Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1936 (4. évfolyam, 200-224. szám)

1936-09-04 / 203. szám

Ara 10 fillér. Ny^r egy haza, 6 szeptember 4. JQ 'J-T* flrmnon 17.} IV< ÁTLOLYAK L, 203 11042 * L€LTTSÍZ Smfcesztőség és kiadóhivatal Bethlen-utca 1. Postatakarék! csekkszám 47139. Telefon 77. * POLITIKAI NAPILAP Előfizetés 1 hóra 2*50 P. Negyedévre 7*50 P Köztisztviselőknek 20 százalék engedmény titkos a Corpus Jurisban Hamar irattárba a sok színes szó* lamot, el kell temetni az ádáz han* got, a dörgő szót. Nem lesz alka* lom többé cikornvás mondatokban, cátoi bölcsességgel és alkotmányvé* dői kothurnusban odamondogatni a kormánynak, amiért csak nem jön azzal a választójogi tervezettel. Hát most itt van. Itt az alkalom a tit* kos választójogra vonatkozó véle* mények riyilt kifejtésére. A minisz* terelnök levelét, amelyben felkéri a Ház elnökét a pártközi értekezlet összehívására, történelmi ténynek nevezi a kisgazdasajtó. Most már kénytelen elismerni, hogy a hitbizo* mányi reform, a földtulajdonhoz nyúlás is történelmi jelentőségű lé* pések voltak. Messzebb is el kell mennie az ellenzéknek az elismerés* ben. Be kell látniok, meg kell mon* daniok, hogy a Nemzeti Munka* tervben benne van a nagy elv, a tit* kos választói jog postulátuma, amint benne van minden párt pro* gramjában. El kell ismerniök, hogy a kormány, amikor egy pártpoliti* kától mentes, szenvedélyességet, el* fogultságot kizáró együttesben a pártközi értekezleten kívánja meg* oldásra előkészíteni a titkos válasz* tój»got és az értekezlet független személy irányítása, elnöklése mel* lett rendezi meg, tanúságot tett az alkotmányosságról, amit soha nem akart elismerni a gyűlölködő táma* dá9. Gömbös Gyula a pártértekezlet összehívásának tényével felnyitotta a Corpus Jurist a titkos választó* jogi törvény beiktatása céljából. Ügy tette ezt, mint magától adódó, mint a kormányzat lényegéből eredő természetes lépést, amelynek meg* tételét mindenkor szükségesnek tartotta, csak a kellő időt várta meg reá. Megmondta százszor a miniszterelnök, hogy a titkos benne van a programjában. Előbb azon* ban a kenyérkérdéseket kellett sür* gősen megoldásra vinni. Most elér* kezett a nagy pillanat ideje. Meg* kezdődhet a nyugodt tárgvalás. Ki* tűnik, ki miféle választójogot köve* telt eddig harcos kedvvel. Minden párt álláspontját meghallgatja a kormányelnök. Minden értékes ar* gumentum. minden tárgyilagos kö* vetelés értékelésre talál. Van valami nemes, nagy törté* nelmi jellege ennek a lépésnek. Mint minden olyan tettnek, amelyet a nemzet érdeke vált ki. A konstruk* tív, nemzeti Magyarország történél* mének jelentős pillanatában össze kell fognia mindenkinek, mint aho* gyan az ellenfélnek hitt német kato* licizmus a fuldai határozatban ki* nyilatkoztatta, hogy egy a Vezérrel a bolsevizmus veszélye ellen való győzelmes harcában. Kétségtelen, hogy a veszély érze* te, mint Kossuth nagy beszédnek percében volt. ma is közös a nem* zetben. Világszerte megindul a le* számolás a vörös tébollyal. Erősnek, Szohor Pál polgármester és a Nyíregyházi Önkéntes Tűzoltó Egyesület meghívja a város közönségét az uj tűzoltó autó és molorfecskendő bemutatására Éjjelt nappalá tevő szakadatlan munka után elkészült a Nyíregyházi Önkéntes Tűzoltó Egyesület hatal* mas, motorerőre berendezett tűzoltó szerkocsija. Hivatás szeretetétől át* hatott László Árpád tűzoltó főpa* rancsnok geniális elgondolásai alap* ján a Krupánszky Testvérek való* ságos mesterművet alkottak. A vá* ros polgármestere elragadtatással nyilatkozott a gyönyörű alkotásról és holnap, azaz pénteken délután fél 5 órakor mutatja be a nagyszerű szerkocsit a tűzoltólaktanya udva* rán Nyíregyháza város közönségé* nek. Ugyanakkor kerül bemutatásra az új motorfecskendő működése és használati módja. A közönség mu* lattatásáról más irányban is törté* nik gondoskodás. A laktanyában történt bemutatás után a gépkocsi kivonul a város legnehezebben jár* ható útvonalaira, hogy ilymódon szemléltesse annak a legnehezebb terepeken való teljesítőképességét. A bemutatóra ezúttal hívja meg a város polgármestere és a Nyiregy* házi önkéntes Tűzoltó Egyesület a város nagyérdemű közönségét. Irtm elesett A nemzeti felkelők véres harcok árán elfoglalták Irunt, miután meg* szállták a környező magaslatokat. A