Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1936 (4. évfolyam, 225-251. szám)

1936-10-10 / 233. szám

4. oldal S Z.^BO^S^PHIRLAP SPORT A bajnokság élén álló NyTVE legnagyobb ellenfele, a többszö­rös bajnok P. MÁV Nyíregyházán A nagyszerű startot vett NyTVE egyik legnagyobb ellenfele a kitűnő és^ többszörös keleti bajnok, a P. Máv. játszik vasárnap Nyiregyhá* zán a (Ví vók ellen bajnoki mérkő* zést. A püspökladányiak játéktudás sát nem igen kell külön bemutat* nunik: ékes bizonyíték erre a több* szőrös keleti bajnokság, a P. Máv* nak immár országos híre. Ezek a kö* rülmények, valamint az, hogy a Ny. TVE is igen ambicionálja a jő ered* ményt, mind biztosítják, hogy a P. Máv.—NvTVE mérkőzés vasárnap valóban csemege lesz, amelyet igen érdemes lesz megnézni. Meg is van máris az érdeklődés a mérkőzés iránt. Ha ezen a nehéz akadályon sikerrel túljut a NyTVE csapata, — mi reméljük, hogy túl ás jut — akkor az ősz végén igen elől lesz a tabellán, — ha ugyan nem az első helyen — és akkor a tavaszi NyTVE*csapat — amely Bőr II*vel nagyot erősödik — nagy favoritja lesz a bajnokságnak. A Vívók érzik is ennek a mérkő* zésnek nagy jelentőségét és ehhez mérten folynak is az előkészületek egész héten. A csaipat minden tagja fitt, így tehát bizonyára komplett együttes indul a P. Máv. elleni nagy harcba. A mérkőzés vasárnap délután 3 órakor kezdődik a NyTVE pompás bujtosi füves sporttelepén. A fehérgyarmati kir. járásbirósági végrekajtótól 560—1936. vh. szám. Árverési hirdetmény Dr Pinkóczy László fehérgyarmati ügyvéd Icsödtömeggondnok Ickevitst Testvérek csődügyében az ingó tö­meg értékesítése tárgyában a nyír­egyházi kir. Törvényszék 1936 évi szeptember 22 napján Cs. 3859— 1936—19. szám alatt kiadott vég­zése következtében az 1936. május hó 26 napján Fehérgyarmaton ké­szült csődleltár alapján az abban 1—525 tétel alatt felvett csődingó­ságok úgymint vas, üveg, poraellán és egyébb vaskereskedői szakmába tartozó ingóságokra az árverést 1936. évi október' hó 13 napján d. e. 10 órára kitűzöm.! A fent körülirt csődtömeghez tar­tozó ingókat akár egy tömegbe, akár egyenként készpénzfizetés mellett a legtöbbet Ígérőnek bírói nyilvános árverésen a esődtömeg helyszínén, Fehérgyarmaton Kossuth Lajos tér 62 szám alatt lévő üzlethelyiségben el fogom adni. A csődleltár a nyíregyházi kir. törvényszék a Cs. 3859—1936. sz. alatti iratoknál, dr. Pinkóczy László fehérgyarmati ügyvéd (Kossuth La­jos-tér 64. szám alalt) csődtömeg­gondnoknál és Pable Antal fehér, gyarmati kir. járásbirósági végte­hajtónál a hivatalos órák alatt meg­tekinthetők. Kelt Fehérgyarmaton 1936. október hó 2. napján. Pable Antal kir. jb. vhajtó. Nyomtatványok alábbi szövegben a ki­adóhivatalban darabonként 10 fillérét kap­hatók. Üzlethelyiség kiadó. Kiadó pince. Ez a ház eladó. — hóid töld eladó. Bú­torozott szoba, kiadó lakás, 1, 2, 3, 4, 6. szobás stb. A nyíregyházi kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóságtól. Tk. 12336-1936. szám. Árverési hirdetmény kivonat. Anderkó András végrehajtatónak Szűcs Sándor és neje Török Mária végrehajtást szenvedők ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme kö­vetkeztében az 1881. LX. t. c. 144, 146, 147. §§. éríelmében elrendeli a végrehajtási árverést 87 P 42 f. tőkekövetelés, ennek 1935. október hó 1. napjától járó 5 százalékos ka­mata, 6 P 90 f. eddig megállapított per és végrehajtási és az árverési kérvényért ezúttal megállapított 9 P köitség behajtása végett, a nyíregyházi kir. járásbíróság te­rületén levő Ujfehértó községben fekvő s az ujfehértói 136. számú betétben A. I. 1—3. sor. 449, 450, 3371/144. hrsz. 1179 négyszögöl ház 452. öi. számú udvarral és szántó a beltelekben, rét a Szilas dűlőben Szűcs Sándor és neie Török Mária nevén álló ingatlanra 833 P 20 f. kikiáltási árban. U. u. betétben A. III. 1—2. sor 3473, 3474- hrsz. 1223 négyszögöl szántó a Zsellérföldek VIII. dűlőjé­ben Szűcs Sándor és neje Török Mária nevén álló ingatlanra 172 P 40 f. kikiáltási árban. U. o. betétben A. kereszt 1. sor 337. hrsz. 681 négyszögöl sző!