Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1936 (4. évfolyam, 200-224. szám)

1936-09-18 / 214. szám

2. oldal _ JNfYÍRVXDÉK ^ DZABOLCSI HIRLAF (Trianon 17.) 1936 szeptember 12 . SPORT Rekord közönséget várnak a vasárnapi NyTVE—NyKISE derbi mérkőzésre Az utóbbi esztendők legizgalma* sabb mérkőzésének Ígérkezik a most vasárnap lejátszásra kerülő NyTVE —NyKISE bajnoki derbimérkőzés. Mind a két csapat igen komoly elő* készület után. a legerősebb együtte* sével áll ki a küzdelemre, amelyre a szakértők rekordközönséget vár* nak. De nem is csoda a nagy érdek* lődés, hisz ez a mérkőzés igen nagy tétre megy: eldönti a helyi hegemé* niát és a győztes személyében meg* nevezheti azt az együttest, amely az ősszel bizonyára az élen lesz a ta* bellán. A legkomplettebb együtteseket küldik a porondra a vezetők, az utolsó simítások a mai csütörtöki tréningen lesznek, ahol a vasárnapi összeállításban próbálják ki a csa* pa tokát. A derbimérkőzés összeállításait holnapi számunkban ismertetjük. A nagy érdeklődésre való tekintettel — mérsékelt árak mellett — élővé* telben is árusítanak jegyeket a mér* kőzésre. A NyTVE—NyKISE derbimérkő* zés színhelye a NyTVE bujtosi sporttelepe. Előtte katonai váloga* tott mérkőzés. 1634—1936. szám. Versenytárgyalási hirdetmény A vezetésem alatt álló nagykáliói m. kir. állami elme- és ideggzőgy­intézet 1936 -37. évi fűszer és gyar­matáru, hüvelyes termények, száraz tésztafélék, marha-, borjú- és sertés­hús, sertészsír és sertésáru, kenyér és zsemlye, lisztfélék, valamint tej és tejtermékek szükségletének bizto­sítására nyilvános versenytárgyalást hirdetek. A pályázat benyújtásának idő­pontja 1936. évi október hó 12 én d. e. 10 óra. Pálvázni csak az eredeti ajánlati és költségvetési űrlapokon lehet. Fentiek, valamint a versenytárgya­lási és szállítási feltételek az intézet gazdasági hivatalában szerezhetők be, melyekben minden szükséges felvilágosítás megtalálható. Nagykálló, 1936. szeplember 16. Dr. Langer, igazgató Kerékpárok alkatrészek és gumik a leg­olcsóbb gyári áron beszerez­hetők műszaki üzletében KUHAREK Nyíregyháza, Zrínyi Ilona-utca 8. Telefon 4-76. KRESKAI RÁDIÓLABORATÓRIUM I RÁDIÖ Szeptember 17. Csütörtök. 4.15: Előadás. 5.00: Meiszner János fuvo* Iázik. 5.30: Előadás. 6.oo: Táncleme* zek. 7.oo: „Szőlészeti időszerű ta* nácsadó." 7.15: Comensoli Mária zongorázik. 7.45: A rádió külügyi negyedórája. 8.00: „Mesék és dalok kicsinyeiknek és nagyoknak." Vidor Ferike és Kósa György irodalmi gyermekfélórája. 8.30: A Budapesti Hangverseny Zenekar. 9.40: Hírek, idő járás jelentés, lo.oo: A rádió sza* lónzenekara. 11.10: Cigánygyerek* zenekar, majd Parádi Jóska és ci* gányzenekara Kalmár Pál énekével. oo.o5: Hírek. BUDAPEST II. 6.30: Angol nyelv* oktatás. 7.00: Tánclemezek. 7.15: Előadás. 7.50: Fehér Ilonka hegedül. 8.35: Hírek, ügetőversenyeredmé* nyek. Szeptember 18. Péntek. 4.15: Diák* félóra. 5.00: Előadás. 5.30: A rádió szalonzenekara. 6.1o: Sportközlemé* nyek. 7.o5: „Buda és Pest a törökök kiűzése után." Előadás. 7.35: Rácz Aladár cimbalmozik. 8.00: Verdi: „Alzira" c. operájának ismertetése. 8.20: A bácsi rádió műsorának köz* vetítése. „Alzira." Operaelőadás, lo.oo: Hírek, időjárásjelentés. 10.25: Dénes József és cigányzenekara mu* zsikál. 11.20: A Guttenberg—Adler jazz*zenekar műsora. oo.o5: Hírek. BUDAPEST II. 6.30: Gyorsíró* tanfolyam. 