Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1938 (6. évfolyam, 145-195. szám)

1938-07-09 / 152. szám

4. oldal de Pollák még' a szembesítés során is megmaradt a tagadása mellett. Ítéletre azonban nem kc.ríilt a soiF, mert Pollák hivatalból .kirendelt védője, dr. Lefkovits Ignác ügyvéd a b i.z on y itásk i égészí t és so rán a Egy­háziban ülő három társának a tanú- kénti kihallgatását kérte. A bíróság a védő kérelmének helyt adott és elrendelte a tanúknak a fegyházból való elővezetését. A tárgyalás foly­tatására új határnapot tűztek ki. IfTSSi S2ÄI 30LCS1 mirLAP a fürdés áldozatai Megdöbbentő tragédiáról telt je­lentést a nyíregyházi ügyészségnek a révaranyosi közsígi eiőijároság. Halkai Mihály 11 éves fiú a Tiszá­ban való fürdés közben a mélyvízbe csalta Orosz Mihály 9 éves barátját azzal, hogy megtanítja úszni. Halkai azonban rossz úszómesternek bizo­nyult, mert örvénybe keveredtek és a szerencsétlen Orosz Jánost a kar­jai közül elnyelte a víz. Kiáltozá­saira már késón érkezett a segítség, A kisfiút többé nem vetette fei a víz. Mocsári Sándor 16 éves tiszapal- konyai napszámostul csütörtök dél­után társaival együtt a Tiszában für­dőit. Fürdés közben a mélyebb viz felé került és az úszni nem tudó fiú a viz erős sodra magával ra­gadta. A 16 éves napszámos fiú be lefult a Tiszába. Holttestét az éj­szakai órákban fogták ki a tiszatar jáni halászok. Leesett az eperfáréf - a forró raiszbe esett Különös körülmények között szen­vedett rendkivül súlyos sérüléseket Augusztin Irén 13 éves szabolcsi leány. Augusztin Irén egy magas fára mászott eprézni. Vigyázatlanul egy vékony ágra lépett, ami letört alatta és a kislány a fa alatt ásott oltott meszes gödörbe esett. Rémes jajkiáltásaira hamarosan segítségére siettek és még az utolsó percben sikerült kimenteni veszedelmes hely­zetéből. Augusztin Irén igy is olyan súlyos égési sebeket szenvedett, hogy felgyógyulásához alig van re­mény. Olcsóbb olajai kérnek a gazdák a cséplésre A hivatalos adatok azt mutatják, hogy a mai ro,má:ni.ai nyersásvány- olaj ára 15 százalékkal az 1936. év­végi ár alatt van. E.zzel szemben a legutóbbi, június 7-én 'elrendelt ki­sebbül ér tékü (1.50 pengős) árcsök­kenés figyelembe vét ele mellett is a késztermékek árai nálunk még min­dig 5—6 százalékkal az 1936. 'évi árak felett vannak. Ezért az Orszá­gos Mezőgazdasági Kamara sürgős előterjesztéssel fordult az árellemőr- <zés országos kormánybiztosálhoz és kérte, hogy az ásványok j-készter- rhékek árát a nyersanyag olcsóbbo­dásával hozza arányba. Traktorh ütők készítése, javítása és tisztítása. Épületbádogosmunkák a legjobb kivitelben. Vízvezetékszerelés a leg­olcsóbban Barcsik és Varga bádogos és vízvezeték sterelő üzemében, Bencs László tér 18. Nyíregyházi huszártisztek értékes győzelme a debreceni lovasversenyen Saurak Ottmar százados a magasugrásban, bárá Splányl Géza ! Ifihadnagy a díjlovaglásban elsfi dijat nyert vas Olimpia Bizottság értékes ser­legét hozta el. A közép osztályú díjlovaglásban a távcsoportban vitéz báró Splényi Géza került ki győztesen „Olyan“ nevű lován és e.zzel megnyerte a Lo­vas Sportügyietek Országos Szövet­ségén ek nagydíját. Szép eredményt ért el Ráibay Pál tüzénfőhadnagy Splényi báró Olyan néivü lován. A szép eredmény széles körben osztatlan örömet és elisme­rést keltett.