents