Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1937 (5. évfolyam, 1-25. szám)
1937-01-10 / 7. szám
c 7 ^BO^csPMiRLAP 3. oleüíl. Hir egy szomorú nagykállói temetésről Az elmúlt héten szomorúan kong* *ak«búgtak Nagykállában a refor* mátus templom harangjai. Sirattak •gy tragikus komorsággal kihűlt ta* ni tói szívet, amely szív 43 éven ke* •észtül saját vérével öntözte, nevel* flette az emberi élet erdejének apró palántáit, árasztotta magából és fej* lesztette. ápolta, nevelte sok*sok jfenerécióban a hit, a szeretet, a jó* •ág és minden nemes emberi érze* lom forró világát. Szabó Antal ny. igazgató*tanító kiöltözött e.1 váratlan hirtelenséggel az élők világából. Egy — élemedett korban is egyenes magatartású, mar* káns egyéniség hanyatlott sírba benne, aki csupa tűz, csupa lelkese* dés, csupa tettvágy és fáradhatat* la.n munka embere volt utolsó lehel* létéig. Iskolájában elsőrendű minta* tanító és nevelő volt több mint négy évtizeden át, aki önálló, saját egyé* niségéböl kiforrott módszerrel pél* dás, dicséretes eredményeket ért él mindenkoron. Fanatikus hittel, ra* jomgó szeretettel szolgálta egyházá* nak, iskolájának, községének, hazá* jának érdekeit minden cselekedeté* ben. Nemes ideálok, eszmények fűtőt* ték és vezették a lelkét nemcsak is* kólájának páratlan szép rendű, tisz* fai levegőjű falai között, de kiint a társadalmi és egyesületi életben ás. Nem múlt el egyetlen egyesületi gyűlés, összejövetel anélkül, hogy •zon ő a tőle megszokott bátor hangjával, szárnyaló szónoklatával ftzót ne emelt volna a tanítói, neve* lói munka nagysága, fontossága mel* lett, vagy pedig a tanítóság erkölcsi és anyagi érdekeinek megvédése te* kintetéban. Csöndes óráiban pedig művészi szépségbe lágyuló meleg lélekkel pengette a költészet lantjának a húrjait, alkotta a dalokat, össze* csengő, rímes sorokban kereste és hirdette az örök szépet, az örök jót, az örök igazat. És amiként költői da* los lelke kereste a szép szavak ősz* szecsendülését verseiben, úgy keres* te kartársai között is az összhangot, ügy akarta kartársainak a szívét is összecsendíteni, hogy ne legyen kö* aöttük széthúzás, hanem felekezeti különbség nélkül édes testvérekként szeressék egymást, mert mindnyá* jan egy magyar hazának a napszá* mosai, egy magyar szebb jövő kiépí* tésének hivatott mesterei. Hazafiságának, magyar fajtestvé* reii szeretetének tanúságaként feltá* masztotta. életre keltette az ősi népi ' szolkásokat, hagyományokat, hogy ezek által a mult megbecsülésére nevelje nemcsak a gyermekeket, hanem a felnőtteket is. Felelevení* tette a már*már feledésbe ment Kállai kettős szép magyar táncot, amellyel a Gyöngyös bokréta kere* tében az ő vezetése alatt oly sok or* •zágos sikert arattak már a nagy* kállói fiatalok. Községének vezeté* eében is tevékeny, irányító szerepet töltött be sok*sok éven át, miint vá* lasztott képviselő. Szabó Antal 65 évet élt. Negyven* három évi tanítói működéséből 42 esztendőt Nagykálióban töltött el. Ezen idő alatt több mint 3500 gyér* meki lélekbe ültette belé a hát, a hazaszeretet, a