ő a beltelekben Szűcs Sándor és neje Török Mária nevén ;álló ingatlanra 170 P kikiáltási árban. Az ujfehértói 137. sz. betétben A. I. 1—2. sor 445. 446. hrsz. 899 négyszögöl ház 449. öi. sz. udvar­ral és szántó a beltelekben Szűcs Sándor és neje Török Mária nevén álló ingatlanra 848 P 80 f. kikiál­tási árban. A telekkönyvi hatóság az árverésnek Ujfehértó községházánál megtartására 1936. október hó 26. napjának d. e. 11 óráját tűzi ki és az árverési feltéte­leket az 1881. LX. t. c. 150. §-a alapján a következőkben állapítja meg: 1. Az árverés alá eső ingatlant a kikiáltási ár felénél, illetve kétharma­dánál alacsonyabb áron eladni nem lehet. (1908 XLI. t. c. 26. §.) 2. Az árverelni szándékozók kötele­sek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 százalékát készpénzben, vagy az 1881. LX. t. c. 42. §-ában meghatározott ár­folyammal számított, óvadékképes ér­tékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előlegesen birói letétbe helyezéséről kiállított letéti elis­mervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláirni. (1881. LX. . c. 147, 150, 170. §§. 1908. XLI. t. c. 21. §.) Nyíregyháza, 1936. junius 15. Dr. Czitrovszky sk. kir. jbiró. A kiadmány hiteléül Benedek irodaigazgató. A nyírbátori kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóságtól. 4169-1936. tksz. Árverési hirdetmény és árverési feltételek Dr. Révész Gyula végrehajtatónak Kulcsár József végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a tkvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881. LX. t. c. 144, 146. és 147. §§. értelmében elrendeli a végrehajtási árverést 1000 P tőkekövetelés, ennek 1931. évi május hó 15. napjától járó 5 százalékos kamata, 126 P 65 fillér eddig megállapított per és végre­hajtási és az árverési kérvényért ezúttal megállapított 42 P költség behajtása végett, a nyírbátori kir. járásbíróság te­rületén lévő Kisléta községben fekvő s az 1329. sz. betétben A. I. 1—2. sor 2073/1, 2075/3 hrsz. alatti fel vett Kulcsár József nevén álló szántó és szőlőre 82 P, a II. 1—31. sor 795/1, 796/2, 862/2, 863, 1084, 1100, 1101, 1107/1, 1592/1, 1647/1—3, 1676/1, 1698, 2208/1, 2272/1, 2273/1,2558/1, 2559, 2682/3-4, 2683/1, 2846, 2848, 2849/1, 2850/1, 2934/3, 2934/5, 2935/3. és 2935/5. hrsz. alatt felvett u. annak nevén álló erdő és szán tóra 2531 P, az 1330. sz. betétben A. -f 1. sorsz. alatt felvett 4/302 közös le­gelő illetősée Kulcsár József nevén álló felére 60 P kikiáltási árban. A telekkönyvi hatóság az árverésnek Kisléta községházánál megtartására 1936. évi november hó 2. napjának d. e. 9 óráját tűzi ki és az árverési fel­tételeket az 1881. LX. t. c. 150. §-a alapján a következőkben állapítja meg : 1. Az árverés alá eső ingatlanokat a kikiáltási ár kétharmadánál alacso­nyabb áron eladni nem lehet. (1908. XLI. t. c. 26. §.) 2. Az árverelni szándékozók kötele­sek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 százalékát készpénzben vagy az 1881. LX. t. c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított, óvadékképes ér­tékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előlegesen birói letétbe helyezéséről kiállított letéti el­ismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláirni. (1881. LX. t. c. 147, 150, 170. §§. 1908. XLI. t. c. 21. §.) Nyírbátor, 1936. julius 24. Mészáros sk. kir. jbiró. A kiadmány hiteléül Vozáry, jb. irodatiszt. 