Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1938 (6. évfolyam, 1-47. szám)

1938-02-04 / 27. szám

Ara ]0 fillér Nyíregyháza, 1938. február 4 (Trianon 18.) VI évfolyam 27 (1452.) szám. * Péntek $ae?keszfőség és kiadóhivatal Bethlen-utca 1. sz. főstatakaréki csekkszám: 47.139. Telefónszám: 77. POLITIKAI NAPILAP ^ Előfizetés: Egy hónapra 2.50, negyedévre 7.50 P. Köztisztviselőknek 20%os engedmény. Birtokpolitika Az új magyar népi politika, mely­nek céltudatos és tetterős szolgála­tában dolgozik Darányi Kálmán né­pies nemzeti kormánya, az utóbbi .másfél éiv alatt hatalmas eredménye­ket mutathat fel. Ez a másfél év a számok tükrében azt mutatja, hogy. 55.000 kát. hold jutott szociális bir­tok politikai célokra s ennek követ­keményeként túl azon a hatalmas eredményen, hogy a kisemberek, a magyar parasztok egész serege jutott biztos megélhetéshez, jelentős mér­tékben .növekedett a nemzeti vagyon is, miután a földárak igen komoly mértékben emelkedtek. A legutóbbi minisztertanácson foglalta össze a miniszterelnök e másfél év birtokpolitikai eredmé­nyeit, a minisztertanácsról szóló közlések azonban csak éppen érin­tették ezt a nagyjelentőségű kérdést. A sajtó valóban hivatása magaslatán állott, amikor alaposan utánanézett ennek a kérdésnek s nyilvánosságra hozta nemcsak értékes, de minden­képpen érdekes részletadatokat is. Ezekből tudjuk, hogy az új magyar földbirtok politikai tevékenység, mely 1936 július elsején indult, a múlt év végéig összesen 55.000 ka.t. holdát ihásznált fel. Az állam ez alatt az idő alatt 24.500 kát. hold földet vá­sárolt meg birtokpolitikái célokra s kifizetett ezért 13,125.000 pengőt. — Ebből a hatalmas föld terül étből több mint 18.000 kát. holdat tulajdonjogi formában juttatott az arra rászorult kisembereknek, közel háromezer holdat pedig haszonbérleti formá­ban. A birtokjuttatásban ekként 4651 derék magyar részesült. A ha­szonbérleti szerződések felülvizsgá­lata során szociális és egyéb szem­pontokból 15.000 kát. holdat hasí­tottak ki, illetve kötelezték a haszon­bérlőket arra, hogy ezt a területet kis haszon bérletek formájában bo­csássák a kisemberek rendelkezésé­re. Ezeket az akciókat egészítette ki az Országos Földhitelintézet parcel­lázási tvékenysége, amelynek e más­fél év alatti végeredménye 14.500 kát. holdat osztottak szét szintén az arra legjobban rászorult 'és legérde­mesebb kisemberek között. összegezve ezeket az adatokat, megkapjuk aa 55.000 kát. holdról szóló végeredményt, amelynek igazi jelentőségét csak akkor ismerhet­jük fel, ha tudjuk, hogy az 1894. évi V. te. életbelépésétől a háború kátö­IS választójog! javaslat a közjogi bizottság slőtt A képviselőház közjogi bizottsága ma délelőtt kezdte tárgyalni a vá­lasztójogi törvényjavaslatot. A bi­zottság elnöke, Pesthy Pál az ülést megnyitó szavaiban annak a remé­nyének adott kifejezést, hogy a ja­vaslat új korszakot jelent majd a nemzet történetéiben. Indítványára a javaslat előadójául Lányi Mártont választották meg. Rassay Károly azt kérte, hogy a javaslat eredeti szövegén eszközölt változtatásokat, még abban az eset­ben is, ha nincsenek azok szakaszok- 1 ba foglalva, a miniszterelnök vagy a ] belügyminiszter ismertesse előzete- | sen a bizottság tagjai előtt. A kérés- ! re a miniszterelnök kijelentette, 1 hogy az előadó minden változtatást í a szakaszok tárgyalása során isimer- ! tafcni fog. I Ezután Lányi Márton megkezdte a javaslat ismertetését. Cbautemps közvetítő lépése a spanyol hadviselő felek között Cha'uteraps francia miniszterelnök az angol kormány helyeslésével lé­pést tett a spanyol hadviselő felek­nél, hogy ne viseljenek légi háborút a polgári lakosság elle.n. A köztársaságiak kijelentették, hogy csak a nemzetiek támadására megtorlásképpen bombáztak békés városokat, hajlandók azonban a jö­vőben ezt a tevékenységet megszün­tetni, mihelyt a nemzetiek is .abba­hagyják a támadásokat. Bezárult a Népszövetség illése A Népszövetségi Tanács tegnap tartotta utolsó ülését. A tegnapi ülés elfogadta azt az ,indítványt, hogy erkölcsi támogatásban részesíti Kí­nát s