Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1938 (6. évfolyam, 1-47. szám)
1938-02-11 / 33. szám
(Trianon 18.) 1938 február hó 11 mm 5k okfcl PÁRTÜTÖK TÖRTEK ezen a februári napon egykoron a nemzeti királyra, Mátyásra, hogy végetvessenek erős, tisztességes, magyar uralmának. Képesek voltak arra is, hogy idegent ültessenek a magyar nyakába, csakhogy az erélyes, rendet, igazságot akaró parancsolótói megszabaduljanak. Ma sem tetszik sokkoknak az erős rend, a határozott nemzeti akarat érvényesítése az egyéni életben, nem tetszik az egyéni érdekek alárendelése a köznek. De ez a nemzet talpra állt, erős barátai, szövetségesei vannak, akik abban is segítik, hogy iáebenn a nemzeti életakarat teljes erejével győzhessen minden más érdek felett. NAPIREND. Február 11. Péntek. Rám. kit. Maria. Gör. kát* Teodora. Prot. Bertold. Izr. Adaa 10. A nap kél: 7 óra 13 perckor, nyugszik 17 óra 16 perckor. A hold kél : 13 óra 47 perckor, nyugszik 4 óra 33 perckor. Magyar napirtnd •’ A krakói és varsói örömaapoknak vége. A két nemzet baráti találkozójának ünnep napjai lezajlottak s jönnek az ünnep napok gondolatait tétekké érlelő hétköznapok. Uj it nem hozhatnak számunkra az elkövetkező idők a lengyelekkel kapcsolatos viszonyunk ban. hiszen nem diplomáciai akciók eredménye volt a knrmányzó látogatása, hanem annak a sok évszázados kapcsolatnak a kifejezésre juttatása, amelyben a két ntp éil egymás me lett jóban és rosszban Hisszük, hogy eljön az idő, amikor ismét egymás mellett fog élni a két n4p s az ősöktől örökölt erényeik nrg szebben fognak Csillogni a béke munkálásában Egész héten a kővetkező gyógyszertárak tartanak ügyeleti szolgálatot: Szopkó Dezső, Haissinger, Törők Febuár hóban a közgyógysrer ellátás Tüdőbeteg-Szanatórium, Qyermeknvn he Iy Stefánia receptjeit Gergélyffy Gvőrgy gyógy szertára (Kállai ü.) szolgaija ki. A gyógyszertárak reggel 8-tól este 7 éráig, a* éjjel szolgálaton teljesítő gyógyszertárak este 9 óráig vannak nyitva, A 260,500/1934. ß. M. rendelet éneimében este 9 órától reggel 7 óráig vénykészités- néi 25 százalék, kézieladásnál 50 fillér pótdij jár. A városi jgő®- és kádfürdő nyitva. — Eljegyzés. Altdorfer Ilona áll. tanítónőt elhegyezte Szoikol Mihály közs. főjegyző Nyírsz öli ős. (Minden külön értesítés helyett.) — Az Ev. Leányegyesület péntek délutáni (5 óra) bihiiaórálját a diakonissza testvér tartja. Utána tea lesz. Kérjük a Icán y testvér eket minél nagyobb szájmlban jelenjenek meg. — Elnökség. Rádiót* Csillárt Kerékpárt Belhlen-aica 2. szám . JtfYÍRVrDÉK 0 jZAbolcsi HÍRLAP IISji Kői modern fehérneműéit legolcsóbb árban Kádár Divatház Selyem nadrág ... 1 50 Kombine selyem ... 2 98 Melltartó selyem ... —98 Telefon 660. „Bizalom“ hitel. — A Baross Kör megalakul Nyíregyházán. Tegnapi számunkban megírtuk, hogy Nyíregyházán mozgalom indult meg a gyermeknyaraltatásit intéző egyesület megalakítása érdekéiben. Ezzel kapcsolatban illetékes helyről felhívják figyelműinket arra, hogy nőm a Baross Szövetség, hanem a Baross Kör foglalkozik a gyer- meknylairal'tatáissail és így Nyíregyházán ennek az egyesületnek akikul meg a fiókja. — Elhagyta jegyese, mellbelőtte magát. Kovács Teréz 19 éves alsó- szállásti leány revolverrel mellbe: ötbe maigát. Súlyos állapotban került a kórháziba. Tettét azért követte el, .mert vőlegénye különböző pletykák miatt felbontotta eljegyzését. Sajt csak STAUFFER legyen!! AZ UTAZÁS — ÉLETREND* VÁLTOZÁS rendszerint emésztési zavarokkal, székrekedéssel jár. ilyenkor igyunk 2—3 deci Mira=keserűvizet, az ren* det teremt. 