becsületes polgári élet nemes érzelmeinek virágait. Munkálíkodásának megb ecsüléseként tagja volt a nagykállói presbité* riumnak, az- orsz. Gárdonyi irodai* mi társaságnak, a Középszabolcsi Ref. Tanító Egyesület díszelnökéül, a Szabolcsimegyei Általános Tanító Egyesület alelnökéül választották meg. A mult óv közepén nyugdíjazták, de még akkor sem akarta betenni maga után iskolájának ajtaját, ha* nem dolgozni akart, munkálkodni szeretett volna még tovább is azzal a hévvel, azzal az akaraterővel, mely minden tettében jellemezte őt. Tes* tót évek óta alattomos kór eanész* tette, amely most váratlanul és hir* telun végzett vele. Elmúlásában leg* meghatóbb, legmegindítóbb tragédia az, hogy a két év óta nagy gonddal, utánjárással saját maga tervezett és most megépült szép házában még egy hébig sem pihenhetett. Temetése óriási részvéttel e hó 7*én, délután ment végbe. A temp* lomlban magasszámyalású, gyönyörű beszédet Görömbey Péter lelkész mondott a kedves, feledhetetlen igazgató-tanító felett. A sírnál László Zoltán nyíregyházi ig. tanító a Középszabolcsi Ref. Tanító Egye* sülét, vitéz Derenesényi Miklós ig. tanító, egyesületi elnök a vármegyei tanítóegyesület és a kir. tanfelügye* lőség, vitéz Kiss Jenő iskoláiéi* ügyelő a helybeli ref. tantestület, Nagy Károly tanító a Gyöngyös* £d)ksög» van fő' rádióra! {Akik nem tudnak, vagy nem ktvánnat nagy houskószüléket vásárolni, azok •zárnárá készült a nagyteljesítményű 2 lámpás 22-es Orion rádió, mely witúnóen veszi a rövidhullám')* adóállomásokat Is. Ugyanezen típus •diverzáUs kivitatbea az Orion.22/U. ORIO Ifi i KAPHATÓ MINDEN ORION RÁDIÓKERESKEDŐNÉL Kapható RUHIRESHIAL, Zrínyi Ilona-utca 8. szám bokréta nevében búcsúztatták el megható szavakkal az elköltözött, feledhetetlen és példaképül szolgáló kartársat és jábarátot. Legyen emléked áldott, megboldo* gult kedves jó Szabó Antal s köz* tünk maradt széliemed hevítsen, ta* nítson bennünket olyan kiváló egy* házi é hazafias, szebb magyar jö* vőt építő tettekre, mint amilyen tet* tekkel te örökre beírtad szívünkbe, lelkünkbe a nevedet! (t-a.) I Édes tokaji ringató 1 liter 88 fillér vitéi Tornay István fűszer, csemege üzletében. Uj cim! Zrinyi Ilona-utca'9. Liptay Géza földbirtekis itragikus halála Belefulladt az Érpatakf sekély vizébe Tragikus haláleset történt- szerdán este. Liptay Béla földbirtokos bele* fulladt az Érpatak sekély vizébe. A halálos balesetről részletes tudósítá* sunk a következő: Liptay Géza 73 éves földbirtokos, a Sóstófürdő melletti Nyirszöllősön gazdálkodott s itt volt háza is. Az idős földbirtokosnak szerdán dél* után a Sóstón volt dolga. Tárgya* lásai kissé elhúzódtak és már besö* tétedett, amikor gyalogosan hazafelé indult. Ütja az Érpatak folyón ke* resztül vezetett. A nyomozás felte* vése szerint a folyón keresztülveze* tő korlátnélküli átjárón nem mert keresztülmenná és így minden való* színűség szerint a sekély vizén akart átlábolni. így történhetett a szeren* csétlenség. Az erősen sáros, átázott vízparton megcsúszhatott és arccal lefelé bukott a vízbe, fe= jét kőbe