Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1938 (6. évfolyam, 196-245. szám)
1938-09-20 / 211. szám
’ 6. oldal S ucmt (Trianon 19.) 1938 szeptember 20. Gyiniksk a kirakat előtt (iA .könyvikereskedés előtt állnak, orraikat a kirakat üvegéhez nyomják, il égsz íve sebben betörnék, vagy valamilyen más, szelideibb módon •eltávolítanák a könyvektől, füzetektől, táskáktól ,és egyéb, az iskolai felszerelésihez szükséges cikkektől elválasztó táblát. Szeptember hónapiról mesél a naptár, s a fáról lehulló, elsárgult falevél, nincsenek tehát egyedül. .Mellettük, és mögöttük a hasonlókorúik és idősebbek csoportja tolong, ugyanarra gondolva, (bámulva és azután .vágyakozva, mint ők.) — Azt a táskát jó volna megvenni. — Jó volna, — hagyja rá a másik, aki előzékenységből, Lustaságból vagy gyávaságból barátjának engedi át a vágyak kifejezésének dicsőségét. Ez rögtön magához is ragadja a hatalmat s a kezdeményező erő jogán háttérbe szorítja és elnyomja a nála valamivel kövérebb és petyhüd- te'bb barátját. — Ha az a festékkészlct az enyém lenne, olyan tájképet festenék, hogy I. tanár úr az első pillantásra jelest adna rá... Vagy talán nem hiszed? Hátha még azt a könyvet meg tudnám szerezni, amelyik ott a negyedik sorba, a .baloldalról számítva a negyedik ... Ott ni... N.em látod? Egy bősz alak van rajta s viaskodik, azzal az oroszlánnal... Boldogan magyaráz barátjának s valószínűleg «lágyon átérzi, amit mond. Ügy érzi, mintha az a sok drágaság, ami a kirakatban van felhalmozva és elrendezve, az már mind a® övé lenne. Már megszerezte, birtokba vette a vágy, a kívánság, az óhaj és az akarat jogán. És ha már mindez az övé, miért ne legyen boldog, miért ne örüljön neki, miért ne dicsekedjen vele?! A kövérebb elbűvölve hallgatja s ellenállás nélkül aláveti magát barátja áradozásának. Csak hallgat s nem meri kinyilvánítani az .vágyát. Már percek óta nézeget egy írógépet, de még nem lehet tudni, hogy milyen szándékai vannak ezzel kapcsolatban. Ránéz a lelkesedőre, s amikor látja annak boldog és átszellemült, arcát, megmozdul benne valami kényelmetlen és feszengő érzés. Bosz- szantja és lázadozásba taszítja. Megmozdul benne a tehetetlenség. Irigy- li ezt a boldogságot. A tényéktől nem nagyon 'engedi magát befolyásolni, amidőn kijelenti: — A festék nekem is kellene ... — Ugyan- minek? Hát tudnál te azzal valamit kezdeni? — Biztosan. — A!... nem kell az neked. — De kell! — ordítja a kövérebb. — Te nekem nem parancsolsz. A kezdeményező, a „mester“ meg- hökkenve nézi ezt a lázadást. Ezt nem várta volna. Haragosan összevonja szőke szemöldökét s váratlanul, minden átmenet nélkül, de meglepő lendülettel leakaszt egy hatalmas csattanó pofont társának. A kövér, hogy még ezen a téren se legyen (lekötelezettje — bokán rúgja. A nagyok, a felnőttek, a komolyak méltatlankodnak s egy úr, mintegy •a jelenlevő közvélemény gondolkodását, véleményét fejezi ki, midőn megjegyzi: — Érthetetlen, hogy miért verekszik össze két ilyen gyerek egy kirakat előtt?! Mondanivalójának nem is annyira a szöveg, mint inkább a hangsúly, amellyel kifejezte, adta meg a felháborodásnak azt a nyomatékét, amelyet e pillanatban- a közönség érzett. Gervai Sándor Leégett a ház, bennégett a 80 éves öregasszony Borzalmat szerencsétlenség történt tegnap hajnalban Tiszabábolnán. Leégett egy ház, amelyből egy 80 ires