Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1938 (6. évfolyam, 1-47. szám)
1938-01-14 / 10. szám
4. oldal S ZÄbÖlcYihIrLAP OBaaRvasasKfMBSRai Dr, "Vasady Béla előadása a keresztyén ökumenikus mozgalmakról tételt, mert felesleges a költségvetésben. Töröltem azért, mert tény, hogy a Városi Üzemi R. T. és Nyíregyháza egy. Tény, hogy a város részvényekért 50.000 pengőt kifizetett. Tény, hogy az Üzemi R. T.- nak akár aktiv, akár passzív a mérlege, a város magára vállalta, mint jogutód. "Az Üzemi R. T. mérlege pedig cselekvőnek tűnt ki. Tehát a 75.000 P a költségvetésben csak arra lehetet jó, hogy a polgármester, mint bevételi többletet, felhasználhassa arra, hogy a képviselőtestület tudta nélkül törlesztésre fordítsa. Elismeréssel adózóm mondotta emelt hangon az alispán Nyíregyháza város polgármesterének azért, hogy a város pénzügyeit a takarékosság szellemében vezette, úgy, hogy a költségvetést ma már egyensúlyba hozta. De tiltakozom az olyan költségvetés ellen, amely egy negyedmillió* bevétel többletet tüntet fel, mert a költségvetés akkor reális, hogyha a kiadások és bevételek egyensúlyba hozatnak. A polgármesternek joga, sőt kötelessége is, hogy a zárszámadási hiányokba szerepeit adósságokat felhatalmazásra törlesz- sze, amennyiben adóbevételi többlet folyik be, ds ha a városnak önálló, plusz — bevételi többbietjövedelme van, akkor kötelessége az autonom képviseiőtesttietnek gondoskodni arról, hogy ezt a jövedelmet mire fordítsa és nem lehet befejezett tények elé állítani a várost. Az én álláspontom a polgármesterrel és részben a képviselőtestülettel is ellentétes. Abban a tekintetéen is, hogy a városnak, amikor már kezd rendbe jönni gazdálkodásával, a túlzott ta- karékkskodás olyan szelleme helyett, amely minden többlet jövedelmet adósságtörlesztésre akar fordítani, akként keli gazdálkodnia, hogy jus son adósságtörlesztésre is egy rész, de jusson arra is, hogy ebben a városban egy kis életet teremtsen. Ne csak arra legyen gondja unos- untalan, hogy fizessen, hanem arra is, hogy gondoskodjék erről a jelen- zaló nemzedékről is. Ne viseljen minden adóiságterhet ez a nemzedék. Ezek a szempontok vezettek, amikor a feleslegas 75 000 pengőt töröltem a költségvetésből. Nincs ett rá szükség. Ha eiőáliana az a helyzet, hogy a városnak 2—3000 pengőt ki kellene fizetni még a Ih- vidáciés eljárások folyamán, ezt a pár ezer pengőt módjában lesz átvállalnia. Az alispán szavait a kisgyü'és nagy éljenzéssel fogadta. Kovách Elek felszólalásában arra mutatott még reá, hogy a város leírás utján nem rendezheti a Rt. ügyét. Ha leír, számadási hiány támad és követelik, hogy ennek fe • dezéséről gondoskodjék' a költségvetésben. Borbély Sándor dr. Az tény, hogy aktiv követelést leírni nem lehet, mert ezt fedezni kell, de itt 128 000 pengős vagyon van és a városra háramlik. A kisgyülés ezután mellőzte Kovách Eltk dr. módosító indítványát és az alispán javaslatát fogadla el. Mosott rongyot bármily mennyiségben vés* a Merkur-nyomda, Nyir- egvhás«. B«rs*#nyi-utc« 3. A Ref. Nőegylet meghívására kedden délután 5 órakor érdekes előadást tartott a ref. elemi iskola dísztermében dr. Vasady Béla debreceni egyetemi tanár. Az előadáson a ref. egyházi élet tekintélyes vetető emberei nagy számmal vettek részt. A megjelentek