Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1937 (5. évfolyam, 26-48. szám)

1937-02-19 / 40. szám

9 6. oldal _ MYÍRVIDÉK OZABOLCSI MIS 5 Z p (Trianon 17.) 1937 február hó 14. flz orvos és az Isten A szociális misszió kultúrdél* utánján, február 22*én, délután öt órakor a szokásos havi díszgyűlés keretében olyan előadók szerepel* nek, akik méltán számíthatnak igen nagy érdeklődésre. A változatosa a összeállított program különösen ér* dekes pontja lesz dr. Korompay Károly előadása, aki az orvosnak Istenhez való viszonyáról fog be* szélni. Az örök emberi témának különös varázst ad az, hogy olyan orvos beszél róla, szinte vallomás* szerű megnyilatkozással, aki a fúzió* lógia csodáit napról napra a bonc* asztalon szemlélheti s aki százszor s ezerszer diadalmaskodott a halá* lön. Az orvos viszonya az emberi testtel és Lélekkel misztikus, akár a papé és ezért van az, hogy a pogány korban e két hivatást a sámánok szem él vében össze is kapcsolták. A kultúrdélután programja egyéb* ként a következő: 1. Megnyitót mond Kniston Ferencné eltnöknő. 2. .Hitibuzjgialmi kérdésről beszél Török Dezső apátkanonok. 3. A mai mo* dem leánynevelésről dr. Baloglhné Antal Irma tanárnő tart előadást. 4. Az orvos és az Isten; dr. Korom* pay Károly igazgató*főorvos előadá* sa. 5. Üti jegyzetek címen Thu* rónsziky Margit külföldi útja tapasz* talatairól számol be. 6. Csajkovszkv VI. szimfónia. Zongorán előadják Szomolányi Lipótné és Szomolányi Irénke. A társulat vendégeket is szívesen lát. A hölgyek szíveskedjenek a taggyűjtő íveket magukkal hozni és a titkárnak átadni. Milyen lesz a nyíregyházi tanyák közigazgatása A tanyakérdés országszerte az ér­deklődés középpontjába jutott, min denütt az a cél, hogy a tanyák né­pének, ennek az értékes magyar néprétegnek életnívóját emeljék. A nyíregyházi bokortanyák telepítési rendje már jóaleve bizonyos e'söbb­séget adott az itteni tanyai életnek. De a mi tanyáink életnívóját is emelnünk kell. A tanyai lakosság résztvesz az egész város közlerhei ben, de keveset élvez abból, amire költött. Ezért ahol csak lehet, re kompenzálnunk kell a tanyai lakos­ságot. Szohor Pál polgármester rendsze­resítette a nyíregyházi tanyákon azo­kat a kiszállásokat, amelyek lehetővé teszik, hogy a helyszínen ismerje meg a tanyabeli lakosság panaszait, kívánságait. Ezeknek a tanyai kiszál­lásoknak eredményeit sok zor mél­tattuk. Maguk a tanyaiak íí elisme­réssel és hálával emlékeznek a pol­pármester jószándékairól. Ennek a jószándéknak a jegyében tartja meg Szohor Pá! polgármester vasárnap, február 21 én előadását az ipartestületi székházban, az ott nagy sikerrel rendezett ku'turális előadások során. Előadásában azzal a kérdéssel foglalkozik, miként le­Takarmányszükségletet tavaszra nagyon olcsón szerezheti be. Kiváló jó burgonyatörköiy melyet a cukorgyári répa szelettel azonosan lehet etetni. — B:szererezhe'i Goldfarb Ferencnél Nyíregyháza, Bessenyei-tér 4. s>ám hetne a tanyák közigazgatását to­vább fejleszteni. Milyen ez a köz­igazgatás ma és mit szándékozik lenni a polgármester a tanyai köz­igazgatás további javítása érdekében. Nemcsak az iparosságot, hanem a Ma délután a kir. állami tanító­képző intézetben rendezett Népfőis­kolán két érdekes előadás lesz. Öt órakor Mnuritz Oító mérnök a gé­pek, motoros ma ugyancsak aktuális város egész lakosságát élénken ér­deklik ezek a kérdések és a polgár­mester bizton számithat