Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1937 (5. évfolyam, 49-71. szám)

1937-03-13 / 59. szám

(Trianon 17.) 1937 március 69 . X okLd Március 15-1 •Htirai Haaepéiy a kiz­ségi likai Mir paliári fia­iskalákia Mint miár ilapuinik korábbi számá* ban közöltük, a helybeli polgára fiú* iskola színielőadással egybekapcsolt műsoros ünnepély keretében fogja a magyar szabadság 89=dik évfordulóját megtartani. Erre az ünnepélyre min* den érdeklődőt ezúton is szeretettel meghív az iskola. Miután az iskolának megfelelő nagyságú terme nincs, azért, hogy minden érdeklődőnek .módot nyújts eon arra, hogv az ünnepélyen részt vehessen, az ünnepélyt három ízben fogja megtartani és pedig: március 14*én, vasárnap délután 3 órakor az iskola növendékeinek szülői és fel* nőtt hozzátartozói részére; március .. 15*én, délelőtt 10 órakor az intézet növendéked részére; végül március 15*én délután 5 órakor az érdeklődő közönség .részére. Az ünnepélyt és az előadást a polgári fiúiskola udva* rán levő volt régi tornatermében fogjuk megfelelő érdeklődés esetén mind a háromszor megtartani. Az ünnepély műsora a követ* kező: 1. Magyar Hiszekegy. 2. Ünnepi beszéd. Elmondja Dob* nánszky Sándor tanár. 3. Szabolcska Mihály verse: „El* jön a virradat". Szavalja Bodnár Já* nos IV. oszt. tanuló. 4. Szögi Endre: „Kárpáti .virá* gok" c. ének. Énekli az énekkar. 5. Majthényi György: „Talpra magyar" c. színműve. Előadják ate iskola IV. osztályú növendékei. 6. Nemzeti induló: Járjatok be minden földet... Petőfi Sándor— Zsaszkovszki—Deák. Énekli az ének* kar. 7. Szilágyi Béla költeménye: „Pe* tőfi éjszakája". Szavalja Szilágyi Jó* zsef IV. oszt. tanuló. 8. Nyárv József: „Bácskai lányok" egyfelvonásos színművét előadják az iskola IV. osztályos tanulói. 9. Szatmári István verse: „Mi nem feledhetünk". Szavalja Pásztor Zol* tán IV. oszt. tanuló. 10. Himnusz. A szünetben Kollár Ferenc IV. o. tanuló konferál. Syiregyhiia közbiztonsága februárban A m. kir. államrendőrség nyiregy« házi kapitányságán,ak Szabolcs vár* megye közigazgatási bizottságához terjesztett jelentése szerint a város területén ezév február havában 185 bűncselekményt követtek el. A fel* merült bűnesetek nvomozásából fo* lyamatban van 47, befejeztetett 138, eredményesen 111, eredmény nél* kül 27. Legtöbb volt a lopás 64 esete, a rágalmazás és becsületsértés 15 esete s a testisértés 14 esete. A bűncselekmények által okozott kár összege 3207 pengő, amelyből a nyomozás során 1167 pengő térült meg. A balesetek száma 22 volt. ön* gyilkosságot heten követtek el. Nyíregyházán februárban 4 politi* kai, 2 szakszervezeti, 8 egyesületi, 2 gazdasági, 5 közművelődési s 1 egyéb jellegű gyűlést tartottak. Nyíregyházán februárban 13 új útlevelet adtak ki s 14 útlevelet meg* hosszabbítottak. A bejelentő ihiiva* talban 2109 belföldi érkezését és 1521 -távozását jelentették be. Kül* földi érkezett 103, eltávozott 94. Erkölcsi bizonyítványt 85 esetben állított ki a rendőrség. Toloncúton 15 egyént távolítottak el a városból. wm^sm immmmi iásxsim. mmm^m Vitáz Béldy Hajas előadása A Kereskedők és Gazdák Köre kulturális előadásainak sorozatában érdekes és nagyszabású előadás fog elhangzani vasárnap, aminek nagy jelentőséget ad maga az előadó viiéz Béldy Alajos ezredes, a 4 ik huszár ezred parancsnokának személye, aki a ma ejjriklegak uii.abD probiémá­a Kereskedők ás Gazdák Rirábea járói a ,Sport nevelő hatása a tár­sadalomra" cimen tart előadást, Az előadás pontosan délalőtt 11 órakor kezdődik. Az előadás iránt a kereskedő társadalomban igen nagy érdeklődés mutatkozik, de azon az érdeklődő vendégeket is szívesen látják. Belépődíj nincs. 