Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1936 (4. évfolyam, 176-199. szám)

1936-08-22 / 192. szám

- JSfYÍRVIDÉK JZABOLCSI HLK HÍRLAP Holnap tárgyalja a törvényszék Csordás László fogtechnikus bűnügyét A nyiregyházi blintetőtörvényszék Kosinszky tanácsa holnap, szomba­ton délelőtt 9 órára tűzte ki Csordás László fogtechnikus bűnügyének a targyalását. Csordás, mint azt annak idején mjgirtuk — a dohánygyár előtt rá­lőtt válófélben lévő feleségére, aztán . öigyilk )isjgoí kísérelt míg. A V;5reá | utcai dráma mindkét áldozata azon­ban életbe maradt. Csordás ellen szándékos emberölés büntette cimen adott ki vádiratot az ügyészség. A tárgyalás iránt olyan nagy ér­deklődés nyilvánul meg, hogy azt minden valószínűség szerint a nagy esküdtszéki teremben tartják meg. _ <•! ' . * {Trianon 17.) 1936 augusztu s 22. nHBBHMMiMnBflMMnn MEREM A nemzeti érzésnek mindenütt való előretörése <egészen természetesen uj hangot is •szólaltatott meg a nemzetközi élet terén. Azok az államok, amelyek még a múlthoz ragaszkodnak gör­csösen, amelyek nem értették meg a .nagy összeomlás után előretörő, •őszintébb, szenvedőbb ember lelkét, még mindig a régi diplomáciai csű­rés-csavarással dolgoznak, az uj • idők szellemét hirdető nemzetek dip­lomáciájának szótárában azonban már az őszinteség nyer erőteljes ki­fejezést. Ezt láttuk meg Franciaor­szág és Németország külpolittkai párharcában, ahol a kétszinüség állt szemben a majdnem nyersrségig menő őszinteséggel NAPIREND. Augusztus 22. Szombat. Rám kat. Timót. Gór. kat. Agatonik. Prot Menyhért. Izr-lS. Softim. A nap kél 5 óra 4 perckor nyugszik 19 óra 1 perckor. A hold kél 10 óra 51 perckor nyugszik 20 óra 24 perckor. Magyar napirend: Szebb, értéke sebb bírálatot a kormány külpoliti kájáról senki sem mondhatott volna mint amilyent Eckhardt Tibor mon dott, Ennek az elismerésnek az ér­tékét növeli az a körülmény, hogy Eckhardt a legélesebb ellentétben áll a kormánnyal szemben. Ha pe dig ez igy van, akkor a nemzet min ­den rétege csak megnyugvással te­kinthet a kormány külpolitikája felé s bizhat abban, hogy ez a politika megérleli a jobb magyar jövendőnek a gyümölcsét. Egész héten a következő gyógyszertárak (tartanak ügyeleti szolgálatot: Szoj>kó, Gonda, Török gyógyszertárak. A városi gőz- is a iádfurUÚ nyitva. A Sóstógyógyfürdő nyitva. Sóstói strandfürdő nyitva. Sóstói fedett uszoda nyitva. A szerkesztőség d«Slu:án 3-tól 8-lg fogna — Esküvő. Elek Sárikát f. hó 22*én délután fél l=kor vezeti oltárhoz a róm. kat. plébánia templomban Ma* lirkó Miklós oki. gépészmérnök. — Névmagyarosítás. Stádelmann Károly nevét belügyminiszteri enge* déllyel Sárrétire megváltoztatta. — Ellopták a nadrágját. Doránt Frigyes, Kállai*utca 57. sz. alatti ker* tész panaszt tett a rendőrségen, hogy egy besurranó tolvaj ellopta a nadrágját. A nadrágtolvaj kézreke* rítésére a nyomozás megindult. — Rendelet a jegyzők illetményei: tői. A belügyminiszter rendeletet adott ki a községi jegyzők illetmé* nyeinek újabb megállapításáról. A rendelet értelmében az 1936 január elseje után előlépett vagy azon túl előlépő jegyzők fizetéséből le kell vonni a természetben kapott illet* mény összegét és csak a fönnmaradó különbözetet szabad kifizetni. Ha az így megállapított jegyzői javadalom kisebb lenne, mint amennyit az illető községi tisztviselő eddig kapott, ak* kor a különbözetet a következő elő* léptetésnél egyenlítik ki, úgyhogy a fizetés ne legyen kisebb, mint az elő* léptetés előtt volt. A rendelet indo* kolása szerint a jegyzői fizetéseket rendezni kellett, mert nem lehetett föntartani azt a helyzetet, hogy egyes községi tisztviselők magasabb illetményeket kapjanak, mint más közalkalmazottak. — Imádottja ablaka alatt akasz* totta fel magát. Nóvák János