idős nő nem tudott kimenekülni és a tüzes zsarátnokok között lelte halálát. Hajnali fái 5 érakor kigyulladt Ágócs János tis2abáboInai földmi- ves háza. A ház lakói kimenekültek az égő házból, de a nagy riadalom közben megfeledkeztek a 80 éves őzt. Ágécs Istvánnéról. Az idős nő, amint álmából felriadt, szintén menekülni akart, menekülésre azonban már nem volt elegendő ideje és amint az ajtón ki akart lépni, az égő tetőzetről a tüzes gerendák rá- omlottak és maguk ala temették a szerencsétlen asszonyt. Özv. Ágócs Istvánnénak csak megszenesedett holttestét emelték ki a lelocsolt üszkös gerendák közül. A csendőrség a lefolytatott nyomozás során megállapította, hogy a tűz úgy keletkezett, hogy Agócs János, mielőtt hajnalban elindult volna mezei munkájára, pipára gyújtott, amitől a tüzes hamut meggondolatlanul a padlásfeljáró mellett felhalmozott kendercsomó közé dobta. A száraz kender pillanatok alatt lángra lobbant és mint a mág'ya úgy égett. Erről egyhamar lángra- borult az egész ház tetőzete és belseje if, ahonnan a menekülés nagyon nehéz volt. így történt meg aztán, hogy a szerencsétlen idős asszony bórzalmas tüzhaiált halt. Ágócs János ellen gondatlanságért mngindnlt az eljárás. SPORT RlVSC—NfKlSE 1:0 (0:0) Vezette: Dr. Nagy Zsolt Izgalmas küzdelemben megérdemelten győzött a 8zivósabb Vasutas csapat. Az I. félidőben a NyKISE volt a többet támadó 8 ekkor a szerencse is pártfogolta a NyVSC-t. A II. félidőben a jobb kondició felülkerekedett és a 15. percben Dut- kievics által lőtt góllal a NyVSC értékes 2 ponthoz jutott. A Vasutasok lelkes, gyors játékuknak köszönhetik a győzelmet, A védelem mindhárom tagja, Bokor, Bodnár I, Dévay kiváló. A fedezetkor — meglepetésre — még a Nykise fedezetsorát is felülmúlta. A csatársorban Boros, Héczey, Dut- kievics emelkedett ki, a két ssélsö gyengébb. A Nykise lasm volt és halfsoraa II. félidőre összeesett, ami a máskor biztos hátvédeket is megzavarta. Tassy jó, a fedezetek közül Csémi, a csatasorban a két szélső Nógrádi és Bagonya tűnt ki. Az uj szerzemények közül Kemény a mezőnyben vetette magát néha észre szép hu zásaival, Balogh azonban egyelőre nem sokat mutatott. fmrnmmrnat lytvc-Dese 7:3 (3:9) Dtbrieeibti A Nytve nagyszerű csatárjátékkal nyert. A gólokat Pakot (2), Mester (2), Juhász, Szalay és Gerda szerezték. Újra játszott Négyessi II., aki a régi megbízható hátvédnek bizonyult. D¥SC—RKLE 2:1, MYTE—KMOVE 3:0, PyftB-DMTK 1:1 A mérkőzés a II. féladó 41. percben félbeszakadt, mert a PMáv javára megítélt 11-es miatt a DMTE intézője megütötte a bírót. Nb. eredmény Kispest—SSE 6 : 1 Ibb. ertdmiiYib Diósgyőr—Dvsc 4 : 2, SBTC— Szentlőrinci AC 9:0, Szegedi AK— MFC 2:0, Haladás—ETO 5:1, Lampart—Tokod 1:1, Rákoskeresztúr—Pénzügy 4:2. Lugosi József 83 éves berettyó- szentmártoni öregember az udvaron lévő nyárikonyhán krumplit akart főzni a disznóknak. Megrakta a tűzhelyet aprófával s meg akarta gyújtani a tüzet. A szaimaesóva nagy lánggal kezdett égni g a láng bale- kapott a kötényébe. A szerencsétlen öregember tépdesni kezdte magáról az égő ruhadarabot, azonban a tflz a nádrágjára és a kabátjára is át terjedt, úgy, hogy mikorra segítségére siettek, rendkívüli égési sebeket szenvedett és két nap múlva meghalt. 9403—1938. végrh. sz. