Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1936 (4. évfolyam, 252-275. szám)

1936-11-13 / 261. szám

4. oldal JSfYÍRVIDÉK ÜZABOLCSI MIK OZABOLCSI sz HIRLAP (Trianon 17.) 1936 november 13 . Kétszázötven tárgysorozati pontot tárgyalt le a vármegyei kisgyűlés Szabolcs és Ung vármegvék tör* vényhatóságának kisgyűlése szerdán délelőtt tartotta e havi kisgyűlését Thuránszky Pá,l főispán elnöklete alatt. A főispán meleg szavakban emlékezett meg Borbély Sándor al* ispánról, aki ez alkalommal jelent meg először hivatalos minőségében a kisgyűlésen. A kisgyűlés iránt igen nagy érdek* lődés nyilvánult meg és azon a ta* gok majdnem teljes számiban jelen* tek meg. A tárgysorozaton 250 pont szerepelt, amelynek nagyrészét min* den hozzászólás nélkül a javaslat szerint fogadott el a kisgyűlés. Leveszik a jegyzők külön* munkadíjának az ügyét a napirendről A lényegtelen apró ügyek után ke* rük sor több község képviselőtestü* ietének határozatára a vezető jegy* zők különmunkadíjának megszava* zása tárgyában. Határozathozatalra azonban nem került a sor, mert az ezirányú tárgysorozati pontokat Bor* bély Sándor alispán indítványára levették a napirendről, mindaddig, míg a belügyminiszter ebben az ügy* ben egységes rendelkezést nem ad ki. Nyirlugos petróleumlámpa közvilágításra vágyik Nem jelentékeny, de annál érde* kesebb Nyirlugos község kívánsága. A község ugyanis 500 pengő költ* ségvetésbe való beállítását kéri, hogy a forgalmas útvonalakat petró* leumlámpával láthassák el. Indoko* lásukban elmondják, hogy a közvilá* gítás közrendészetí szempontból bír rájuk elsőrendű fontossággal. A község kívánságát alaki okokból el* utasították, de a kérdés a kisgyűlés tagjaiban meglehetős fájó érzést ha* gyott. hogy a.nnó 1936*ban még van* nak magyar falvaik, amelyek boldo* gok lennének, ha petróleumlámpa világítaná az utcájukat. Egyszer és mindenkorra 10 pengő segély A sok bagatell ügy közül feljegy* zünk egyet. Nyirlugos község a tel* jesen elszegényedett és közellátásra szoruló Tamás Istvánnak egyszer és mindenkorra 10 pengős segélyt sza* vazott meg. Ehhez a ponthoz sem volt, mint ahogy nem is lehetett. 10 dgr. csokoládé — 24 10 dgr. tea keksz —-14 1 kgr. téli szalámi 3 60 Va kgr. kakaó — 96 1 kgr, trapista sajt 120 Va liter likőr (8 ízben) ... 120 1/2 liter tea rum 110 7io liter *** konyak ... 240 1 liter tokaji bor —-60 JBatta lestvérek fűszer, csemege és lőtt­vad nagykereskedők Nyiregyháza, Takarékpalota Fi Magánorvos, mint halotté kém Nyirbéltek község a magánorvos halottkémi díjának 120 pengő áta* láncban való megállapítását hatá* rozta el, vagyis ennek az összegnek az ellenében ingyen látná el a halott* ikémi feladatát. A kisgyűlés, miután ez törvényellenes, nem adta hozzá* járulását, így a nyirbélteki orvos ezentúl is halottanként kapja a meg* illető költségét, amit darabonkénti egységáron számolhat fel. Aki sokallja a községi tisztviselők fizetését Tóth József demecseri lakos és több társa a községi tisztviselők fi* zetésének a leszállítása tárgyában beadványt intéztek az elöljáróság* hoz. Az elöljáróság a kérelmet el* Gyönyörű csattok, klipszek, gombok, övek és virágok — délutáni és estélyi ruhákra — érkeztek az Ungár Lipót áruházába utasította, amit Tóth Józsefék meg* fellebbeztek. A fellebbezést elutasí* tották. Ilven és hasonló ügyek letárgya* lása után 12 órakor ért véget a közgyűlés. Már most gondoljon karácsonyra-! Wirtschafíer Ármin vaskereskedés dúsan fels?erelt raktár háztartási cikkekben és mindennemű vasárukban. — Olcsó árak 1 Vay Ádám-utca 3. szám. ' Teleion 90. Szombat délután nagy érdeklődésre száraithat Oswald páter előadása Minden nyiregyházi embert, aki érdeklődik a szociális ügyek iránt, örömmel érintette az a hír, hogy Nyíregyházára érkezik az Egri Norma nagyhírű megteremtője, Os* lay Oswald páter. Az Egri Norma, amelyet Magyar Norma néven a belügyminiszter az egész országban rendszeresített, sokak előtt ismeret* len. Csak a nevét hallják, a lénye* géről is tudnak egyet*mást, de rész* leteiben mégsem ismerik behatóan. Most erre a megismerésre kitűnő alkalmunk lesz. Olyan alkalom, amit ha elmulasztunk, egyhamar nem tu* dunk pótolni. Oswald páter előadása ez az alkalom, amellyel élnie kell mindenkinek. A szombati előadás a városháza nagytermében lesz, a kez* detét annakidején közölni fogjuk. Vay Ádámu-tca 2. Teleion sz. 