6 — Kicsi falvakban, távoli majorokban ön épúgy rulházkodhat, mintha a fővárosban élne. Hazánk egyik legrégibb posztógyára önnek is szívesen küldi angolos gyártású legdivatosabb színgyapjú szövetmintáit közvetlen a gyárból. Kérje még ma a mintakollekció bérmentes é9 önre kötelezettségimeníes elküldését a T runlkhaihn-po9zt ógyár tói, Budapest, XI., Lenke-út 117. (1) — Tiszaberceli országos vásár. Február 16-án Tiszaíber colén országos vásár lesz. — Huszonhárom esztendei oroszfogság után érkezett haza. Még mindig érkeznek Magyarországra olyanok, akik annakidején a világháborúba vonultak be és Oroszországba kerültek hadifogságba. Most Mu- csony község szenzációja egy volt hadifogoly hazatérése. Stefán János volt tizeshonvéd a hazaérkezett katona, aki mint 22 éves fiatalember vonult be katonának és most már deresedő fejjel érkezett haza Ukrajnából, ahol családot alapított. Most hazahozta a honvágy és családostul érkezett meg falujába a volt honvéd. — Anyakönyvi hírek. Febr. 7—8. Születés: Zeba Katalin g. kát., Ha- nyicska Ilona r. kát., Szakó Erzsébet ref., Ádiám Károly ref., Fekete Erzsébet róm. kát., Kohn László izr., Stódk utónevet nem kapott leány r. kát., Varga Ilona róm. kát., B. Tóth András ref., Bodnár Zoltán ref., Román Judit r. kát., Lengyel Gyula r. kát., Kerekes Zsuzsanna ág. h. ev., Kerekes István r. kát., Pápay István ág. h. ev., Csorbán Piroska göir. kát. Házasság: Groxa Mihály ág. h. ev. és Szmolár Juliánná ág. h. ev., ifj. Horváth Pál ref. és Ács Mairgit gör. kát. Halálozás: özv. Szikszay János- né Szmolár Zsuzsanna ág. h. ev. 79 éves, dr. Sütő Gyula ref. 45 éves, Lichtmann Vi'lmosné Hirsch Teréz izr. 61 éves, ifj. Demeter István gör. kát. 1 hónapos, özv. Kupfersmidt Andrásné Mik oil esz Juliánná ág. h. ev. 78 éves, özv. Krajecz Mihályné Ruzsinszki Zsuzsanna ág. h. ev. 71 éves, özv. Dörgő Mihályné Lovász Erzsébet ref. 47 éves. M. kir. Meteorologie Állomás Nyíregyháza 1937. február 9. reggel ö*SS*-Wi február 10. reggel 6*33'4g Hőmérséklet: maximum 5‘0 Hőmérséklet: minimum —3*8. Talajmentén —4*8. Szél erőssége, iránya (0—12.) 1. Délnyugati. Felhőzet (0—10) 1. Magas fátyol. Csapadék milliméterekben réggé 7- től reggel 7-ig Légnyomás: 765. Gyorsan emelkedő. Hóréteg magassága cm-ben: Jegyzetek: Látás 5 km. — Kisgazdafogatszépségverseny is lesz az országos mezőgazdasági kiállításon. Az országos mezőgazdasági kiállítás rendezősége ebben az évben is nagyszabású ikdsigazdafoga'tszép- ségveirsenyt kíván rendezni. A kis- giazíd aifoga tiszépiséglversenye n résztvevők részére .a rendezőség nagy kedvezményeket nyújt, amennyiben 'elhelyezésükről ingyen gondoskodik, ezenfelül pedig a lovak és kocsik szállítási költségeindk jelentős részét a földművelésügyi minisztérium megértő támogatása folytán magára vállalja. A kásglazdaifagiaitversényen résztvevő fogatok március 27-én, .vasárnap délelőtt nagyszabású felvonuláson is résztvesznek, amelylen máris több kisgazdaifojg.at megjelenésére lehet számítaná. A kiállítás rendezősége részvételi jeientke zés eket még élfogad február 3Ö-ig és szívesen küld részvételi tájékoztatót az érdeklődő gazdáknak. — Tavaszi divatlapok naponta érkeznek az Ujságboltba. (x) — A tavaszi divatbemutatók öszszos titkairól beszámol Gutlhy Böske párisii divat-leveleiben, amelyet a Színházi Élet új száma közöl. Gróf Bethlen Istvánné, Fodor László, Huny ad y Sándor, Zágon István cikkeit közli az eheti Színházi Élet, amelynek főbb érd ékesség éli még: