Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1936 (4. évfolyam, 149-175. szám)

1936-07-07 / 154. szám

Ara 10 fillér. Nyíregyháza, 19S6 Julius 7. ^ J^Sfl(l (Irtanon 17J IV éTfolya m 154 (993) glá m. YIRVIOEK 3 E^ILÍL Síci'kesztőség és kiadóhivatal Bethlen-utca 1. ^ P0L1TIKI! SIPÍLÍP * Postata^arékí csekkszám 47139. Telefon 77. Előfizetés 1 hóra 2'50 P. Negyedévre 7*50 P Köztisztviselőknek 20 százalék engedmény A revízió feló Jártuk az országot, voltunk huzamosabb ideig a főváros­ban, ahol érintkeztünk tudós­sal, művésszel, kereskedővel, gazdával, munkással és mun­kanélkülivel, szegénnyel és gazdaggal. Mind egyetért egy­ben, mind egy akaraton van egy dologban. Mind azt erő­siti, hogv revízió nélkül nincs élet, oíncs munkás kenyér és ifjúsági elhelyezkedés ebben az országban. Minden magyar akaratnak, szándéknak, vágy­nak és gondolatnak egy cél felé kell hát koncentrálódnia, a revizió gondolata felé. Budapesten idegenek százai, ezrei járják a főváros tündéri szépségű tájait és minden kül­földi meghatottan érzi meg, hogy egy nemzet fájdalmának golgotás utján jár fényben és árnyban, csílláros teremben és temetőben, múlatás zajában és templom zsolozsmás áhítatá­ban. Minden fényes esti kép­ben, a Gellért üvegkristályá­ban, a királyi vár smaragd ku­polájában, a vizezés szivárvá­nyos játékában Hungária vérző sebeit világítja mag a reflex. Mint a zsendülő vetés, mifit a fák mélyén épitő erőcsoda hatására a sejtek titkos épü­lése erősödik napról-napra a külföld lelkében, a nagy po­litika eszmeforrongásában a békerevizió. Csak az egyén életében nehéz mérni az elő­haladást, azt a kis hajszálvo­nalnyi előre mozgást, amelyet a világtörténelem óramutatója végez. De a triánoni magyar­ságnak nem szabad egyéni mértékkel mérni az életet. A trianoni magyarság történelmi fordulatot vár és a históriai sorsváltást történelmi szemlé­lettel türelemmel kell bevár­nunk. Csak a hitnek nem sza­bad egy percnyire sem lan­kadnia, a hitet kell épségben átadni gyermekeinknek. A mi világnézetünk a revizió gon­dolatszálaiból szövődve, test­vériséget, összefogást paran­csol. Aki egymás ellen áská­lódik, aki magyart magyarral állit szembe, az késlelteti a revíziót, Pedig már Genfben is meg­A ségus Genfben megöregedett Páriából jelentik. A négus Genf­ből Párisba érkezett, hogy még ma tovább utazzék London felé. A né­gus nem nyilatkozott az érdeklődő újságírók előtt. Nagyon megviselte a genfi tartózkodás, valósággal meg­öregedett a nagy izgalmak hatása alatt. II montreux-i döntést szombatra várják Montreux ból jelentik. A tenger­szorosokra vonatkozó tanácskozások döntés előtt állanak. Holnap befeje­zik a tanácskozásokat és meghozzák a döntést, úgyhogy a szerződéseket szombaton alá is irják. II franciaországi jobboldal világosan látja a szovjet szerepét a bolsevizálódás terjedésében Párizsból jelentik: A francia jobb* oldal világosan látja, hogy az ország bolsevizálódásában a moszkvai szer* veknek nagy szerepük van. A Jour tiltakozik az ellen a beállítás ellen, nr.ntha Németország siettetné a francia viszonyök destruálását, hogy majd kellő pillanatban a saját hasz* nara fordítsa az általános romlást. A valóság az, hogy a veszedelmet a moszkvai hatásban kell keresni, mert mi: Franciaországban mindenütt ott látni a spanyol, portugál és belga kommunista mozgalmakat szervező embereket és alakulatokat. Véres harcok Páris utcáin A párizsi ünnepségen véres össze* ütközésben robbant ki a feszültség A;: uccai harcokban 3 rendőrtiszt és 30 rendőr súlyosan