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY KIVONATA A nyíregyházi kir. járásbíróságnak 1518—1938. és 884—1938. sz. alatt kelt kielégítési végrehajtást rendelő végzése folytán Lichtmann Lukács Vilmos és Bernét Mór javára 692 P tőke 8 járulékai erejéig 1938. évi junius hó 24. napján végrehajtás u'jan lefoglalt, 4800 P-re becsült ingóságok, u ra. borjuk, sertések, juhok stb. a nyíregyházi kir. járásbíróságnak Pk. 19138 é., 19139—1938 szám alatt kelt árverést rendelő végzése közetkez- tében Nyiribrony községben, adós gazdaságában 1938 évi szeptember hó 20. napján d. u. 5 órakor nyilvá nos birói árverésen el fognak adatni. Nyíregyháza, 1938. szept. 3. dr. Zftthureczky Almos, kir. járásb. végrehajtó. Mezőgazdasá gi szeszgyár- j kérvény és b ► izo nyit.Vá ny a legújabb rendelet szerint elkészítve kapható papír, írószer, kereskedésében. Bethlen utca l. sz. Telefon 77 Jóba E. Ezúton mondok köszönetét mindazoknak, akik férjem elhunytéval bánatunkat enyhíteni igyekeztek. izv. Chováeszky Jánosné express hirdetéseit 15 szóig 1 P 50 öllér, wámlea tevábt «só 10 fiUér. Senperiova nemes homlokzati vakolat kapható a legkisebb mennyiségben is Debreceni Mükőgyár rt.-nál Debrecen^. Fürdő utca 2. 4573-4 Költözködés előtt vizsgáltassa és ciánoztaasa lakását KÁNÁSSY-val, Kossuth u. 9. szám. Teldon 377. — Frissen érkezett sváb és patkányirtó szerek kaphatók. Apróhirdetések 10 rzóig 89 Mlér, watmám tor&M 39* S Bitéire ftttáat keresőknek 10 ssófe «8 fittér, Bdadce további s*ó 6 BH4» KIADÓ LAKÁJOK Bútorozott szoba fixfizetésü keresztény úriember részére kiadó Sóstói ut 36. első emeletén. Villamossal Erdei-kettes megállónál. 4663 KÜUÖNTtUtK A szüretelés feleidőre csökkenthete kéziüzemü, rétegezőbetétes mustle vezet ékkel felszerelt gyorsmunkálat« szabadalmazott egyetemes borpréseimmel. — Ezeaki- tíI : legkedve tebb használatlan aj serre- tógépek és mindenfajta gazdasági gépek, továbbá : kevéssé használt léherefejtógé- pek, traktorok, lóbuzé és géphajtára nagy szalmaprések, takarmáayozógépek, stb. — nagy raktárkészletem csökkentésére — legeléayősebben beszerezhetik, sót 3 éri bérkölcsöndij 3 ér alatti megfizetése itás módjában lesz a berkölcsőnrevéntk elére meghaiározott mérsékeltebb vételárért, a gépet örökáron is megvenni. Személyes tájékozást nyújt: L. LUKÁCS VILMOS gépkereskedése Nyíregyházán, Horthy tór 1 Ugyanitt bárom és kétszobás lakás — fürdőszobával — bérbeadó. 5018-7 Morgó utca 11. számú ház eladó. Érdeklődni Morgó zug 2. 4662 I ^Szarvas utcai templomban 2 pár elsőrendű és 1 férfi ülés kiadó. Reich, Búza tér 4. Ugyanott 3 drb uj bényiló ablak eladó. 4664 Elköltözés miatt használt bútorok eladok. Kürt utca íO. 4667 Cserépkálynák átrakását, javítását, valamint uj kályhák rakását minden méretbe* és szinben vállalom. Schumann, Vay Ádám utca 66. szám. J4666 Nyomtatványok alábbi szövegben a ki- adóhivatalban darabonként 10 fillérét kaphatók. Üzlethelyiség kiadó. Kiadó piaca. Ez a ház eladó. — hold föld eladó. Bútorozott szoba, kiadó lakás, 1, 2, 3, 4, 6 szobás stb. Külterületen lakók postán is beküldhetik apróhirdetéseiket a hiide- tési díj levélbélyegben való egyidep melléklésével. — Töltőtollak javítását gyorsan ág olcsón vállalja Jóba E. papír- é« tr& saerüzl'ete. ■hbbmhbmmíbmmhmhh A miáwrtégfrt kiíróin: Jóba DMcv A fttadtotf* iafcife A «Mbaiost ■Map l^itnUilíi boÓMI tfraaodg. Koráét B. és fámmá kfedMaJdom Nyomatott m Nyárágjrhám, Bmnényfntoa 3.