Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1937 (5. évfolyam, 49-71. szám)

1937-03-28 / 70. szám

1 oMri (Trianon 17.) 1937 március 28. Vagyondézsmát! Irta: id. Kállay András Egy heti fogházat kapott a budapesti valtitatörvénxszéken egy asszony, aki Nyíregyházán póruljárt a dollárjaival A budapesti büntetőtörvényszék valutaügyekkel foglalkozó tanácsa csütörtökön délelőtt egy nyíregyházi asszony valutakihágásá ügyét tárgyalta. A vádlott Nagy Kálmánnét azzal vádolta az ügyészség, hogv az Amerikából magával hozott 200 dollárt zugforgalomban akarta értékesíteni. A vádlott asszony így vé d ekézett: — Nyíregyháza mellett lakom, ott él a családom, de valamennyien megjártuk Amerikát. Én hét évig dolgoztam kint egv naigy dohánygyáriban s keservesen gyűjtögettem az amerikás pénzt, hogy maid itthon egy kis földet vethessek rajta. Kétszáz dollárt hoztam haza s bevittem Nyáregyházára, hogy ott egy banfcban beváltsam. Nagyon korán volt még, a bank be volt zárva, csak a takarítóemberrel tudtam beszélni, akitől megkérdeztem, mennyit adnak egv dollárért. Azt válaszolta, hogy egy dollárt három pengő hatvanötért váltanak be. Ezt keveseltem, mert otthon azt mondták, hogy adniak öt pengőt is egv dollárért. Kifelé menet az utcán találkoztam egy fiatalemberrel s megszólítottam: Kedvesem, neim mondaná meg, hol adnának többet a dollárért? Az illető azt mondta, majd elvezet valahová. Mentem vele vagy öt helyre, aztán egy olyan úrhoz vitt, aki elvette tőlem a kétszáz dollárt és aztán semmit sem adott érte. — Ez valami detektív úr volt...— mondta zokogva az asszony. Ezután kihallgatták tanúképpen Szabó László ideiglenes állami tisztviselőt, aki elmondotta, hogy Nyíregyházán egy ingatlanforgalmi irodában volt azon a napon, amikor Nagyné beállított a dollárokkal. — Nem a Bezzegi-féle iroda volt ez? — kérdezte az elnök. — De igen. De nem Bezzegié az iroda. — Dehogy nem! Ez a Bezzegi követte el a Ráikóczi-úti rablát. Ez a maga barátja? — Igen, — válaszolta a kérdések pergő tüze alá került fiatalember. Az ügy koronatanúja a továbbiak során elmondotta, hogy Nagyné zugárfolyamon akarta értékesíteni a dollárokat. mert keveselte a hivatalos árfolyamot. Értesítette nyomban a detektíveket, de köziben egyik helyről a másikra vitte az asszonyt. — Miért kellett ezt csinálni? Nem lett volna egyszerűbb, ha ezt a tudatlan falusi nőt beviszi a nyiregyházi takarékpénztárba és ott intézteti el a beváltás ügyét? — kérdezte az elnök. — ő maga mondott egyes zughelyeket, ahol talán majd többet kap a valutákért... — Nem így volt, kérem, — szólt közbe Naigyné. — Én ,nem ismerek senkit! Ez az úr vezetett engem mindenfelé. Azt is mondta, adjak néki öt pengőt... Adtam volna szívesen, mert láttam, hoigv rongyos az ujjasa... ö az oka mindennek. Izgalmas szembesítés következett ezután a vádlott asszony és Szabó László között, majd a törvényszék bűnösnek mondta ki Nagv Kálmáninét valuta törvénybe ütköző vétségben s ezért — tekintetbe véve a nyomatékos enyhítő körülményeket — héthónapi fogházbüntetésre ítélte s a lefoglalt kétszáz dollár elkobzását elrendelte. Az ítélet jogerős. — Táncos táborozás. A Nyíregyházi Egyetemi és Faiskolai Hallgatók „Szabolcs Vezér" Bajtársi Egyesülete március hó 30-án, kedden este 8 órakor a Korona nagytermében táncos táborozást tart. Az emberi szívnek és léleknek alkotásai az örökkévalók, a nemesek; ezeken épül fel, ezekből fakad és erősödik az Isten-tisztelet és Hazaszeretet; ezek az alkotások jelentik az igazi kultúrát, az érző szíveknek és fenkölt lelkeknek megnyilvánulásai vezetnek az egész emberiség boldogulásához. Az agy és elme produktumai csodálatra ragadnak, bámulatba ejtenek bennünket, elragadtatással látjuk és olvassuk a lángelmék isteni szikráinak megnyilvánulásait és kinyilatkoztatásait, — mégis a lélek adja meg az élet tartalmát, mert az sugalja a szeretetet, a világfenntartó eszményt. Ám tisztelt olvasóm, mit látóink? Soha a társadalom olyan vak, olyan siket, olyan sivárlelkületű nem volt talán, mint amilyen ma! Nem okul az elrettentő példákon, közönybe fullad a krisztusi tanok lánglelkű lelkészeinek minden intő és kérő szaiva, — fej- és lélekveszt efcten rohan a vagyon után, a kárhozatba, tudni nem akar, látni sem akarja a szegénységet, a nyomort, a szenvedést. A jó Isten áldja és segítse meg azokat a nemes lelkületű gazdagokat, akik szívükön viselik a szegény embertársaik sorsát. Ezeket ránthatják maid a pusztulásba amazok. 1916-ban, a háiború idejében olvastam a francia törvényeket. Szóróiszóra így szól egy szakasz: „Aki az adózás alól vagyonát, jövedelmét vagy keresetét eltitkolja, öt évi fegyházban részestül és vagyonát el kell kobozni; aki Vagyonát külföldre kicsempészi, vagyonának elkobzása mellett életfogytiglani fegyházat kap. hazaárulást követ el". Ezt a drákói szigorúságú törvényt alkalmazza ma is a dúsgazdag Francia- . ország az ő polgáraival szemben. A szegény ember egészségét megmenteni és fenntartani a gazdagok pénzéből kell; a munkaalkalmiak teremtéséhez a pénzt a gazdagok zselbéből kell kivenni, az éhezők kenyerét a gazdagokkal kell megfizettetni. Az államnak nincsen és nem is lelhet számottevő pénze, csak a vatgyondézsma segíthet. 1916-ban a Nyírvidékiben, 1926ban a Szabolcs Népé-ben és 1932-iben végül ismét a Nyirvidékben ajánlottam az alábbi vagyondézsma elgondolásomat, ami most százszor aktuálisabb: Minden ötvenezer pengő (azelőtt korona) értékű ingatlanra kebeleztessék be az állam tulajdonjoga tíz százalék erejéig első helyen. A tulajdonos minden vonatkozásban folytatja üzemét, mint addig; korlátlanul rendelkezik minden felett, a jövedelem az övé, az adót csak úgy fizeti, el is adhatja ingatlanát. Ezekre az új ingatlanakra vegyen fel az állam külső vagy belső kölcsönt, melyeiknek kamatait és törlesztését tíz százalék ereijéig a tulajdonos fizesse. Az ingó vagyonnal rendelkezőket a francia törvényre hivatkozva kell a vagyondézsmának megnyerni; jó váltót és egyéb biztosítékokat venni tőlük. Szabolcs vármegyében egy törvényszéki tanács, a kir. ügyész, a telekkönyvi hatóság, néhány gazdasági és pénzügyi szakértő, esetleg a tulajdonos bevonásával is nyolc nap alatt, ankétok, bizottságok és irka-firka mellőzésével, költség nélkül megcsinálja. Aki jobbat tud, elő vele' De hamar, mert a tömegnyomor rossz tanácsadó!... — Nem az orvosok, hanem a főszolgabírók illetékesek a fertőző betegeknek kórházba utalására Az orvosok csak véleményező szervei a elsőfokú egészségügyi hatóságnak — A fertőző betegek kórházi ápolásának költségeit csak hatósági beutalás esetén nem lehet követelni A belügyminiszter a ragályos és fertőző betegség miatt közkórházba utalás tárgyában leiratot intézett az egyik vármegye alispánjához és ebben — hivatkozással az e tárgyban január 29-én kelt felterjesztésre — a következőkben foglalta össze álláspontját : A 6000—1931. M. E. számú rendelet 5. § a szerint a közkórházi ápolási költségek megfizetését az annak fizetésére egyébként kötelezettől nem lehet követelni, hanem az idézett rendelet 9. § ában meghatározott átalány vagy ápolási költséghozzájárulás terhére kell ápolásban részesíteni a ragadós és fertőző betegség miatt hatósági rendelkezés alapján közkórházban ápoltakat; az 1300—1932 N. M. M. sz. rendelet 16. § ának (4) 3 pontja szerint pedig az átalány, illetőleg az ápöiási költséghozzájáru'ás terhére esnek a ragályos vagy fertőző betegségben szenvedők közkórházi ápolási költségei, amennyiben saját személyükben fizetésre nem képesek, ha kórházi ápolásukat a tartózkodási helyük szerint illetékes e sőfoku egész ségügyi hatóság rendelte el; azt azonban csak olyan betegekre lehet elrendelni, akik otthon kellő elkülöI

