Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1938 (6. évfolyam, 196-245. szám)

1938-10-07 / 226. szám

Napfény fürt át a fekete felhőkön, a történelem igazságtevése szerint. Aradon is eltemette egykor az önkény a sza­badság virágait, kegyetlen hóhér­kézzel tépdeste meg 1848 gyönyö­rű vetését, de a Golgota kereszt­jéről rózsák illatoztak, egy új ma­gyar élet sarjadt a tizenhárom vér­tanú halálának kegyetlen napjá­ból. Annak a nagy magyar állam­férfinak, Gömbös Gyulának ha­lála is október 6-án következett be fájdalmas gyászunkra és most ezeken a napokon ragyog át a tria­noni felhőkön az első napsugár, az a fény, amely Gömbös nagy lelkét és minden szavát glóriával aranyozta be. Amikor ma az aradi gyásznap emlékének áldozunk és hálát adunk a tizenháromnak, akik megtanították a magyarságot az igazságban való törhetetlen hit­re, kegyelettel állunk meg Göm­bi» Gyula sírja mellett is. aki fel­szította ezt a hitet küldetésének csodálatos igézetével... Aki an­nakidején őbenne megérezte a történelem sugalló erejét, bízva bízott ennek a napnak eljövetelé­ben és bízik abban is, hogy le­hull a magyar kézről minden bi­lincs. Feltöri majd nagy sírbolt­ját egész halott Magyarország. NAtSENO Október 7. Péntek. Róm. kát. Ró­zsafüzér. Gör. kát. Szergiusz. Prot. Amália, hr. Thísri 12. A nap kél 6 óra 6 perckor, nyug­szik 17 óra 29 perckor. A hold kél 16 éra 22 perckor, nyug­szik 4 óra 0 perckor. Magyar napirend: Örök magyar gyásznak a napja október hatodika, de talán az uj Magyarország kialakulá­sában a feltámadás első napját is je­lenti majd a jövőben. Nincs okunk kételkedni, hogy a most meginduló ma­gyar—cseh tárgyalások ne vezetnének sikerre. Az azonban természetes, hogy a siker teljességéhez még hosszú időre van szükség. A magyar 'álmok, a ma­Í ;yar vágyak nem állhatnak meg rész- eteredményeknél. Egész héten a kővetkező gyógyszertárak tartanak ügyeleti szolgálatot: Jancsó—Saékely (Luther-u, 1.) és Fejér. (Rákóczi-utca) SOktóber hónapban a : közgyógyszerei lá­tás, a tüdőbeteg-szanatórium, gyermekrnen- taely, Stefánia vényeire az Osgyáni Jó­zsef (Bessenyei-tér) gyógyszertar szol­gáltatja ki a gyógyszereket. A gyógyszertárak réggel 8-tól este 7 éráig, az éjjel szolgálaton teljesítő gyógy­szertárak este 9 óráig vannak nyitva, A 260,500/1934. B. M. rendelet értelmében este 9 órától reggel 7 óráig vénykészités- aél 25 százalék, kézieladáinál 50 fillér pótdij jár. IÁ városi góo- tée kádfürdő nyitva. RÁDIÓ VILLANY K ER É K P Á R HORVÁTH ELADÁS, Javítás BETHLEN U. TEL 562. — Egyhangú választások az orvosi kamarákban. Ebben a hónapban tartják meg az orvoskamarai vá­lasztásokat. A legtöbb kamaráiban egyhangú választásra van kilátás, így egyetlen jelölési ívet nyújtóit be a debreceni kamara is, amely vi­déki a 1 elnökéül: dr. Korampay Ká­rolyt, a nyíregyházi Brzsébet-kórház igazgató-főorvosát jelölte. — Dornér Aurélt és Csizik Bélát államtitkárrá nevezték ki. A kor­mányzó a pénzügyminiszter előter­jesztésére Dorner Aurél miniszteri osztályfőnököt és Csizik Béla dr. miniszteri tanácsost államtitkárrá kinevezte. — Dr. Bányai Jenő nagyprépost a püspöki konferencián. Sőréd y Jusztinján hercegérsek őszi konfe­renciára hívta össze a püspöki kart. Az egyházi főméltóságok konferen­ciájára a hajdúdorogi gör. kát. püs­pökség képviseletében dr. Bányai Jenő nyíregyházi nagyprépost ka­pott- meghívást, aki a nagyjelentő­ségű tanácskozásokon részt is vett. — Katonai, rendőrségi, csendőrsé­gi, pénzügyőrségi és vasúti egyen­ruházati cikkek legolcsóbb beszerzé­si