Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1936 (4. évfolyam, 200-224. szám)

1936-09-08 / 206. szám

8. oldal JSÍYÍRVIDÉK SZABOLCSI HU3 rwm* mwm ^^ HIRLAP Kedden délután játsszák le a vasárnapról elmaradt NyTVE-NyVSC bajnoki mérkőzést A vasárnapra kisorsolt NyTVE­NyVSC bajnoki mérkőzés, a túlzsú­folt programmra való tekintettel — miután a rendőrség azt nem enge­délyezte — elmaradt és annak leját­szását holnapra halasztották. A két helyi csapat nagy érdeklő­dést kiváltó mérkőzését tehát holnap, Kisasszonynapján délután fél 5-kor tartják meg a Nyvsc sportpályáján. Iz egész ország felfigyel a Szabolcsi Hétre Három hét választ el a Szabolcsi Hát kezdetétől és egyre hatalma* sabb méretekben kezd kibontakozni a nagyszabású ünnepi hét program* ja, amelyre az egész ország felfi* gyei. Különösen jelentőséget ad a nagyszabású hétnek a Szabolcsvár* megyei Gazdasági Egyesület kiállí* tása, amely megismerteti majd a Tiszántúl egész mezőgazdasági éle* tét és állattenyésztését, amely kü« lönösen a gazdák részéről kelt majd nagy érdeklődést, de nagyban ké* szülnek a gyümölcskiállításra is, amely élénk bizonyítéka lesz erősen megindult gyümölcskultúránknak. A kereskedelem és az ipar impo* záns tömegben sorakozik fel majd a Major*kertben levő vásárváros* ban, amely külön szenzációja lesz a kiállításnak. A kiállítási csarnok építkezését már a napkoban megkezdik. Több mint száz embernek fog munkát ad* ni, hogy idejében elkészülhessen a két pavillon, amely valóságos kin* csestárháza lesz Szabolcs specialitá* sainak. De nagyban készülnek a külön* böző érdekképviseleti, társadalmi és sportegyesületeink is, hogy mél* tőképpen kapcsolódjanak bele a nagyszabású ünnepi hétbe, amelyre filléres gyorsok fogják hozni az idegenek ezreit, de sok ezer lesz azoknak is a száma, akik a kedvez* ményes utazást kihasználva, érkéz* nek ide. A Városi Mozgószínház átalakítva, uj gépekkel felszerelve kedden nyílik meg Kedden megnyílik a Városi Moz* gószínház. Az átalakítási munkála* tok hat hetet vettek igénybe. Üjjá varázsolták a színház épületét. A régi, rossz, recsegő padozatot kidob* ták, újjal cserélték fel, kényelmes székekkel rendezték be a nézőteret, a páholyokat is tökéletesen rendbe hozták. Minden új lett a nézőtéren. Kellemes a szemnek ezt a rendet és tisztaságot látni a Városi Színház épületében. A legnagyobb szenzáció azonban a gépház berendezése. A legtökéle* tesebb és legmodernebb vetítő és hangos gépekkel szerelték fel a Vá* rosi Mozgószínházat. Ugyanolyan tökéletes ez a hangosgépfelszerelés, mint a nagyvárosi moziké. A film* vetítés, a hangos beszéd kristály* tiszta. Ilyen tökéletesen jó leadás még a Városi Mozgószínházban soha nem volt. A holnapi megnyitó bizonyára nagy sikert fog hozni. Bemutató filmnek a főváros legnagyobb sikerű újdonságát játssza a Városi Mozgó* színház. Budapesttel egyidőben ke* rül Nyíregyházára a „Féltékeny* ség". Főszerepeket a filmben három világsztár játssza: Clark Gable, Jean Harlow és Myrna Loy. A „Félté* kenység" a fővárosban a Fórumban óriási sikert aratott s így bizonyosra vesszük, hogy Nyíregyházán is zsú* folt házakat fog hozni a Váro9i Moz* gószínháznak. R legolcsóbb rádió tói a legdrágábbig minden raktáron Rádió csere Szakszerű kiszolgálás Kuharek tipus műszaki üzletében Zrínyi flona-utca 8. Telefon 4-76. KRESKAI RÁDIÓLABORATÓRIUM RÁDIÓ Szeptember 7. Hétfő. 