5 ^S^SSSUt^.­Az alispán jelenése a közigazga­tási bizottságban A vármegye közigazgatási bízott* sága tegnap' délelőtt tartotta rendes havi ülését Thuránszky Pál főispán elnöklésével. A különböző jelenté* sekkel kapcsolatosan egyetlen egy felszólalás sem hangzott el, úgy* hogy az ülés alig egy óra alatt le* pergett. Az ülést a főispán nyitotta meg, majd az alispáni jelentés ismerteté* sére tértek rá. Még ezévben aiegápitik a ramecsabáza—bakta láráatbáii kizatat A törvényhatósági bizottság de* cernher hónapban megtartott rend* kívüli közgyűlésén elhatározta, hogy a közúti alap 1936. évi pénztárma* radványa terhére, a ramocsaháza* baktalórántiházi th. közút 6.7 kim. hosszú útszakaszát 85.000 pengő költséggel kiépíti. A m. kir. kereskedelem* és közle* kedésügyi miniszter a törvényható* ság .határozatát jóváhagyta s így, amennyiben az érdekelt községek a kiépítéshez szükséges kőanyag ki* szállításáról gondoskodnak, e nagy* forgalmú utat még ez évben teljesen kiépítik. Ugyancsak megkezdik a nvir* karász—baktalórántiházi közút, vala* mint a balmazújváros—nyíregyházi (hajdúdorogi) közút további 4 km. szakasza kiépítését is. A gazdalfjak beváiteiták abazzájuk flziü reményeket Az alispán, részt vett Oros és Nagyhalász községekben tartott téli gazdasági tanfolyamok záróvizsgáin, s örömmel állapította meg, hogy a tanfolyamon résztrvett gazdaifjak teljes .mértékben beváltották a hoz* zájuk fűzött reményeket és nagy* mértékben gyarapították gazdasági ismereteiket. HUNGARIA i FILMSZÍNHÁZ Ss^ • Virul ntaMMNt | Telefoszám: 503. m a | Ma, pénteken utolsó nap l Spanyol légió Március 13-14-15. Szombat-vaiárnap-hétfő Budapesttel egyidőben Fizessen nagysád!! a legújabb remek magyar vígjáték A főszerepekben : Muráti Lili, Jávor Pál, Kabos 2 Gyula, Gombaszögi Illa § Elfiadások: 3-5-7-9 óra után 10 percei Vasárnap 2-4-6-8-19 órakor Szabatosban nan kell árviztöl tartani Megnyugvással jelenti az alispán, hogy dacára a nagy esőzéseknek és az ország számos helyén előállott ár* víz veszélyeknek, vármegyénk ,terü* létén ezidőszerint árvíztől tartani nem kell. Az intézkedés megtörtént az árvizek alkalmával közreműköd* ni hivatott közigazgatási tisztviselők kirendelése iránt s kellő rendelkezé* sek történtek az esetleges árvízve* szély elhárítása érdekéiben. átcserélték az atievelekü A m. kir. belügyminiszter az ed* dig érvényben volt útlevelek helyett az egyre gyakrabban előforduló út* levélhamisítások miatt 1937. évi március hó 1. hatállyal új mintájú útlevelek kiadását határozta el. Ez időponttól kezdve a régi min* tájú útlevelek már nem hosszabbít* hatók meg, hanem érvényességük lejárta után új mintájú útlevéllel cserélendők ki. Az új mintájú útle* Velek már meg is érkeztek a vár.me* gvéihez, mároius hó l*étől kezdve az útlevélkérők már új mintájú útieve* let kannak és az eddig is észlelt ta* pasztalatok szerint a legteljesebb miérté,kben