-Nagy siker mellett zajlott le Deb­recenben a Nemzeti Lovarda által rendezett háromnapos országos lo­va-smérk őz és, amely a nyíregyházi Hadik András 4-ik honvédhuszár- eziednek országosan is elismert ki­váló eredményt, vagyis két első díjat eredményezett. A hétfői napon lefuttatott verse­nyek során Saurck Ottmár száza­dos 180 centimé teres ugrásával (pui- sance) megnyerte a nehéz verseny- szám első díját „Parittya“ nevű lo­ván. Saurek százaídos a Honvéd Lo­(Trianoi^9j^l93^júliu^H^h — Számos női ba jnál gyakran igen nagy megkönnyebbülést szerez reg­gel, éhgyomorra egy félpohárnvi ter­mészetes „Ferenc József“ keserűvíz azáltal, hogy a belek tartalmát gyor­san felhígítja és akadálytalanul ki­üríti, azonkívül pedig az emésztő­szervek működését lényegesen elő­mozdítja. Kérdézze meg orvosát. Őrei dilink az ev. Kossuth A diák nem szakad el sohasem az iskolájától. S talán még kedvesebbé válik számára az iskola akkor, ami­kor má.r évek választják el az iskola padjaitól, a gyermekre,mények és b ámítok t a n y á j át ól. Minden nyár visszahozza az isko­lából kiröppent ifjakat s az érett­ségi találkozók intim, derűs hangu­latában emlékeznek az öreg diákok a múltról, amelynek csak a szépsé­gei maradtak meg a lelkűkben. Az ev. Kossuth gimnáziumban a napokban két ilyen érettségi talál­kozó volt. Összegyűltek a 25 évvel és a 10 'évvel ezelőtt érettségizettek, hogy felelevenítsék az iskolai élet kedves emlékeit s egymás szeméibe tekintve, számot adjanak a gyorsan lepergett esztendőkről, küzdelmeik­ről, sikereikről, veszteségeikről. A 25 éves érettségi találkozó A 25 évivel ezelőtt érettségizettek találkozója a baráti összefogás szép­séges megnyilatkozása volt. A hívó szóra az ország legtávolabbi vidéké­ről is hazasereglettek az Alma Ma­ter falai közé az öreg diákok. Meg­ható volt, amint egyik-másik rég nem látott tanulótárs egymásra is­mert s egy-egy meleg kézszorítás, ölelkezés mutatta, hogy mennyire összefűzi nyolc esztendő az egymás mellett élő, tanuló és szurkoló diá­kokat. A találkozón a kővetkezők jelen­tek meg: Bata Sándor könyvkereskedő, Buj- dosó-Bortnyik György evangélikus vallástanár (Miskolc), Fehér ‘László okleveles közgazda (Nyírbátor), dr. Lórin Viktor vármegyei kórházi igazgató-főorvos (Kapuvár), dr. Frá­ter Iván ügyvéd, Gajdos Sándor vm. számvevőségi tanácsos, vitéz Gazda (Gróman) László urad. főin­téző, dr. HeLmeczy Ferenc várrn. számtiszt, Kopcsó János hitoktató- lelkész, László Albert lelkész (Ti- szabezdéd), Lieblich Aladár magán- tisztviselő, .Mayer István kereskedő, Mik-eoz Kálmán honvéd huszárőr­nagy, Pet.hö Gábor jegyző (Nagy- kálló), Prókopa László kereskedő, dr. Propper Sándor ügyvéd, dr. Sar­kad! István ügyvéd, dr. Tarpataky (Geruska) György pü. titkár. To­rna sovszky Lajos állam pénzt, taná­csos, Zsák Emil rt. cégvezető. A találkozót Kopcsó János nyír­egyházi ev. hitoktató lelkész imája nyitotta meg. Utána Zsák Emil kö­szöntötte az iskolát. Visszapillan­tást vetett középiskolai tanulnia­találkozója gimnáziumban nyaik nyolc esztendejére s különö­sen kiemelte azt a bensőségen kap­csolatot, amely Zimmermanm Rezső volt tanáruk és osztályfőnök,üik s a diákság között kifejlődött. Zimmer­man n Rezső 8 esztendőn át volt osztályfőnökük az egykori diákok­nak. Meleg szavakkal- köszöntötte az iskolát és annak