4.25: Diák* félóra. 5.00: Előadás. 5.30: Farkas Béla és cigányzenekara. 6.3o: Elő* adás. 7.00: Keleti Lili zongorázik. 7.40: Elbeszélések. 8.o5: A rádió szalonzenekara. 9.20: Hírek. 9.40: Operaházi zenekar. lo.20: Időjárás* jelentés. l:.oo: Hanglemezek. oo.o5: Hírek. BUDAPEST II. 6.30: Hangleme* eek. 7.35: Költemények. 8.10: Hírek. Szeptember 8. Kedd. 9.30: Hírek, lo.oo: Egyházi zene. 11.15: Görög* katolikus istentisztelet. 12.20: Időjel* zés, időjárásjelentés. 12.30: Hang* verseny a rádiókiállításon. 2.00: Hanglemezek. 3.oo: Meseóra. 3.30: Lakatos Tóni és Misi cigányzene* kara muzsikál. 4.30: Felolvasás. 5.oo: Lenhardt Ilona énekel. 5.30: Szász Ila csevegése. 6.oo: A Budapesti Hangverseny Zenekar műsora. 7.20: Hangjátékelőadás. 9.20: Hírek. 9.50: Jazzszenekar. 10.25: Nuotio Hilja finn dalokat énekel. 10.50: A rádió szalonzenekara. oo.o5: Hírek. BUDAPEST II. 6.10: Előadás. 6.45: Mezőgazdasági félőra. 7.20: Az Ál* lástalan Zenészek Szimfonikus Ze* nekara. 8.45: Hírek, lóversenyered* menyek. 9.15: Kóczé Gyula és ci* gányzenekara. Szeptember 9. Szerda. 4.15: Asz* Házak, földek, szőlők, telkek és villák eladási-vételi megbízását és haszonbérletek kiadását vállalom. Csillag Nándor ny. banktisztviselő M. kir. Földmivelésügyi Minisztérium által engedélyezett ingatlan adás-vételi irodája. Nyiregyháza, Nyirvizpalota. Széchenyi-ut. Telefonszám: 601. szonyok tanácsadója. 5.00: Utry Anna magyar nótákat énekel. 6.oo: Előadás. 6.30: Gy. Márkus Lili zon* gorázik. 7.00: Előadás. 7.3o: Zenés részletek Millöcker: A koldúsdiák c. operett filmváltozatából. 8.oo: Külügyi negyedóra. 8.15: Hangleme* zek. 8.40: Hírek. 9.oo: Operaházi ze* nekar. lo.oo: Idő járásjelentés. 10.30: Jazzjzenekar. 11.10: Rácz Zsiga és cigányzenekara. oo.o5: Hírek. BUDAPEST II. 6.30: Elbeszélés. 7.05: Skoliil Ottó gitározik. 7.30: Elő* adás. 9.oo: Tánclemezek. Állandó hétköznapi közvetítés: 6.45: Torna. Utána: Gramofon, lo.oo: Hírek. 10.20: felolvasás. 10.45: Felolvasás. 11.lo: Vízállásjelentés. 12.00: Harangszó, időjárásjelentés. 12.o5: Hangverseny. 12.30: Hírek. 1.15: Időjelzés, időjárás* és vízállás* jelentés. 1.30: Hangverseny. 2.40: Hírek, élelmiszerárak, árfolyamok. 4.45: Időjelzés, idő járás jelentés. Meglopták a buosusokat a templomban Ma reggel búcsúsok érkeztek Tá­lyáról, hogy Nyíregyházán keresztül folytassák utjukat Máriapócsra. A precesszió i»t betért a róm. kat. templomba. Ámig az ájtatosságba elmerültek, több asszonyt meglop­tak. Özv. Czingula Jánosné feljelen­tést is tett a rendőrségen, mert a retiküljét, amelyben 17 pengő volt kitépték kezéből. A lelketlen tolvaj kéz.rekeritésére az eljárás megindult. Express hirdetések 15 szóig 1 P 50 fillér, minden további szó 10 fillér. Borsót ciángázzal felelősséggel zsizsikte­lenitek. Bútordarabok poloska, vagy molytalanitását a saját he­lyiségemben vállalom. — Nánássy Kossuth-utca 9. 