Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1936 (4. évfolyam, 200-224. szám)
1936-09-04 / 203. szám
4. oldal 0 NYÍRVIDÉK SZABOLCSI HIRLAP HÍRLAP (Trianon 17.) 1936 szeptember 5. Házak, földek, szőlők, telkek és villák eladási-vételi megbízását és haszonbérletek kiadását vállalom. Csillag Nándor ny. banktisztviselő M. kir. Földmiveléstígyi Minisztérium által engedélyezett ingatlan adás-vételi irodája. Nyíregyháza, Nyirvizpalota. Széchenyi-ut. Telefonszám: 601. Minden amatőr játékos indulhat Szombaton kezdődik a NyTVE kétnapos teniszversenye a bujtosi salakpályákon A NyTVE bujtosi teniszpályáin az utóbbi években eddig nem képzelt arányokban lendült fel a teniszport. A NyTVE teniszszakosztálya a legnépesebb szakosztállyá lett. Gyüre Károly szakosztályi elnök, Barzó István íigyv. alelnök a legnagyobb buzgalommal, fáradságot, időt nem kiméivé foglalkoztak a játékosokkal, úgyhogy igen tekintélyes teniszező gárda küzd ma már a kitűnő Nytvepályákon, a bujtosi telepen. A szakosztály Andrássy Dániel Nytve ügyvezető elnökkel egyetértve elhatározta, hogy versenyt rendez. A verseny, amelyet szeptember 5-én és 6-án tartanak meg, nagy érdeklődésre számithat. A teniszverseny kiírása szerint a következő hat menetben indulnak a küzdők. Férfi egyes, női egyes, férfi páros, vegyes páros, ifjúsági férfi egyes, ifjúsági női egyes. A verseny feltételei a következők : A versenyen indulhat minden amatőr játékos, a nevezéseket, amelyeknek határideje 1936. szeptember 4-e, déli 12 óra, Barzó István szakosztályi alelnök cimére, Bercsényi-utca 13, sz, kell küldeni. A győztesek és helyezettek tiszteletdijakat, ilietve érmeket kapnak. Nyíregyháza megyei város polgár* mesteri hivatala. K. 31264/1936. HIRDETMÉNY A 9000/1924. sz. VKM. rendelet értelmében a testgyakorlásköteles if* jak összeírásuk végett jelentkezni tartoznak, miért is felhívom azon Nyíregyházán lakó ifjakat, akik 1915. évben születtek, hogy össze* írásuk és igazolvánnyal való ellátá* suk végett a Levente Ügyosztályban (Városháza, udvar, 54. sz. szoba) az alább írt napokon délelőtt 8—12 óra között személyesen jelentkezzenek és a nem Nyíregyházán született if* jak születési anyakönyvi kivonatu* kat vagy bármely más személyi ok* mányukat (iskolai bizonyítvány, se* gédlevél, vagy munkakönyv stb.) is hozzák magukkal. A Nyíregyházán született ifjak a következő napokon tartoznak je* lentkezni: szeptember 2*án (szerda) A, B, C, D, E, F, G, H, I, J; szeptember 3*án (csütörtök): K, L, M, N, O, P; szeptember 4*én (péntek): R, S, Sz, T, U, V, Z betűkkel kezdődő vezetéknevű ifjak. A nem Nyíregyházán, hanem bár* mely más községben születettek kö* eül az A—K betűkkel kezdődő ve* zetéknevűek f. évi szeptember 5*én (szombaton), az L—Z betűkkel kez* dődő vezeték nevűek pedig f. évi szeptember hó 7*én (hétfőn) és vé* gül az eddig elmaradottak f. évi szeptember hó 9*én kötelesek jelent* kezni. Az 1915. évi születésűeknél fiata* labb évfolyamok összeírásának ide* jét később fogom közölni. Felhívom az összes Nyíregyházán és Nyíregyházához tartozó tanyákon lakó, 1915. évi születésű ifjakat, hogy a fent kiírt jelentkezési kötele* zettségüknek a közölt határidőben annál is inkább pontosan tegyenek eleget, mert a mulasztók ellen a ha* táridő lejárta után a kihágási eljá* rást fogom folyamatba tenni. Nyíregyháza, 1936 augusztus 34. Szohor Pál, polgármester. A nyíregyházi kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóságtól. Tk. 10241 — 1936. szám. Árverési hirdetmény kivonat. Nyírvidéki Takarékpénztár