Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1936 (4. évfolyam, 200-224. szám)

1936-09-15 / 211. szám

Nyíregyháza, ?-*' 6 szeptember 15 y7 7 « tfna*** i7j IV> 6víoiyam; 2il uoio Mém. * 10 fiilét. Szerkesztőség és kiadóhivatal Bethlen-utca I. Posíatakaréki csekkazám 47139. Telefon 77. * POLITIKAI NAPILAP * Előfizetés 1 hóra 2'50 P. Negyedévre 7*50 P Köztisztviselőknek 20 százalék engedmény Okszerű erdőgazdálkodás A Nemzetközi Erdőgazdasági Kongresszuson azt mondotta Horthy Miklós kormányzó, hogy „mi, ma? gyarok szeretjük az erdőt, úgy, ahogyan egy szabad levegőhöz szo* kott nemzet szeretheti". Az erdő rengetegében, a sudárnövésű szál* fák sokaságában való gyönyörködés egyéletű velünk. A magyar ember lelkét szinte vallásos érzés tölti el, amikor a természet templomában, az erdőben barangol. A Kárpátok hegykoszorújával övezett ezeresztendős országunk rés gi évszázadaiban s a Trianont köz* vetlenül megelőző időkben nem vol* tak erdőgondjaink. Messze évszáza* dókban felismerhető kultúra bizo* nyitja, hogy a magyar nemzet más nemzeteket megelőzve rendszeres és okszerű erdőgazdálkodást folyta* tott. Joggal hivatkozott Darányi Kálmán földművelésügyi miniszter a nemzetközi erdőgazdasági kong* resszuson arra, hogy az okszerű erdőgazdálkodás nyomai nálunk már a 16. században fellelhetők, aminek természetes velejárója volt az, hogy nálunk szakszerű erdőgazdák, erdé* ezek óvták, nevelték s részesítették rendszeres ápolásban erdeinket. Magas színvonalon álló erdőgaz* dálkodásunkra utal a legutóbbi idők egyik nagyjelentőségű törvényalko* tás, az új erdőtörvény, amely igyek* szik őstermelésünk e fontos ágiaza* tának, az erdőgazdaságnak megfe* lelő fejlődést és korszerű előrehala* dást biztosítani. Hirdetnünk kell ezeket az igazsá* gokat most, amikor a Rómában szé* kelő nemzetközi agrártudományos intézet szakemberei közöttünk van* nak és ez a nagyszerű nemzetközi szervezet minket tisztelt meg azzal, hogy második kongresszusát Buda* pesten rendezze meg. Ennek a nem* zetközii agrárintézménynek valóban gyönyörű programja van, amit egye* dül a harmonikus együttműködés utján lehet elérni. Ma már nem kö* zömbös a nemzetközi életben az, hogy a termelés és fogyasztás hogy viszonylanak egymáshoz s bizony nemcsupán az egyes nemzetek belső életének problémája ma már az, hogy a túlzott kitermelés ellen ho* I"yan védekezzünk s hogy a fában szegény vidékek befásítása eszkö* zöltessék. Erre a célra van*e hiva* tottabb szerv, mint a nemzetközi agrártudományos intézet, amely a statisztikák összeállítására hivatott. A budapesti kongresszus lezajlása egész csomó aktuális, speciálisan magyar kérdést vet fel. Mindenek* előtt ez a mozzanat is élénken ér* zékelteti velünk a Gömbös*kormá«y programjának helyes irányát, ami* kor olyan gazdasági jelentőségű kérdések megoldását tartja a leg* fontosabbnak, amelyek messze a jö* vőbe tekintő, általános magyar igé* nyakét elégítenek ki. Ezek között említjük elsősorban az Alföld fá9Í* tását. Németországban nem lehet közöm­bös, hogy a szomszéd államokban mennyire hódit a bolsevizmus A nürnbergi pártnapokkal kapcso* latosan egy lap munkatársa kérdést intézett Hitler vezér*kancellárhoz a bolsevizmussal kapcsolatosan elfog* [alt álláspontja felől. Hitler a hírlapírónak adott vála* szában kijelentette, hogy Olaszor* szág és Németország a legihatározot* tabban szembehelyezkedik a bolse* vizmussal, mert majdnem ugyan* azok az események játszódtak le e két országban, mint amilyenek most Spanyolországban történnek. Németország nem hagyhatja fi* gyeimen kívül, hogy a szomszéd államokban egyre nagyobb teret hó* dít a bolsevista eszme, nem lehet semmiképpen sem érdektelen e mozgalommal szemben. Németor* szág nem fogadhatja el, hogy Euró* pában Moszkva irányítsa a poli* tikát. San Sebastian elesett, a spanyol nemzetiek Toledó előtt állanak A spanyol nemzeti csapatok az éjszaka fél 12*kor bevonultak San Sebastianba. Az utcák telve voltak s a lakosság örömkönnyek között fogadta a felszabadító nemzetieket. A nemzetiek az egyik börtön lakóit szabadon bocsátották. A börtön asszonyokkal volt telve, akiknek a férjeit a vörösök ,San Sebastianból való kivonulásuk előtt kivégezték. A nemzeti csapatok tovább foly* tatják előnyomulásukat s Toledó előtt állanak, hogy a várban levő 900 főnyi asszonyokból, gyermekekből és aggastyánokból álló