Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1936 (4. évfolyam, 127-148. szám)
1936-06-19 / 140. szám
;K „ SZABOLCSI HÍRLAP A nyíregyházi Baross Gábor iparos tanonciskola első nyilvános szereplése vasárnap délelőtt lesz az ipartestület székházában 4 ald&l. Török Dezső apátkanonok bemutatkozója A róm. kat. egyház uj plébánosa, Török Dezső apátkanonok, főesperes vasárnap a 10 órai istentiszteleten fog először nyíregyházi híveihez szólani. A szentbeszéd a szentmise előtt lesz, utána ünnepélyes istentisztelet segédlettel, melynek keretében a róm, kat. Szent Gergely ének- és zeneegyesület előadja Schubert Ferenc G dur zenésmiséjét. A mise szólórészeit Simkovics Fndréné, Aszalós Sándorné, Szinegh Erzsébet, Szalke Sándor, Tassy József és Sima Ferenc éneklik. Graduáléra dr Garay Gyula ügyvéd, felelős szerkesztő hegedűszólót játszik. A mise orgonakiséretét Szomolányi Jánosné látja el. Gázolásért egy hónapi fogház Palla Dezső tiszaluci kovácsmester székéi rel Tiszadobon hajtott keresztül. Az egyik u'kanyarnál elgázolta Kiss József gazdát, akinek a lábán ment keresztül a több mázsa súllyal megrakott szekér. Kissnek a baleset következtében három helyen eltört a lába és sebe olyan rosszul forrott össze, hogy a sérült Iába 6 centiméterrel rövidebb lett. Pallát tegnap vonta felelősségre a törvény' szék Kelemen tanácsa és gondatlanságért jogerősen egy hónapi fogházra itélte. Tornaünnepély Telektanyán Lélekemelő ünnepség keretében tartották a tornaünnepélyt junius hó 7-én délután a telektanyai állami elemi népiskolában, amely irredenta szabad gyakorlattal kezdődött és végződött. A zenés gyakorlatok és táncok kiválóan sikerültek, amely nagyban kiváltotta a jelenlévő nagyszámú közönség tetszésnyilvánítását, A nagyszerűen sikerült ünnepély után hálás elismerés kívánkozik ki szivünkből a tanítók iránt. De az elismerésből és köszönetből legtöbbet kell juttatnunk Bálint Károly ig.-tanitónak, aki igazán elismeréssel, méltó nagy buzgósággal, sok fáradsággal tanította be és rendezte a tornaudvart zsúfolásig megtöltő lelkes kö zönség előtt a tornaünnepélyt. Felejthetetlen nap emlékével lelkünkben szivünkbe zártuk az ünnepélyt. Csak ilyen szorgalmas hazafiassággal és irredentizmussal telitett munkával lehet a nagy számadáskor ledönteni a gyalázat falát. Az idegen rongyot letépni, amely az elrabolt részeken gyönyörű háromszínű zászló helyett ott ékeskedik. Leszaggatni a rabláncot, amely magyar testvéreinket bilincsbe tsrtja, s mikor öröm váltja fel rab testvéreink jajját és a csonka, gúzsba kötött szép hazánk felett újra kiderül az ég. Figyelő — Nyári divatlapok, Legújabb Divat, Divat Szemle, Record megérkeztek és az Ujságboltban kaphatók. A nyíregyházi községi Baross Gábor iparostanonciskola, amely a közelmúltban kezdte meg önálló iskolaként való szereplését, első izben vasárnap, junius 21-én délelőtt fél 11 órai kezdettel lép a nyilvánosság elé. Ez a fellépés az iskola záróünnepsége lesz, amelyet az iparos székházban tartanak meg bizonyára nagy érdeklődés mellett. A záróünnepség műsora a következő lesz: 1. Hiszekegy. Játsza a cserkészcsapat zenekara. 2. Igazgatói beszámoló. 3. Díjkiosztás. 4. A „Munka" c. verset szavalja Vigh Endre tanuló. 5. Jász-kun induló. Eiőadja a cserkész-zenekar, 6. Ábrányi Emil : Mi a haza? Szavalja Vándori Éva tanuló. Zongorán kiséri Tormássy L tanárnő, 7. Révfy Lároly: Iparos induló. Vegyeskarra átirta Simkovics Endre tanár. 8. Okos Janó. Makara József tanuló magánszáma. 9. Török Rezső: A narancs. Vígjáték 1 felvonásban. 10. Arató-tánc. 11. Himnusz. Játssza a cserkészzenekar. Belépődíj nincs, önkéntes adományokat az Onképzökör javára köszönettel vessz az ipafostanuló ifjúság. (Triaiion 17.) 