Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1936 (4. évfolyam, 225-251. szám)

1936-10-11 / 234. szám

14. oldal OLCSI HIRLAP (Trianon 17.) 1936 október 4. I csillár, kerképár a legnagyobb választékban előnyös részletfizetés mellett Kérjen díjmentes rádió bemutatást Miksa cégnél Takarékpalota. Telefon 3-93, Gyászistentisztelet Gömbös Gyula emlékére az ev. templomban Ma reggel 8 órakor a nyíregyházi ág. h. ev. templomban gyászisten* tisztelet volt Gömbös Gyula minisz* terelnök emlékére. Az Í9tentisztele* ten megjelent a katonaság tisztika* rának nagyszámú küldöttsége bony* hádi Perezell Olivér tábornok veze* tése alatt, a vármegyét dr. Mikecz László főjegyző és dr. Tóth László II. főjegyző -képviselték, a város tisztikarát Szohor Pál polgármester vezette, a rendőri tisztikar élén maj* tényi Kiss Sándor rendőrfőtanácsos jelent meg. Megjelentek a közhiva* talok küldöttei, az iskolák evangéli* kus tanulóifjúsága, a Kálvineum ta* nártestülete, az ev. iskolák tanárai, tanítói s a hívek nagy száma. Az istentiszteletet Chopin gyászinduló* ja vezette be, melyet Krecsák László ikarnagy játszott az orgonán. A gyü* iekezeti ének után Uzon László se* •gédlelkész imádkozott az oltár előtt, majd Krieger Mihály püspöki má* sodlelkész méltatta szószéki hatal* mas beszédben Gömbös Gyula ki* váló emberi értékeit. Emilékbeszédé* ben kiemelte a miniszterelnöknek mindenekfelett álló hazaszeretetét, amelynek alárendelte egész egyéni* ségét s kiemelte a békés revízió ér* dekében tett férfias ténykedését, amellyel ismét visszaszerezte a nem* zet m&gbecsü1 tetését a külföldön is. Az emlékezés és imídkozás után a Magyar Hiszekegy éneklésével vég* ződött a gyászistentisztelet. Vásároljunk „Stéberr'-léie gyulai Téli szalámit Kiváló minőst Reklám ár 1 kg. - 4 P 1 liter kitOnő zamata hegyaljai bor 60 f. JBatta lestvérek fűszer, csemege és lőtt­vad nagykereskedők Nyíregyháza, Takarékpalota Hadik huszárok ezred­napja Nyíregyházán A m. kir. Hadik András 4. honvéd huszárezred október 16*án, pénte* ken ezrednapi ünnepséget rendez a huszárlaktanyáiban. A nagyszabású ünnepi ezrednap délelőtt 10 órakor kezdődik a vendégek fogadásával. Az ünnepség keretében ünnepi mise, eskütétel lesz. Az ezrednap ; v»,Y -V ••• -a >. jelentőségét Mészáros Gy. hadnagy méltatja. Ünnepség lesz a cs. és kir. 14. huszárezred emlékszobra előtt is. Az ezrednapot követőleg 17*én, 18*án és 19*én nemzetközi lovasmér* kőzések lesznek, amelyeken az olim* pikonok is résztvesznek. Divafpulloverek gvapj ii kötött áruk, férfiingek, nyakkendők nagy választékban Stern Sándor divatüzletében, Városháza épület Takarékosság vevők bevásárlási helye. Hétfőn este fél kilenc órakor: Mécs-est a Korona nagytermében Vay Ádámu-tca 2. Telefon sz. 78. Hétfőn este fél 9 óraikor kezdődik a nagy várakozással fogadott Mécs* est a Korona nagytermében. Ehhez az esthez fogható régen nem volt Nyíregyházán. Nagy külföldi sike* rei után és ereje, művészi kifejező zsenije delelőjén Nyíregyházára ér* kezik a mai magyaiság zengő szavú ••lírikusa, Mécs László. Ünnepi alka* lom ez a nagy találkozásra, a lelkek egymásra találására azokban a fehé* ren izzó