nitésben nem részesülhetnek, vagy betegségük egyébként súlyos terméi, szetü, hogy kórházba szállításukat a közegészségügyi érdek megóvása feltétlenül szükségessé teszi. A m. kir, közigazgatási bíróság 3501—1933. számú Ítélete kimondotta, hogy a 6000—1931. M. E. számú rendelet 5. §-ának b) po.itja, illetve az 1300—1932. N. M. M. számú rendelet 16. § ának (4) 3. pontja az egyébként fizetésre kötelezettet csak az esetben mentesiti a fertőző betegség miatt közkórházban ápolt gyógyköltsége alól. ha az ápolt kórházba szállítását az illetékes I. fokú egészségügyi hatóság rendelte el. A m. kir, közigazgatási biróság 4866—1934. számú ítélete ugyanígy rendelkezett, de megokolásában továbbmenve kimondotta, hogy a hatósági orvos az egyészségügyi hatóságnak csak véleményező szakértő szerve és az ő intézkedése bármily okból történt is az, semmi esetre sem pótolhatja az egészségügyi hatóság intézkedését. Nagy- és kisközségekben elsőfokú (köz) egészségügyi hatóság a főszo'gabiró. (1876. XIV. 154. §.) Az 1936. évi IX. tc. 1. § ának (1) b. pontja értelmében a községi és kör-