Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1938 (6. évfolyam, 145-195. szám)
1938-07-23 / 164. szám
(Trianon 19.) 1938 július hó 23. n névelemzés igazságtalan rendszere nem elegendő a cseheknek. Amint értesü- ^ lünk, rá kell térni a németeknek a cseh ortográfia szerinti névírásra. Nyilvánvaló, hogy ugyanazt a célt akar ja szolgálni ez is, mint az oláhok névelemzési eljárása. Csak itt valami bökkenő lesz. A németek egy kissé kemény diót jelentenek majd a cseheknek. Ebben nem a németek törnek össze, hanem a csehek foga fog beletörni. NAPIREND Julius 23. Szombat. Rom. kát. Apollinár. Gör. kát. Fókasz. Prot. Lenke. ízr. Pinkhasz. A nap kél 4 óra 26 perckor, lenyugszik 19 óra 46 perckor. A hold kél 0 óra 29 perckor, lenyugszik 16 óra 15 perckor. Magyar napirend: Ma már nem csak a nemzetiségek, hanem a franciák és angolok is egyre jobban sürgetik a cseh nemzetiségi törvény végrehajtását. Elvégre minden türelemnek vége szakad, különösen, ha a türelem elfo- gyatkozása katasztrófát jelenthet, A párisi tanácskozások alkalmával angol részről elhangzott az a kívánság, hogy a cseh köztársaság legalább három önkormányzati területre osztódjék. Igaz azonban az is, hogy ilyesmiről a csehek nemhogy hallani nem akarnak, de erősen csörgetik a fegyvert. Csak az a kérdés, hogy kinek a fegyverét csörgetik ? Egész héten a következő gyógyszel tárak tartanak ügyeleti szolgálatot: Osgyány Józstf (Bessenyei-tér) és Illés Zsófia (Deák Ferenc utca) Julius hónapban a közgyógyszerellátás, a tüdőbeteg-szanatórium, gyermek- menhely, Stefánia vényeire az Illés Zsófia (Deák Ferenc utca) gyógyszertár szolgál- latja ki a gyógyszereket. A gyógyszertárak reggel 8-tól este 7 óráig, az éjjel szolgáiatott teljesítő gyógyszertárak este 9 óráig vannak nyitva, A 260,500/1934. B. M. rendelet értelmében este 9 órától reggel 7 óráig vénykészités- nél 25 százalék, kézieladásnál 50 fillér pótdij jár. A városi gőa- és kádfürdő ayrt-va. A Sóstó-fürdő nyitva. — Szerkesztői üzenet Dörmögő Dömötörnek. Közérdekű és minden tekintetben helyeselhető cikkét áttanulmányoztuk. Közlésének azonban nagy akadálya az, hogy olyan •nagy terjedelmű, amelyet még egy fővárosá lap sem bír el. Nagyon jó volna, ha más formában, kisebb részletekben, az egyes sérelmeket külön-külön írná meg. Ebben az esetben szívesen rendelkezésére bo- csátanánk lapunk hasábjait. — A Tisza halottja. Szabolcsve- resmart határában a Tisza egy 25 év körüli fiatalember holttestét vetette partra. Az agnoszkálás során megállapították, hogy a Tisza halottja Oríbán István 25 éves odavaló gazda, aki fürdésnek lett az áldozata. — Hamis egypengősök Miskolcon és Debrecenben. Az utóbbi időkben Mislkok környékén hamis egypen- gősök 'kerültek forgalomba, majd nemrég Debrecenbe is elkerült több hamisított egypengős. A hamisítvány kitünően sikerült, úgyhogy nehéz az igazitól .megkülönböztetni, a csengése azonban elárulja hamisított voltát. Jó lesz vigyázni Nyíregyházán is, mert szinte lehetetlen, hogy Miskolcról Debrecen felé .való vándor Misában Nyíregyházán ne igyekeznének elhelyezni egy néhány hamisítványt. Nyári férfiing kötött rövíduju ............... 2 20, 270 Nyári férfiing selyem rővidwjti ............... 3'95 Kádár Divatházban Fürdőcikkek legolcsóbb árban — A Légoltalmi Liga ülése. A Légoltalmi Liga nyíregyházi csoportjának elnöki tanácsa július 28-án, csütörtökön délután 5 órakor a városháza kis tanácstermében ülést tart. Az ülés foglalkozik a Légoltalmi Liga országos elnökségének fontosabb kiadványaival, a további oktató és ismeretterjesztő tanfolyamok szervezésével, a gázyédelmá és légoltalmi eszközök beszerzési ügyével. — Tűz egy debreceni fatelepen. Csütörtökön este veszedelmes tűz pusztított Debrecenben, a Miklós - ute-a végén levő Balog Dávid-féle fatelepen. A tűz a gépiházban tört ki s pillanatok alatt lángba borult az épület egész tetőzete. A megmunkálás alatt álló fenyőfa úgy 'égett, mint az olaj s a rettenetes hőségben emberfeletti munkát kellett végezniük a tűzoltóknak, hogy az egész telep pusztulását megakadályozzák. A tűzoltók munkája sikerrel is járt s félóra alatt sikerült a tüzet megfékezni. Három tűzoltó füstmérge- zésti szenvedett, többen megsérültek. A kár 30.000 pengő. ÉRTÉKESEBB AZ ARANYNÁL az egészség. Az aranyér, végbéirepe* dés, prostata baj ok, a végből féjdak más betegségei ellen, amikor leg* fontosabb a könnyű, púba székelés, igyon naponta 1—2 deci Mira glam beesés gyógyvizet. 