Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1939 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1939-01-27 / 22. szám
4. oldal WMMIM ~ Kárpátok fejfáira gondolok, amely fejfák alatt megfagyott hős bajtársaim nyugszanak, mint a későbbi valutasibereknek, mint a lelketlen hadiszállítóknak az áldozatai. Én csak ezek számára kérek szigorúbb törvényt. Végére értem felszólalásomnak. Egészen természetes, hogy ezt a törvényjavaslatot általánosságban a részletes vita alapjául elfogadom. * Vitéz Ujfalussy Gábor beszédét élénk helyeslés, éljenzés és ta,ps fogadta a felszólalás után, majd a kiváló szónokot tömegesen üdvözölték. Mi, akik olyan sokszor hallottuk a hadak útját járt vitéz magyar katona meleg, honszerető és szociálisan érző lelkének megnyilatkozását, a parlamenti beszéd szószerinti közlésével e nemes érzések erősítésének, a hon üdvének akartunk szolgálatot tenni és úgy érezzük, tettünk is. ——ww—— nii MM u íimir r™ Kaltardélntán Jakusbokorban N yi regy háza-Ja k usb ok or 1 a kói nak kedves és tanulságos kul túrdélutánt rendezett a Kálvineum tanítónőképzointézete. ifj. Porzsolt István intézeti igazgató és Oláh Sarolta tanárnő vezetésével kiutazott a tanítónőképző intéaert felső osztályos növendékeinek jórésze, hogy kultúrát hintsenek a bokor-tanyák népének lelkébe. A községi iskola zsúfolásig megtelt nagytermében együtt volt Jakusbokor népének apraja-nagyja; a csillogószemű kis legényke és a fáradt mosolyú öreg, a nagykendős anyóka és a hamvas-piros arcú kislány. Bevezetőül Szesztay András dr., vármegyei tb. főügyész, ref. egyházi főgondnok mélyenszántó szavakkal mutatott rá a ref. egyház missziós törekvéseire. A magyar kultúra terjesztése — mondotta — éppen úgy ' a ref. egyház törekvése is, mint a vallási belmissziók megvalósítása. Ennek a törekvésnek kifejezője a inai kedves összejövetelünk, ahol a közeljövő réf. tanítónői akarnak lélekben összekapcsolódni a tanyavilág magyarságával, másrészt tudásuk javát és szépségét szeretnék ráhinteni a lelkekre. Porzsolt István ismertette a műsoros délután programját. Petőfi életéről és költészetéről tartanak majd felolvasást a növendékek. Rámutatott arra is, hogy a szeretet hozta őket ide; a magyar faját féltő, ápoló, tanító szeretet. Ezután az egyik növendék tartott hangulatos PHILIPS RÁDIÓK képviselete Fegyver — Lőszer 1-n ál Bethlen utca 27. szám fölolvasást Petőfiről, annak küzdel| rneiről, vágyairól, csalódásairól. Is| mertette költészetének remekmű• veit, melyeket a növendékek nagy előadói képességgel szavaltak el. A ' megzenésített Petőfi-költeményeket pedig karban énekelték. Hadházy ref. lelkész befejező beszédében a jakusbokori lakók nevében mondott köszönetet Szesztay András dr.-nak s a Kálvineum tanítónőképző intézetének a jólsikerült kultúrdélután rendezéséért. A műsor befejezése után együtt maradt még a közönség s a tanítónőképző intézet növendékei egymás után tanították meg a szép Petőfidalokra a nótáskedvü hallgatókat. Szesztay András dr.