keresz* turi legény régóta udvarolt egy falu* beli leánynak, aki az utóbbi időben elhidegült a legénytől és más fiúnak az udvarlását fogadta. Ez annyira el* keserítette Novákot, hogy az elmúlt éjszaka kocsmázás után a leány ab* lakával szemben felakasztotta magát az útszéli fára. Ott találták meg reg* ge! holtan. — Nyíregyházára érkezett Harx grafológus, írásszakértő, aki bárki* nek írásából vagy fényképéről pon* tos jellemábrázolást készít, házas* sági, szerelmi, gazdasági sorsáról biztos képet ad. Fogad egész nap lakásán, a Bencs Láezlótér 13. szám alatt. (x) — A rendőrség is keresi a megs szöketett Szuszit. Löwy ödön Hu* nyadi*utca 35. szám alatt lakó kocs* máros feljelentést tett a rendőrsé* gen, hagy Szuszi névre hallgató ku* tyáját valaki felkapta és elvitte. A kutya megszöktetcjét keresi a rend* őrség. Felakasztotta magát, de nem tudják, hogy miért? Szabó Károly 32 éves tolcsvai lakos a mára virradó éjszaka, az udvar egyik félreeső he* | !yén felakasztotta magát és mire tettét a reggeli órákban felfedezték, már nem volt benne élet. Hogy tet* tét miért követte el, nem tudják, mert búcsúsorokat nem hagyott. A nyiregyházi. ügyészség a temetési engedélyt megadta. íMHHHnunmm^Hm EPEBAJOKAT ;epehólyaghurút, epekő, epehomok) gyógyítja a jászkarajenői Mira glau* bersÓ9 gyógyvízzel tartott ivókúra. Kérdezze meg orvosát. 8 — Anyakönyvi hírek. Augusztus 17. Születés: Ciolkovicz András g. kat., Gyurkó Mihály ág. hitv. ev., Hughi Éva r. kat. Urr halvaszületett fiú, Mondok Ferenc g. kat., Péter László ref., Jasku Jolán r. kat. Há* gasság: Dr. Darvas Nándor István ref. és Bálint Emma r. kat., Szent* andrássy László r. kat. és Károlyi Irma ref. Halálozás: Moravszki Sán* dor ág. h. ev. 22 napos. Szommer Zsigmond r. kat. 5 hónapos, Kocsis József r. kat. 73 éves, Leviczki Zol* tán Győző r. kat. 7 hónapos, Márton Mária r. kat. 19 napos. — Augusztus 18. Születés: Kovács László g. kat'., Segelbaum Viktor András izr., Zsigó halvaszületett lány, Pál Zoltán ref., Kovács halvaszületett fiú. Házasság: Veczán István ág. h. ev. és Machács Ilona ág. h. ev., Tóth Sándor ref. és BunkÓczi Margit r. kat. Halálozás: özv. Lippa Andrásné Kovács Lecza Mária ág. h. ev. 72 éves, Bodrogi György ref. 41 éves. — Halálos légycsípés. A debreceni klinikára beszállították súlyos bete* gen Hajduhadházról Balogh Gábor* né 28 éves asszonyt. Az orvosok megállapították, hogy az asszony lépfenés fertőzésben betegedett meg. Meggyógyítani már nem lehetett, meghalt nagy szenvedések után. A klinika értesítette a halálesetről az ügyészséget. Megindult a vizsgálat annak megállapítására, hogy milyen körülmények között kapta a lépfe* oés fertőzést. Felboncolták a holt* testet és kihallgatták a környezeté* ben volt embereket is. Megállapítot* ták. hogy egy légy csípte meg a fia* talasszonyt, aki nem gondolt a légy* csípéssel és ez lett a veszte, mert a légy előzőleg egy lépfenés dögöt csí* pett meg és a fertőzést átvitte reá. Általános vélemény: A Csokonai ásványvíz kitűnő borviznek is. Gyomorbeteg ségeknél, bélhurutnál nagyoi jö gyógyhatással bir. Főlerakat Altér Bernátnál. — Bejelentőlapot hamisított, meri körözték. Balázs Pál hódmezővásár* helyi lóárus Sátoraljaújhelyen Balogh István neve alatt állította ki a beje* lentő lapját, majd amikor elköltő* zött a városból, a kijelentőlapját is. Most okirathamisítás bűntette miatt állott a sátoraljaújhelyi törvényszék előtt. Azzal védekezett, hogy elvesz* tette bizonyítványait és így kényte* len volt 12 pengőért keresztlevelet vásárolni. A bíróság végül kéthavi fogházra ítélte Balázs Pált. Az ítélet indokolása szerint Balázs azért kö* vette el tettét, mert tudta, hogy el* lene egy kasszafúrás miatt körözőle* velet bosátottak ki. — Emberi csontokra bukkantak