rt. végfehajtatónák Fr'ischmann Nándor végrehajtást szenvedő ellen inditott végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881. LX. t. c. 144, 146. és 147. §§. értelmében elrendeli a végrehajtási árverést 3261 ar. P 31 f. tőkekövetelés, ennek 1935. évi január hó 5. napjától 1935. szeptember l-ig járó 8 százalékos, 1935. szeptember 1-től a kifizetés napjáig járó 7V» százalékos, 300 P-nek 1933. julius 2-tól a kifizetés napjáig járó 6 százalékos, 60 P-nek 1933, augusztus 2-tól a kifizetés napjáig járó 6 százaiékos kamata, 300 és 65 P tőkék után egyharmad százalékos váltódij, 209 P 80 fillér eddig megállapított per és végrehajtási és az árverési kérvényért ezúttal megállapított 51 P 90 f. költség, valamint a csatlakozottaknak kimondott Gotteszman Hermán 160 P, Kisvárdaí Ipar 5és Kereskedelmi Bank 270 P, dr. Kovách László 206 P, Gottdiener Sámuel 800 P, Diner és Mandula gőzfürész rt. 300 P, Áron Manó és társa 1379 P 14 f, Fisch László és Margit kiskorúak 750 P tőkekövetelése és járulékai behajtása végett, a nyíregyházi kir. járásbíróság területén levő Kemecse községben fekvő s a kemecsei 280. sz. betétben A. kereszt 3. sorsz. s 397/3. hrszám alatt foglalt a Beitelekben fekvő 1035 négyszögöl területű, a Frischmann Nándor nevén álló szántóra 1077 P kikiáltási árban, az ugyanezen betétben A, kereszt 3. soiszám s 397/5. hrszám alatt foglalt a Beitelekben fekvő 69 négyszögöl területü, a Frischmann Nándor nevén álló szántóra 163 pengő kikiáltási árban, a kemecsei 176 számú betétben A. I. 1. sorszám s 397/1. hrszám alatt foglalt a Beitelekben fekvő 860 négyszögöl szántó és házból a Frischmann Nándor nevén álió szántó V2-ed illetőségre 102 pengő k kiáltási árban, az ugyanezen betétben A. kereszt 1. sorszám s 397/4. hrszám alatt foglalt a Beitelekben fekvő 212 négyszögöl területő szántóból a a Frischmann Nándor nevén álló Ví ed illetőségére 25 pengő kikiáltási árban. A telekkönyvi hatóság az árverésnek Kemecse községházánál megtartására 1936. évi szeptember hó 25. napjának d. e. 9 óráját tűzi ki és az árverési feltételeket az 1881. LX. t. c. 150. §-a alapján a következőkben állapítja meg: 1. Az árverés alá eső ingatlan és illetőséget, ha az árverés megtartását jelen árverést kérő kéri, a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron eladni nem lehet, (1908. XLI. t. c. 26. §.) A telekkönyvi hatóság azt a legkisebb vételárat, melyen alul az ingatlan és illetőség el nem adható, a kővetkezőkben állapítja meg: ha a csatlakozott Gotíeszmann Hermán kéri 7199 P, ha a Kisvárdai Ipar és Kereskedelmi Bank kéri 15436P, ha dr. Kovács László kéri 15808 P, ha Gottdiener Sámuel kéri 16066 P, ha Reiner és Mandula cég kéri 17112 P, ha Áron Manó kéri 17520 P, ha az árverés megtartását kk. Fisch László és Margit kérik 28132 P. 2. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 százalékát készpénzben, vagy az 1881. LX. t. c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított, óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előlegesen birói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881. LX. t. c. 147, 150, 170. §§. 