forrása Papp Dénes egyenruházati üzlete. Luther-utca 6. szám. Telefón- szám: 799. (x) Róth Jóskánál Teieíen: 290. szám — Maresch Lilli úri tánciskolája diák-kurzusát megkezdte az iparos­székház nagytermében. Tán có rák minden héten kedden és csütörtö­kön délután 5 órától 7-ig. Beirat­kozni még lehet. Minden hét szom­batján délután 6-tól 9 óráig diák- össztánc, este 9 órától 12-ig felnőt­tek részére tart össztáncot Maresch Lilli. (x) KIRÁLYOK GYÓGYVIZE és a gyógyvizek kiräiya a magyar Al­földén fakad. A gyomorba jókat, gyomorhumtot, savelváltozást biztos eredménnyel gyógyítja a Mira gku* becsós gyógyvízzel tartott 3—4 he<* tes kúra. Kérdeaae meg orvosai! 10 — Leesett a szekérről. Dóka Sán­dor 4 éves király telki kisfiú leesett a gyorsan haladó szekérről. Kéz- és lábtöréssel szállították be a nyír­egyházi kórházba. — Országos vásár. A tiszaberceli országos vásár mindenféle jószág- felhajtással ez év október hó 12-én lesz megtartva. — Anyakönyvi hírek. Október 1., 2., 3., 4. Születés: Verdes József g. kát., Fazekas Mihály gör. kát., Mo­ny ák János gör. kát., Kerek réti Mi­hály ág. h. Civ.. Skolnyik János ág. h. ev., Juhász Magdolna Mária ref., Pnistyák Zsuzsanna ág. >h. ev., Lis- kán-y András ág. h. ev., Henzsely Mihály ág. h. ev., Buhály Gizella r. kát., Fabók Béla ref., Virányi And­rás ág, h. ev., Váczi István gör. kát., Kövesdi Géza Sándor r. kát., Bö­szörményi Károly ref., Zsíros Ma- tild ref. Házasság: ifj. Ladies And­rás r. kát. és Drótár Mária g. kát., ifj. Gycskó András ág. h. ©v. és Erdei Erzsébet róm. kát., Lakatos László r. kát. és Nagy Erzsébet r. kát., ifj. Rausz Mihály ág. h. ev. és Kötulics Ilona gör. kát., Szöllősi László g. kát. és Artner Mária .róm. kát., Juhász Aladár g. kát. és Gzif- rák Magdolna r. kát., Bezzegh Tibor róm. kát. és Csillag Zsuzsanna izr. Halálozás: özv. Kotlár Andrásné Bálint Ilona r. kát. 79 éves, Szmolár János ág. h. ev., 76 éves, Szatbmáry László r. kát. 4 éves, Kis Imre ref. 5 hónapos, Kis György róm. kait. 42 éves, Illés Juliánná ref. 12 éves, Ko­csis István ág. h. ©v. 13 hónapos, özv. Csárnóta Istvánné Zsák Éva g. kát. 74 éves, ifj. Fekete ' Sándor r. kát. 15 hónapos, Katona András ref. 19 éves, Darmay László ref. 28 éves, Rohály István ág. h. ev. 26 éves, Magéra János ág. h. ev. 8 év es, Kerekréti Ilona ág. h. ev. 20 éves, Éles Mártonné Balogh Veronika ref. 36 éves. — A vonat elé vetette magát. Ta­kács Eszter 19 éves leány a sze­mélyvonat elé vetette magát. A ke­rekek levágták mindkét lábát. Élet- veszélyes állapotban kórházba szál­lították. — Enyhítette a földművelésügyi minisztérium az állatfelhajtási intéz­kedéseket. A földművelésügyi mi­nisztérium legutóbbi rendeletében enyhítette a hasítotitkörmű állatokra kiadott zárlati rendeletet. Kimond'- ja ugyanis, hogy állatvásárt, állat- díjazást csak olyan községben vagy városban nem szabad tartani, ahon­nan számított öt kilométeres kör­zetben ragadós száj- és körömfájás fordul elő. Ennek következtében a keddi sátoraljaújhelyi és a szerdai sárospataki állati elihajtásos vásárt már meg is tarthatták. — A tengeridaráló összeroncsolta a kezét. Melkii Júlia nyirlugosú le­ány kezét elkapta a tengeridaráló fogaskereke és teljesen! össze ron­csolt a. Rendkívül súlyos állapotban szállították be az Erzsébet-kór- 'házba. — Megjelent a Színházi Élet új száma. Petrovics Elek vezércikke vezeti be a Színházi ‘Élét eheti szá­mát, mely Bethlen Margit grófnő cikkében képes beszámolót 'ad a heti színházi bemutatókról, Szomory De­zső pedig az Operaház első idei