jelenlegi taná­ri karát is. A köszöntőre az isko’a nevében Zsolnai Vilmos igazgató válaszolt. Röviden felvázolta az iskola törté­netét s különösen kiemelte az utol­só évek jelentősebb mozzanatait: a 75 éves iskola ünnepségeit, a most lefolytatott 50. érettségi vizsgálatot 'és dr. Vietórisz Jó.zseif ny. igazgató hetvenedik születése napját. Az igazgató szavai után Zimmer­mann Rezső köszönte meg a volt diákok szer etet ének megnyilatkozá­sát. Ennek a szeretetnek igen sok t a nőj elét tapasztalta még amerikai tartózkodása alatt is. Vietórisz József szavai után meg­tartották a seregszemlét. Sajnálattal állapították meg, hogy igen sokan távoztak el az évf oly a mb click közül az élők sorából s közülök sokan hal­tak hősi halált. A személyi adatok felvétele után László Albert ref. lel­kész imádkozott, majd Gajdos Sán­dor számvevőségi tanácsos az iskola tanítás utáni imádságával .zárta be a találkozónak az iskola falain belül megrendezett részét. Az öreg diákok ezután kegyeletük jeleképpen kimentek a temetőbe és egy-egy csokor virágot helyeztek el Bányász András, Bleuer Pál, Deme­ter László és Orbán Balázs sírjára, majd egykori tanáraiknak, Leffler Sámuelnek, Szlabpczky Imrének és Porubszky Pálnak a sírjára koszo­rút helyeztek. Közebédre a Sóstón gyűltek ösz- sze, ahol László Albert és dr. Prop­per Sándor mondottak pohárkö- szöntőt. A találkozót Tarpataky György ] dr. és Zsák Emii rendezték meg j nagy ügyszeretettel, aminek jele ' NAGY VÁLASZTÉKBAN Hartosnál volt az, hogy az ország legtáívolabb! részéből is megjelentek a találkozón s akik nem jelenhettek meg, azok levélben mentették ki elmaradásu­kat-. Tízéves érettségi találkozó Az öreg diákok másik csoportja másnap tartotta meg 10 éves érett­ségi találkozóját. A találkozón a tanárok közül dr. Vietórisz József főigazgató, Zsolnai Vilmos igazgató, Benig.ny Andor, Péter Károly, dr. Soharbert Ármin és Varga László tanárok jelentek meg. Az 53 érett­ségiző közül azonban csak 8 öreg diák jelent meg a találkozón. Ez a találkozó bizonyos korképet is nyújtott. Megállapították a Sóstón tartott seregszemle alkalmával, hogy mi lett az egykori osztálytársak sor­sa, de ebből a megállapításból kide­rült az a szörnyen nehéz helyzet- is, amely a mai fiatalság vállait nyomja s megakadályozza a távolabb levő­ket abban, hogy baráti kézfogásra gyűljenek egybe. Megjelentek a találkozón dr. Bal­ia László pü. fogalmazó-gyakornok (Nyírbátor), dr. Friedmann Károly jogi szeminárium tulajdonosa (Nyir- egyiháza), Kiár Dezső gazdálkodó (Nyíregyháza), d'r. Koieszár József oki. jegyző (Búj), dr. Koleszár Jó- zsefné, dr. Lengyel Viktor állásnél­küli diplomás (Nyíregyháza), dr. Lichtblau László ügyvédjelölt (Nyir- egyháza), Máczay Gyula városi adó­tiszt (Nyíregyháza), Murányi Zoltán ref. s.-lelkész (Tiszafüred) és dr. Puskás József m. kir. honvéd-főor­vos. (Budapest). Julius 10-re felfüggesztették a mező­gazdasági munkaszünetet A m. kir. földmivelésügyi minisz­ter az aratási és ezzel kapcsolatos sürgős mezőgazdasági munkálatokra a munkaszünetet julius hó 10-re, vasát napra Szabolcs vármegye egész területére felfüggesztette. Oépj a. vitásokhoz szüséges S. K. F. márkás csapágyak, csapágy fémek, Böhler és magyar dobsinek Wirtschafter Ármin m'ÄÄkSÄ* - Wolíner féle Qépszijak lerakata

Next

/
Thumbnails
Contents