181—1936. végrh. sz. Árverési hirdetmény A nagvkállói kir. járásbíróságnak 1935, Pk. 1772/6. sz. végzése |fo!y­tán közhírré teszem, miszerint m. kir. kincstár végrehajtató javára 1095 P tőke, ennek végzés szerinti ka­matai s jár. erejéig 1933. évi szep­tember hó 4. napján bíróilag felül­foglalt és 878 pengőre becsült házi ­bútorok, rádió stb bői álló ingósá­gok — a már teljesített fizetések be tudásával — 1936. évi október hó 17. (tizenhét) napján délelőtt 10 órBkor kezdetét veendő és Balkány község határában, az Aba-pusztán, adós lakásán, a Jármy-tanyán meg­tartandó nyilvános árverésen a leg­többet Ígérőnek azonnali készpénz­fizetés mellett, szükség esetén becs­áron alul is el fognak adatni, de a kikiáltási ár kétharmadánál alább nem. Amennyiben a kitűzött időre a helyszínen árverelő nem jelentkezne, a lefoglalt ingóságok nyomban Bal­kány községbe szállíttatnak s a jel­zett napon d. u. 2 órakor a község piacterén ujabb árverés alá fognak bocsáttatni. Ezen árverés mindazon foglaltatók javára is, akik már jog­erős végrehajtási jogot nyertek, el­rendeltetik. Nagykálló, 1936. szeptember 15. Lévy Elemér bir. vhajtó. 0 Tábla leszállította a baktai vérengzők büntetését Barta községben a múltév kará* csony estéjén Varga József gazda házánál nagy mulatozásban vett részt Fekete István, Fekete József és Mező Csuha Ferenc. Hajnaltájban megje* lent Varga veje, Molnár Tutor La* jos, a vendégek régi haragosa. Szó* váltás kerekedett köztük, mire a le* (Trianon 17.) 1936 október 70. gények eltávoztak egyik közeli kocs* mába. Molnár Tutor és társai követ* ték Feketééket és a kocsmában csakhamar verekedésre került a sor. Kapák, bicskák és bajonettek kerül* tek elő, a végén Mata Búcsú Ágos* ton és Varga József holtan maradt a kocsma padlóján. A törvényszék Fekete Józsefet és Fekete Istvánt 14 évi fegyházra, Me* ző Csuha Ferencet 3 évre, András Csirke Józsefet 10 évre, Molnár Tu* tor Lajost pedig 5 hónapi fogházra ítélte. Az ítélőtábla most foglalkozott az üggyel a fellebbezések kapcsán és Hollóssy Tivadar védő álláspontjá* nak engedve, megállapította a vád* lottaik erős felindulását. így Fekete István és József büntetését 6—6 évi fegyházra, Mező Csuha Ferencét 1 évre, András Csirke Józsefét pedig 4 évi fegyházra mérsékelte. Express hirdetések 15 szóig 1 P 50 fillér, minden további szó 10 fillér. Költözködik ? Ciánoztasson. Nánássy KosFuth-u1ca 9. Rprőhirdetések 10 szóig 80 fillér, minden további *s« 8 fillér, állást keresőknek 10 szóig 60 fillér, minden további szó 6 fillér KIADÓ LAKÁSOK Különbejáratu bútorozott szoba kiadó. (Bercsényi-utca 3. emeleten.) Ugyanott női télikabát és kosztüm eladó. 3 szobás utcai komfortos, fürdőszo­bás lakás Luther-ház B. épület II. em. nov, l-re átadó. Cim a kiadóban. 4823-2 Kiadó egy elegánsan berendezet búto­rozott szoba. Er-utca 5 szám. Értekezni Kelemen divatcégnél Takarékpalota. BETÖLTENDŐ ÁLLÁSOK Ujságkézbesitő asszonyt azonnal felvesz az Ujságbolt. 3x Mindenes szakácsnőt keresek október 15-ére. Dr. Tóth Lászlóné, Egyház-utca 15. szám . 4817-3 Egy rendes fiu hetesnek azonnal ^felvé­tetik. Reich Buzatér 4. 4800-2 Fiatal mindenest keresek október 15­fe. Szarvas-utca 39. 4835 Bejárónőt felveszek 15-től Árpád-u. 20. 4834 KÜLÖNFÉLE ELADÓK gyermekkocsi, gyermekvaságy, női és férfi felöltő, cinezett fürdőkád és egy farkaskulya. Uj-utca 39. 3x Kertész állást keres, virág, konyha és gyümölcs kertészethez ért. Tomassovits Viktor Nyir­mada. 4830 Külterületen lakók postán is be­küldhetik apróhirdetéseiket a hirde­tési díj levélbélyegben való egyidejű melléklésével. A szerkesztésért felelős: Dr. GARAY GYULA A kiadásért felelős: A Szabolcsi HirlaD Lapkiadó Betéti Társasáa. Kovách B. és Társa! kiad ótulajdonos . Kéziratokat nem őrzünk mefl és nem adunk vissza. Nvomatott a „Merkúr" könvvnvomdába» Nvireűvháza. Bercsényi ucct 3. M.

Next

/
Thumbnails
Contents