sorában ott láttuk dr. Bartók Jenő lelkészt, dr. Kovách Elek főgondnokot, dr. Szarka Sándort, dr. Mifcecz Miklós, dr. sasi Szabó Lászlót, dr. Göröm- bey Gusztávot, dr. Csipkés Ödönt, Szekeres Árpád MÁV. főnököt, Kovách Dénes kir. közjegyzőt. Közének és imádság ulán dr. Vasady Béla tartott előadást. Azzal a világháború után közhellyé vált váddal kezdte a beszédé), hogy a kercsztyénség csődött vallott, mert nem tudta megakadályozni a háborút. Ezzel a felfogással szemben hangsúlyozta, hogy a keresz- tyénség nem bukott meg s hogy háborúk vannak, annak az az oka, hogy a kercsztyénség nem volt teljes egészében kipróbálva. Ha minden ember egyéni és közösségi életében valóban élné a krisztusi elveket, egészen másként fordulna a világ sora. Egyetlsnegy kér. egyház *ern állíthatja öEss?£gáfól, hogy tagjai százszázalékvii« éMk a kérész- tyénség elveit. A kercsztyénség törekszik az egységre. Ezeknek a ökononikus törekvéseknek az a céljuk, hogy valamennyi kgr. egyházat összefogásra indítsanak s ha egyelőre a hitelvi kérdésekben nem is, az élet más kérdéseiben megtalálják az együtt- munkálkodás alapját. A továbbiakban ismertette néhai Sőderblom Náthán upsalai ev. érsek által kezdeményezett s 1925 ben Stokholmban megtartott konferenciát, amelynek . z élet és a munka világának mozgalma nevet adtak. Két év múlva Lausannébin tartották meg a hit és egyházszervezet mozgalmának koherenciáját, majd az elmúlt év júliusában és augusziusában Oxfordban és Edinburgban rendezték m®g azt a hatalmas konferenciát, amelyen a r. k. egyház képviselőin kívül a világ valamennyi kér. egyháza képviselItete migát 'közel 800 résztvevővel. Ezeken a konferenciákon az előadó képviselte a magyar ref. egyházat. Ezek a konferenciák megáliap - tották, hogy a mai világképet a bi zonytalanság jellemzi. Ez a bizonytalanság érzése a világháború óta csak egyre fokozódott. Éleszti a bizonytalanságot a munkanélküliség kérdése. Ma, amikor a 30—35 éves ifjú sem mindig jut el a kenyérkereset lehetőségéhez, még nem is érezzük ennek a helyzetnek a nemzetre és egyházra kiható eu'yát, majd a negyedszázad múlva éló nemzedék élete fogj* megmutatni, hogy milyen nagy kárt jelentett az, hogy a mai fiatalság nem tudott idejekorán családot alapítani. Fokozza a bizonytaianiág érzését a békeszerződésekben kifejezésre jut- toíí sok igazságtalanság. Ez a bizonytalanság érzése magával hozta az uj tömörüléseket Európában, mint amilyen a fasizmus, a német nemzeti szocializmus vagy amilyen a szovjet Ezeknek a tömörüléseknek az a hibájuk a keresz- íyénség szempontjából, hogy az Isten helyébe az államot, a fajt, vagy az osztáiygyü'őletet állították. Az oxfordi konferencia foglalkozott az egyháznak a fajhoz, az államhoz, a gazdasági rendhez és a háborúhoz való viszonyával is. A konferencia egyetértett abban, hogy minden fáj Isten ajándéka s nem lehet kiváltságos fajról beszélni. A sok szin. nyelv, faj együtt mutatja Isten teremtő erejének gazdagságát és titkát. Ez a kérdés minden résztvevő számára felvetette azonban azt a gondolatot is, hogy gondoljon azokra a sajátos hibák; a, amelyek nemzetének, fajtádnak hibái. Az előadó a sok magyar hiba közül csupán a következőket említi meg, amelyeknek kiküszöbölése nagyban elősegítené a magyar jövendő kialakulását: hibánk, hogy nem tekintünk túl sokszor a sajet portánkon, csak kikipálunk a kmiánk ablakan és úgy várjuk a magyar tavaszt, aheíyet, hogy elébe is mennénk, másik hibánk a szalma- láng lelkesedésünk s nagy hibánk, hogy a magyar embernek a farkasa. Ha nincs ellenség, amellyel szemben küzdenünk keli, akkor gymásra (Trianon 18.) 