19X6 junius 19 zoítságát, amikor az ünnepélyt 3 órai kezdetben állapította meg, hogy ugy a helyőrség maga, valamint a sportünnepély közönsége a bemutató 6 órai befejezése után résztvehessen a Stefánia javára rendezendő garden partyn és áldozhasson a jótékonyság oltárán. A sportünnepélyre ülőhely 1 pengő, állóhely 20 filléres árban kapható elővételben Dicker könyvkereskedésében (városháza épület) és a helyszínen felállítandó pénztárnál.? A sportünnepély részletes programját a falragaszokon olvashatjuk. Junius 27-én, szumbaton lesz a „Szabolcs Vezér" B E. majálisa a Sóslón A „Szabolcs Vezér" B. E. a múlthoz híven, az idén is megrendezi szokásos majálisát a Sóstón. A mult hagyományai és a jelen dolgos, munkás ifjúsága biztosítják a majális nagy sikerét. Nem csoda, ha a majális i.ánt városszerte nagy érdeklődés, nyilvánul meg. Beköszöntött a nyár. Mindenki vágyódik a szabadba a természet szépségei közé. Ez mind megvan a mi nagyszerű kis fürdőnkön, a Sóstőn. S emellett a bajtársak gondoskodnak róla, hogy a mulatni, táncolni szerető ifjúság minden feltételt megtaláljon ahhoz, hogy jól mulasson. Az egyetemeken és kö. zépiskolákban elcsitultak a tanév okozta feszültségek. A majálison az ifjabb és az öregebb generáció ad egymásnak találkozót. Az egyesület barátai, az egyesület ügyei iránt érdeklődők mind összejönnek, hogy gyönyörködjenek munkánk e nagyszerű reprezentálásán. Nemcsak Nyiregyháza, de a vidék társadalma is megmozdul. Vidékről is nagyszámban fognak részt venni a majálison. Érthető tehát, ha a bajtársak fáradságot nem kiméivé működnek közre a rendezésben. Arra törekednek, hogy az idei nemcsak méltó folytatása legyen az eddigieknek, hanem azt felül is múlja. Minden jel arra mutat, hogy Szabolcs intelligens keresztény társadalma az idén is nagyszámban fog résztvenni ezen a majálison. A fiatalok a feldiszitett teremben és a terraszon ropphatja a táncot reggelig. A rendezés nagy munkája a vigalmi bizottság vezetésével folyik. A meghívók kibocsájtása rövidesen megtörténik. Zenét városunk közismerten kitűnő jazz-együttese, aKörmendy-féle szalonzenekar szolgáltatja. A tánc kezdete este 8 óra. Jegyek a helyszínen válthatók. A majálisra még lapunk hasábjain rátérünk. Helyőrségi sportünnepély Gazdag programm, filléres Itelyárak Megemlékeztünk már, hogy a helyőrség csapatai a csendőriskola bevonásával junius hó 2l-én délután 3 órai kezdettel olyan nagyszabású helyőrségi sportbemutatót tart a poló pályán, amilyen még városunkban nem volt. Lesz ezen a bemutatón a modern testnevelésen kivül zenés puskaforgató gyakorlat, a katonai fegyelmet kisugárzó zártrendü gyakorlat, bravúros sportrepülés keretében műrepülés, ballon vadászat. Láthatjuk a lovas-sport szépségeit: ghimkana, voltigálás, jeu de barre, merész ugratás és lovas staféta számait. Külön élmény lesz a nagyszabású harcgyakorlat, amelyben a városunkban állomásozó jjcsapatok mindegyike részt vesz. Ez a gyakorlat bepillantást enged a nézőnek a modern harcászat korszerű fegyvereivel vivott harcába és idegizgató végrehajtásába. Befejezésül egy szabadszinpadi kép szerepel a műsoron, amelynek összeállítása a magyarság magába és honvédségébe vetett hitének lesz a kifejezése, amely az önmagunk erejéből való feltámadást szimbolizálja. Legyünk ott mindannyian, akik érezzük, hogy honvédségünk nagy nemzeti ideáljaink megvalósításáért dolgozik és ugyanazokat a célokat látja maga előtt, melyet a nemzeti élet egyéb szervei kivánnak szolgálni. Vegyünk részt ezén a sportbemutatón, hiszen magyar ünnep lesz a helyőrségi sportünnepély, mert a honvédség hus a nemzet testéből, vér a nemzet véréből, mely a polgárság és a katonaság diadalmas összefogásának szükségességét, a magyar egységet hirdeti. Ennek az egységnek az átérzése vezette a sportünnepély rendező bia Nyírvidék-Szabolcsi Hírlap kiadóhivatalában a legszebb magyar képes folyóiratra I Irodalom, képzőművészet, zene, szinház, film, könyvek, társadalmi élet, világesemények valóságos élet tükre a Franklin Társulat képes folyóirata, a T U Ö R Szerkeszti Révay József, írják a legkiválóbb magyar irók, költők, tudósok, újságírók, illusztrálják a legjobb rajzolómüvészek és fényképezők. Évi előfizetés P 8 40. — Előfizetéseket készségesen továbbit a Nyírvidék Szabolcsi Hírlap kiadóhivatala, Bethlen utca 1. sz. Bármily feliratú gu míb élyegzö eredeti gyári árban megrendelhető a Nyirvídék Szabolcsi Hírlap kiadóhivatalában, Bethlen u. Telefon 77