Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1938 (6. évfolyam, 196-245. szám)
1938-09-14 / 206. szám
Hit, bizalom, kitartás, ezt hirdette a kormányzó arcképének leleplezési ünnepén Mikecz Ödön dr. igazságügyminiszter. Hit nélkül, meggyőződés, lelkes és önzetlen munkavállalás nélkül nincs egyéni és közboldogság. A hit a jóság és szépség titka. Azokban az eszmékben való hitünk, amelyet Gömbös Gyula miniszterelnöksége óta hirdetünk, a népi, nemzeti gondolatért való lelkesedésünk ad erőt a küzdelmekben és juttat diadalhoz bennünket. És bizalommal vagyunk a vezérek iránt, akik a nagy előhaladásban szívok világosságával irányítanak. Kitartunk a szenvedéseken át is, mert miénk a végső győzelem. NAJPREM9 Szeptember 14. Szerda. Rém. kát. Sz. kér. felm. Gär. kát. Kér. felm. Prot. Szerénke. Izr. Elöl 18. A nap kél 5 óra 35 perckor, nyugszik 18 óra 16 perckor. A hold kél 20 óra 27 perckor, nyug- j szik 10 óra 46 perckor. Magyar napirend: A sajtóról azt mondják, hogy nagyhatalom. Igazi nagyhatalmát a sajtó azonban akkor éri el, ha az igazságnak, a valódi közérdeknek a szószólói», ha a tiszta közélet irányitója. Most olyan férfiú került a magyar sajtóélet élére, aki nemcsak ismeri a sajtónak ezt a hatalmát, hanem aki irányítani is tud. A szedöasztal titkát is ismeri, a vidéki riporter sokoldalú tevékenységét is kipróbálta és bátor volt akkor, amikor kelevényeket kellett eltávolítani a közélet testéről. Ilyen irányítás mellett a magyar sajtó valóban nagy hatalom lesz. Hatalmának erejét és eredményét .azonban nemcsak önmaga, hanem az egész közélet is élvezni fogja. Egész héten a következő gyógyszertárak tartanak ügyeleti szolgálatot: Osgyány József (Bessenyei-tér) és Illés Zsófia (Deák Ferenc utca) Szeptember hónapban a közgyógyszer- eliátás, a tüdőbeteg-szanatórium, gyermek- menhely, Stefánia vényeire a Haissinger Károly (Bethlen utca) gyógyszertár szolgáltatja ki a gyógyszereket. A gyógyszertárak reggel 8-tól este 7 óráig, az éjjel szolgálatott leljesitő gyógyszertárak este 9 óráig vannak nyitva, A ■260,500/1934. B. M. rendelet értelmében este 9 órától reggel 7 óráig vénykészités- ■él 25 százalék, kézieladásnál 50 fillér ípótáij jár. A városi géz- és kéÜfüMfö o&dtva. A sóstói kádfürdő nyitva. VILLANY KERÉKPÁR ELADÁS, JAVÍTÁS BETHLEN U. TEL 562. — Érdekes előadás lesz a nyíregyházi Rotary-ban. A nyíregyházi Rotary Club szerdán e9te a Koronában összejövetelt tart, amelyen Bolgár László ífőmérnök tart előadást az országos öntözőmű vekről. — Nyugateurópai volt konzulátusi titkár tanítja sikerrel a német, francia, angol nyelveket- 'felnőttek és gyerekek számára. Telefónszáma: 736. Egyház-utca 18. Megbeszélések 1—2 és 7—8-ig. Legolcsóbban vásárolhat Kádár Divatház-ta. TELEFON 660. „Bizalom“ hitel! Női kötött pulloverek, gyermek szvetterek, férfi mellények, női és férfi fehéme- müek, lányka és fiú fehérneműek, torna blúz és nadrág minden iskolába, akta táska, esernyők, kötény, patent harisnyák. Reklám áraim: Melltartó 88-90-98-1-20 fillér. Zsebkendők 18-24 28 fillér Selyem harisnyák GFB 1-48-1.78-1-95 2 20-2-50 P. — Minden református leányt várunk szerdán délután 5 órára a reif, elemi iskolába. — Dr. Havas Sándomé oki. énekés zenetanárnő államilag engedélyezett oktatását megkezdte. Jelentkezni lóbet Zrínyi Iiona-utca 11. szám alatt. Telefon: 523. — Jutányos tandíjak. (x) — Intézeti egyesasapkát, egyenka- lapot, intézeti jelvényeket, tartósat . és olcsón Papp Dénesnél vehet. Lu- I tiher-u. 6. Tel.: 799. (x) I — Az Ev. Nőegylet szept. 14-én, I szerdán délután 5 órakor a tanács- j teremben tartja első bibliaóráját, j írást magyaráz dr. Dómján Elek 1 püspök. Szeretettel várunk mindenkit. Elnökség. Üzletvezetési jómegjelenésü fiatal, cukorkaüi- let önálló vezetésére kerestetik. „Kaució: 300“ kiadéba. — Kálmán Éva szíves tudomására hozza az érdeklődőknek, hogy ezévi diák tánctanfolyamait (kis- és nagy- diákok) szeptember 15-én kezdi. Érdeklődni és beiratkozni a Bethlen - utca 14. szám alatti tánciskolában lehet. (x) KIRÁLYOK GYÓGYVIZE és a gyógyvizek királya a magyar Alföldön fakad. A gyomorbajokat, gyomorhurutot, sav elváltozást biztos eredménnyel gyógyítja a Mira gku* bersós gyógyvízzel tartott 3—4 he* tes kúra. Kérdezze meg orvosát! 