az egész város lakosságát reprezentáló közön­ségre. Az előadás vasárnap dilután 4 órakor kezdődik. témáját fejtegeti, hat órakor pedig Korompay Károly dr. tart előadást a tuberkulózis és a sebészet sok uj is­meretet nyújtó kérdését világítja meg. Az előadasokon nincs belípödij — Idősebb embereknél, kiknek széklete rendellenes és fájdalmas. áokszor már napi 3—4 evőkanál ter* mészét os „Ferenc József"akeserűvía is meghozza a normális béikiürülést és a kielégítő anyagcserét s így je* lantos megkönnyebbülést biztosít. Az orvosok ajánlják. imádatos elmélyülés azokban a misz* tériurn okban, amelyek a nem esők* neik és jóknialk, a szép érzőinek és értőinek faltárulnaik. Az előadásihoz a hallgatók felhul* Lámző érzéseinek adva kifejezést, Méreyiné Juhász Margit szólt hozzá elismerően, hálásan a nyújtott gaz* dag élményekért, majd a Világszö* vétség csoportjának elnöke, dr. Gaizlerné dr. Csegezy Noémi zárta be a szép előadással ajándékozott ülést azzal, hogy Molnár Rózsit elő* adásának közlésére kérte fel. Ebben az évben is 21 százalékos lesz a r, kat. egyházi adó Kedden délután öt órakor tartotta népes közgyűlését a nyíregyházi r. kat. egyház képviselőlesiülete Török Dezső kanonok egyháüi és Korompiy Károly dr. vüági elnök elnöklete alatt. A közgyűlésen Török Dezső kanonok ismertette az egyház jövő évi költségvetését, illetve az elmúlt év zárszámadását. A költségvetés fedezetlen tételeit az adó biztosítja. Az elmúlt évben 21 százalékos volt a r. kat. egyház adója, most is meg­marad ez a kulcs, A közgyűlés név­szerinti szavazással egyhangú hatá­rozattal fogadta el a költségvetési indítványt. Török Dezső kanonok ezu'án be­jelentette, hogy az Üi»fvédi Kamara döntése folytán dr. Szauberer ügy­véd nem láthatja el továbbra az ügyészi teendőket és igy az ügyészi állás betöltésé válik szükségessé. Azt javasolta, hogy március 15 én lejárandó pályázat t hirdessen a kép viselőtestüie; az ügyészi állásra. Sarvay Elek dr. felvetette azt a le hetőséget, hogy a képviselőtestület elnöksége bizalmi uton, maga töl­tesse be az ügyészi állást. A köz­gyűlés a pályázat mellett nyilatko­zott meg és Török Dezső kanonok megköszönve az iránta kifejezésre jutó bizalmat, maga is a pályázat mellett foglalt állást. I^y az ügyészi állásra pályázatot hirdetnek, amely március 15 én jár le. A közgyűlés után tanácsülés volt, amely foglalkozott a r. kat. iskolák­ban történt iskolalátogatások ered­ményével. Tűrök Dezső kanonok elnök előterjesztette javaslatát, amely­nek a célja az iskola megerősítése. Majorossy Oszkár mérnök hossza­san foglalkozott az iskolalátogatás­sal kapcsolatban elterjedt hírekkel, majd Tesléry Károly dr kir. taa­felügyelő adott felvilágosítást a lá­togatásokról. A tanácsülésen többen szólaltak fel, így dr, Garay Gyula, S raky H nrik és mások. Vígül is a tanács mindenben hozzájárult a tett intézkedésekhez és teljes bizalom­mal várja az iskola fejlesztését célzó irányításokat. Átöleltem a Parthenon márvány­oszlopát ... Molnár Rózsi festőművész-tanárnő előadása a Kök Világszövet­ségében Az Egyetemet és Főiskolát Vég* zett Nők Viilágszövetségéneik nyár* egyházi csoportjában tegnap dél* után Molnár Rózsi festőművész* tanárnő tartott előadást Földközi* tengeri útjáról. Nem útirajz volt, nem megszoikott művészettörténeti • cicerone*vállalkozás, hanem friss, eleven látó és láttató impresszió* nizmus, Molnár Rózsi kulturált led* kének