7-— Hogyan kell értelmezni a dohányárudák nyitvatartási rendjét? A dohányárudák nyitvatartási rendjével kapcsolatban a pénzügyminisztérium a következőket rendelte el: Vasárnapokon és más munkaszüneti napokon legfeljebb 5 óirán át folytatható árusítás nem terjed ki azokra a kizárólagos dohányárusekra, akik vasárnapokon csak legfeljebb déli 1 óráig árusítanak. (Ezek tehát nyilvánvalóan 7 óra előtt is nyithatnak, ha akarnak.) Később azt mondja a rendelet, hogy nem terjed ki ez a korlátozás Szent István napjára, a Szent István napját közvetlenül megelőző és követő vasárnapra és a karácsonyt megelőző vasárnapra. Ellenben újév napjára alkalmazni kell. Nyilvánvaló tehát, hogy a vasárnapi zárórai új rend, illetőleg az ötórai árusításon felüli műnkaszünet csak munkaszüneti napokra, .vagyis a vasárnapokra és újév napjára vonatkozik. Ellenben Szent István napjára éppen az ünnepi nagy forgalomra tekintettel függesztették fel. És éppen úgy, tekintve a nagyon szorgos munkaidőket, a Szent István-napot megelőző és az azt követő vasárnapokra is. — A Magyar Lányok nyári vers-, regény fejezet, rajz-, fénykép- és 'háztartási pályázata nagy izgalomban tartja az ifjú olvasótábort. Tutsek Anna népszerű ifjúsági lapjának új számában Benedek Rózsi es Sigrid Boo regényein kívül Dénes Gizella, Vándor Iván, Altay Margit novelláit, Gombos Gyuláné kis jelenetét, B. Radó Lili versét, Nagy-Mózes Erzsébet, Békési Ernő cikkeit találjuk. Díjtalan mutatványszámot kívánatra 'bárkinek küld a kiadóhivatal, Budapest VI., And- rássv-út 16. Előfizetési díj negyedévre 4 pengő. — Orvosi hír. Dr. Pataky Tibor gyermekorvos szabadságáról hazaérkezett, rendelését Luther-utca 18. szám alatt újból megkezdte. (x) — Női kalapok, férfi kalapok tisztítása, vasalása, formálása 1.50 P. — Női és férfi kalapokból állandó nagy választék: Papp Dénes cégnél, Luther-utca 6. (2) — Felhívás. Nyíregyháza városa e hó 25-én, hétfőn a Vasgyár-utcán levő hídját javíttatja s emiatt a Vasgyár-utcát a forgalomtól elzárja. A javítás ideje alatt a forgalom a Színház- és Toldi-utcákon bonyolítható le. (x) — Egy pesti divatcég áruját lefoglalták Debrecenben tiltott házalás miatt. A debreceni rendőrség egy budapesti divatház egész autórakományát lefoglalta tiltott házalás miatt. A lefoglalás körülményei Í9 nagyon érdekesek voltak. A pesti cég két ügynöke összeveszett egymással, mert az egyik cégtárs nem akarta megengedni a másiknak, hogy az árurakományt tartalmazó autóra felüljön. Megjegyzendő, hogy mindketten erősen iliumináltak -voltak. A mellőzött ügynök erre az iparhatóságnál panaszt tett ügynöktársa ellen. A vizsgálat megállapította, hogy az ügynökök az autóval Debrecen külvárosait végiigházalták s eddig közel százezer pengős üzletet csináltak, amely azonban tartozásként áll fenn. A rendőrség az autóban 3000 pengő értékű árut talált, amelyet nyomban lefoglat. Az ipari kihágás rövidesen foglalkoztatni fogja a rendőrbíröságot. — Anyakönyvi hírek. Július 20. Születés: Tisza Ilona ref., Bauszki Ilona ág. h. ev., Kappanószki József r. kát., Sajben József ág. h. ev., Farkas Aladár ízt. Halálozás: Csabák Andrásné Pelles Juliánná r. kát. 32 éves, Farkas Henrikné Schwarcz Margit ízt. 33 éves. — Levágta a kezefejét a szecskavágógép. Ráb Margit négyéves orosi kislány játszadozás közben megindította a szecska