a tagállamokat felhívta arra, hogy tartózkodjanak minden olyan lépéstől, amely Kína kárára történne. A 28-as bizottság is befejezte ülé­sét s megállapodott abban, hogy a jelenlegi idő nem alkalmas mélyre­ható reformokra. Anglia a Földközi (eager szigorított ellenőrzését követeli Eden angol külügyminiszter magá­ihoz kérette a londoni francia és an­gol nagykövetet és ismertette velük azt az angol javaslatot, amelyet a a földközitengeri ellenőrzés hatályo­sabbá tétele érdekében dolgozott ki az angol kormány. A javaslat szerint 1. valamennyi ellenőrző hatalom növelje az őrhajók számát, 2. az őrhajók éberebben ellenőriz­zék a kalózkodásokat, 3. fokozzák a nemzetközi kereske­delem biztonságát s ha búvárhajó merül fel a Földközi-tengeren, min­réséig kerek 20 esztendő alatt tehát mindössze 40.000 kát. holldat tudtak a kisembereknek juttatni. Pedig ak­kor még a boldog, gazdag Nagy-Ma­gyarország életét élte a magyar, ak­kor valóban könnyen tudott volna az állam a birtokpolitikái célkitűzéseket "szolgáló törvények hatásos mérték­ben eleget tenni. Húsz év és másfél év eredményei állanak itt szemben den figyelmeztetés nélkül nyomban lőjenek a búvárhajóra. A francia követ konmánya nevé­ben nyomban hozzájárult az anígol javaslathoz, Grandi olasz nagykövet kijelentette, hogy kormánya 48 órán belül választ ad a jegyzékre. Lavinaomlás Az Alpesekben a Szent Bernát menedékházra hatalmas hógörgeteg ■zúdult. A lavina betörte a menedék­ház kapuit s a menedékházat telje­sen elzárta a külvilágtól. egymással s ha a szegény trianoni Magyarország másfél év alatt 15.000 kát. holddal többet tudott e nagy népi szociális szolgálat tekintetében tenni, mint a béke Nagy-Magyaror- szága 20 év alatt, akkor Valóiban csak az ál lapítható meg, hogy a Da­rányi-kormány népi, nemzeti politi­kája a földbirtokpolitika terén is hatalmas eredményeket ért el. Holnapután utazik *l a kormányzó . Horthy Miklós kormányzó len­gyelországi látogatását nagy fénnyel ünnepli meg a lengyel nemzet. Az előkészületeket teljesen befejezték s a Lengyel néip a határtól kezdve lel­kesedéssel és szeretettel köszönti a kormányzót. A Kisfaludy Társaság tegnap vá­lasztotta meg új tagjait. Az új ta­gok Bethlen István gróf, Kállay Mik­lós, Máray Sándor és Szekfü Gyula. Hit «limité van Ramániának MicesiCu oláh külügyminiszter visz- szatért Bukarestibe. A miniszter ha­zatérése után nyilatkozatot adott a sajtónak s kijelentette, hogy sike- vü!t Románia külpolitikai kérdéseit úgy elintézni, hogy most már a bel­politikának szentelheti mindén ide­jét. A zsidókérdés a miniszter sze­rint visszakerül az 1919. év előtti állapotba. Az Universül kérdésére a minisz­ter kijelentette, hogy két ellensége van Romániának. Az egyik a Sankt Moritzban tartózkodó Titulescu, a másik pedig a vasgárda. Nem lehet ‘büntetlenül szövetkezni senkiinek se az ország ellenségeivel. Eszterházy Pál orvosi dija Ismeretes, hogy Eszterházy Pál herceg nagy alapítványt létesített az orvosi kutatás előmozdítására s 10 éven át évi 30.000 pengőt ajánlott fel a kiváló kutató orvosok jutalma­zására. A díjért folyamodni kell. A folyamodványokat február 15-ig kell benyújtani a herceg titkári hivatalá­nál. A folyamodványokat szakorvo­sokiból álló bizottság fogja megvizs­gálni s az ő ajánlatuk alapján adja ki a 30.000 pengős orvosi díjat. Repülőszerencsétleaség Stoppamis olasz repülő Naftáiból Olaszországba akart repülni. Gépe az Óceán felett kigyulladt s a tenger­be zuhant. Stopp an ist sikerült a víz­ből kimenteni, két társa azonban odaveszett. HitvesgYiíkosség Pestszent’őrincen Halenár István gyári munkás megfojtotta a felesé­gét, majd1 a kútba ugrott. Halenárt kihúzták a kútból. Súlyos állapotban kórházba szállították. Az albán király esküvöja Zoigu albán király és Apponyi Ge­raldine grófnő esküvője április 10-én 'esz Tiranában. Időjárás Mérsékelt északnyugati szél, válto­zó felhőzet, helyenként, inkább csak az ország nyugati felében eső, havas eső, a hegyekben hó várható. Az éjjeli lehűlés erősebb lesz, a nappali felmelegedés ne.m lesz lényeges.

Next

/
Thumbnails
Contents