Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1936 (4. évfolyam, 176-199. szám)
1936-08-08 / 182. szám
6. oldal SZ. IOLCSI HIRLAP (Trianon 17.) 1936 augusztus 6. Kisvárdai szerkesztőségünk és kiadóhivatalunk: Berger Ignác és Társa könyv és papírkereskedő Szent László-u. 18. Telefon 35. Ötéves gyerek az aszfalton Családfenntartó napi 50 fillérrel A világ legfiatalabb családfenntar* tója kétségtelenül az a kisfiú, akit tegnap délelőtt kolduláson tettenért egy rendőr. A gyerek összesen öt esztendős, de máris nagy múltra te* kinthet vissza. Több mint egy esz* tendeje sétál az utcán és állítgatja meg a járókelőket, hogy néhány fii* lért kérjen kenyérre. Az egyik rendőrnek feltűnt a me« zitlábas, maszatos kisfiú, figyelni Jcezdte. A gyerek egy félóra alatt húsz embert állított meg és majtU nem mindenkitől kanott néhány fii* lért. A huszadik után kicsit elgon= dolkozott, majd az egyik fagylalt* szalon felé vette útját. A rendőr óvatosan követte. A gyerek az üzlet előtt kikotort a zsebéből néhány fib lért, besietett és nemsokára egy tol* csér fagylalttal tért vissza. Gondter* hesen szopogatta a fagvlaltot, majd amikor a tölcsér végére ért, illedels mesen megtörölte száját a kabát; ujjába és újra megindult vadászni a krajcárok után. A rendőr közeledtére a gyerek futásnak eredt. — Gyün a zsaju! — kiabálta társ sainak, mert több gyerek is érde« kelve volt. A rendőr a gyereket azonban fü* lönfogta. Zsebében harminc fillért találtak, csupa rézkrajcárt, aznapi bevételét. A gyerek érdekes vallomást tett. — Mjért koldulsz? — kérdezték tőle. — Mert küldenek ... — Ki küld ki aa utcára? — Anyukám... Mindennap ki kell jöonöm és kérni pénzt... — S nem félsz, hogy megfognak? A gyerek bólogat a fejével. — De félek. — Mennyit szoktál egy nap össze* kéregetni? — ötven-hatvan fillért... — Tudsz számolni? — Persze ... — S mit csinálsz a pénzzel? — Hazaviszem anyukának ... — Most nem mondasz igazat. Az előbb is fagylaltot vettél magadnak. — Mert éhe9 voltam ... A gyerek bátran, félelem nélkül válaszolgat. — Apád nem keres semmit? — Semmit. Munkanélküli. Ki dolgozik nálatok? — Nálunk? — csodálkozik a gyerek. — Senki. — Hát miből éltek? — Amit én viszek haza ... — Ejtnye, ne mondj már ilyent...! Talán te tartod el a családot? — Én ám ...! A gyerek, mintha csak tudatában volna annak, hogy milyen nagy szó 1936=ban családfenntartónak lenni, kicsit kidülleszti a mellét. Szokatlan nul értelmes, okos kis kölyök ez az utcai vadvirág. Az utca érlelte meg ennyire. Kiderült, hogy a gyerek igazat mondott. Szüleinél is járt a rendőr és ott megtudta, hogy a gyerek iga; zat mondott. A szülők előadták, hogy nincs keresetük. A népkonyhái ról kosztolnak, de ezenkívül semmi jövedelmük nincs. A gyerek tavaly magától ment el kéregetni, azóta minden nap elmegy hazulról és csak este tér vissza. Valóban minden este ötven—hatvan fillért tesz le az asz= talra... így tehát ő a kis család eb tartója. A szülők kétségbe voltak esve, amikor meghallották, hogy gyereküket elfogta a rendőrség. Most bizonyára javítóba utalják és akkor a család megint rossz napok* nak néz elébe... Kevesebb lesz a megleletezett beadvány Sok bajt és kárt okozott a keres kedeimi életben az, hogy a különböző illetékekkel, melyet