Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1937 (5. évfolyam, 1-25. szám)
1937-01-22 / 17. szám
lf. oldal (Trianon 17.) 1937 január hó 19. i világháború okai és következményei magyar szemmel Ezen a címen tartott igen jól si* került előadást dr. Marssó József felsőkereskedelmi iskolai tanár va* sárnap délután 4 órakor az iparos* székház dísztermében .nagyszámú érdeklődőközönség előtt. Szavai nyomán szinte megelevenedett a hallgatóság előtt az utolsó 40 év története, amint mesteri kézzel tárta fel a nagy események között és mö* jjött levő összefüggéseket. Előadá* sában kifejtette, hogy Európa népei a 20. század négy évtizedében kí* méletlen harccal törtetnek, hogy más népek fölött irányító, vezető vagy uralkodó hatalom birtokába jussanak. Ezt a törekvést nevezzük imperializmusnak. Az imperializmus a század első évtizedében diplomás ciai, második évtizedében katonai, harmadik évtizedében gazdasági, negyedik évtizedében társadalmi harcokat teremtett Európában. A diplomáciai harc eredménye* képpen keletkezik Németországnak és a monarchiának szövetsége, mely* lyel szemben megalakul a francia* orosz szövetség. Anglia egy ideig mérlegeli, hogy melyik a vészedéi* mesebb ellenfél az ő világhatalmi elsősége számára, aztán a német flottafejlesztés és keleti terjeszke* dés láttára a francia*orosz szövet* séghez csatlakozik. VII. Edvaírd erre a központi hatalmak körül megte* remti az ellenséges országoknak gyűrűjét. II. Vilmos ezt a fvűrűt Oroszországnak megnyerésével vagy Keleten lekötésével nem tudja szét* törni. A katonai harcnak, a vilárf'háfoo* rúnák megindításához a Monarchiá* nak és Szerbiánalk összeütközése 1914*ben csak az ürügyet adta, a háborút valójában a nagyhatalmak imperialista szelleme teremtette meg. A világháború első évét a mozgóhairc jellemzi, amelv sehol sem tud győzedelmeskedni. Erre a háború átalakul állóharccá. 1915 a központi hatalmak támadásának éve, a Balkánon és Gorlicénél áttö* rik az ellenséges hatalmak gyűrűjét. 1916 az entente támadásának az éve Verdun felszabadításával, Keletgalí* cia és Erdély megrohanásával. 1917 a gépek háborúja: Németország tengeralattjárókkal és gázzal, Ang* lia repülőgépekkel és tankokkal har* col, az angol harci eszközök bizo* nyúlnak jobbaknak, de a központi hatalmak Oroszország és Románia legyőzésével ellenségeiknek gyűrűjét végleg széttörik. 1918 a központi ha* talmak utolsó, kétségbeesett tárna* dásainak és bukásának éve. A gazdasági harcot az teremti meg, hogy a világháború követikez* tében az Unió pénzügyileg, mező* gazdasági és ipari termelésben Euró* pa fölé emelkedik. Európa élete a gazdasági harc évtizedében pénz* ügyi katasztrófáikból, piackeresés* bői, túltermelésből, jóvátételi vitá,k* ból alakul ki. A népek az imperia* lista szellem gazdasági eszközei és fegyverei elől már találnak menedé* ket. Ez a menedék a gazdasági el* zárkózás. A társadalmi harcot a most folyó évtizedben a bolsevizmus terjedése és erősödése jelzi. Az imperialista Szovjetoroszország az alacsonyabb társadalmi osztályok fellázításával alkarja világhatalmi céljait elérni. Az imperialista szellem társadalom* bomlasztó fegyverei ellen Európa népei a nemzeti összefogás, szociá* lis gondoskodás és gazdasági irányi* tás eszközeivel védekeznek, remél* jük, teljes sikerrel. A diplomáciai harc évtizedében Európa népei együttéreznek az im* perializmussal, a katonai harc év* tizedében kiábrándulnak belőle, a gazdasági harc évtizedében védekez* nek ellene, a társadalmi harc éviize* dében pedig talán legyőzik. A közönség feszült figyelemmel hallgatta az értékes és mindvégig lebilincselően érdekes előadást és hálás tapssal fejezte ki köszönetét az előadónak Titkos kártyaklubot akart gründolni Nyíregyházán egy Budapestről elmenekült kártyahiéna Mint ismeretes, a belügyminisz* ter erélyes kézzel nyúlt bele a pesti kártyások alvilágaiba és véget vetett lelketlen garázdálkodásuknak. A tisztító munka során nem egy cm* bert örökre kitiltottak a fővárosból és illetőségi helyükre toloncoltak A kártyás alvilág lápvirágjából Sza* bolcsba is jutott egy, névszerint Grüner Zoltán, akit az egyik közeli községekbe szállítottak haza tolonc* úton. Grüner, aki egy titkos kártyaklub pinkabérlője volt, természetesen nem tudta beleélni magát új helyze* tébe és néhány heti kényszerű pi* henés után elhatározta, hogy újra aktivitásba lép. Első ú;tja Nyíregyházára vezetett. Itt összeköttetésbe került egy vá* sári kereskedővel, akinek elmondta tervét, hogy milyen üdvös volna Nyíregyházán egy tiltott kártyaklu* bot gründolni. A nagyszerű ideához hamarosan akadt egy pénzestárs is és már csak napok kérdése volt, hogy megkezdik bűnös üzelmiiket. Számításukat azonban keresztülhúz* ta az az elfogatóparancs, amit Grü* ner ellen adott ki a budapesti főka* pitányság egy régebbi sikkasztási