Ernőd Tamás cikke Gaál Franciról, a kari- katúrarajzolóról, gróf Apponyi Geraldine sürgönye Incze Sándorhoz, kairói foton-port gróf Károlyiné Horthy Pauiletteről és ifj. Horthy Miklósról, Párás felfedezte Perezel Zitát, Bársony Rózsi és Dénes Oszkár bemutatják az új táncot, a Big-Apple-t, Kálmán Jenő nevűje, beszámoló a pesti bálokról stlb. A Színházi Élet ára 60 fillér, előfizetési díj negyedévre 6.50 pengő. Kiadóhivatal: Budapest VII.. Erzsébet-körút 7. — Gyorsíróórákat ad Nagy Irén oki tanárnő, Kállói-u. 25. (x) — Ledobta- és összetaposta a ló. A Jánoshalma közűiében le-vő boro- tai' Waidinger-uraidailomban Zority Mátyás kocsis este járatni vitte az uradalom egyik lovát, a ló nemsokára gazdátlanul tért vissza. Zori- tyot másnap reggel beszakadt koponyával, vérbefaigyva találták. A mentők a bajai kórházba vitték, ahol kedden reggel meghalt. Minit a vizsgálat megállapította, a ló ledobta miagáról és összetaposta. Győzött 2 a CSOKONAI ÁSVÁNYVÍZ Mindenki a kitűnő gyó^yhaiásu ásványvizet i sza, mert kelle mes szénsavas viz, borviznek is kitűnő. Kapható minden ffiszerüzletben és vendéglőkben. Mosott rongyot bármily mennyiségben vesz a Merkur-nyomda, Nyir- •gyháaa, Baraaéatfi-titaa 3. Figyelte kirakataimat! Filléres könyvvásár Darvasnál ZMnfi Ilona u. 9. Telefon 6-14. Színház (hym Tóth Erzsi vendégjátéNa Szerdán este Hunyady Sándor Feketeszárú cseresznye című színművében vendégszerepelt Könyves-Tóth Érzsi, a Nemzeti Színház kiváló művésznője. Az előzetes színházi jelentéiben olvastuk, hogy alakítása felejthetetlen élménye lesz a közönségnek. Valóban az volt és hozzátehetjük, hogy régen láttunk a nyíregyházi színpadon ilyen kiválóan nagytudású drámai színésznőt, mint Könyves-Tóth Erzsi. Művésznő a szó teljes értelmében. Játéka Lehel- letszerűen finom, orgánuma kellemesen csenigő. Minden színpadi adottság megvan benne, az Úristen jókedvében teremthette, impozáns az alakja, az arca csupa báj ennek az aranyos művésznőnek. A közönség minden felvonás után fergeteges tapssal jutalmazta művészi játékát. Méltó partnerei voltak vitéz Bánky Róbert és Bánky Elemér, akik kiválóan nagysikerű játékot produkáltak. V. D. Csütörtök este Deanp Amiéi ragyogó víg játéka, a „Virágzó asz- szony“ van műsoron, ugyancsak Könyves-Tóth Erzsivel a főszerepben. Ennek a darabniak külön érdekessége, hogy a kitűnő művésznő több mint 50-szer játszotta ezt a szerepet a pesti Miagyar Színházban a sajtó legnagyobb elismerése mellett. Ez az előadás mérsékelten felemelt helyárakkal kerül színre, míg a bérletszelvényetk 40, 30 és 20 fillér ráfizetéssel érvényesek. Pénteken este Dárió Nácodemi bűbájos víg játéka, a „Tőkmag“ van a műsoron, mely a Magyar Komédia legjobb előadásai közé tartozik. Főszerepeket Orbán Viola, Gáliffy Marika, Szegedi Edit, v. Bánky Róbert és Ihász László játsszák. Szombaton délután 4 órai kezdettel a „Kék róka“ kerül színre filléres helyárakkal, míg ,'este Zilahy Lajos legsikerültebb színműve, a „Szibéria“ kerül színre Könyves-Tóth Erzsivel a főszerepben. Vasárnap délután olcsó bel várakkal az ,,Egv pohár víz“ és este' csak felnőttek részére a legjobb francia bohózat, „önagysága két férje“ van műsoron. Hétfőn este „Botrány a Savoyban“ van műsoron. Kedden este búcsúelőadás! Előadásra kerül a „Becstelenek“. SZÍNHÁZI MŰSOR: Csütörtök: Virágzó asszony. Péntek: Tökmag. Szambát délután: Kék róka. iSzcmrubat este: Szibéria. Vasárnap délután: Egy pohár víz. Vasárnap este: önagysága két férje. Hétfő: Botrány a Savoy ban. Kedd: Becstelenek.