Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1936 (4. évfolyam, 225-251. szám)
1936-10-11 / 234. szám
(Trianon 17.) 1936 október 11. ^^^NYÍRVIDÉK _ OZABOLCSI HIRLAP 7. oldal Szövet-; szőryeg- és kelengyeárukban nagy választék található G ! JRartos Lajosnál ak i rék-palota. Beszámoló a Szabolcsi Héttel kapcsolatosan rendezett gyümölcskiállításról A most lezajlott Szabolcsi Héttel kapcsolatos kiállításon valamennyi szabolcsi nézőt legjobban a gyü* mölcskiéllítás vonzotta, annak volt legtöbb nézője és a szabolcsiak büszkén mutatták az ideérkező ide* geneknek a Szabolcs megyében ter* melt és valóban ritkaságszámba me* nő gyümölcscsodákat. Szabolcs megye az utóbbi évek* ben fokozatos eredményeket ért el a gyümölcstermelés terén. Hosszú kísérletezések, megfeszített munka é: szorgalommal párosult kitartás voltak útmutatói ennek az útnak, mely végeredményben a kiállításon megcsodált gyümölcsökhöz elveze* tett. A Gyümölcstermelők Országos Egyesülete nyíregyházi fiókjának agilis igazgatója, Bory Endre már évek óta intenzív részt vesz a megye gyüm öleste r melés ének szakszerű irányításában és kiváló szakmunka* társaival együttműködve, a nagy uradalmaktól kezdve a legkisebb törpebirtokosig eljutottak és a cél* irányos hasznos, exportképes gyü* mölcstermelést a kezdet nehézségein keresztülküzdve mindenütt propa* gálták az okszerű gyümölcstermelést és ma már ennek az eredményei nemcsak a most bezárt kiállításon, hanem a megye minden almatermő részén érezteti áldásos hatását. Ma már a budapesti gyümölcsnagykeres* kedők előtt, de az exportpiacainkon is előnyösen ismert áru a szabolcsi téli alma. Waffenrád, Puch és belföldi kerékpárok részletre is. Alkatrészek, gumik olcsón Biczák n résznél Bethlen-u. 27. Telefon 3-30. m* nmirn w *» <w wwwwv A kiállításon megjelent fővárosi hírlapírók egyöntetűen megállapítot* ták, hogy az utóbbi időikben rende* ze.tt vidéki kiállításokon a nyiregy* házaihoz hasonlóan szép gyümöl* csöt nem volt alkalmuk látni. A leg* utóbbi debreceni TIKÁV. kiállításon aránytalanul kevesebb és minőségi* leg is gyengébb gyümölcs volt kiál* litva, mint Nyíregyházán. Sajnos azonban Szabolcs nem volt teljesen képviselve ezen a kiállításon. Nem láttuk méltán képviselve Felső*tSza* bölcsöt, pedig ott már kataszterrel bíró gyümölcsösök vannak. A bur* gonya részben Felső*Szabolcs na* gyón szépen volt képviselve, ugyan* ezt szerettük volna látni a gyümölcs* fronton is, annál is inkább, m rt hisz ott is méltóan tudott volna reprezentálni. Annál sajnálatosabb volt ez az elmaradás, mert hiszen a megyében az első irányított szakta* nácsadói munka éppen Felső*Sza* bolcsban kezdődött és ezidőszerint is ott vannak a legszebb eredmény* nyel prosperáló gyümölcsösök. Igaz, hogy ez évben kevesebb a termés, mint tavaly volt, de viszont minő* ségi termés tekintetében eddig nem látott eredmények voltak. Reméljük, hogy a legközelebbi Szabolcsi Hé* ten egész megyénk gyümölcsrepre* zentánsai fel fognak vonulni és az eddiginél is még szebb eredményt fognak produkálni. Az idei gyümölcstermés megitaní* tott bennünket arra, hogy a gyü* mölcstermélésnél a szakértői irányi* tás nélkülözhetetlen. Látjuk a fel* tűnő árkülönbségeket az egyes mi* Hőségeknél. A szakértői tanácsadás nagyon is meghozta eredményét. A GyOE tovább folytaíja e téren a megkezdett áldásos működését: irá* nyit, szaktanácsot ad a hozzáfordu* lóknak. A kiállított gyümölcsök a nézők szemét, száját gyönyörködtették. Nagyon nehéz volt a helyzete a bí* Hitalános vélemény, hogy naponta friss virsli és Ízletes felvágottak,!valamint hentes és mészáros árukban a legkitűnőbbet adja Szabolcsvármegye legnagyobb és legtökéletesebben felszerelt húsüzeme hentes és mészáros Korona-épület. Telefon 