1908. XLI. t. c. 21. §.) Nyíregyháza, 1936. május 9. Dr Citrovszky sk. kir. jb. A kiadmány hiteléül Benedek irodaigazgató. Tk. 14360—1936. szám. Hivatalos jelentése a telekkönyvi irattárnoknak, mellyel Nyírvidéki Takarékpénztár rt. végrehajtatónak Frischmann Nándor végrehajtást szenvedő elleni végrehajtási árverés iránti ügyében a 10241-1936. tk, számú iratokat további intézkedés végett bemutatja azzal, hogy a fenti számú árverési hirdetmény kijavítandó lenne, mert az árverés nem a hirdetményben irt kamatok erejéig rendeltetett el. Végzés A telekkönyvi halóság a 10241 — 1936. tk. számú árverést 3261 ar. P 31 f. tőkekövetes, de nem ennek, hanem csak 2594 ar. P 24 fitlérnek 1935. január 5 tői 1935. szeptember l-ig járó 8 százalékos, 1935. szép tember 1-től a kifizetés napjáig járó 7Vj százalékos, 300 ar. P-nek 1933. julius 2-tól járó 6 százalékos és 65 ar. P-nek 1933. auguszius 2-tól járó 6 százalékos kamata és az árverési hirdetményben felsorolt költségei erejéig rendeltetik el. Áz árverési hirdetmény egyebekben érintetlen marad. Az árverési hirdetménnyel ez a végzés is hirlapilag közzéteendő. Nyíregyháza, 1936. junius 9. Dr. Czitrovszfcy sk. kir. jbiró. A kiadmány hiteléül Benedek, irodaigazgató. Nyisegyháza megyei város jövedéki hivatalától. Jöv. 4350—1936. Felhívás A városi jövedéki hivatal az 1923. évi 33. t. c. 3. § ának végrehajtásaképpen kiadott 121.100—1923. P. M. sz. utasitás függelékét képező szabályrendelet 23. § a érteimében felhívja a bortermetők figyelmét, hogy kedvezményes b ritaladó iránti igényüket folyó évi szeptember hó 15-ig okvetlenül jelentsék be. A bejelentéshez annak igazolásául, hogy a bejelentő fél szőlőbirtokos, köteles sz adóhivataltól (37 és 41 sz. szoba Kataszter) igazolványt hozni. Későbbi bejelentések nem vétetnek figyelembe. Nyíregyháza, 1936. szeptember 1. 3x Városi jövedéki hivatal. Ólmot bármityen mennyiségben vesz a Merkúr könyvnyomda, Bercsényi-utca 3. Rpróhirdetések 10 szóig 80 fillér, .minden további tsi 8 fillér, állást keresőknek 10 szóig 6C fillér, minden további szó 6 Hitéi Olcsón vásárolhat mindenféle iskoiai szereket, füzetet, táskát és tankönyvet a Borbély-féle könyvkereskedésben, Lutherház B. Kállói-utca 1. 4202 KIADÓ LAKÁSOK ÖSSZKOMFORTTAL modern ötszobás emeleti lakás, mansardszobával, november 1-től kiadó, Magános lakás szép kerttel,. Széchenyi ut és Arpád-utca sarkán. Értekezés : Pisszer, Körte u. 7. balra. (?) BETÖLTENDŐ ÁLLÁSOK Hat osztályt végzet, vagy érettségizeti fiatalembert tanulónak felvesz a Központi Drogéria 4181-J Perfekt szobalányt keresek szeptember 15-re vidékre és szakácsnőt október l-re. Érdeklődni Zoltánné, Széchenyi-ut 28. Bejárónőt, ki szépen mossa, zonnalra felveszek. Nádor-utca 64. 4229-2 Gyermektelen tisztviselő házaspár keres 2 szobás lakást azonnalra, vagy elsejére. Cim az Ujságboltban. 270-2 Egy kisebb diákfiú vagy leány teljes ellátással felvétetik. Iskolákhoz közel. — Bujtos-utca 27. A szerkesztésért felelős: Dr. GARAY GYULA A kiadásért felelős: A Szabolcsi Hírlap Lapkiadó Betéti Társaság. Kovách B. és Társai kiadótulajdonos. Kéziratokat nem őrzünk meű és nem adunk vissza. Nvomatott a ..Merkúr" könyvnyomdában Nyíregyháza. Bercsényi ucca 3. mu KÜLÖNFÉLE Á. tipusu csukott 4 ajtós Ford kifogásta lan állapotban sőrgősen eladó. Két üléses Balilla és egy 5000 km-t szaladt 4 üléses csukott Balila eladó Adorján Városi Mozi. 4164-3_ Diáklányok uricsalácinál teljes ellátást kapnak. Különszoba zoDgorahasználattal. Jósa András-utca 1. Az ev. leánygimnáziummal szemben. 4122-3 Tankönyvek használt félárban Füzetek, iskolaszerek nagy választékban, olcsón Darvasnui Zrínyi Ilona-utca 9. Telefon 6-14. Egy jó munkás férfi fodrászsegéd Debrecenből elhelyezkedést keres. Cim Debrecen Bem József-u. 2. Sulyok Gyula. 4195 Örökbeadnám 10 hónapos kék [szemű fekete hajú szép leánygyermekemet uricsaládnak. Kórház-utca 29. 4193-2 Vidéki középiskolai tanulót teljes ellátásra elfogadok. Kert-utca 38. 4200