fellebbezések, jogorvoslatok beadásánál le kell róni, nem voltak tisztában a kérvényezők. A hiányosan bélyegezett be adványokat a Dij- és Illetékszabási Hivatal mindenkor megleletezte és a kérvény benyújtóját birsággal sújtotta, amely az alapdíj öt—hétszerese volt. Ezen a hibás eljáráson segített most a pénzügyminiszter, amikor körrendeletet bocsátott ki a pénzügyi hatóságokhoz, hogyha ezentúl bármilyen ügyben határozatot hoznak, amely ellen fellebbezésnek van helye, ugy a határozathoz necsak azt irják hozzá, hogy hány napon belül és hová kell a jogorvoslatot benyújtani, hanem tüntessék fel azt is, hogy mennyi illetéket kell az iraton leróniok. A pénzügyminiszternek ez az intézkedése általános örömet fog kelteni, mert a hibásan felbélyegezett beadványok elintézése nemcsak tetemes kárt okozott a kérvény beadóinak, hanem késleltette az ügy elintézését is. Nyomtatványok alábbi szövegben a kiadóhivatalban darabonként 10 fillérét kaphatók. Üzlet helyiség kiadó. Kiadó pince, Ez a ház eladó. — hóid töld eladó. Bútorozott szoba, kiadó lakás, 1, 2, 3, 4, 6. szobás stb. 6089—1936. vgrh. Árverési hirdetmény kivonata A nyíregyházi kir. jbiróságnak 1565—1934. számú végzése következtében dr. Jacobi Béla ügyvéd által képviselt Unió Olaj, Gépzsir és Vegyipar javára 45 P 34 f. s jár. erejéig 1936. évi március hó 16-án foganatosított kielégítési végrehajtás utján le és felülfoglalt és 2048 P-re becsült következő ingóságok u. m. bútorok stb. nyilvános birói árverésen eladatnak. Az árverésnek Nyíregyházán, Rákóczi-utca 20. leendő megtartása határidőül 1936. évi augusztus hó 18-ik, azaz tizennyolc napjának délelőtti 11 órája kitüzetik és az érintett ingóságok, készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Nyíregyháza, 1936. julius 24. Szántó Ármin kir. járásbirósági vhajtó. Statisztika a balesetekről A Magyar Statisztikai Szemle legújabb számában érdekes statisztikát közQl az 1935 évben előfordult halálos balesetekről. Eszerint a mult évben 2222 en estek végzetes baleset áldozatául, 17-tel kevesebben, mint az előző évben. Az esetek száma évről-évre csekély eltéréssel csaknem ugyanaz és az adatok részleteiben is csaknem teljesen azonos arányok uralkodnak. A 2222 halálos baleset küzül 520. at (23 4 százalék) idéztek elő forgalmi eszközök, legtöbbet az autó (128), de a lovaskocsi is megközelítően annyit (120), legkevesebbet a légi közlekedés (7). A halálos balesetek áldozatai közül a szomorú elsőség a tanulók, gyermekek, csecsemők csoportját illeti (28"7 százalék). A 637 tanuló-, gyermek- és csecsemőáldozatnak több, mint a fele (52 százalék) őstermelési, jó harmada (34'4 százalék) pedig bányászat-ipar-forgalmi kereső eltartottja volt. A közforgalmi jármüvek előidézte halálos balesetek számánál jóval nagyobb azoknak ez eseteknek a száma (655), amelyek családi otthon területén történtek és a baleseteknek is több, mint a fele (380) gyermekáldozatot vitt. A közlekedés területén 626 halálos baleset történt, vízparton, vizén 325, műhelyekben, telepeken 292, termőföldön 251. Faképnél hagyta menyasszonyát az anyakönyvvezető előtt Nem mindennapi eset történt Vasvárott. Fiatal jegyespár jelent meg az anyakönyvi hivatalban, hogy házasságot kössön. Az anyakönyvvezető véletlenül