Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1936 (4. évfolyam, 176-199. szám)

1936-08-09 / 183. szám

10. oldal ^ JSÍYÍRVIDÉK _ ŰZÁBOLCSI HIRLAF (Trianon 17.) 1936 augusztus 2. Szezonvégi maradékvásar mélyen leszállított szabott árakkal szövet, selyem és szőnyegáruházában Tay Adám-n. 2. szám. és jó érzések fehér violaáöait és a tudás magvait Gáva községben. Haraji Fejér Ignáctól azzal bús csúztunk el, hogy ott akarunk lenni gyémántmiséjén is. öt év múlva lesz s akkorra a polgári iskola is teljes osztályszámmaJ működik. A gyermes kek százainak énekszavából fog fels zendülni akkor a szívek áldása a székely pap felé, aki elhozta a szas bolcsi homokra a Hargita, a Rika erdeje poétás és bölcs szépségeit, tes remtő, összefogó, felemelő magyar erőforrásait. A. B. Brand János bookmaker fogadási irodája megnyílt Nyíregyháza Bessenyei-tár (Mares tőzsde) Elfogad ugy a hazai, mint a bécsi lóversenyekre mindenféle fogadást. Yan-e élőlény a Holdon ? Egy bécsi amatőr csillagász azzal a meglepő elmélettel lép a tudomás nyos világ elé, hogy a Holdon igenis lehetséges az élet, sőt véleménye szerint sok-sok millió élőlény népes stíti be a Föld hű kísérőjét. Az ama< tőr tudós a csillagászat számos alaps vető tételével száll szembe elméletéi yel. Legjobban azt állítja, hogy nem áll az a tétel, mintha a Holdon nem lehetne élet, mert a Holdnak nincs légköre. Az sem áll, hogy a Hold csillogó pontjai hegyek és a sötét foltok fensíkok. Nem áll az sem, hogy a Hold felületét ezer és ezer kráter borítja. Szerinte még soha senki sem látta a Földről a Hold fels színét, még a legjobb csillagászati távcső segítségével is csak a Holdat körülvevő légkört lehet megfigyelni. Az úgynevezett holdfoltok többskes sebb állandó légörvények, amelyek a mi ciklónjainkhoz hasonlóan fos rognak. A „Hold tudósa", Josef Weisberger gazdag üzletember volt, azonban feladta minden vállalkozás sát és tíz év óta egé9z életét a Hold megfigyelésének szenteli. A csillagás szok természetesein tagadják, hogy az új elméletnek bármiféle tudomás nyos alapja lenne, viszont a most nyilvánosságra hozott elméletnek máris sok híve van a nagyközönség körében. Kinek szabad vidéken megrendeléseket gyűjteni P Ab iparügyiminisster érdekes döntése Közfudomásu, hogy az 1900. évi XXV. t, c, értelmében saját telep helyén kivül az egyes cégeknek csak is kereskedőtől és iparosoktól, he­lyesebben az illető cikket tovább­eiadóktól, vagy feldolgozóktól sza­bad megrendelést gyüjteniök. Tehát valamely városbeli gyáros, iparos, nagykereskedő, vagy detaiiista más városokban és községekben közvet­lenül a fogyasztók körében megren deléseket nem gyűjthet. Ez alól a generális szabály alól kivételt képeznek egyfelől azok az esetek, amikor a fogyasztó posiabé­lyeggei igazoltan eiítbb írásban meg­hívta a ceget, illetve annak képvise­lőjét s a meghívás nem általában a cég kollekciójára, hanem meghatáro­zott cikkre szóit. Másfelől kivételt képeznek a tilalom alól az irodalmi, művészeti, nagyobb mezőgazdasági gépi és végül a háziipari cikkek. Vitás esetből kifolyóan az Iparügyi Minisztérium 2074/IX. 1936. Ip. M. szám alatt érdakes döntést hozott. Kimondotta az iparügyi minisztérium, hogy a háziipari cikkekre vonatko­zólag a 27.483/1901. K. M. számú rendelet 6. § ának 1. pontjában biz­tosított megrendelés gyűjtési szabad­ság nem a háziiparilag előállított árunak, hanem csakis az előállító haziiparosnak szól. A háziipari vál­lalkozó (kereskedő) nem tekintendő háziiparosnak, a háziiparosra vonat­kozó megrendelésgyüjtési és háza­lási kedvezmény tehát rá nem vo­natkozik. A miniszter egyben elrendelíe a házziipari vállalkozók, illetve keres­kedők részére a fenti eddig tévesen értelmezett paragrafus alapján ki­adott helyhatósági bizonyítványok bevonását. Az iparügyi minisztériumnak ez a döntése egyébként megegyezik a ke­reskedelmi minisztériumnak 149.692. VIII. b. 1930. K. M. számú elvi határozatával is. A gazdavédelemben az is részesül, aki kereskedést folytat A Magyar Földhitelintézet 97.000 