Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1937 (5. évfolyam, 145-196. szám)

1937-07-26 / 166. szám

(Trianon 18.) 1937 július hó 25. jZAbolcsi hirLAP S «W«» Egész Szabolcs feszült várakozással készül a szeptember 11-i nagy megnyitóra MII mondanak a vidékiek? - Nyíregyháziak nyilatkozata a vármegye és a város presztízsét érintő eseményekről Szeptember 11-én nyílik meg a Nyíregyházi Gyümölcsvásár és Ki­állítás Nyíregyházán. Már elkészült a kiállítás és a vásár terve. Sokkal nagyobb helyen terül el, .mint az el­múlt évben és sokkal több vidéki és fővárosi jelentkező foglalta le a vá­sár legszebb részeit, mint az elmúlt évben. Tavaly még voltak kétkedők, akik a vidéki városokban, általában a vidéken bőviben vannak s akik előre megjósolták a vásár és kiállí­tás kudarcát. Hogy csodálkoztak azonban ezek a Tamások, amikor látták az esőben is fékét élő sokasá­got, a parkká átalakított major­udvart, a színes, pompás képet, mely a kiállítás területén elénk tárult. Ez a tavalyi vásár, amely néhány lel­kes kezdeményező műve volt, be­igazolta, hogy Nyíregyházán is lehet valamit kezdeni, itt is lehet életet hozni a kihalt utcákba, csak terv­szerűen, kitartással és főként lelke­sedéssel kell dolgoznunk a siker ér­dekében. A KIOSz. örök érdeme, hogy megtörte a nemtörődömség je­KÉRJE SZÖVETMINTÁINKAT! TISZTA GYAPJÚSZÖVET a Q^xaÁét!!! ütPROHÁSZKA 0TT0KÁR-U.8. VI.TERÉZ-KRT.8, Gyártelep Budapest, XI., Lenke-ut 117 gét és áldozattal, idealizmussal, koc­kázat vállalásával eredményeket mu­tatott fel és megszervezte Nyíregy­házának a legnagyobbat, a hitet ab­ban, hogy neve, híre, életrevalósága van. Az idén már a tavalyi tanulságok alapján folyik a nagyszerű szervező- munka. Vitéz szentkatolnai Elekes Gábor mellett ott serénykedik most Krupánszky Árpád, a KIOSz. meg­bízottja, Farkas Lajos dr. a vásár titkára. Csupa agilitás ez a bárom ember. A Vadász-féle házban levő vásári irodában egész napon át cseng a telefon. Egyik ember a má­siknak adja a kilincset. Még jó né­hány hét választ el a nagy megnyi­tó ünnepségektől, máris kész vannak a tervvel és augusztus elején meg­kezdődik a nagyszabású építkezés a majorban elfoglalt nagy telken. A vármegyei községek nyilatkozata egyöntetűen az a kiállításról és a vásárról, hogy Szabolcs székvárosá­ban ezt az alkalmat kell felhasznál­nia a vármegye minden községének, hogy megmutassa magát, hogy ide­jöjjön az ország színe elé. Hozza el mindenki azt, ami jellegzetes. Jöjje­nek be a termelők pompás gyümölcs, szőlő, burgonya és más termelvé- nyeikkel, borkészletükkel. Nyiregy- názán sok ember megfordul a kiál­lítási és vásári napokon. A termelők' kényelmére és a vásárlók kérésére ott lesz a kereskedők vásári irodája. A fogyasztó és a termelő, a gazda és a kereskedő egymásra találnak és a szép, értékes szabolcsi almának és más termelvénynek nyomban, a vásárban vevője lesz. Mi, községiek jól tudjuk, hogy a Nyíregyházi Gyümölcsvásár és Kiállítás egész Szabolcsét reprezentálja, hiszen mindaz, ami látnivaló és különlege­sen értékelni való lesz benne, mind szab öles vidéki termény. Örvendünk, hogy az apagyi tán­cos csoportban és a gyöngyösbakré- ta egyéb csoportjaiban a vidék népművészetét is bemutatják a kiál­lításon. A magyar falu most ébred százados álmából, amikor az ország- világ előtt kitűnik, milyen nagy ér­tékei vannak. Erősen készül minden szabolcsi község a vásárra és kiállí­tásra, annál is inkább, mert olvas­tuk, hogy garasos és filléres vonato­kon mehetünk be. Beszél a város is Nyíregyháza kereskedői, iparosai, társadalmi és sportegyesületei, a vá­ros egész társadalma lázas érdeklő­déssel várja a nagy napot, szeptem­ber 11-ét. Végre láthat a város lük­tető forgalmat, láthatja a beözönlő emberek ezernyi csoportjait, hall­hatja, hogy a Nyírség fővárosáról beszélnek, mint a szabolcsi értékek felhalmozó helyéről. — Mi — mondják a kereskedők és iparosok — csak hálásak lehe­tünk a rendezőségnek. Igaz, hogy több vidéki és fővárosi kereskedő és iparos jelenik meg a vásár piacán, de ez bennünket nem érint. Jól tud­juk, hogy itt lesz az egész- vidék, egy héten át megsokszorozódó for­galma lesz a városnak és ez okvetlen olyan jelenség, amelynek csak örül­het mindenki, mind a kereskedő, j mind az