Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1937 (5. évfolyam, 97-119. szám)
1937-05-19 / 110. szám
•m (Trianon 17.) 1937 május hó 19. SZ .KYÍRVIDÉK ABOLCSI HIS HIRLAP 5. oldal gflREM AZ ÉRETTSÉGI TABLÓK ismét kikerültek a kirakatokba, hogy hirdessék, hogy elkövetkezett nyolc esztendő szellemi magvetésének aratása. A boldog kipirult arcú, zöldgombos diákok nemsokára az Élet robotosai lesznek, akik megértve az idők jelét kettőzött felkészültséggel, megedzett akarással igyekeznek elfoglalni helyüket a legnehezebb viadalnak, az életnek a plansán. Megkezdődnek a gondok, a tülekedés a kenyérért, a sokszor fárasztó harc egy-egy állásért. De még sem szabad csüggedniök, a fiatalságé a jövő, ők a boldogabb idők letéteményesel. Ezt nem szabad "elfelejteniük. Az aratásból mindig kenyér fakad. így lesz ez nálunk is.NAPIREND. Május 19. Szerda. Róm. kat. Cölesztin. Gör. kat. Patrik. Prot. Ivó. Izr. Szivan 9. A nap kél 4 óra 19 pefckor, nyugszik 19 óra 35 perckor. A hold kél 13 óra 55 perckor, nyugszik 1 óra 22 perckor. Magyar napirend: Lleveliyn Jones, az ismert magyarbarát angol politikus Budapesten feltűnő nyilatkozatot tett Trianon revíziójának szükségességéről. Azaz — ez a nyilatkozat csak azok előtt lehet feltűnő, akik azt hitték, hogy a jelen állapot örökkévaló lesz. Mi Magyarok s velünk a józanul Látó és ítélkező politikusok természetesnek találjuk ezt a nyilatkozatot s hisszük, hogy benne a higgadt, bölcs, a jövőt a tények alapján látó ember szólal meg. Egész héten a kővetkező gyógyszertárak tartanak ügyeleti szolgálatot Lányi—Ssékely (Luther-u, 1.) és Ftjér. (Rákóczi-utca) Május hónapban a közgyógyszerellátás, Tüdőbeteg-Szánatórium, Gyermekmenhely, Stefánia receptjeit Gergelyffy György Kállaói-utcai gyógyszertár szolgálja ki. A városi góz- it a kádfürdő nyitva. — A „Szabolcsi Szivárvány" csak 'beiveZető része lesz annak a sokféle látványosságnak, amivel a Misszió rendezősége a június 6-iki „Rózsaünepélyát" a központi elemi iskola udvarán megrendezi. Szabadtéri tarka színpad, tárgysorsjáték, magyar és székely csárda vonzza majd a közönséget. — Leesett a padlásról. Kecskés János 54 éves ramocsaiházi lakos a padlásról leesett és súlyos bordatöréssel szállították be a nyíregyházi kórházba. — Verebes Emmit leszerződtette Bárdos Artúr. Sebestyén Mihály társulatának szuíbrett-komifcáját, a kiváló nagytdhietségű Verebes Em.mit 3 évi időtartamra leszerződtette Bárdos Artúr, a Belvárosi Színház igaagatója. Itt említjük meg, hogy Sebestyén Mihály társulatának még •két tagjával tárgyalnak fővárosi színigazgatók. Kerékpárt Csillárt RádiAI Bethlen-utca 2. szám Horváthnál HA SZÉPET akar látni, tekintse meg Kádár Divatház fürdő trikóit. (Lichtenberg mellett.) Telefon 660. — Baleset. Nagy Sándor 10 éves nagykállói lakos több társával együtt játszadozott s játék közben a földön fekvő egyik villanyoszlop rágurult s oly súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállították. — Az asszony kötelessége törődni azzal, hogy bélműködése rendben legyen, amit pedig úgy érhet el, ha reggelenként éhgyomorra egy félpo'hár természetes „erenc József"-keserűvizet iszik, amely enyhén és kellemesen, pontosan és biztosan szabályozza az emésztés folyamatát. — Változások a nyári menetrendben. A Máv. nyári menetrendjében a Budapest—Nyiregyháza között közlekedő vonaton a következő változás lesz. A Nyugati pályaudvarról reggel induló személyvonat 8 óra 30 perc helyett 8 óra 25 perckor, az éjjeli személyvonat pedig 23 óra helyett 22 óra 40 perckor indul. A menetrend megjelenése után a válI tozásokat közölni fogjuk a vármegye vonalaira vonakozó viszonylatban is. Fái a lába ? Blumberg — Vigyázat! „Angol" szövetekkel házalnak! Aútós ügynökök a Nemzetközi Vásárból visszamaradt „angol" szöveteket kínálnak a környéken megvételre 40 pengős áriban, amit azonban „kivételesen" 20—25 pengőért odaadnak. Azt állítják, hogy aki egyszer vesz, az örökre megemlegeti... és ebben igazuk is van. Az „angol" szövetet ugyanis a kereskedésekben 8 pengőért meg lehet kapni. Néhányan már beugrottak, jó lesz vigyázni a szövetügynökökkel! TEENDŐK MÉRGEZÉSNÉL Addig is, míg orvos jön, gomba* vagy más növényi, ólommérgezésnél, húsmérgezésnél azonnal igyunk 2—3 pohár Mira»keserű vizet. 9 — Anyakönyvi hírek. Május 14. Születés: Katona Margit r. kat., Balog György Gábor gör. kat., Somogyi Imre ref., Lichtblau Erzsébet izr., Gincsai Ilona ág. h. ev. Halálozás: Gerliczki István András ág. h. ev. 1 hónapos. 