-tól úgy értesültünk, hogy a ref. egyház a Kálvineum növendékeinek bekapcsolásával több tanyai helyen óhajt hasonló kultúrdélutánt rendezni. Nem tudjuk eléggé helyeselni a tervet s csak őszinte szívből gratulálunk hozzá, sok sikert és eredményt kívánva. A debreceni törvényszék ötös tanácsa kedden Kisvárdáa, tegnap Nyíregyházán tárgyalt A debreceni törvényszék ötös tanácsa dr. Jeney Sándor, a törvényszék elnökének elnöklete alatt kedden Kisvárdán, tegnap meg Nyiregyházán tartott tárgyalásokat államellenes bűnügyekben. A tanács tagjai között helyetfoglalt dr. Pöstényi Márton volt nyiregyházi törvényszéki, táblabíró is. A vádat dr. Paksy István kir. ügyész képviselte. Az ötöstanács költségkímélés szempontjából tartotta itt tárgyalásait, hogy a nagyszámú tanúkat ne kelljen Debrecenbe megidézni. A tanács Nyíregyházán mintegy tíz ügyet tűzött ki főtárgyalásra. A vádlottak egy réstzét rendőri felügyelet alatt a nagykanizsai internálótáborból vezették elő. A legtöbb a nemzetgyalázás és izgatás bűntette volt. A vádlottak egyrészét felmentették, mig néhányat súlyosabb fogházbüntetésre ítéltek. A tanács több ügyben sajtóközlési tilalmat rendelt el. A tanács délután 6 órakor fejezte be a kitűzött ügyek tárgyalását és az esti órákban utazott vissza Debrecenbe. Itt a batyusbál megbívóia Most küldték szét a KIOSz február 4 i bátyus táncestjének meghívóit. A védnökök sorában ott látjuk azokat az alapitókat, támogatókat, akik a KIOSz-mozgalmat felkarolták és társadalmi jelentőségét megalapozták. Kállay Miklós dr., Mikecz Ödön dr. Borbély Sándor dr., Éber Antal dr., Korompay Károly dr., Szohor Pál, Müller Antal, Tóth Balint, Sikorszky István neve sorakozik fel, hogy kérje, figyelmeztesse a társadalmat a becsületes magyar iparos törekvések nemzettársa, üalmi fontosságára. Ezt az intést ma, a nagy nemzeti átalakulás napjaiban, amelyek a KIOSz nemzetiestveri célkitűzéseit valósítják meg, kettőzött figyelemben részesiti Nyíregyháza egesz társadalma. A bátyus táncos-est február 4-én szombaton este 9 órakor kezdődik az ipartestület székházában. Szemeiyjegy 1 pengő, családjegy 3 szemeiyre 3 pengő, pahoiyoK előjegyezhetek Síibi József üzletében, Zrínyi Ilona u. 2. sz. Balyus- gazda Boűolótzky Lajos, akinek a batyuk megőrzés végett az ipartestületi székház küiön termében átadandűk. A bátyus táncestén a hölgyek egyszerű ruhában való megjelenesét kérik, estélyi ruha nem kötelező. Eljegyzési értesítések, esküvői \ meghívók a legszebb kivitelben és előnyös áron készülnek OROSZ KÁROLY nyomdaüzemében Nyíregyháza, Bercsényi-u. 3. Telefon: 577 Harctéri napié 1915. január 26. A cs. és kir. szolnoki 68. gy. e. a I. 22 III. 22-ig vivott téli kárpáti csatában, a I. 1—II. 15-ig tartó orosz támadás és przemysl első felmentési kisér(Trianon 19.) 1939 január hó 27. — Ideges embereknél és lelkibe tejeknél az igen enyhe hatású, mindig megbízható természetes „Ferenc József" keserűvíz — reggel éhgyomorra egy pohárral bevéve — kiadós bélürülést, jó gyomoremésztést és elegendő étvágyérzetet hoz létre. Kérdezze meg orvosát. ii és férfi divatcikkek fehérnemű, ágynemű anyagok, paplanok, takarók, harisnyák, kesztyűk nagy választékban, olcsón Mayer Ágoston divalüzleiében, Nyíregyháza ZRÍNYI ILONA UTCA Takarékossági hitel. Telefon 5-37 lete alatt az o. m. hds.