7.00: Matuska Miklós magyar népdalokat énekel. 8.20: Elő* adás. 8.55: Hírek. 9.25: Hangleme* zek. Állandó hétköznapi közvetítés: 6.45: Torna. Utána: Gramofon, lo.oo: Hírek. 10.20: felolvasás. 10.45: Felolvasás. 11.lo: Vízállásjelentés. 12.00: Harangszó, időjárásjelentés. 12.o5: Hangverseny. 12.30: Hírek. 1.15: Időjelzés, időjárás* és vízállás* jelentés. 1.30: Hangverseny. 2.40: Hírek, élelmiszerárak, árfolyamok. 4.45: Időjelzés, idő járás jelentés. A nyíregyházi kir. járásbíróságtól. Pk. 19795—1936. szám. Hirdetmény A nyiregyházi kir. járásbíróság közhírré teszi, hogy az állítólag el­veszett következő okirat: 5 P 40 fillérrel felbélyegzett kitöltetlen szö­vegű váltó űrlap, a váltó előlapján Gál István kibocsátói, Nyirpazonyi Ref. Egyház Szabó István 'gondnok, Nyerges Ferenc ref. lelkész elfogadói és hátlapján Mikó József forgatói aláírásokkal megsemmisítése|iránt az eljárást Nyerges Ferenc, Kovács Ist­ván, Gál István, Mikó József nyir­pazonyi lakosok kérelméré folya­matba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt egyszeri beikta­tását követő naplói számított egy év alatt az okiratot a biróáágnál mu­tassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határidő letelte után a folyamodó ujabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Nyíregyháza, 1936. július 25, Dr Tóth sk. ömkf. jegyző A kiadmány hiteléül Grasselli Sk. kiadó / ! , * A nyiregyházi kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóságtól. Tk. 11992—1936. szám. * 1 Árverési hirdettnériy kivonat. Kubala Ferenc ; >yégrehajtatónak Hogyan Mihály ! végrehajtást szen­vedő ellen indítóit végrehajtási ügyé­ben a telekkönyvi hatóság a végre* hajtató kérelme • következtében az 1881. LX. t. c. í'44, 146, 147. és 203. §§. érteimében elrendeli a végrehajtási árverést 2670 P töke­követelés és pedig ezen tőkébői 400 Házak, földek, szőlők, telkek és villák eladási-vételi megbízását és haszonbérletek kiadását vállalom. Csillag Nándor ny. banktisztviselő M. kir. Földmivelésügyi Minisztérium által engedélyezett ingatlan adás-vételi irodája. Nyíregyháza, Nyirvizpalota. Széchenyi-ut. Telefonszám: 601. P után 1930. november 8 tói, 2270 P után pedig 1931. szeptember hó 15. napjától járó 5 százalékos ka­mata, 486 P eddig megállapított per és végrehajtási és az árverési kér­vényért ezúttal megállapított 69 P költség és jár. behajtása végett, a nyiregyházi kir. járásbíróság te­rületén levő Nyíregyháza megyei városban fekvő s a nyiregyházi 32. számú telekkönyvi betéíben A. I, 307. sorszám alatt felvett 20196/1 c hrszámu Nyíregyháza megyei város nevén álló Alsópázsit dűlőben fekvő ingatlanon levő Hogyan Mihály tu­lajdonát képező és általa épitett egy ké'ablakos és egy egyablakos deszká­val padlózott utcai szobából, egy egyablakos előszobából és egy kony­hából álló 9 m. hosszú és 6 méter széles kőalapon vályogból épitett borított, illetve sürü gerendás me­nyezettel nagyméretű egetett cserép­pel fedett lakóházból álló, valamint az ezzel egybeépített 16 x 10 méte­res kőalapon vályogból épitett 3 utcai ablakos padló nélküli deszká ból készült menyezetü, nagyméretű égetett agyagcseréppel fedett nyitott színből álió felülépitményre 3462 P 90 fillér kikiáltási árbin. A telekkönyvi hatóság az árverésnek a kir. járásbíróság hivatalos helyiségé­ben (Bocskai-u. 2, 31. ajtó) megtartá­sára 1936. október hó 7. napjának d. e. 9 óráját tűzi ki és az árverési feltételeket az 1881. LX. t. c. 150. §-a alapján a következőkben állapítja meg: 1. Az árverés alá eső felülépitményt a kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron eladni nem lehet. (1908. XLI. tc. 26. §.) 