Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1938 (6. évfolyam, 97-144. szám)
1938-06-11 / 130. szám
4. oldal $1SS? pusztításán .mi sem jellemzőbb, min thagy egv 50 kilós bomba egy kétemeletes házat összedönt. Ezért keli a pincéket kellőképpen kiépíteni. Ezeket a pinoemegerősá- tésii műnk álatokat ellenőrzi a L. L szervezete. Védekezni kell a házban a gáz bombák pusztítása ellen is. A gáztámadások ellen feltétlen védelmet biztosít a most forgalomba hozott népgázálarc. Demeter Lajos ezredes ín,agy érdeklődéssel kísért előadása során feltette a nagy kérdést: miként oldja meg 'feladatait a Légvédelmi Liga. Elsősorban azáltal, hogy megismerteti a védekezés lehetőségeit, megszervezi a tűzvédelem és rendfenntartáshoz szükséges ház- védelmet. Mindén házban kijelölnek egy parancsnokot és annak helyettesét. — Ezeknek kiképzésére oktatókat képeznek ki, akik azután mindenkit kioktatnak, hogy a légitámadás senkit se találjon készületlenül. Ehhez a munkáihoz a közönség megértése és áldozatkészsége szükséges. A L. L. emberbarát,! működést fejt ki a lakosság érdekében, ehhez a munkáihoz kéri a közgyűlés .minden tagjának megértő támogatását, amelynek ellenében a L. L.-tól a család nyugalmát kapják. A .nagysikerű előadás után Szobor Pálné ismertette a Liga alapszabályait, majd Virányi Sándor a közgyűlés .egyhangú lelkes felkiáltása alapján a nyíregyházi csoport megalakulását jelentette ki. A csoport tisztségeinek betöltésére vitéz Both Gyula terjesztett elő javaslatot. A közgyűlés az általa javaslatba hozott .vezetőséget egyhangú lelkesedéssel állította a fontos hiVatást betöltő csoport élére. A m e gválaszto 11 a k a kő ve tke z ők: iDiszelnökök: dr. Jékey Ferenc főispán, dr. Borbély Sándor alispán, Szohor Pál polgármester. 'Csoportelnök: Virányi Sándor alispán. Ügyv. áléinak: Szobor Pálné. Csoport titkár és gazdásági vezető: Tornay Lajos ny. áll. főhadnagy. C sopor t s zárni? i zsg ál ó ibi zo ttság:. Sa'lgó Alfréd, Tőrös Pál, Jansen Ferenc, Kümarle Elemér. Pénztári ellenőr: Mársay Miklós. Sajtóelőadó: Máczay Lajos. Megválasztották ezenkívül az elnöki tanácsot, amelyben a társadalom minden rétege képviselve van. A női csoport elnöke: dr. Gaizler Gyuláné. Társelnökök: Márton Lászlómé, Dómján Aranka. Titkár: Márton Piroska. A megválasztottak nevében Virányi Sándor mondott köszönetét és tett Ígéretet, hogy a vállalt feladatok megvalósításáért mindent elkövetnek. A bensőséges és felemelő alakuló díszközgyűlés a Himnusz hangjaival ért véget. Trakto rhütők készítése, javítása és tisztítása. Épületbádogosmunkák a legjobb kivitelben. Viz vezetékszerelés a legolcsóbban Barcsik és Varga bádogos és vízvezeték s-ereiő üzemében, Bencs László tér 18. A. nyíregyházi Frontharcos Főcsoport elnöksége is fésűt vesz a vasárnapi országos vezetői értekezleten Az Országos Frontharcos Szövetség vasárnap országos vezetői értekezletet tart Budapesten. Az érie- kezlelnek különös jelentőséget ad, hogy azon megjelennek és felszólal- nak ImtédyBéia miniszterelnök, Rátz Jenő honvédelmi és Keresztes- Fischer Ferenc belügyminiszter is. Az érte kezieten, amelyet a Tiszti Kaszinó dísztermében tartanak meg, az ország összes frontharcos alakulatai8 képviseltetik magukat. A nyíregyházi Frontharcos Főcsoport is meghivőt kapott és az országosjelentöségü értekezleten az elnökség hét tagjával képviselteti magát. Ä frontharcos küldöttségben Lipihay György ny. ezredes, a fő csoport elnöke, vitéz Elekes Gábor ny. ezredes diszelnök, Füzesséry Elemér ny. alezredes vezelőtiszt, dr. Suvay Elek vm. tiszti főügyész társelnök, dr. Janisch Géza, Hanuaz László Csszekötőtisztek éa Szabó ^Sándor törzsvezető vesznek részt. A frontharcosaink küldött égé szombaton este uta ik fel a fővárosba. Legolcsóbb árban vásárolhat 1 fiki élete felél birSinben iSilifte (Trianon 19.) 1938 június hó 11.-,Vft — A szívburok, a szívbillentyűk, a szívizmok és a szívidegek megbetegedéseinek kezelésében a rendkívül enyhén ható természetes „Ferenc József“ keserűvíz fontos segédeszköz, mely reggel éhgyomorra egy kispohárral hévévé, a tápcsatorna tartalmát biztosan, felhígítja és azt igen könnyen levezeti. Kérdezze meg' orvosát. Fürdőruhák, SAP KA ■ NAGY VÁLASZUKBAN FRIEDMANN Testvéreinél Rákóczi utca 4. szám. 300 diákleány torna- ünnepélye az ev. leány- gimnáziumban Az ág. hí tv. ev. Geduly Henrik leánygimnázium június 11-én, szombaton tartja meg tornaúnnepéJyét az intézet udvarán. Háromszáz főnyi icámycsapat vonul fel a nézők előtt, hogy bemutassa ügyességét a táncban és a testgyakorlás különböző ágaiban,. Sohasem volt oly erős kívánalom a „mens Sana in corpore snno" jelszavának érvényesülése, -mint napjainkban, amikor az 'élet nemcsak nagyobb tudást, hanem nagyobb testi ügyességet is kíván. Éppen ezért bizonyára nagy érdeklődés fogja kísérni a leánygimnázium to ma ünnepélyét. Az ünnepély a hozzánk juttatott meghívó szerint délután 5 órakor kezdődik. A műsort itt közöljük. Felvonulás. Himnusz. 