ügyében. Grüner Zoltán tegnap reggel átment Miskolcra, hogy a kártyaklubhoz elengedhetetlenül szükséges dolgokat beszerezze, de egy detektív felismerte és a rendőr* kapitányságra előállította, ahonnan már fel is kísérték a budapesti főka* pitányságra. A kártyaklubnaik már egy áldoza* ta van: a pénzestárs, aki 1000 pen* got adott át Griinernek. Tegnap újra távolmaradtak nyíregyházi iparosok a vásártól Most már az átalányösszeg sem folyt be a városi pénztárba a bizonytalan helyzet miatt — Hz iparosok és gazdák küldöttsége a belügyminisztertől kér segítséget Gyönyörű piaci nap volt a teg* napi. Fehér hóval borított száraz úton jöttek be a szekerek, élénk forgalom bontakozott ki, de egy nagy szépséghibája most is ott 90* tétedéit a piacnak: nem jöttek az iparosok, a szabók, a csizmadiák és a többiek. Vannak vagy kétszázan, akik a piacra járnak, de most elma* radnak egy idő óta. Valljuk be, van okuk reá. Ha meggondoljuk, hogy eddig átalányban 70 fillér—1 pengőt fizetett egy iparos az árusítási hely* ért, most pedig egyszerre 3 pengő az a minimum, amelyet fizetniök kellene és ha ehhez hozzávesszük, hogy ennél a követelt 3—4 pengőnél többet nem is árultak, megértjük elkeseredett vissza* húzódásukat a kenyeret adó piacról. Mert a helypénz hirtelen felszökke* nése merőben ellentétben van azzal a tendenciával, amelyet maga a pénzügyminiszter is hirdetett nagy* fontosságú pécsi beszédében, ellen* tétíben van a közterhek jelzett csök* ken.tésének alapelvével. Iparosok, -gazdák járnak szerkesz* tőségünkben, elkeseredett közlemé* nyeiknek nem adhatunk helyet, mert ez a dolgot fölöttébb elmérgesítené és kárára volna a köznyugalom* nak, amire ma olyannyira szükségünk volna. De nem zárkózhatunk el az filléres ölesé árakon vásárolni? Figyelje vasárnaptól a NYIRVIDÉK- SZABOLCSI HIRLAP-barc megjelenő hirdetéseket, hogy milyen cégeknél vásárolhat január 28-tól február 10-ig a kiárusítás ideje alatt! elől, hogy meg ne írjuk, a pana* szok, az elkeseredett hangulat jelei mind sötétebbek lesznek és mindin* kább azt sürgetik, hogy rendezzék az ügyet a méltányosság figyelembe* vételével. Elvégre a közönség nem oka annak, hogy eddig a mérsékelt helypénz szedése nem volt szabály* 6zerű. Értesülésünk szerint Éber Antal dr. országgyűlési képviselő, aki na* pok óta gyengélkedik, a Nyirvidék* Szabolcsi Hirlap cikkeiből és köz* vetlen értesüléseiből látva a helyzet nyomasztó voltát, kilátásba helyez* te, hogy a napokban lejön Nyiregv* házára és meghaLlgatja a gazdák és iparosok panaszát, amelyet szóvátesz interpelláció formájá* ban a Házban is, amennyiben közben megfelelő megoldást nem találhat az illetékesekkel való közvetítő ta* nácsikozás alapján. Pénteken, hír szerint Thuránszky Pál főispán, aki kezdettől fogva a leghatározottabbar; sürgette a tart* hatatlan helyzetnek a kisemberek javára történendő megoldását, újra összehívja tanácskozásra valameny* nyi érdekelt felet. Ha ennek a ta* náeskozásnak újra ne.m volna meg a kívánt eredménye, akkor a gaz* dák és az iparosok küldöttségben jelennek meg az illetékes minisztereknél és rá* mutatnak a helyzetre. a mai állapot előzményeire és a vár* ható következményekre. Most már azt is figyelembe kell venni, hogy az iparosok hosszas elmaradása miatt az általuk eddig fizetett áta* lányösszegek sem folynak be a vá* • rosi pénztárba, ami, ha kétszáz ipa* rost veszünk számításba, nem jelen* téktelen összegfl kenézffti fiu esete Tóth Marival Szokatlanul érdekes rágalmazást ügyet tárgyalt a napokban a nyíregyházi járásbíróság. Az ügy vádlottja Dinó Ferer.c kenézlői lakos volt, aki megszöktette a faluból Tóth Marit. A leányszöktetésnek azán furcsa köveikezményei lettek, a falu szájára vette az egyik tisztes gazdálkodó leányának a nevét, akit szintén Tóth Marinak hivnak és ő róla szőtte a regényes pletyka szálait. A hirt állítólag Dinó József terjesztette, aki hamarosan megelégelte a kalandot és visszatért falujába. Dinó József a tárgyaláson azzal védekezett, hogy az általa megszöktetett leányt nem is Tóth Marinak hivják, annak tulajdonképeni neve Szabó Erzsébet, de miután a csendőrség különböző bűncselekményekért körözte, kénytelen volt álnevet felvenni. — Becsületszavamra kijelentem, hogy soha sem mondottam senkinek, hogy a másik Tóth Marival voltam szökésben — jelentette ki hangos derültség közben. A bíróság a tárgyalást elnapolta, amikor majd ujabb tanukat hallgatnak ki arra nézve, hogy Dinó Ferenc melyik Tóth Mari szerelmével kérkedett. — Nagy árvíz pusztít Amerikában. Az Észak*Amerikai Egyesült Álla* mok területén sok helyen veszedel* mes árvíz pusztít. Az Ohio folyó 980 mérföld hosszúságban kiöntött. A Missziszippi valóságos beltenger* ré változtatta a környéket. Az ára* dás elől az emberek a magasabb he* lyekre menekülnek. Eddig 7 halálos áldozata van az áradásnak.