francia lapok a vörös milicia er* kölcsi és anyagi demoralizálásról ír* nak. Számos vörös osztag a francia határra menekült és itt engedélyt kért, hogy a megmentett fegyvere* ket s lőszereket francia területre szállítsa. A francia határőrség nem engedte meg a hadianyag átszállí* tását. Gömbös Gyula repülőgépen Münchenbe utazott Gömbös Gyula miniszterelnök ma reggel repülőgépre ült, hogy Mün* chenbe utazzék az egyik közeli sza* natóriumba utókezelésre. A minisz* terelnök útrakelése előtt nyilatko* zott a sajtó képviselőinek. Üjból útrakelek, — mondotta — hogy v issza ny e rh esse m egészségemet, munkaképességemet, amelvre ahhoz a tempóhoz, ahogyan dolgozni szok* tam, szükségem van. A miniszterelnök ezután kijelen* tette, hogy hálával gondol mind* azokra, akik felülemelkedve a párt* kereteken, magyar szolidaritással gondoltak reá, tudva, hogy minden erejével a nemzetet szolgálja. A miniszterelnök tíz órakor Bécs felett repült. Az asperni repülőtér* re azt jelentették, hogy minden rendben van. Bécsben nem szállt le a miniszterelnök gépe, hanem meg* szakítás nélkül érkezett Münchenbe. Oroszországban csak véres harc árán fojthatták el a parasztlázadást Varsóból jelentik: Kievből érkező hírek beszámolnak arról a nagyará* nyú parasztlázadásról, amely a szov* jetrendszer ellen irányult és ame* Iyet csak véres harcok árán sikerült elnémítaniok a GPU*csapatoknak. A lázadás a gabonabeszolgáltatás miatt tört ki. A parasztok megtagad* ták a kollektív szerveknek a kirótt gabona beszolgáltatását. Erre ki* küldték a GPU különítményeit a lá* zadő falvakba. A parasztok végső elkeseredésükben fegyvertűzzel és kaszákkal fogadták a GPU embe* reit, akik erre véres közelharcot vív* tak a munkásokkal. A GPU*erősí* léseknek több napi harc után sike* rült csak a lázadást elfojtani. Egész acélegységbe forrottnak kell lennie ennek a kis nemzetnek Í9. Nos, a miniszterelnök önkény, deferálás, legyőzés, alku nélkül, a nagy pilla* natok sugallatára elhárította a nem* zeti alapon álló magyarság sorai kö* zött ott meredő ellentétet. Elvár* juk, hogy ezt a lépést az ellenzék részéről is a nemzeti érdek nagv pillanataihoz méltó válasz követi. falvak népét tartóztatták le és Szi* bériába hurcolták. A mozgalom ve* zctőit haditörvényszék elé állították és agyonlőtték. A parasztok körében óriási izgalmat keltettek a kegyetlen vérengzések. Nem lesz többnapos miniszter­tanács a vidéken Holnap a kormány tagjai Darányi Kálmán helyettes miniszterelnök ve* zetésével minisztertanácsot tarta* nak, amelyen a folyó ügyeken kívül abban a kérdésben is döntenek, hogy Gömbös Gyula távollétében megtartsák*e a többnapos minisz* tcrtanácsot. Most már bizonyos, hogy a tervezett vidéki tanácskozás elmarad. Felemelték a román fakentingensi Ma írták alá Bukarestben a ma* gyar—román fakereskedelmi szerző* dést, amelynek értelmében Magyar* ország a 15.500 vagonon kívül még 2500 vagonra kap engedélyt. így Magyarország szuperkontingenst kap román fából. flz angol király csónakjáról a tengerbe esett Edward angol király ma a Darda* nellákat megtekintve, felkereste a gallipoliban elesett angol hősök sír* emlékét, majd tovább folytatta út* ját. Isztanbulban, a kikötőben a tö* rök államfő fogadja a királyt. Edward királyt egy csónakkirán* duláson baleset érte. Csónakja egy mellette elhaladó motoros hullámte* rébe került és felborult. A király a tengerbe esett, de a bárka matrózai azonnal segítségére siettek és ki* mentették. Hz angol admiralitás első lordja Budapestre érkezett Konnet Lindsay, az a<ngol admira* litás első lordja Budapestre érke* zett. A miniszter nyomban Gödöl* lőre utazott, ahol tisztelgő látoga* tást tett a kormányzónál. Horthy Miklós kormányzó meghívta ebédre az angol lordot. Az admiralitás első lordja az első miniszter az angol kormány tagjai közül, aki Magyar* országot felkereste. Osztálysorsjáték Az osztálysorsjáték mai húzásán a következő nagyobb nyereménye* ket sorsolták ki: 20.000 pengőt nyert: 31071, 56753. 1O.O0O pengőt nyert 988, 13752, 25037, 26653. 5000 pengőt nyert 7240. 4000 pengőt nyert: 31818, 77085. 2000 pengőt nyert: 3589, 28086, 71938. 1000 pengőt nyert: 17312, 40424, 43453, 46852, 66433, 68136, 72808. Időjárás Déli és délkeleti szél várható. A nappali hőmérséklet emelkedik.

Next

/
Thumbnails
Contents