svájci frank és járulékai iránt pert indított Engel Ernő földbirtokos ellen. A kereseti összeg a felek között korábban létrejött é9 jelzálogilag biztosított kölcsönügyletből szármas zott. A per során az alperes a gazdavés delmi rendeletre való hivatkozással terjesztette elő védekezését, igazols ta, hogy birtokát védettnek nyilvás nították, ennélfogva a per érdemileg tulajdonképpen az alperes által fizes tendő kamat kulcsának megállapís tása körül forgott. A Hitelintézet azzal érvelt, hogy az általa folyósított kölcsönösszeget az alperesnek, mint bejegyzett gabos nabizományosnak nyújtotta. A köls csönösszeget kereskedelmi üzlete folytatására vette fel, tehát a gazdas védelmi rendeletben biztosított elős nyöket, mint kereskedő a maga jas ,4A A községek részére szükséges ügykezelési nyomtatványokat raktáron tartja a Nyirvidék-Szabolcsi Hírlap kiadóhivatala Nyíregyháza, Bethlen utca 1. szám. Teleionszám 77. vára nem követelheti. Ebben az ügyben a kúria olyan végítéletet hozott, hogy az alperes kamatfizetési kötelezettségét 5 szás zalékra mérsékelte olyan indokoláss sal, hogy a gazdavédelmi rendelet értelmében az általános kamatcsöks kentésnek kétségkívül helye van, mert a kereskedést egyénileg űző egyéneket nem zárja ki a rendelet a kamatcsökkentés általános szabályai alól. A rágalmak elől a halálba akart mene­külni egy tiszthelyettes özvegye özv. Illyés Istvánnét, egy tiszthes lyettes özvegyét tegnap délután eszs méletlen állapotban találták meg Bercsényisutca 47. szám alatti lakás sán. Gyorsan telefonáltak a mentőks ért, akik özv. Illyés Istvánnét a bels gyógyászati klinikára szállították. Itt az orvosi vizsgálat megállapítots ta, hogy a meggondolatlan fiatalaszs szony szublimáttal mérgezte meg magát. Az azonnali gyomormosás után annyira magához tért, hogy ki is tudták hallgatni. Az öngyilkos elmondta, hogy megs ismerkedett egy férfivel, aki szerels mével üldözte. Miután a férfi kosas rat kapott, bosszúból rágalmakkal illette, amelyekkel szemben a szes rencsétlen nő nem tudott védekezni. Elkeseredésében egy már régen őrs zött szublimátpasztillát feloldott és a mérges oldatot kiitta. A rágalmazó férfi ellen a rendőrs ség eljárást indított. Jlmi a közönségnek fáj... Mélyen tisztelt Szerkesztő Ür! Nem szívesen írok erről a kérdéss ről, mert valahogyan úgy érzem, bogy a mai nehéz időkben azoknak, akiknek még van valamijük, fokos gottabban kell teljesíteni társadalmi kötelezettségeiket. Ki Í9 veszem rés szemet minden esetben, amikor jós tékonyságról, a szegények és eleset* tek megsegítéséről van szó. De a mai helyzetben valahogy segíteni kell. A kereskedők már nem bírják tovább azt a rohamozást, amellyel a kéregetők — különösen az amúgy is forgalmasabb piacnapokon — az üzs leteikre támadnak. Tessék illusztrás cióképpen egy adat: tegnap másféls óra alatt harminchét kéregető járt az üzletemben! Nem az a pár fillér sok, amit szétosztottam közöttük (bár mésfél óra alatt 37X2 fillér már számottevő összeg), de szinte pers cenként zavartak meg a vevőkkel való foglalkozásomban. Talán rendszeresíteni lehetne va< la hogyan ezt a kérdést? Valamelyes intézkedésre múlhatatlanul szükség van. Tisztelettel egy kereskedő. Utj bőrö ndők, akta­-... .— táskák nagy vá­lasztékban, olcsó árban egye­düli készítőnél HERCZEG bőröndösnél, Postával szemben Javítást, alakítást vállalok. Megkezdődtek az olimpiai úszóversenyek Ma délelőtt 9 órakor kezdődtek Berlinben a 100 méteres gyorsúszás előfutamai. Magyar részről Csik és Gróf álltak starthoz. Az előfutamok­ról érkező jelentések szerint Csik 58 3 mp. idővel másodiknak került ki előfutamából. Előtte az amerikai Fick ütött a célba 577 mp. olim­piai rekord idővel. Gróf a negyedik előfutamban úszott. Az előfutamot a japán Arai nyerte ugyancsak 57'7 mp. idővel. Második a német Fischer lett 57 9 mp-cel, Gróf ideje 1 p. 1-3 mp. volt. Hogy Gróf tovább jut-e, az a többi előfutamok ered­ményétől függ, mert a középdöntőbe az első kettő s a legjobb harmadik kerül.

Next

/
Thumbnails
Contents