-nél a Szurmay csoportban a m. kir. budapesti 40, h. gy. ho. kötelékében résztvett az uzsoki hágó visszafoglalásáért I. 22—1. 26. között vivott harcokban. E naptól kezdve az uzsoki szoros védelméóen vett részt. A harcok folyamán a vitéz Jász Kun ezred dermesztő hidegben, méteres hóban, nagy erőfeszítéssel és súlyos áldozatok árán feltartóztatta a Kárpátok gerincén át Hazánkban betörni akaró túlerejű orosz tömegeket. Báli meghívók, alkalmi értesítések egy vagy több színben nyomtatva, jutányos áron készülnek OROSZ KÁROLY nyomdaiizemében, NyírI"T'i1l Hl llllll III l—MIII IIilllMM— MEGHÍVÓ Tiszapolgári Hitelbank Részvénytársaság 1939. évi február hó 12 én ban tartja délelőtt 10 órakor Polgáron saját székházáKalyha és tüzhelysziífsséiletM | Nagy mm\ Wirtschafter Ármiin vaskereskedésében szerezheti be. Nyíregyháza. — Telefonszám 90. Budapest —Salgótarjáni tűzhelyek és kályhák lerakata. Háztartási cikkek nagy választékban I XXXVI. évi rendes közgyűlését, amelyre az intézet részvényeseit tisztelettel meghívjuk. Tárgysorozat : 1. Az igazgatóság és felügyelőbizoítság jelentésének tárgyalása. 2. A zárszámadások bemutatása és a nyereség felosztása iránti határozaihpzatal és a felmentvény megadása. 3. 3 igazgatósági tag választása. 4. Intezetünk vezérigazgatójának nyugdíjazás iránti kérelme és nyugdijának megállapítása. 5. Esetlegei indítványok. Az Igazgatóság. Jegyzet: Közgyűlésen szavazati jogát csak olyan részvényes gyakorolhatja, kinek részvényei az intezet pénztáránál, közgyűlést megelőző 3 napon belül letétbe helyeztettek. Indítványok 8 nappal közgyűlés előtt írásban bejelentendők 1938, évi mérleg- és eredményszámlánk intézetünk helyiségében ki van függesztve és a hivatalos órák alatt bármikor megtekinthető. Mérlegszámla 1938. december hó 31 én. VAGYON: Pénztárkészlet P 25.76179, Pénzintézeteknél elhelyezve P 32 804 69, Értékpapírok P 6 346 —, Váítótárca P 793 662 49, Beszedési váltók P 1.080 27, Adósok P 123.135-45 Ingatlan P 43.000 — Felszerelés P 1--, Átmeneti tételek P 3.53914, Összesen 1.029.330 83. TEHER: Részvénytőke P 100.000Tóketai tartalék P 11.200-, Rendes tartalék P 16.800 —, Ausz'eriiiz Aladár jótékony alap P 1.000'—, Tisztviselői segély alap P 1 000—, Betétek P 209 844 80, Pénzintézetek követelése P 140 934 15, Továbbadott kölcsönökör váil. szav. P 46 180 —, Viszontleszámitoit váltok P 494.558—, Fel nem vett osztalék P 170'40j Átmeneti tételek P 7.28170, Nyereség P 36178, Összesen P r029.330'83. Eredményszámla 1938. december hó 31-én. VESZTESÉG: Fizetett kamatok P 42.210 89, Üzleti költségek P 5 432 06, Adók és illetékek P 4.708 22, Tiszii fizetiisek P 13.2(30—, Nyugdíj P 300, Tisztviselők nyugdíjjáruléka P 988 40, Napidijak P 680 —, Kamathozzájárulási alap bef. P 765-95, Beruházáfsi hozzájárulás P 425 25, Nyereség P 361 78, Összesen P 69.072 55. NYERESÉG: Áthozott nyereség P 481-21, Kamatjövedelem P 61.154 69, Jutalékok P 112 75, Ingatlan jövedelem P 1'276'90, Egyéb jövedelem P 6.C47, Öüszesen P 69.072 55