beváltak. Tartósságban', külalakban felette állanak a régiek* nek. Az új útlevél papíranyaga spe* ciális vegypapírból készült, ami az útlevelek hamisítását majdnem tel* jesen kizárja. A belügyminiszter ezzel a rende* letével megengedte azt is, hogy ki* vételes esetekben az új mintájú út* levelek két, esetleg több évi i.dőtar* tamra is kiállíttassanak a megfelelő illeték lefizetése ellenében. Betöltik a kisvárdai tászalgabirái állást Az alispán előterjesztést tett a m. kir. belügyminiszterhez a kisivárdal járási főszolgabírói állásnak a tava* sai rendes közgyűlésben leendő be* töltése után esetleg megüresedő, va* £L,ADÁSl ÁRAK: öriás tubus P 1.—, rendes tubus f» — .70. Minden szaküzletben kapható HMMWIIMI l»HWI I1IIIIM !• IIIBI.IIPIIII «•• —H —M I . •! 1. 11 lm. . lamiint dr. Meskó Kálmán vármegyei aljegyzőnek beilügyminisziteri segéd* titkárrá történt kinevezése és dr. Kala Zsigmond tb. főszolgabíró vég* elbánása következtében megürese* dett alj egy zősszo,Igabírói állásoknak választás útján leendő betöltésének engedélyezése iráint. áthelyezések, kinevezések ,A belügyminisztériumban március hónapban tartandó továbbképző közigazgatási tanfolyamra dr. Bar* tha László vm. aljegyzőt, a légivé* delmi tanfolyamra pedig dr. Rad* vánszky György tb. aljegyzőt küldte ki Borbély Sándor dr. alispán. Közszolgálati érdekből dr. Fern* bach Ferenc közig, gyakornokot Ke* mecse község jegyződ hivatalától központi szolgálatra rendelték be, dr. Scharpf László közig, gyakorno* kot pedig a dadai felső járás főszol* gabírói hivatalától a nyírbátori járás főszolgabírói hivatalához helyez* ték át. MigaSaMl a „Bizalom" hitrilrada Hosszú hónapok tárgyalásai után városunkban új hitelválialat létesült. Az uj hiteliroda, mely magában fog­lalja Nyíregyháza kereskedő cégei­nek egész sorát, hivatva lesz betöl­teni fontos szerepét városunk ke­reskedelmi életében. A .Bizalom" Hiteíiroda feladata: a kinitelezéseknek rendszeres és egészséges mederbe való terelése, Célja: a vásárló közönség vételked­vének felkeltése, a részletüzleteknek a helybeli kereskedőcégekhez való helyes átirányítása. A hitelre vásárló közönség érdekeinek megvédése: szigorú készpénzár. A kereskede.mi élet vérgeringésének előmozdítása. Legközelebbi számunkban már kö­zölni fogjuk a „Bizalom" Hiteliroda kebelében tömörült cégek névsorát, valamint mindazokat az előnyöket, melyet értesülésünk szerint* a válla­lat tagjainak nyújtani szándékszik. — Anyakönyvi hírek. Március 10. Születés: Kaufmann Tamás iz,r., Dinga Mária g. kat., Krutilla Mihály gör. kat., Tóth Ágnes r. kat., Ku* kucska Mihály ág. h. ev., Dávidovics Mór izr., Miikeez Kálmán róm. kat. Házasság: ifj. Maczkó János ág., h. ev. és Har.man Juliánná ág. hitv. ev. Halálozás: Kazár András ág. h. ev. 73 éves, Pál Zoltán ref. 6 hónapos, Szedlár Hona ág. h. ev. 16 éves, Eör* dögih Klára r. kat. 40 éves. iURANIR f FILMSZÍNHÁZ " TRUKFON li. SSL Márciun 13-14-15. Szombat-vasárnap-hétfő m Budapesttel egyidőben 1 \ Fizessen nagysád!! t Ma, pénteken utolsó nap i Nászút a hóban a legújabb remek magyar vígjáték A fészerepekben : Muráti Lili, Jávor PáJ, Kabos Gyula Gombaszögi Ella I Előagások: mindennap 3-5-T-9 órakor. Vasárnap 9 délelőtt fél 11 órakor matiné mérsékelt helyárakkai •

Next

/
Thumbnails
Contents