el volt foglalva a szomszéd hivatalban, úgyhogy a jegyeseknek várakozniok kellett. A vőlegény végre is az anyakönyvvezetőért ment. Teltek-multak a percek. Egyszerre csak megjelent a szobájában az anyakönyvvezető, de a vőlegény nélkül. Amikor megkérdeztéK tőle, hol hagyta a vőlegényt, ámulva jelentette ki: — Nem is láttam. További félórai várakozás után sem került elő a vőlegény, mire a tanuk indultak keresésére, de nyomát sem találták az egész községházán. Kiderült, hogy közvetlenül a házasságkötés előtt meggondolta magát. A kinos helyzetbe került menyasszony sírógörcsöt kapott. A tanuk kisérték haza a félig ájult leányt a szülei lakására. Ólmot bármilyen mennyiségben vesz a Merkúr könyvnyomda, Bercsényi-utca 3. A községek részére szükséges ügykezelési nyomtatványokat raktáron tartja a Nyirvidék-Szabolcsi Hírlap kiadóhivatala Nyíregyháza, Bethlen-utca 1. szám. Telefonszám 77. Express hirdetések 15 szóig 1 P 50 fillér, minden további szó 10 fillér. Borsót ciángázzal felelősséggel zsizsiktelenitek. Bútordarabok poloska* vagy molytalanitását a saját helyiségemben vállalom. — Nánássy Kossuth-utca 9. 3708 Árverési feltételek cimü blanketta kapható a Nyirvidék-Szabolcsi Hirlap kiadóhivatalában Bethlen utca 1. szám. Telefon 77. Rpróhirdetések 10 szóig 80 fillér, minden további t%á 8 fillér, állást keresőknek 10 szóig 60 fillér, minden további szó 6 fillér KIADÓ LAKÁSOK KIADÓ URILAKÁS november l-re a Széchenyi-ut és Arpád-u sarkán, emeleten 5 szoba, hall, mansardszoba előszobával, fürdőszobával, összkomforttal, terasz és balkonokkal, nagy kerttel, complett vízvezetékkel a legmodernebb kivitelben, magános lakás. Értekezni Pisszer, Körte u. 7 sz. balra. 3708—10 Egy különbejáratu elegáns bútorozott szoba, a város legjobb helyén azonnal kiadó. Érdeklődni lehet a Merkúr könyvnyomdában, Bercsényi-utca 3. Két szoba konyhás lakás azonnalra kiadó tényleges va y nyugdíjas tisztviselőnek. Kállói-utca 83 A. 3745-3 Irodának is alkalmas elegánsan berendezett bútorozott szoba kiadó. — Bencs László-tér 13. szám. BETÖLTENDŐ ÁLLÁSOK Megbízható, rendes, ügyes leányok állandó könnyti munkára azonnal felvétetnek. Cim Az Ujságboltban. 3i Mindenes jó bizonyítvánnyal felvételik. Bessenyei-tér 10 3757 Nagykállói gimnáíium szomszédságában idősebb róm. kat. házaspár 3 diákot jutányos árban elfogad. Érdeklődni Bárány könyvkereskedésben. 3756-S I Egy jó munkás borbélysegéd azonna felvétetik. Szilágyi György, Zrínyi Ilonautca 4. szám. 3755 KÜLÖNFÉL E Harley Davidson motorkerékpár oldalkocsival, kitűnő hátsóüléssel, teljes felszereléssel, kitűnő gumikkal, 1 pótgumival, általában kitűnő állapotban eladó. Megtekinthető Szilágyi Miklós javítóműhelyében Nyíregyháza, Vay Ádám-utca 14. 3662-7 Külterületen lakók postán is beküldhetik apróhirdetéseiket a hirdetési díj levélbélyegben való egyidejű melléklésével. TISZTA mosott rongyot bármily mennyiségben vesz a Merkúr könyvnyomda. Bercsényi-utca 3. A szerkesztésért felelős: Dr. GARAY GYULA A kiadásért felelős: A Szabolcsi Hirlap Lapkiadó Betéti Társaság. Kovách B. és Társai kiadótulajdonos. Kéziratokat nem őrzünk meű és nem adunk vissza. Nvomatott a „Merkúr" könyvnyomdában Nvireövháza. Bercsényi ucca 3. so. Felelős nyomdavezető: Orosz Károbl i