nemzeti érzé* sű csoportot megmenthessék. Spa* nyolország csilei követe Toledóba ment, hogy ezeknek szabad elvonu* lása érdekében közbelépjen. A semlegesség érdekében ma Lon* donban ismét összeül a konferencia, azonban nem sok eredményt lehet várni ettől az értekezlettől, mert a portugál kormány valószínűleg nem küld képviseletet az értekezletre. A spanyol menekültek Gibraltárban megtámadták az angol rendőrséget A spanyol polgárháborúnak most újabb mellékhajtása van, amely Gibraltárban igen súlyos helyzetet teremtett. Az angol fennhatóság alatt álló területre menekült spanyo* lok tegnap Gibraltárban nagy tün* tetést rendeztek az angolok ellen, majd a rend fentartására kivezé* nyelt rendőrséget is megrohamoz* ták. A rendőrök erre gumibotjaikat használták s szétverték a tömeget. Igen sok sebesülés történt. A tűnte* tés vezéreit letartóztatták. Az angol kormányzó palotáját kétszeres őr* szemlánc védi a további incidensek* tői. A spanyol menekültek az éjsza* kát Gibraltár közterein töltötték. Magyar—jugoszláv értekezlet Szeptember 27*én Budapesten ma* gyár—jugoszláv gazdasági tárgyalá* sok kezdődnek. Szükség van az intenzívebb erdő* sítésre, mert egy nemzet bármeny* nyire is bízik abban, hogy jelenlegi sanyarú sorsa csupán múló jelen* ség az ő ezredéves életében, mégis előre kell tekintenie. A fát az- uno* káknak ültetjük, mondja a régi közmondás. A munka az apáké, s a lombok alatt az ivadékok pihennek meg. A mai magyar generációnak a vállára ez a munka is ránehezedik, de el fogjuk végezni s a feladatokat derekasan megoldjuk. Kötelez erre bennünket elsősorban a szomorú reális valóság, amely a statisztika adatait figyelve, azt tárja elénk, hogy tűzifabehozatalunk óriási ál* dozatokba kerül, tehát szükséges fatermelésünk növelése. Az intenzí* vebb erdősítéstől éghajlati viszo* nyaink javítását is várjuk, de feltét* len kihatással van a szélesebb terű* letek dús növénykultúrája, egész* ségügyi viszonyainkra is. De nem hagyhatjuk figyelmen kívül különö* sen napjainkban azokat a szociális szempontokat sem, amelyek az er* dősítés erősebb ütemű végrehajtá* sával munkaalkalmak és foglalko* zási lehetőségek emelésére vezet. Terjed a francia sztrájmozgalom A franciaországi szövőiparban ki* tört sztrájk mára veszedelmes mé* retűvé nőtt. Salengro belügyminisz* ter és Blum miniszterelnök sikerte* lenül léptek közbe a sztrájk meg* akadályozása érdekében. Lilieben már 50.000 munkás áll sztrájkban. A gyárak kapuira ismét kitűzték a vörös lobogót. A gyárakat a mun* kásság megszállta s családjaik ki* vülről élelmezik őket. A gyáriparosok élesen tiltakoznak a munkásság eljárása ellen s hang* súlyozzák, hogyha a hatóságok nem lépnek fel erélyesen, súlyos zavar* gásokra kerülhet a sor. Általános sztrájk fenyegeti a Vo* gézek szövőiparát is. A kisantant pozsonyi értekez­letén csak elmélyült a három állam között az ellentét A kisantant pozsonyi értekezlete előreláthatólag ma véget ér. Ma vi* tatják meg a cseh kormánynak a kisantant gazdasági megszervezésé* re vonatkozó tervezetét. Az olasz Stefanisügynökség je* lentése szerint nyilvánvalóvá vált a pozsonyi értekezlet nyomán, hogy a három állam közötti ellentétek még jobban elmélyültek. Ugyanezt állapítják meg a ma reggeli angol lapok is. A Daily Herald szerint Sztojadi* novich és a román kiküldött közöl* ték a cseh kormánnyal, hogy Jugo* szlávia és Románia semmiképpen se mcsatlakozik a szovjethez s ha Csehszlovákia megteszi, e két állam nem követi e lépésben. Az Observer szerint széles örvény tátong a három kisantant állam között. A Daily Telegraph szerint a rcw mán király a közeljövőben Rómába is ellátogat, hogy a bolsevistaellenes frontot ezzel is megerősítse. Drága a tankönyv A középiskolai tanulók tankönyve nagyon drága. Maguk a kereskedők is érzik ennek tarthatatlanságát. A tankönyvdrágaság ellen ankétot tar* tottak s javaslataikat a kultuszmi* niszter elé terjesztik. BÉM & • « Osztálysorsjáték Az osztálysorsjáték mai húzásán a következő nagyobb nyereménye* ket sorsolták ki: 4000 pengőt nyert: 40830, 41235. 3000 pengőt nyert: 6080, 8496, 56916, 59078. 2000 pengőt nyert: 12716, 30934, 71706. 1000 pengőt nyert: 23073, 26804. (Felelősség nélkül.) Időjárás A hőmérséklet némi emelkedése, gyenge déli, délkeleti szél, több he* lyen köd, nyugaton és északon bo* rulat várható.

Next

/
Thumbnails
Contents