Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1936 (4. évfolyam, 276-299. szám)
1936-12-04 / 279. szám
2. oldal C^JMYIRVIDEK „ OZABOLCSI HÍRLAP (Trianon 17.) 1936 december 4. ISS3I A mai nehéz viszonyok, között 252S ványozottan vigyázzon a pénzére! Ezért zötten fontos, hogy olcsón és jól vásároljon ! Zrínyi Ilona Nem éri veszteség, ha az újonnan felszerelt F II 1 IP C divatáruházban vásárol. lona-utca II. a » ® W Zrtev i tsana-uSea n. A nyíregyházi r. kat. egyházi képviselőtestület közgyűlése a felekezeti békét hirdette Tegnap délután öt óraikor tartotta közgyűlését a nyíregyházi róm. kat. egylházii képviselőtestület Korompay Károly dr. világi elnök elnöklésével. Az elnök 'megnyitójában közölte, hogy Török Dezső apátkanonok, egyházi elnök fontos pénzügyi ta* náesikozások céljából Budapestre utazott és így nem jelenhetett meg a közgyűlésen. Ezután a Sztra* ny a vszky *üggy e 1 foglalkozott Ko* rompay Károly dr. Ebben az ügyben a képviselőtestület elnöksége már megfelelő határozatot hozott a köz* gyűlés utólagos jóváhagyásától falté* telezetten. Már az ügyet elintézett* nek kall tekinteni a fővárosból ér* kező hírek szerint." Most azonban szükségesnek tartja, hogy megkér* jen mindem képviselőtestületi tagot: azt a sérelmet, amelyet érzett, ne vi* Exportra lőtt Vadakért legmagasabb napi árakat fizeti Batta Testvérek lőttvad nagykereskedők Nyíregyháza, Takarékpalota Körvadászatoknál helyszíni átvétel. Legelőzákenyebb átvétel! Azonnali fizetések. — Á'vételi hely : Takarék átjáró udvar. gye át semmi,re és senkire, mert a legfőbb cél a más vallásúakkal való őszinte békesség megóvása. Az elnök szavait a közgyűlés lel* kes éíjenzéssel fogadta, majd áttér* tek a pénzügyi kérdések tárgyalás sára. Ezek között a legfőbb pont a Pesti Hazai Takarékpénztárnál fenn* álló tartozások konvertálásának ügye volt. A közgyűlés megnyugvással vette tudomásul, hogy az elnökség a fontos ügyben az egyházi vagyon érdekét a degmosszebbmenően szol* gáló módom és energiával folytatja a Hitelintézettel a tárgyalásokat a méltányos és igazságos engedmé* nyek kivívása céljából. Meghatódva hallotta a közgyűlés I az elnöki bejelentésből, hogy a ki* irálytdlki szegény munkások harma* dos földet kértek és kaptak ia grófi uradalomtól és ezt a földet megmun* kálva, az 1700 pengős jövedelmet felajánlották a templomi padok be* szerzésére. A közgyűlés a királytelki szőlőben épült új templom padjai* mak elkészítésére beérkezett aíjánla* tok közül a legolcsóbbat fogadta el. Ezután több bérleti javaslatot intéz* tek el a közgyűlésen. I L_ ITT: Vay Ádám utca 2. Telefon sz. 78. Fi Aliiul Leszállított árucikkeim összeállítása rendkívül olcsó árakon már folyamatban van. Maradékok nagy választékban már kaphatók Ungár Lipót áruháza, Nyíregyháza Másfélével lapot!, mert megvakította férfit Breznay Lászlóné, aki hosszú ideig itt élt férjével Nyíregyházán, mint kalapkészítő, az elmúlt tavasz folya* mán felköltözött Budapestre. A fő* város árja magával ragadta a férjét és attól kezdve valóságos pokol lett az asszony élete. Breznay Lászlóné bosszút esküdött férje ellen és lúg* követ öntött az arcába. A maró lúg a férfit megvakította, azonkívül ar* cát a felismerhetetlenségig össze* égette. Az asszony ellen egészség* rontás címen bűnvádi eljárás indult. A törvényszék előtt azzal védeke* zett, hogy a férje őt egy leány ked* véért elhagyta. Három gyermekével magára maradt, betevő falatjuk sem volt, úgyhogy gyermekeit kénytelen volt hazaküldeni Nyíregyházán lakó nagyszüleihez. — Nem őt alkartam leönteni, — zokogta az asszony a bíróság előtt, hanem azt a nőt, aki vele volt. Lát* tam, hogy a férjem bement abba a házba, ahol az a nő lakott. Egész éj* jel a kapu előtt vártam, hogy kijöj* jön és csak reggel hagyta el a lakást. Bementem a szomszédos üzletbe, lúgkövet vásároltam, aztán tovább vártam. Ekkor jött kii az uram. V,i* taítkozni kezdtünk, ő észrevette, hogy üveg van nálam, mire felütötte a ke* zemet. A lúgkő kifröccsent és így történt a szerencsétlenség. Kihallgatták Breznayt ás, aki ta* gadta, hogy vitatkozás előzte meg a merényletet. A törvényszék Breznay Lászlón ét másfélévi börtönre ítélte. A legki* sebb .Breznay*gyerek most is itt jár iskolába és karácsonyra várja édes* anyját, akit nyomban letartóztattak. — Bangha—Borbély: Az ősegyház. A „Keresztény egyház története" címmel új sorozatot indít útinak a Pázmány Péter Irodalmi Társaság. A sorozat első kötete a fenti címmel most jelent meg és a szerzők neve maga garalncia arra, hogy értékes, komoly munkáról van szó. „Az ős* egyház" az Ujságboltíban kapható. Ára ikartonkötéslben 5 pengő. AP0LL0 FILMSZÍNHÁZ Ki$$-tér9. Az első előadások mérsékelt helyárakkal Csütöriökíől vasárnapig Shirley Temple idei második nagy filmje Napsugár kisasszony Magyar Híradók és Fox Hradók stb. Vasárnap délelőtt 11 órakor MIKULÁS MATINÉ a kis SHIRLEY vei Előadások kezdete csütörtök, péntek 5-7 9, szombat, vasárnap 3-5-7-9 órakor Ha jól akarja magát érezni, keresse 1 1 fei a szombaton este megnyíló Jóbarátokhoz cimzett íta mérésemet ( o t Vadászkürt vendéglő) Tisztelettel Gyureskó István Állandó hideg büffél Jó cigányzene! Prima fajborok !