megsebesült. A rend helyreállítása háromnegyed* óráig tartott. Husz millió autó vonult fel az USfl nagy ünnepén Newyorkból jelentik: Az Észak* amerikai Egyesült Államok függet* lenségéndk 160 éves fordulóján ren* dezett ünnepségeken húszmillió autó vonult fel. Nem néptömegek meg* mozdulásáról, hanem népvándorlás* ról beszélnek a helyszínen résztvevő idegenek is. A nagy tömegben fel* vonuló milliók között az előző napon 252 halálos szerencsétlenség történt. Tizezer ember vett részt a marosvásárhelyi magyar katolikus napok körmenetéi Marosvásárhelyen az erdélyi kato­likusság három napos kongresszust tartott, amely tegnap záróünneppel és körmenettel ért véget. A záró­ülésen Gyárfás Elemér elnök. A ka-. _ toíiku8 [ hivatás Erdélyben cimmel j nagyhatású előadást tartott. A záró- I ülést j$fmenet követte, amelyen 2j> 1 marosvölgyi székely község vett részt mintegy tizezer emberrel. Hatvanötezer katasztrális hold termést semmisített meg a borsodi jégvihar Borsodvármegye gazdasági fel­ügyelőjének jelentése szerint a jég­vihar hatvanötezer katasztrális hold termését pusztította el 15 kilométer széles és 62 kilométer hosszú sávban. ít a fejlődés folyamata, liá a magyar törekvések mellé áll, Olaszország, Német­. * t r A 1 ország szinten. Ahogyan Abessziniát leszavazták, az a móa jellemző a világ érzüle­tére. Az igazság ereje szónoz jutni, hajnalodik. Csal még egy kis türelmet és, vá­rakozást, szenvedést kell ta­núsítanunk. Rz Erdélyi Helikon marosvécsi ülése Az Erdélyi Helikon Kemény János báió elnökletével háromnapos kon­gresszust tartott Marosvécsén a Kem­ley kastélyban. A Helikon elhatá­rozta, hogy 35,000 leit tüz ki egy magyar tárgyú tragédia megírására. A pályázaton csak Erdélyben élő magyar író vehet részt, A kongresz­szus megalakította az Erdélyi Ma­gyar írók Önsegélyző Egyesületéti üz angol alsóház nagy külügyi vitát rendez Londonból jelnntik: Az angol al­sóház csütörtökön nagy külügyi vi­tát rendez, amelyen a következő vi­tatémákról döntenek : A genfi ta­nácskozások. A német válasz kése­delmeskedése, A montreuxi értekez­let. A danzigi kérdés. Az angol­egyiptomi tárgyalások, A Dayli Telegraph szerint a dan­zigi események és a német válasz késedelme csökkenti a helyzet tisz­tázásához fűzött reménzségeket. -Olaszország aranykészletének felét áldozta fel a szankciók ellen való küzdelemben Genfből jelentik: Az összeegyez* tetőbizottság most készül el az ola* szok elleni szankciók felfüggeszté* sére vonatkozó határozat szövege* zésével. Az olaszok a statisztikai írdatok szerint a kivitelt hatvanöt százalékkal csökkentették a szánk* ciók következtében, ami azaal járt, hogy aranykészletük felét fel kellett áldozniok. A Budapesti Egyetemi Énekkar stokbolmi sikere Stockholmból jelentik: A Buda* pesti Egyetemi Énekkar Stockholm* ban a szabadtéri színpadon nagy si* kerrel szerepelt. A magyar énekkart lelkesen ünnepelték és Stockholm város villásreggelit adott tiszteletére. Jeruzsálemben 300 zsidó betegedett meg a bagdadi halszállitmánytól Londonból jelentik: Jeruzsálem* ben 300 szegény zsidó súlyos mér* gezésben betegedett meg. A halót* tak száma eddig 13. Megállapítottak, hogy a mérgezéseket egy Bagdadból érkezett halszállítmány okozta. Időjárás A meleg további fokozódása vár* ható. Egy*két helyen záporszerű eső a délutáni órákban, gyenge légáram* lás. Budapesten ma délben 12 Óra* kor 27 Celsius fok a meleg. A lég* nyomás 742, gyengén süllyedő irány* zattal. Nyíregyházán délben napon 32 Celsius fok a meleg.

Next

/
Thumbnails
Contents