iparostársadalom minden egyes tagja. Hasonló szellemben nyilatkoznak a társadalmi egyesületek, a sport- egyesületek is. Nyíregyháza sport­életét épúgy, mint cserkészéletét, leven-teéletét több mozzanatban be­mutathatjuk. Az a körülmény, hogy számos egyesület Nyíregyházán tartja gyűlését, örvendetes találko­zót biztosít a központ és a vidék társadalmi életének szervei között. Meg kell mozdulnia minden erő­nek, minden tehetségnek a vásár si­kere érdekében. írjunk ismerőseink­nek, írjon mindenki, hívja meg a fil­léres gyorsra utalással ismerőseit. A propagandának minden vonalon meg kell indulnia, mert ez minden szabolcsi ember közeli ügye. A vár­Debreceni Gyógyfürdő jódos gyógyforrásának vize rheumás megbetegedéseknél, izü­leti gyulladások, izületi csuzos megbetegedéseknél kiválóan gyógyhatású. A gyönyörűen parkírozott és berendezett nagy­erdői fürdőtelepen langyos és hideg strandfürdő, fedett uszoda, gyógyfürdő, iszap-pakolások, gyógytorna van. A gyógyvíz kitönő ivókúra gyomorbajok és légcsőbántalmaknál. Havonta 50.000 ember látogatja a gyógyfürdőt 1 gj Mem ígérek A TIezolite-Rapid arcápoló gyors­borotvakrém nem csodaszer, csupán a modern kémia alap­ján összeállított szakállpuhitó gyorsborotvakrém, mellyel víz, szappan és ecset nélkül 1 perc alatt, nemcsak tökéletesen borotválkozhatik, hanem arc­bőrét védi a száraz felkapart- ságtól, a szakálltő-gyulla- dástól, utána nem pattan fel és nem ég az arcbőre. Préfeidolez 24 fillér. Ezt is visszatérítem azután nagyobb tubus vagy doboz vásárlásánál. Nagy tubas 88 Sill. Nagy doboz P 1.50 Kapható minden -szaküzleíben és a készítő dr. Holczer vegyész illatszer­tárában, VI., Teréz-körut 8. £231 mmn m megye, a város presztízsének kérdé­se, hogy miként sikerül a sok ezer embert megmozgató vásár és kiállí­tás. Készüljünk hát mindannyian ,a mi ünnepi hetünkre, Szabolcs ünne­pi napjaira, a Nyír egyházi Gyü­mölcsvásár, Mezőgazdasági, Ipari, Ke r esk e d elm i Kiállító s r-a. A vásár rendezőségé a következőket mondotta a készü­lődésről: A folyó évi szeptember hó 11—20. napjain megtartandó kiállítás meg­különlegességek Kohn Ignácnál rendezésénél az az igen nagy cél ve­zetett bennünket, hogy Szabolcs vármegye iparát, kereskedelmét és me zőga zdaságát m egism e r fcessü k Csonka-Hazánk közönségével és ez­által az ipar, a kereskedelem és a mezőgazdaság termelvényeinek pia­cot teremtsünk. E kiállítás mindenben, úgy 'erköl­csileg, mint anyagiakban a kiállítók érdekeit fogja szolgálni. A kiállítók részére egyrészt díja­kat tűzünk ki, más részi gondosko­dunk arról, hogy országunk számot­tevő, tekintélyesebb kereskedői, ex­portőrei a kiállításra lejöjjenek s itt a termelők — úgy mezőgazdáink, gyümölcs- és bortermelőink, mint iparosaink — termelvényeiket, árui­kat el is adhassák. A gyümölcskiállítók részére Hor­thy Miklós-tér 2. szám alatt külön is állandóan rendelkezésre állunk. A kiállítás e részének műszaki vezetője Barucha Pál kertészeti felügyelő. A kiállítás tartama alatt kint a helyszínen is állítunk fel egy eladási irodát, ahol minden bizonnyal piac­ra kerülnek majd Szabolcs kiváló termel vényei. Ezúttal külön is kérjük — saját érdekükben — gyümölcstermelőin­ket, mezőgazdáinkat és iparosainkat, hogy jelentkezéseiket — a megfelelő hely biztosítása Végett — már most adják le a kiállítás irodájában. Rendezőbizottság Jelentkezzenek a hadviselt munkások Mind jobban közeledik Nyíregy­háza nagy ünnepi hete, a Nyíregy­házi Gyümölcsvásár, Ipari, Kereske­delmi és Mezőgazdasági Kiállítás ideje, amely szeptember 11— 20 án lesz. Augusztus 1-én már hozzákez­denek a nagyszerű terv végrehajtá­saként a vásári és kiállítási helyisé­gek építéséhez. A vásár vezetői el­határozták, hogy a munkálatoknál elsősorban hadviselteket alkalmaznak és pedig a tűzharcos törvényben meghatározott sorrend szerint: hadi­rokkant vitézeket, hadirokkantakat, hadiárvákat, vitézeket és tűzharco­sokat. A vásár vezetősége felkéri ennél­fogva a hadviselteket, hogy amennyi­ben a fenti építkezéseknél munkát óhajtanak vállalni, ezt a szándéku­kat julius 30-ig szervezetük vezető­ségénél okvetlen jelentsék be, 10—15000 P-vel kitűnő üzlelhez társat keresek. Ajánlatokat „Biztos üzlet“ jeligére a kiadóba kérek.

Next

/
Thumbnails
Contents