4 pengőért garanciával villanyondolál a Kőváry fodrászata Ondolálás 50 fillér Hajmosás, ondolálással . . 80 fillér Női hajvágás 40 fillér Kossuth-tér. (Kiskorona épület, külön bejárat a kapu alatt.) — A Szabolcsvármegyei Gazdasági Egyesület június hó 1. és 6-ika között valamelyik napon tanulmányi kirándulást tesz a báró Harkányi János-féle taktaharkányi többezerholdas uradalomba, mely utat vonaton teszik meg. Az útiköltség odavissza körülbelül 6 pengőbe kerül. Miután a tanulmányút végleges időpontjának megállapítása előtt tudni kell, hogy a tanulmányúton kik óhajtalak részt venni, felkérjük a gazdáikat, hogy részvételi szándékukat egyesületünk titkári hivatalával legkésőbb e hó 20-áig közöljék. A részletes programot a jelentkezéseik megtörténte után fogjuk közölni. — A pünkösd öngyilkosai. Kolen Csaba Ilona 19 éves nyiregyházi leány a Sváibbokorban levő lakásukról azzal távozott el, hogy az ünnepeket Nagykálióban lakó rokonainál fogja tölteni. Kolen Csaba Ilona oda is érkezett. Vasárnap hajnalban azonban kilopózott az udvarra és egy almafára felakasztotta magát. Mire tettét felfedezték, már halott volt. Tettének oka ismeretlen. — K. Szabó Sándor 49 éves gazdasági cseléd a büdszentmihályi határban levő Józsefháza-tanyán afeletti elkeseredésében, hogy a közeljövőiben operációnak kellett volna alávetnie magát, felakasztotta magát. Mire hozzátartozói ráakadtak, már nem .volt benne élet. Nöi kosztümök és ruhákra nagy választékban érkeztek lenvászony anyagok Selyemházba Zrinyi Ilona-utca 6 Telefon 487. 1 Takarékossági hitel 1 — Iskolafelügyelői megbízatás. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter vitéz Kiss Jenőt a dadai alsó járás 1. sz. körzetének iskolafelügyelőjét ugyanilyen minőségben a nagykállói járás 11. körzetébe osztotta be, helyébe Akád István polgári r. kat. tanítót, gazdasági továbbképző iskolai igazgatót bízta meg. Kellemes asztali viz borral vagy anélkül a Csokonai Ásvány víz a debreceni hőforrás szénsavval telitetett gyógyvize. Lerakat: ALTÉR BERNÁT cégnél Nyíregyháza. Kapható a jobb füszerüzletekben és a vendéglőkbea. 3 Nyomtatványrendelés előtt ne felejtse el cégünket felkeresni. Merkúrnyomda, Bercsényi-utca 3. PÉHÍMPÍ traktorho z alkatrészek • legolcsóbban flutí-Traktor Műszaki Vállalat Nyíregyháza, Vay Ádám-utca 9. Telefon 541. M. kir. Meteorologiai AHOMÜ Nyiregyháza Időjárás jelentése 1937. május 17. reggel 6-33'4ői május 18. reggel 6-33*-lg Hőmérséklet: maximum 27 5. Hőmérséklet: minimum 12 0 Szél erőssége, iránya (0—12.) 0. Szélcsend Felhőzet (0—10) 8. Váltózó zivatar felhők. Csapadék milirnéterekbes reggel 7tól reggel 7-ig 2 2 Zivataros eső. Légnyomás: 761. Gyengén sülyedő. Színház CsavargéiánY Szombaton volt a Csavargólány operett bemutatója. A mulatságos operetten sokat mulatott a bemutató és a két ünnepnapi előadás közönsége. Az operettegyültes tudásának legjavát nyújtotta. A közönség nagyon szivesen fogadta a kis Csiky Zsuzsit, akinek eleven játéka lelke volt a darabnak. Különös figyelmet keltett Verebes Emmy, aki eddigi szerepkörétől eltérően nagyszerű komikai vénát csillogtatott meg. Nagyon kedves együttes volt Kondráth Ilona, Sághy Györgyi és Keleti Árpád. Rajz Janc&i, Móry Lucy, Sándor Ferenc és Madarász László emelkedtek még ki az együttesből. Péterfi Antal, Gáthy József és Gáthy Pál figuráit is őszintén megtapsolta a közönség. Az ének, tánc remekül ment. A kifogástalan rendezés Sik Rezső érdeme, a karvezetés dr. Szathmáry Endre karnagy munkáját dicséri. Kedden este Heitai Jenő remekműve, a Néma levente, szerdán este 8 órakor a Csárdás operett kerül színre. Könnyű a férfiaknak! a legmulatságosabb vígjáték bemutatója, csütörtök este 8 órakor. ' Meseáruház látványos, táncos, mulatságos reivűoperett szenzációs szereposztásban pénteken este kerül bemutatóra. Filléres helyárakkal kerül színre szombatom délután 4 órakor Csavargólány, operett, Verebes Emmy felléptével. Szombat és vasárnap este a Meseáruház látványos revűoperett kerül színre. SZÍNHÁZI MŰSOR: Május 18-án, kedden: Néma levente, B) bérlet. Május 19-én, szerdán: Csárdáé, operett, A) bérlet. Május 20-án, csütörtökön, este 8 órakor: Könnyű a férfiaknak, vígjáték. Május 21-ién, pénteken este: Meseáruház, operett. (Május 22-én, szombat délután, filléres helyárakkal: Csavargólány, operett. Május 22-én, szombat este és vasárnap este: Meseáruház, operett. KALAPOT, SHPKAT akar venni. Papp kalaposhoz kell menni Luther-ut 6. sz.