vág ógép et, amely elkapta a kanját és levágta a kezefe- jét. A szerencsétlen gyermeket a Nyíregyházáról kihívott' mentők szállították be az Erzsébet-kórházba. Állapota rendkívül súlyos. — Az még nem válóok, ha a feleség panaszt emel férje ellen hivatali főnökénél. Különös megckolással indított válópert egy tisztviselő a felesége ellen. A bíróság előtt elmondotta, hogy felesége elment panaszkodni hivatali főnökéhez és ezzel kompromittálta őt. Viszont az asszony azzal védekezett, hogy áldatlan, rossz családi életük oka a férje volt, aki kikopás életet élt. sokat kocsmázott. Elhatározta, hogy utolsó eszközét is felhasználja, és bepanaszolja férjét a főnökénél — Meg is tette és a főnöknek keserves sírdogálás között elmondotta áldatlan családi életüket. A Kúria azonban elutasította a válók eresetet, nem állapította meg bontóoknak a férj- vélt sérelmét, mert az asszony a való helyzetet tárta fel. Csak az esetben volna az eljárása súlyos házastársi kötelességszegés, ha ártási vagy bosszúszándék vezette volna. Ebben az esetben ez nem történt, sőt az asszony családi életük harmóniáját akarta viszaállítaini. Ma már mindenki CSOKONAI ÁSÉYZIZET iszik! Kitűnő gyógyvíz! — KELLEMES BOR VIZ! KAPHATÓ minden füszerüzletben és vendéglőben ! — FÖLERAKAT: 4 Alter Bernátnál. Előfizetőink címváltozásainak azonnali elintézését csak abban az esetben tudjuk biztosítani, fa.« azokat délelőtt, legkésőbb 12 óráig a kiadóhivatalban bejelentik. Nyiar- vidék-Szaboicsi Hírlap kiadóhivatala, Bethlen u. 1. Telefon 77, M. Kir. Meteorológiai Állomás Nyíregyháza 1938. julius 21. reggel 6*33-tól julius 22. 6'33-ig Hőmérséklet: maximum 25*2 Hőmérséklet: minimum 15*0. Talajmentén 13'0. Szél erőssége, iránya (0—12.) 1. Déli. Felhőzet (0—10) 7. Változó felhőzet. Csapadék milliméterekben reggel 7- től reggel 7-ig 3 0. Záporszerü eső. Légnyomás 757. Sülyedő. Jegyzetek: Látás 4 km. — Népbiztosok alkonya. A lengyel távirati iroda moszkvai jelentése szerint három volt népbiztost fogságba vetettek. Sorsuk ismeretlen. Moszkvai hír szerint rövidesen újabb nagyszabású bűnpör indul, amelynek vádlottjai volt népbiztosok lesznek. PÉNTEK, július 22. 4.15: Diákfélóra. 5.00: Előadás. 5.30: A rádió szalonzenekara. 6.05: A rádió tárgy - sorsjátékának ismertetése. 6.30: Felolvasás. 7.00: Pertis Pali és cigány- zenekara muzsikál, közben Paczek- Bujka Márkus tárogatózik. 7.30: Sportközlemények. 8.15: Hírek. 8.35: Magyar költők megzenésített) .versei. Eyssen Irén előadóestje. 9.20: A Waldibauer—Kerpely vonósnégyes műsora. 10.20: Mohácsi Jenő dr. németnyelvű előadása 10.40: A Budapesti Hangverseny Zenekar. 11.00-: Hírek angol és francia nyelven. 12.05: Hírek. Budapest II. 7.00: Eladás. 7.30: Hanglemezek. 8.45: Hednemann Ede és jazz-zenekara játszik. 9.40: Hírek idő j á rás je lentés. SZOMBAT, július 23. 4.15: Mesedélután. 5.00: Munkásfélóra. 5.30: Weidinger Ede és jazz-zenek ara játszik. 6.15: Mit üzen a rádió? 6.45: A rádió szalonzenekara. 7.30: Előadás versekkel. 8.00: „A gésák.“ Operett 3 felv. Utána fcb. 9.50: Hírek, időjárásjelentés. 10.10: Mursi Elek és cigányzenekara muzsikál. 11.00: Hírek német és olasz nyelven. 11.10: Hanglemezek. 12.05: H. Budapest II. 5.45: Előadás. 6,15: Weidinger Ede és jazz-aenekara játszik. 6.45: Mezőgazdasági félóra. 7.35: A rádió szalonzenekara. 8.00: Hírek, ügetőeredmények. 8.25: Nagy zenekari művek. Állandó műsor: 6.45: Torna. Utána: Lemezek. 7.20: Étrend. 104)0: Hírek. 10.20, 10.45: Felolvasás. 11.10: Vízállás. 12.00: Harangszó, időjárás. 12.05: Hangverseny. 12.30: Hírek. 1.15: Időjelzés, időjárás. 130: Hangverseny. 2*40: Hírek, árak. 4.45: Időjelzés, idő járásjelentés, hírek. Kereskedelmi nyomtatványok; levélpapír, számla, memorandum, cég- kártya egy vagy többszínben nyomtatva, ízléses kivitelben, jutányos árban készülnek OROSZ KÁROLY nyomda-üzemében. Nyíregyháza, 3 Bercsényi-u. 3. — Telefon: 577.