347. ifj. Hegedűs András Feltétlenül Iekintse meg BMW L .. jdöscég látványosságba menő áruraktárát. (Takarékpalota) ráló bizottságnak a kitüntetések ki* osztásánál. Mégis, alapos mérlegelés és tanácskozás után a díjakat az alábbi kiállítók nyerték el: Állami aranyérmet kapott dr. Rittersporn Miklós, állami ezüstér* met kaptak dr. Magoss Sándor és báró Molnár Viktor; a K'ilkereske* delmi Hivatal aranyérmét kapta Claus József; állami bronzérmet kaptak az egri érseki uradalom, dr. Gödény Sándor és Szent Bazil Rend; 1 Külkereskedelmi Hivatal ezüstér* mét Szomjas Gusztáv, a br zérmét Megyery Pál kapta; állami oklevelet dr. Jármy Menyhért és a Dru ker testvérek kaptak. A Tiszántúli Me* zőgazdasági Kamara dicsérő okieve* lét Liszkay Dezső és dr. Ekerdt La* jos, kitüntető oklevelét vitéz Szent* györgyi Dénes és Gyulaházy Mik* lós. elismerő oklevelét özv. Szikszay Andrásné és dr. Mandel Jenő és neje kapták. A Gyümölcstermelők Országos Egyesülete oklevelét kapták: Gyar* íiiathy Antal, Benedek Béla, Végh Gyula, Bartossik Béla, Szabolcsi Fa* iskola, Csendőrörs Tornyospálca, Tornay Jenő, Báthy Kálmán, pazo* nvi Elek Emil, Lichtmann Mór, dr. Jármy Menyhért, Pongrácz István, dr. Nánássy Imréné, gróf Dessewffy hitbizomány, Ferenczy Endréné, Lipthay Jenőné, özv. Erőss Árminné és dr. Diener László. A Szabolcsvármegyei Gazdasági Egyesület ezüst dohánykészletét Szabolcsi Ármin, az oklevelét pedig Búzás István és dr. Szalay Géza kapta. A Gyümölcstermelők Orsz. Egyesülete oklevelét Liptay László kapta. Benedek díja, ezüstserleg K iskó József; Czapáry Bertalan jkkönyvét Bartos András, Kónya * Óbor és Pilcsák András; dr. Éber Antal díját, faápolási eszközöket Bartos Pál, Cserági János és Gödény Lajos kapták. A Hangya díját, per* metező gép Reich Ignác kapta. Wirt* schafter díját, faápolási eszközt özv. Erőss Árminné kapta. „Agró" díját, gyümölcs véd. eszközöket kaptak Bartos Pál, dr. Rácz Gyula, Liskány László, .vitéz roleky Ferenc, Szitha Miklós. Babicz tván, Pilcsák And* rás, Pongrácz István, Rácz Ervin, Szakoly András, özv. Lipthay Jenő* né és Gyulaházy Imre. Az Első Nyírségi Faiskola díját, 20 darab fa özv. Kovács Győzőné, Klár József* né, vitéz Imre Jenő és Vajnai Mi* hály kapták. Mezőgazdák Szövetke* zete díját, növényvédelmi szer, Bo* dor Zsigmond és Soltész Aladár kapta. Dr. Rittersporn díját, gyü* mölcsfacsemetét Pap Lajos; Kain*cég díját, gyümölcsládát Hanusz László és K. Mándy*uradalom kanták. Nyíregyháza város serlegét dr. Er* dőhegyi Lajos kapta. A Szabolcsi Faiskola diját, gyümölcsifacsemeté* ket báró Buttlcr Sándor; Hirmann díját, permetezőgépet vitéz Gombos Sándor; Dr. Szalay díját, gyümölcs* facsemetéket Mike János; a Gyü* mölcstermelők Orsz. Egyesülete ok* levelét Soltész Aladár; a Szabolcsi faiskola díját, gyümölcsfacsemetéket Csendőrörs, Tornyospálca kapták. Elütötte a szekér Horváth Károly 50 éves orosi la* kost a Bencs László*téren egy szekér elütötte. A szekér tulajdonosa Ju* hász János borkereskedő, helybeli lakos. Horváth Károlyt súlyos sé* rülésével az Erzsébet*kórházba szál* lították. A baleset ügyében a rend* őri vizsgálat megindult. Ne mes gyümölcsfát diszlát, akácot, rózsát, fenyőt, ezüstfenyőt stb. kiváló minőségben szállít. Gyümölcsösök telepítését vállalia Homoki károly _ faiskolája Nyíregyháza, Kert-utca 54. ^ Árjegyzéket kívánatra köldök. Árjegyzéket kívánatra küldök. 55? •Wr 55? >Sr s?? •ir 55? 55? •ír SK •9r 55? -ij HSBBEI ismét megnyílt az elmúlt tél legkedveltebb szórakozó helye, a Korona Kávéház zöldterme ahol minden este BÁNÓ VERA zongoraművésznő játszik. Kitűnő italok, kellemes hangulat, olcsó kávéházi árak. — Az étteremben minden este cigányzene, a kávéházban a Müvésztrió jazz játszik. — Esténként tánc.