2. Az árverelni szándékozók kötele­sek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 százalékát készpénzben, vagy az 1881. LX. t. c. 42. §-ában meghatározott ár­folyammal számított, óvadékképes ér­tékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előlegesen birói letétbe helyezéséről kiállított letéti elis­mervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláirni. (1881. LX. t. c. 147, 150, 170. §§. 1908. XLI. t. c. 21. §.) Nyíregyháza, 1936. május 31. Dr Citrovszky sk. kir. jb. A kiadmány hiteléül Benedek irodaigazgató. Ejcpress hirdetések 15 szóig 1 P 50 fillér, minden további szó 10 fillér. Borsót ciángázzal felelősséggel zsizsikte­lenitek. Bútordarabok poloska, vagy molytalanítását a saját he­lyiségemben vállalom. — Nánássy Kossuth-utca 9. 3708 M a,lmok részére tájékoztató kapható lapunk kiadóhivatalában Bethlen-utca 1. Telefon 77. sz. Rpróhirdetések to szóig 80 fillér, minden további »« 8 fillér, állást keresőknek 10 szóig fillér, minden további szó 6 flllf' KIADÓ LAKÁSOK Három szoba, előszoba, fürdőszobás la­kás magányos házban Kiss Einő-utcában novemberre kiadó. Értekezni tehet Csillag ingatlanirodában, Nyirvizpalota. 4383 Selyem-utca 5. számú házban 4 szoba konyha, mellékhelyiségekből álló lakás november l-re kiadó. 5x BETÖLTENDŐ ÁLLÁSOK Azonnali belépésre szobalányt keresek jó bizonyítvánnyal. Dr. Murányiné, Deák­Ferenc-utca 9. 4426-2 14—15 éves ügyes teányt jó fizetéssel felveszek. — Cim az Ujságboltban 3x B|l4—15 éves leányt háztartásban segíteni felveszek. Hauffelné, Luther-u. 3. 4437 Bejáró mindenest hosszú bizonyítvánnyal egész napra fel­veszek jó fizetéssel. Cim az Ujságboltban. Jó külsejü feltétlen tisztességes leányt keresek két tagu családhoz konyha és~ külső munkához. Szarvas-utca 7. 4436 KÜLÖNFÉLE Pianinot keresünk bérbe. Cimet kiadó­hivatalba kérünk. 2x Kosztümöt, kabátot ősziruhát a legnagyobb igényeket kielégí­tően készit Vaskóné Csesznák Ilona női­szabó, Szarvas-utca 32. szám. Elutazás miati eladó egy jókarban levő női kerékpár. Kossuth-utca 83. 4435 Nyakkendőt szakszerűen tisztitok, javítok és alakitok. Szarvas-utca 32 4396 Kitűnő vaskályha, nőicipők, szőrmeboa. ké pe k el adók. Deák Fere nc-u 7. 4434 Egy féderes taliga és gumikerekek eladók Nagy koc sifényezönél Epreskert u. 54. sz Falburkoló övegcsempe és vasdöngölő eladó. Szinház-utca 4. 4438 Nyomtatványok alábbi szövegben a ki­adóhivatalban darabonként 10 fillérét kap­hatók. Üzlét helyiség kiadó. Kiadó pince, Ez a ház eladó. — hold tőid eladó. Bú­torozott szoba, kiadó lakás, 1, 2, 3, 4, 6. szobás stb. Külterületen lakók postán is be­küldhetik apróhirdetéseiket a hirde­tési díj levélbélyegben való egyidejű melléklésével. Ólmot bármilyen mennyiségben vesz a Merkúr könyvnyomda, Ber­csényi-utca 3. A szerkesztésért felelős: Dr. GARAY GYULA A kiadásért felelős: A Szabolcsi HirlaD Lapkiadó Betéti Társasáa. Kovách B. és Társai kiadótulajdonos. Kéziratokat nem őrzünk meű és nem adunk vissza. Nvomatott a ..Merkúr" könvvnvomdábaa Nyíregyháza, Bercsényi ucc» 3. ez.

Next

/
Thumbnails
Contents