ütötte, eszméletét vesz* IHUNGDRIfl • FILMSZÍNHÁZ § Ezelőtt: Városi Filmszínház M ™ ~ 1 ~ i Teletoszám : 503. Január 9—12. Szombattól keddig 'V • má IF&**: t Budapesttel egyidőben! Dunaparti randevú A legújabb, legvidámabb, legsikerültebb magyar film. — Á főszerepekben: Perczel Zita, Ráday Imre, Balla Lici, Kabos Gyula, Berky Lili, Csortos' Gyula, Dobay Livia, Gárdonyi Lajos. Előadások minden nap 3 1 0, 5", 7 1 0, 9 1 0 órakor. Vasárnap 2, 4, 6, 8 és 10 órakor. e tette s így történhetett, hogy a sekély kis vízbe belefulladt Liptay Géza. Házának cselédsége reggel keresni kezdte gazdáját s az egyik tejet szál* lító kocsis találta meg Liptayt hol* tain az Érpatak vizében, arccal lefelé fordulva. A víz ezen a helyen olyan kicsiny volt, hogy feje teteje kilát* szőtt a folyóvízből. Azonnal jelentették az esetet a sóstói csendőrségnek, ahonnan meg* indult a nyomozás a tragikus baleset részleteinek a kiderítésére. Dr. Har* tos János városi orvos megvizsgálta a holttestet és megállapította, ihogv a halál már órákkal azelőtt bekövet* kezott és azt fulladás okozta. Jelentették az esetet a nyiregyhá* zi kir. ügyészségnek is, ahol a teme* tési engedélyt kiadták, tekintettel anra, hogy bűncselekménynek még a látszata sem forog fenn. Me este fél 9 éraScor a Szent Gergely Egylet hangversenye Ma este értékes zenei eseménye lesz városunknak. Fél 9 órai kezdet* tel ma rendezi meg a Koronában az újjáalakult Szent Gergely Egyesü* let énekkari és zenekari hangverse* ínyét, melyen jeles művészek: Rákos Arnold hegedűművész, R. Palkó Kornélia zongoraművésznő is részt* vesznek. Az est védnökei: Miklösy István g. kat. püspök, Thuránszky Pál főispán, Borbély Sándor dr. al* ispán, Szohor Pál polgármester. A műsort reggelig tartó tánc követi. Műsor a pénztárnál kapható. Mennyi kölcsönt vehet fei a város a Korona A hosszú, sivár reménytelenség után végre ismét közelebb jutottunk a Korona átalakításának a kérdésé* ben. Mint azt már sokszor megírtuk, a szálloda tatarozására és moderni* uralására az OTI 55.800, a MABI 30.200 pengő kölcsönt szavazott meg. A város tegnapi rendkívüli közgyűlésén Szohor Pál polgármes* ter bejelentette, hogy a belügyim* niszter a kölcsön felvételét jóvá* 'hagyta és megadja a felhatalmazást a pénz felvételére. Ezek szerint most már komoly remény van rá, hogy kora tavasszal egyszer már végre hozzáfognak a nehezen várt építkezéshez. "gísiea'íöltS Riézeshsteit a holland Iróacrökösnö Bécsi jelentés szerint az Inns* bruok közelében levő Igls fürdőhely igazgatósága értesítést kapott, hogy a (holland trónörökösnő mézesheteit a .fürdőhelyen óhajtja eltölteni. A fürdőhely minden intézkedési) meg* tett a nászutaspár fogadására. URÁNIA FILMSZÍNHÁZ TFT.FFON 11, • » Január 9—12. Szombattól keddig Budapesttel egyidőben! Bunaparfi randevú A legújabb, legvidámabb, legsikerültebb magyar film. — A főszerepekben: Perczel Zita Ráday Imre, Balla Lici, Kabos Gyula, Berky Lili, Csortos Gyula, Dobay Livia, Gárdonyi Lajos. Előadasok kezdete minden nap 3 5-7-9 órakor. Vasárnap délelőtt fél 1) órakor. 1 X ! © « z I e