eszmékben, amelyeket a Mécs*sorok orgonái zúgnak halelu* jázva. Mintha a nagy Prohászka püspök prózája zendülne rímes, rit* musos sorokban, új igazságok, új szo* ciál'is parancsolatok kelnek ének* szárnyra Mécs csodálatos gazdag* ságú költészetében, örömöt, élet* igenlést hirdet ez az éjszakákban fénykévétvető költészet. És az ün* nepi estén felhangzik a legnemesebb magyar énekszó is: Orosz Júlia énekművészete. Orosz Júlia, aki a rádió eheti műsorának egyik legra* gyogóbb számát adja, méltón illesz* kedik a szavalőműsorszámok közé. Az Általános Jótékony Nőegylet elnöksége gyönyörű feladatra ivállal* kozott ennek a nagy estnek meg* rendezésében. Sikere lesz, mert ez a siker fokmérője a város belső érté* kének és Mécset mindenki rajongva tiszteli és várva*várja. Orosz Júlia művészete magyarságunk egyik büszkesége. A Mécs*estre mintegy 1200 meg* hívót bocsátottak ki. Ilyen nagy* tömegű meghívásnál mindig elkalló* dik néhány meghívó. Azért aki vár* ja a Méos*estre szóló meghívót, ve* gye úgy, hogy megkapta, vegy e a Jó* tékony Nőegylet meghívását ezek* bői a sorokból és okvetlen jöjjön el mindannyiunk ünnepére, a Mécs* estre. Az előadó*est és énekhangverseny pontosan fél 9*kor kezdődik, a ren* dezŐ9ég kéri a pontos megjelenést, mert a zsúfolt teremben nehézsé* gekbe ütközik a későn jövők elhe* lyezkedése. — Üj főszámvevőt választ Mis* kolc. Peiker Béla miskolci főszám* vevőt kényszernyugdíjazás alá von* ták. A megüresedett állásra Halmay Béla dr. polgármester pályázatot hirdetett. A pályázat határideje ok* tóber 31. déli 2 óra. Nyilatkoznak a kisvárdai orvosok „Véirmérgezés — foghúzásból" c. október 6*iki hírünkre nézve a kis* várdai orvosok annak a közlésére kértek fel bennünket, hogy Posók Lajos 63 éves tornyospálcai gazdái* kodó nem Kisvárdán húzatott fogat, hanem Mezőladányban egyik fog* húzó gazdánál. Egyébként is ha va* laki idejekorán szakorvoshoz for* dul, abból soha nem származik baj, csak ha valaki elhanyagolja a baját és későn fordul orvoshoz, fenti eset pedig mutatja, milyen szomorú kö* vetkeziményei lehetnek annak, ha kuruzslókkal végeztetünk műtétet. Lampart csillárok nagy választékát találja WflSSERMüNN SÁMUEL üveg és porcellán kereskedő cégnél Vay Ádám-utca 2. Takarékpalota. Takarékossági hitel. — Anyakönyvi hírek. Okto* er 7. Születés: Bálint László ág. h. ev., Neumann István izr., Kósa Gizella g kat., Blangár Margit r. kat., Jakab Zoltán r. kat. Házasság: Dr. Várady Ferenc r. kat. és Hoffmann Erzsé* bet róm. kat. Halálozás: Morauszki Pál ág. h. ev. 2 hónapos, Farkas La* jos ág. h. ev. 35 éves, Garai Mihály* né Leszhoven Erzsébet ág. h. ev. 28 éves, Németzki Mihályné Király Má* ria ág. h. ev. 75 éves. APOLLO FILMSZÍNHÁZ Kiss-tér 9. Szombaton a gyász miatt szünet APOLLO FILMSZÍNHÁZ Kiss-tér 9. Vasárnad, csak 1 napig JA N KIEPURA MINDEN NQT SZERETEK APOLLO FILMSZÍNHÁZ Kiss-tér 9. Az első előadások mérsékelt helyárakkal. Előadások hétköznapokon 5r7-9, Vasárnap és ünnepnap : 3-5-7 és 9 órakor. SMülHHSilBBSBSlHHHHUHBHHHMH Hölgyeim ! f\z őszi női kalapdivat pompázatos szépségeit mutatja be Mária Kalap szalon Egyház-utca 3. szám. Kerekes ház.

Next

/
Thumbnails
Contents