élményeit festette, muzsikálta, véste elénk, színt és fényt ragyog* tátott, elevenítő erővel vitte a lel* keikbe azt a szépséget, amely úíjá* ban gazdag sugárkéveként amiatt lelkébe. Láttuk az Óceánia hajó*éle* tét, vizuális szenzációit, Sandori.no* sziget fekete szikláit, fénylő fehér csúcsát, lenn a kék tenger meleg színéit. Jártunk RhodosoW), lépteink alatt besüppedt az ómecsetek ima* szőnyege és együtt rajzoltuk a mű* vésszel a török temetők turbános aj fáit. Athénben fénylőén ragyo* gotí az antik, művészt megejtő cso* dája, az Akropolis. „Átöleltem a Parthenon márványoszlopát" — mondotta az előadó, akinek a lelke mindenütt önállóan magába mély* lyedten itta a csodákat, amiket az örök szépség láza teremtett a görög világban. Látásaiba a művelt és mű* vészember mithológiai képei szö* vődtek a görög istenek klasszikus tájain. Igy járhatott a fehér Achil* leon költői lelkű királynője, Eresé* bet Kor fú szigetén. A dantei asszo* ciációk, amelyeket olyan mélyen és tisztán átérzett, bennünket is ví* aiókba vittek és éreztük, mennyire él a lélek a föld csodáival össze* ölelkezve, milyen halhatatlan a ha* lottköltő. akinek szava felhia/rsog, ha a titkok szigeteit járjuk. Mithosz és festőiség, diszkrét, fi* nom alázatosság a szépség előtt, Mennyezettüz volt tegnsp délután Szerdán délután 13 óra 55 perckor Vaskó János kerékpáron megjelent a Tűzoltólaktanyában s bejelentette, hogy az Epreskert*utca 52. sz. alatti házban belső tűz támadt. A tűz* oltók a hír vétele után vitéz László Árpád főparancsnok vezetése alatt nyomban kivonultak a helyszínre, ahol megállapították, hogy a Sípos Györgyné örökösei tulajdonában levő házban mennyezettűz kelet ke* zett. A tüzet csak nagy erőfeszítés árán lehetett elfojtani. Mintegy 20 négyzetméternyi meimyezetet kel* lertt teljesen szétszedni, hogy a tűz tovaterjedését megakadályozzák. A tüzet szabálytalan építkezés okozta. A füstbevezető nem a kéménybe, hanem a mennyezetbe volt beépítve s a hosszú idő alatt a mennyezet* deszkát és nádburkolatot annyira kiszárította, hogv a legkisebb szikra is elegendő lehetett a veszedelem előidézésére. A tűzoltók 15 óra 5 perekor vonultak vissza a lakta* nyába. Az épület biztosítva volt. lallio köztársasági einök Folyó hó tizenötödikén folytak le a köztársasági elnökválasztások Finn­országban. Megválasztották az eddigi miniszterelnököt, Kallio t. Kyösti Kallio, aki eddig miniszterelnök és Finn Nemzéii B nk igazgatója volt, az agrárpárt programjával lépett fel. 1873-ban született, foglalkozására nézve földműves. Fö'dmivelésügyi és kooperációs kérdésekkel kezdett foglalk zni. 1908 ban résztvett a fö dmivespárt megalapításában és 1904 óta a parlament tagja, amely­nek e'nöke is volt 1920 ban, 1924­ben, 1927-ben és 1929 óta minden ülésszakon át. Különböző kormá­nyodban viselte a földmivelésügyi és közlekedésügyi tírcát. Miniszterelnök volt 1922—1924-ig, 1925-1926 ig és 1929-30 bm. Mostani kormá­nyát 1936 szeptemberében a'akitn ta meg Már 1925 ben és 1931 ben is köztársasági elnökjelölt volt. APOLLO FILMSZÍNHÁZ Az első előadás Mérsékelt helyárakkal tílőadások : 5 7-9 Szombat-vasárnap 3 5 7 9 órakor Csütörtöktől vasárnapig Budapesttel egyidőben j TITKOS HÁZASSÁG az évad legnagyobb filmsikere. A főszerepben a legideálisabb szerelmespár: LORETTA YOUNG, RÓBERT TAYLOR MAGYAR és FOX H RADÓ Két érdekes előadás lesz ma délután a népfőiskolán

Next

/
Thumbnails
Contents