elő­adásáról írt cikket. A Színházi Élet új száma közli Bozzay Margit, Er­dős Renée, Megyeri Ella, Ignác Ró­zsa, Megyeri Sári és Zságray Julián­ná ankétjét a „Szabad lány“-ról. Hatvány Lili mozilevele, riport a Szmésziskolák idei növendékeiről, Ignác Rózsa Revü-je, Irodalmi Élet, sok érdekes riport, nagy mozi, sport és divat-rovatok, 16 oldalas mozi- regény -és rengeteg érdekes olvasni­való egészíti ki a Színházi Élet új számát, mely darabmellékletül közli a „Nincsenek Vél étiének“ című nagysikerű színdarabot. Előfizetési díj negyedévre 6.50 pengő. Kiadó- hivatal: Budapest Vili., Erzsébet­körút 7. szám. Ma már mindenki iszik! Kitűnő gyógy viz — KELLEMES BORVIZ KAPHATÓ minden füszerüzletben és ven­déglőben! — FŐLERAKAT: 4 Alter Bernátnál. M. Kár. Mateoroiógi&i Akarni» Nyíregyház* Időjárás jelentése 1938. október 5. reggel 6*33~tó! október 6. 6’33-ig Hőmérséklet: maximum 16*4 Hőmérséklet: minimum 8*8. Talajmentén 7’0. Szél erőssége, iránya ÍO—12.) 0 Felhőzet (C—10) 10. Esőfelhő. Csapadék milliméterekbe» reggel 7- től reggel 7-ig 2 0. Csendes eső. Légnyomás: 760. Sűlyedő. Jegyzetek: Látás 1 km. — Gyilkolt a must. Gyimesá Már­ton 42 éves készt ölei gazdálkodó pincéjében a forrásban levő must- gáztól rosszul lett. Mire rátaláltak, miár meghalt. — összetaposta a bika. Szabó Sándor 37 éves újifehértói bérest a legelőn, a gondjaira bízott bika fel­öklelte és összetaposta. Szabót élet­veszélyes belső sérülésekkel hozták be az Enzsébet-kórházba. — Jelentkezzen a rendőrségen, aki az ócskapiac on egy lopásból származó „Gyöngyharmat“ perme­tezőgépet vásárolt, 2 méter hosszú gummicsővel. A jóhiszemű vevőnek jelentkezése esetén nem történik hántódása. idő előtt megöregszik, he sokat bisszankodik ! Különösen sokat bosszankodik az ember elavult, régi rádiónál. Pedig nem érdemes. Nálam kedvező fize­tési feltételekkel újat kaphat, a ré­git jó áron visszaveszem. Kuharek Orion rádió, villany, csillár,, kerékpár és lőszer üzlete Zrínyi Hona utca 8. Telefon 4-76. RÁDIÓ CSÜTÖRTÖK, okt. 6. 4.15: Ház­tartási előadás. 5.00: Felolvasás. 5.25: A II. sz. Regőscsoport műsora. 5-55: Vitéz Somogyváry Gyufa elő­adása. 6.15: Zongorán játszik Hir Sára. 6.25: Kurina Simi és cigányze­nekara játszik. 7.00: Gazdasági elő­adás. 7.10: Hírek szlovák nyelven. 7.20: Az Operaház 'előadásának is­mertetése, majd az előadás közvetí­tése. „Hunyadi László.“ Dalmű há­rom ifelv. Az I. felv. után kb. 8.30: Hírek. A II. felv. után kib. 9.50: Hí­rek, időjárásjelentés. Az előadás után kb. 11.00: Hírek német és olasz nyelven. 11.10: Hanglemezek. 12.05: Hírek. Budapest II. 6-30: Angol nyelvok­tatás. 7.00: Kurina Simi és cigány- eenekara muzsikál. 7.35: Felolvasás. 8.00: Hírek, ügetőeredmények. 8-25: Hanglemezek. 9.40: - Jdőjárásjelemtés. PÉNTEK, október 7. 4.15: Diák- félóra. 5-00: Hanglemezek. 5.50: Sporfcközilemémyiék. 6.00: Lászlóffy Margit zongorázik. 6.30: Előadás. 7.00: Hírek. 7*05: Hírek szlovák nyelven. 7.10: A rádió szalonzene- kara játszik. 8.10: Kisebbségi ma­gyar írók estje. Közvetítés a Zene- művészeti Főiskola nagyterméből. 9-00: Hírek. 9.45: Hírek, időjárásje­lentés. 10.05: Az I. határőrezired' ze­nekara játszik. 10.45: Arahnyelvü előadás. 11.00: Hírek angol és fran­cia nyelven. 11-10: Hírek. 11.20: Welding er Ede szalónö töse játszik. 12.05: Hírek. Budapest II. 6.35: Banda Ede ma­gyar nótákat ciimJbalmozik. 7.00: Gyorsírótanifolyam. 7.30: Irodalom­történeti csevegés. 8.00: Hírek, ló­versenyeredmények. 8.25: Hangle­mezek. 9.40: Időjárásjelentés.

Next

/
Thumbnails
Contents