3708 Apróhirdetések 10 szóig 80 fillér, minden további as« 8 fillér, állást keresőknek 10 szóig Sí fillér, minden további szó f> 11ífri KIADÓ LAKÁSOK Kiadó 3 szoba, előszoba, fürdőszobás lakás központban november l-re Érdek­lődni Csillag Nándor ingatlan-iroda, Nyir­vizpalota Széchenyi-utca. 4289 ÖSSZKOMFORTTAL modern ötszobás emeleti lakás, mansardszobával, november 1-től kiadó, Magános lakás szép kerttel, Széchenyi-ut és Arpád-utca sarkán. Érte­kezés : Pisszer, Körte-u. 7. balra. 4281-5 BETÖLTENDŐ ÁLLÁSOK Kereskedősegéd felvétetik. Blistyán Kai­mán füszerüzletébe Hatzel-tér 7. 42073­Alkalmazást kaphat a nyiregyházi róm. kat. Egyháznál egyházfi (harangozó.) Pályázati kérvények erkölcsi bizonyitvány­nyal felszerelve benyújtandók folyó hó 15-ig a röm. kath. Plébánia Hivatalban Kossuth-tér 14. 275-3­fz Házmestert alkalmaznék {szeptembertől. Körte-utóa 7 szám balra. 428|-5 KÜLÖNFÉLE Eladó Rákóczi-utca 42. számú 542 négy­szögöles házas belsőség. Kizárólagos meg­bízott: Csillag ingatlan iroda Nyirvizpa­lota, Széchenyi-ut. 4215-2 Mielőtt fedezné KESZTYŰ szükségletét, tekintse meg kirakatomat. BLUMBERG kesztyűs, kötszerész. 4277—2 Zongora Egy rövid kereszthuros körpáncélozott érc páncél húros zongora olcsón eladó. Megbízva eladással Erdélyi és Krá­mer cég. Horthy Miklós-tér 9. 4253 ISKOLAK&NTVE& füzetek és Írószerek legolcsóbban beszerezhetők REINITZ GYULA könyvkereskedésében. Telefon: 5-75. A legjobban bevált magasnyomású kézi borprések, szőlőzuzók, konkolyozó és ve­tőmag szelektáló gépek ; egyetemes takar­mányapritó s örlőgépek, mindenfajta talaj­mivelőgépek stb. használatlan u| speciális gazdaságigépek legelőnyösebben besze­rezhetők. Viszont használt gözlokomobilok,. traktorok, cséplőgépek stb. használt gé­peket vásárol, cserél s bérkölcsönhaszná­latra kiad : L. Lukács Vilmos gépkeres­kodése ^Nyíregyházán. Ugyanitt, gép é& gyorsírásban jártas gyakornoknő felvétetik. 1008-2 i- Felestartásra keresekjsertést, juhot, vagy szarvasmarhát. Cim a kiadóban. 4271 ALKALMI VÉTELEK Mübutor ebédlő, szalon garnitora.. komót, vitrin, Íróasztal, fotelek, 12 sze­mélyes asztal, szekrények, szőnyegek,, festmények, csillár, zongora, hegedű,, gramofon, stb. állandó nagy válasz­tékban bizományi lerakatunkban olcsón beszerezhetők. ERDÉLYI és KRÁMER bizományi lerakata, Horthy Miklós-tér 9. szám, g |3 modern kétszárnyas ajtó olcsón eladó. Vécsey-köz 5. szam. 4297 Házvezetőnő magános úrhoz vidékre is elmenne Cim Bocskai-utca 9. 4204 2 ZONGORA olcsón eladó. Csipke-köz 6. 4298 Büdszentmihályon újonnan épült kétszo­ba konyhás lakás jomenetelü füszerüz­lettel örök áron szabadkézből eladó. Bő­vebbet Hunyadi-utca 11 tulajdonosnál 4300 Jó állapotban lévő használt íróasztalt megvételre keresek. Virág-u. 10. 4283 Keresek megvételre patkányfogó kutyát. Cim Klár József Nyirtét. 4302-2 Keresek vidékre jól főző szakácsnőt. — Jelentkezni Széchenyi-utca 21. d. u. 3—4 óra között. 4301-3 TISZTA mosott rongyot bármily mennyi­ségben vesz a Merkúr könyvnyomda. Nvomatott a ..Merkúr" könyvnyomdában Nviregvháza, Bercsényi ucca 3. az.

Next

/
Thumbnails
Contents