1., II., III. osztályú növendékek s z ab a d g y ako r! a t a. V. osztály Rákóczi körmagyar tánca. VI—■VII. osztály ritmikus gyakorlata. 11., III., IV. osztály ugrósze.kréiny- gyak or fait a. 1. osztály akadályversenye. VII. osztály magyar tánca. IV. osztály p ad gyakori at a. 11., III., IV. osztály taliga-, bicikili- f el von ulása. VI. osztály bokrétatánca. Elvonulás, felállás. Pap vár y Elemérhé: Hiszekegy., szavalja Nánássy Karola VI. oszt. növendék. es Hallosnál Nagytakarékpalota. G é p j a. vi t ásó kh oz szüséges S. K. F, márkás csapágyak, csapágy fémek, Böhler és magyar dobsiuek Wirtschafter Ármin Wolfner féle gépszijak lerakata vaskereskedésében, Nyíregyháza Tel. 90. olcsón beszerezhetők. A Kálvineurnban újra egy tökéletes testnevelési délutánt tapsoltak meg (A napokban voltunk a Kálvineum- ?an, ahol ezrek sorakoztak fel a main a udvaron ismételtein. Ez atka- ómmal a polgári leányiskola növcm- ! ék ka rúnák, remek gyakorlatainak apscltunk azzal az extázlssal, amely innviszor elfogott már minden némi őzen az udvaron. Az érkezőket 3óibay Sándorne igazgatónő fogadta ;e.dves .szivélyességgel. A katona- mnekar pompás zenéjére vonultak cl a kecses mozgás ritmusával rcn- fceződő lányok, majd a magyar lo- >ogó szépséges színeire esett köny- lyes tekintetünk, amikor itt a viru- óan szép magyar ifjúság csillogó ekintötének füzében felzendült a dagyar Hiszekegy imája. A test.ne- r ellesi d lu tanok a mai magas fej - ettség fokán iskolánként eredetit álltainak. A leányiskola II., III., IV. )s.z t á 1 y a;i nak s zaba dg y ako r.la ta iba n > egyéni, eredeti mozgástechmikai negoidásokat találtunk, de itt a mcs- erségi biztosságnál értékesebb voilfc . báj, a kecsesség, a graciözltás zépsége, amely gondos nőne velő n ütik a és magyar lelkiséggel való ziuggesztív hatás eredménye lehet sak ilyen tökéletes eredményhez utó gyakorlatokban. A IV. osztály zenés atlétikai gya- .oriata, a bámulatos mozgásmemó- iával végzett és festői vonal játékot untató fuíóáskola, a .magasugrás ygalmas és szép részletei mind nagy apsot érdemeltek ki. Nagyon sze- ck voltak és a növendékek tudatos itmusra való nevelését igazolták a íncos számok, amelyek özv. Vietó- iszné Sós Lili tanárnő odaadó mun- ásságát és művészi vénáját dicsérek. Gyönyörű volt az I—II. oszt. apcsó tánca, a 111. oszt. zenés gim- asztikája, finom festőáség volt a 1 rágós pálcagyakorlatban, ötlet, cdvesség, könnyedség a stafétajá- ékban, nagyszerű mozgásművészeti mdillet a ritmikus gyakorlatokban. 'v kosárlabdajáték magával ragadta drukkoló közönséget a fehérek avara, de a kékek ügyessége felül - erekedett a másik csapat tudásán, i III—IV. os.zt. magyar táncában lyan sok tudatos magyaros ritmusj érzéket és őszinte bájt láttunk, hogy j tüntető tapssal jutalmazta a közön- \ ség ezt a számot is. A Himnusz | imája és a taposó elvonulás után a t niagasszínvonalú nevelési kultúra \ kiváló pedagógusának, a melegszívű \ nevelőnek, Kovács E tusnak számos | gratuláció, virág, hálás elismerés ju- | tóitt osztályrészéül és sikerében osz- 1 rozott a táncok mesteri vezetője, Í Sós Lili is. Réz András 50 éves napszámos zsarolás miatt került a nyíregyházi törvényszék bünte őtanácsa «lé, A személyi adatok felvételénél kiderült, hogy a napszámo?, aki 50 éves, eD- bői az időből 25 esztendőt, tehát életének pontosan a felét különböző fegyintézetekben töltötte el. Hosszabb időt töltőit ei a szigorított dologházban is. Legutóbbi kiszabadulása után munkát vállalt, de első heti keresményét elitiá és „kissé“ ittas állapotban beállított egy idegen asz- szony házába, hogy adjon neki enni, mert különben megöli. A törvényszék a tanuk kihallgatása után he-yt adott a védő indítványának és elrendelte Réz András elmeállapotának megvizsgálását. — Gyors- és gépírásórákat ad Nagy Irén gyorsírástanárnő, KáLlay- utca 25. szám. (x) ■ MBimiTIBilia-lfli i i .....................MlrilirniWUTlTITiU