Szegeden. Szegeden, a zsidó árva* egylet menházában az átalakítási munkálatok során emberi csontokra bukkantak. A rendőri bizottság meg* állapította, hogy a csontok 50—60 évvel ezelőtt kerülhettek a földbe. Kiderült, hogy a városnak ezen a ré* szén régebben temető volt és már a ház építése alkalmával is akadtak sírokra a munkások. — Öszi divatlapok: Star, Smart, Elité, Juno, Elegante Welt, Die Dame, Iris, Wiener Chic, Stella, La Mode de Paris, gyermekdivatlapok már megérkeztek és az Ujságboltban kaphatók. — Mindazon mérgezési esetek les küzdésénél, melyeket romlott ételek okoznak, — tehát főleg húsmérgezés vagy gombamérgezés előfordulása* kor — a gyorsan ható természetes „Ferenc JózseF'skeserűvíz azonnali használata rendkívül fontos segéd* eszköz. ' ' j. oldd ~ A M. kir. Meteorologiai Alomát Nyíregyháza Időjárás jelentése 1936. augusztus 20. reggel 6-33'-tői augusztus 21. reggel 6'33'-ig Hőmérséklet: maximum 29'9. Hőmérséklet: minimum 17 9. Szél iránya, erőssége (0—12.) L Délnyugati. Felhőzet (0—10) 6. Magas gomoly. Csapadék miliméterekben reggel 7­től reggel 7-ig Eső. Légnyomás: 757 mm. Sülyedő. — Bágyadt, levert, dolgozni kép* telen egyéneknél reggel éhgyomorra egy pohár természetes „Ferenc Jós zsef'skeserűvíz a bélmozgást csak* hamar megélénkíti, az emésztőcsator* nában összegyűlt salakot kiüríti, a vérkeringést szabaddá teszi és a gondolkodó* s munkaképességet pe* dig emeli. — Elité, Juno, Smart, Stár, Stella, La Mode de Paris, Iris és egyéb őszi divatlapok megérkeztek és kapha* tók Fábián könyvkereskedésben. — A barátja csomagjába rejtette a lopott aranyórát, hogy magáról el* terelje a gyanút. Szécsi Bertalan mándoki lakos panaszt tett a rend* őrségen, hogy szobájának asztaláról ellopták 520 pengő értékű aranyórá* ját és láncát. A gyanú ifj. Vaczik János napszámosra terelődött, aki a tolvajlást megelőzőleg nála járt. A csendőrök vallatóra fogták, de taga* dott. Amikor házkutatást tartottak nála, feltűnt, hogy a szomszédjának a portáján egy csomag van széjjel* hányva. Átnézték és meg is találták benne az órát. Szécsi Bertalan to* vábbi vallomása során beismerte, hogy azért dugta a barátja csomag* jába az órát, hogyha tettét felfedez* nék, elterelje magáról a gyanút és a szomszédját vonják felelősségre. Szécsit beismerése után őrizetbe vet* ték. — Féláru, használt tankönyveit már most előjegyezheti és megve* heti az Ujságboltban. — Siestasszanatórium, Budapest, I., Ráth György*utca 5., a főváros egyik legideálisabban fekvő és orvo* silag legtökéletesebben felszerelt gyógyintézete. Bel* és ideggyögyá* szat, sebészet, szülészet, nőgyógyá* szat, urológia stb. Röntgen. Kémia és mikroszkópia*laboratórium. Elek* trocardiograph (sziwizsgáló). Krogh* féle alap anyagcsere vizsgáló készü* lék. Enterocleaner (bélfürdő). Mo* dern vízgyögyintézet. Orvosilag ve» zetett villanyüzemű konyha. Első* rendű ellátás. 9700 négyszögöles park. Olcsó árak. RÁDIÓ Augusztus 22. Szombat. 415 Har­sányi Gizi mesél. 5oo Csevegés. — 530 Cigányzene. — 6 45 Mit üzen a rádió. — 715 Zenés részletek. — 745 Csevegés. — 8 lo Hangverseny­közvetítés a székesfővárosi Állat- és Növénykertből. — o o5 Hírek. BUDAPEST II. 5oo Tánclemezek. — 620 Előadás. — 650 Cigányzene. — 720 A földmivelésügyi minisztérium mezőgazdasági félórája. — 7'55 Gémes Irén hárfázik. — 830 Hirek. Állandó hétköznapi közvetítés) 6.45: Torna. Utána firamofőn. 10.00} Hírek. 10.20: Felolvasás. 10.45: Fel. olvasás. 11.10: Nemzetközi vízielző* szoLaálat. 12.00: Déli har-^nöszó. idö» iárásielentés. 12.05: Hanöversenv. 12.30: Hírek. 1.15: Időielzés. időiáráa és vízállás jelentés. 1.45: Hanöver* senv. 2.40: Hírek, élelmiszerárak, maci árak. árfolvamok. 4.45: Időiel« zés. id6iérásielentés. hírek

Next

/
Thumbnails
Contents