78. Félesztendőre ítéltek lopásért egy váci fegyencet Rovottmultú fegyenc került ked* den a törvényszék büntetőtanácsa elé. Az ingadozó lépésű, nehezen vánszorgó embert Majoros Tót Ber* talanna'k hívják, jelenleg a váci fegy* házban tölti több esztendős bünte* tését. Legutóbb Tiszacsegén köve* tett el lopásokat s ezért került a törvényszék elé. A fegyházőr karjánál fogva ve* zette be a bizonytalan járású betö* rőt, akiről a tanácselnök megállapí* tótba, hogy beteg ugyan egy kicsit, de .nagyrészben szimulál: vaknak tetteti magát. Majoros Tót Bertalan a tárgyaláson zokogva hangoztatta ártatlanságát s azzal védekezett, hogy annakidején a csendőrök kény* szerítették beismerő vallomásra. A törvényszék azonban a terhelő ada* tok alapján megállapította bűnössé* gét és hathónapi börtönbüntetéssel sújtotta. Majoros Tót Bertalan fel* lebbezett az ítélet ellen. Hz élő hősök megvendégelése (Nyiregyháza város nemesszívű kö* zönsége nevében Szohor Pál polgár* mester e hó 8*án magyaros vendég* szeretettel vendégül látta a tűzoltó* laktanyában a világháború fronthar* cosait és hadirokkantjait. Mint min* den évben, úgy ez év folyamán is 100 szegénysorsú bajtárs részesült a szíves vendéglátásban. A város kép* viseletében dr. Márföldy József ár* vaszéki ülnök, a frontharcos főcso* port részéről Füzesséry Elennir ny. alezredes vezetőtiszt jelent n 1 több bajtárs kíséretében, a Honsz ot Sán* dor Dezső igazgató képviselte. A bajtársi összejövetelen az első köszöntőt a kormányzóra Füzesséry Elemér vezető Ciszt mondotta, ugyancsak hálás köszönetet mondott a polgármester képviselőjének, kér* ve őt, tolmácsolja a bajtársak soha el nem múló szeretetét a szíves meg* emlékezésért. Dr. Márföldy József megköszön* ve az üdvözlő és köszönő szavakat, hazafiasságtól áthatott szavakkal kérte a bajtársaikat további hazafias kitartásra. Az ízes ebéd előkészítő munikála* taiban Bige Bertalan és Matolcsy Géza bajtársak tevékenyekdtek, míg az ebéd felszolgálását a tűzoltók látták el kifogástalanul. — Aki friss és egészséges akar lenni és el akarja kerülni, hogy ke* mény legyen a széke, emésztése meg legyen zavarva, folyton fájjon a feje és bőre tele legyen mindenféle pattanással, az igyék hetenként egy* szerskétszer reggelizés előtt egy po* hár természetes „Ferenc József"* keserűvizet. Közkórtházakban vég* zett orvosi megfigyelések szerint a Ferenc Józsefsvíz gyorsan, biztosan és igen enyhén hat s ezért kiváltkép a gyomor*, bél*, vese*, máj* és epe* hólyagbetegek használják szívesen. Nagysikerűnek ígérkezik a Korona Táncintézet szombatesti próbabálja Az idei báli szezon szombaton es* te a Korona Táncintézet nagysike* rűnek Ígérkező próbabáljával kezdő* dilk meg. Minden előkészület meg« történt, hogy ez a próbabál minél fényesebben sikerüljön. Este 8 óra* kor kezdődik és éjjel 2 óráig tart, a Korona Táncintézet nagyszabású* nak Ígérkező bálja, amelyet külön* böző táncversenyek fognak tarkí* tani. Az egyes versenyek győztesei* nek névsorát lapunkban közölni is fogjuk. A bál fénypontja az éjféli óráikban rendezendő francia négyes lesz, melyre a résztvevőknek előre kell jelentkezni, hogy a párokat idejében beosztani lehessen. A bálon a zenét a kitűnő Körmendy*jazz fogja szol* gáltatni. Az előjelek szerint a szombat esti próbaibál az idei szezőn első igazi nagysikerű úri bálja lesz. Kitűnő üzlethez társat keresek 25-30000 P-veL A befektetendő tőke 100°| o-ban biztosítva. Értekezés Dr. Guttmann József ügyvéd irodájában (Vay Ádám utca 2. szám.) — Siesta Szanatórium, Budapest, I.. Ráth György*utca 5. December elején nyílik meg az új, modern uro* lógiaissebészeti intézet, dr. mind* szenti Liehtenberg Sándor, v. berlini egyetemi tanár, a Sankt Hedvig Krankenhaus urológiai osztályának v. igazgatóífőorvosa vezetése mellett. — A Divat Record és a Legújabb Pesti Divat nagy téli számai megje* lentek és az Ujságboltban kaphatók. Express hirdetések 15 szóig 1 P 50 fillér, minden további szó 10 fillér. Költözködik ? Ciánoztasson. Nánássy Kos uth-ufca 9. •HRATAGBFLHSA^TIHHAMNAMSAFLAG! APOLLO FILMSZÍNHÁZ Az első eioadások mérsékelt helyárakkal Csütörtöktől premier. Budapesttel egyidőben ! Halálbrigád Claudete Colber, Ronald Colman, Viktor Mr, Laglen világfilmje HÍRADÓ. AKTUALITÁSOK Előadások csütörtökiől mindennap 3­5-7-9 órakor mmmmmmnmmm*mmmmmmmmmmmmmmmu

Next

/
Thumbnails
Contents