1938 január hó 14. nnuáac _áaauihaPB tám adunk. Az egyház és az állam viszonyát a Szeatirás szavaival világította meg s végüli rámutat arra is, hogy a harmadik nagy kérdésben, a háború kérdésében volt a legtöbb ellentét, mert ebben volt a legszélsőbb felfogás az egyes kiküldöttek között. Véleménye szerint mégis az a felfogás alakult ki, hogy ez a kérdés is megoldható az írás szellemében, ha az ember kicsit tud majd imádkozni nemcsak önmagáért, hanem ellenségeiért is. Nagy tetszéssel fogadott előadását sasi Szabó László köszönte meg meieg szavakkal. Az előadást közének zárra be. — Erőteljes, vérmes, kövér emberek i-gyamalk reggelenként fe,[kiéléskor egy pohár természetes „Ferenc József“ keserűvizet, ment ez rendes gyomor- és béliműiköd'ést biztosít, lényegesen előmozdítja az emésztést és az anyagcserét s a vérkeringést .az egész szervezetiben meg élénkíti. Kérdezze meg orvosát. k legdivatosabb anyagokból méret szerinti fehérnetöüktiiöniegesíégek Mayer Ágoston divatüzlstében, Zrínyi Ilona utca 2. Két nap után fedezték fel a halálát Bálint György 63 éves nagykállói lakos 50 százalékos hadirokkant szomszédainak feltűnt, hogy napok óta nem mozdult ki lakásából, Értesítették a hitóságot, akiknek segítségével feltörték a lakás ajtaját. A szobában megdöbbentő látvány fogadta őket, az ágy mellett a földön fekve holtan találták Bálint Györgyöt. Eleinte bűncselekményt fejtettek, de ellene szólt, hogy a holttesten külsérelmi nyomot nem találtak. A kiszállott orvosrendőri bizottság megállapította, hogy Bálint Györgyöt 48 órával előbb szivszüihüdés ölte mdg. Valószínűleg még mielőtt az ágyához ért akkor érte utol a halál. Miután bűncselekmény nem történt a nyíregyházi ügyészség eltemetésére megadta az engedélyt. Nylmártonfalva kizittkfcaa akarta kivetni az atipitéshez valé ház ziliralíst Nyirmártonfálva község a nyir- acsád—nyirmártonfalvai ut építése tárgyában elhatározta, hogy a község hozzájárul a kőanyag fuvarozásával az útépítéshez, d« a kőanyag szállítását közadökba veti ki és kiköti, hogy az ut a község főutcáján vezessen végig. A határozatot Debrecen város megfellebbezte azzal, hogy a felaján’ást nem lehet közadókban kivetni. Azt sem lehet, hogy eíüre megszabják az ut vonulázának r-ontos irányát, úgyhogy a község főu'cáján menjen át. kisgyülés a fellebbezésnek helyt adva a képviselőtestülettől megtagadta a hozzájárulást. évi törlesztésre eladóka Rákóczi utca végén lévő városi kislakások néven ismert tiszta téglából épült adómentes házak, 1 szoba, előszoba és mellékhelyiségekből álló ház P 2 800 2 szoba, előszoba ás mellékhelyiségekből álló ház P 3.600 3 szoba, előszoba és mellékhelyiségekből álló ház P 4.200 Ugyanott kaphatók 5 évi részletfizetésre házhelyek négyszögölenként 6—10 pengős árban. Eladással megbízva: Csillag Nándor ny. banktisztviselő, M. kir."Földmivelésíigyi Minisztérium által engedélyezett ingatlanforgalmi irodája, Nyíregyháza, Nyirvizpalota, Széchenyi ut 1. szám. — TELEFÖNSZÁM 601. —