10 Az elegáns és takarékos nő harisnyáit „Kilos“ mutM javíttatja. Egyedüli Vitos üzem Nyíregyházán Bencs László tér 13. sz. — A TÍKÁV mesterverseny kitüntetett iparosai közül Róna Miklós fényképész ezüstérmet, Korbély János kovácsmester elismerő oklevelet nyert, — A meszesgödörbe fúlt. Mind a Margit 14 hónapos keceli kisleány játszadozás közben a nyitott meszesgödörbe fulladt. — Köszönetnyilvánítás. Böhm Irén és Adler Jenő esküvőjén Böirm Edit és Weisz Rózsi szívesek voltak szegényeink részére 23 pengőt gyújtani. Fogadják úgy az adakozók, mint' a gyűjtők hálás kösz öné te met. Dr. Elegmann Je,nőíné, izr. nőegyleti elnök. un 8 Kähne VETÖGÉPEK I Kedvező fizetési feltételek mellett BESZEREZHETŐK MOSKOVITS MÓR gépkereskedőnél, Vay Ádára utca 7. Telefon: 342. szám — Százszázalékos pótadó. Miskolc város új költségvetése százszázalékos új pótadót állapított meg. A város súlyos anyagi helyzetében a szakemberek megállapítása szerint javulás állott be. Megérkeztek az őszi gyapjú szövetek, rendkívül olcsó árban, Maradék ériési választékban, félár Erdős József posztóüzlet, Vay Ádám utca 1. sz — Az első csizmadia nagygyűlés. A TIKÁV-val kapcsolatban Debrecenben rendezett első országos csizmadia nagygyűlést nagy érdeklődés mellett tartották meg. A gyűlésen állást foglaltak a strolhmann-rend- szer ellen és ban gőz tat ták, hogy nem az a szegény ember a kontár, aki iparigazolvány nélkül dolgozik, hanem az, aki strohmannok felhasználásával üzemeket nyit. A nagygyűlés, amelyen résztvett Harsány! Imre dr. iparkamarai titkár is, felölelte a csizmadia-ipart* ma érdeklő összes kérdéseket. —Véget ért Debrecenben a kisiparosok nagygyűlése is, amelyen a vágó-versenyt 27 perces rekordidővel Fábián Károly ser- tésnagyvágó nyerte meg. — Idegesség, fejfájás, szédülés, álmatlanság, reggeli rosszullét, levertség, bágyadtság, sok esetiben hamarosan megszűntnek, ha bélműködé• sünket felkeléskor éhgyomorra egy .pohár természetes „Ferenc József“ keserűvízzel elrendezzük. Kérdezze meg orvosát. — Zeneiskolai beiratások. Füredi Henrik áll. eng. zeneiskolában (Kál- Jaiutca 2.) a behatások megkezdődtek és élénken folynak. Felhívjuk a szülőket és a tanulni akaró fiatalságot arra a körülményre, .hogy a mai időkben, amikor a leérettségi- zettek elhelyezkedése nagy nehézségekbe ütközik, sőt sokszor lehetetlen, hogy zenei nevelésükre nagy- gondot fordítsanak, mert ezen a téren nagy a kereslet és az egész .világon elhelyezkedhetnek zenei tudással. Sőt akik gyermekkorukban tanultak zenét, vegyék elő és folytassák a tanulást, mert a már tanult anyag gyors átismétlésével gyors tempóban továbbhaladhatnak és így a zenére átképezhetik magukat. Az ilyen zenei átképzésre csak az államilag engedélyezett zeneiskolák vannak hivatva, miután ott ^ elszokjék a nyilvánosság .plSést, gyors tempóiban .ha • z játékot, kamarazenét, la való olvasást tanulnak, szóval '.c ... debb időn belül zen* iri . _;.c . nyernek. Az ilyen zenésze., rövid- átképzés után is megállják helyüket a kenyérkereset terén. Miután a zene világnyelv,, azt mindenhol megértik és elszerződhetnek vele az egész földkerekségen. Fiatalok, tanuljatok zenét, ezzel megalapozhatjátok a jövőt őket. Hat havi részletre márkás fényképezőgépek és mindennemű fotócikkek olcsón beszerezhetők MERGER rtmtrta FOTOSZAKÜZLETÉBEN, Széchenyi utca 25. — Telefon 669. — Egyelőre négy kereskedelmi szakmát kötnek képesítéshez. Az ősz folyamán konkrét formában intézkedések történnek a kereskedelmi szakok képesítése tárgyában. Minden bizonnyal négy szakmát kötnek egyelőre képesítéshez. E négy szakma között lesz a fűszer- és vaskereskedelem. Megállapítják a vég yesker esk ed elem fogalmát, körülírják működési körét. Győzött Mindenki a kitűnő gyógyhatású ásványvizet issza, mert kellemes szénsavas viz, borviznek is kitűnő. Kapható minden füszerflzletbeo és vendéglőben.