Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1936 (4. évfolyam, 127-148. szám)

1936-06-04 / 128. szám

^rianonl^ JNfrÍRVIDÉK JZABOLCSI HIÜ HIRLAP 5 oldal HIREK A mai magyar urak Egy századdal ezelőtt retormokért lelkesedett és küzdött a magyar úri rend. Az alsó táblán is, a felső táb­lán is új igéket hirdetett Széchenyi nemzedéke. A mozgalom célja az új nemzet, amelynek ereje a szabad és független nép, az anyagiakban és a szellemiek terén is megujult új rend. Ma is vannak nagy nemzeti cél­jaink, amelyeknek lényege a népért való küzdés, \a nép felemelése, föl esően halljuk, hogy a magyar úri rend ma is fiatalos hévvel áll meg­frissitő eszmeáramlat szolgálatába. Egy szabolcsi gazdacsoport arra kér úllami kölcsönt, hogy a cselédlaká­sokat építtesse, alakittassa át kor­szerűen, emberi méltósághoz illőbben. Nem a maga javára, hanem a síny­lődő nép boldogulására indítottak mozgalmat Mikecz Tamásék és uj magyar uri szellemök fénylik a még sötét magyar éjszakában. Uj fények, új pirkadások, hozsanázva köszönt benneteket a hivő magyar, a népért a néppel alkotás gondolatának min­den híve és küzdője. NAPIREND. Junius 4. Csütörtök. Róm. kat. Ferenc. Gör. kat. Metrofán. Prot. Kerény. Izr. Szíván 14. A nap kél 4 óra 5 perckor, nyugszik 19 óra 52 perckor. A hold kél 19 óra 37 perckor, nyugszik 2 óra 50 perckor. Magyar napirend: Fekete gyász borul a magyar szivekre ezen a na­pon. Fekete gyász, amelynek leplét a kéj és mámor trianoni palotájában szőtték s azt hitték, hogy vale be­takarhatják egy nemzet holttestét. A halálra ítélt azonban nem halt meg, éleiben tartotta az az erő, amely minden életnek ura, ami nél­kül nincs élet. Van erö a karunk­ban, van erő a szivünkben és van erő az igazságunkban. Hisszük, hogy ha mi magunk nem sorvaszt juk el erőinket, élni fogunk s a trianoni gyászlepelt majd visszaad­juk takaróul azoknak, akik a sirba akartak fektetni minket. E héten a következő gyógyasertárak tar­tanak ügyeleti szolgálatot: Lányi, Ftjér Ferenc (Rákóczi-utca) és lUés Zsófia (Deák Ferenc-utca). A városi gőz- és a kádfürdő nyitva. A Sóstógyógyfürdő nyitva. A szerkesztőség délután 3-tól 0-jg fogad — Orvosi hir. Dr. Springer Gé­za a debreceni orvos egyetemen tar­tott szünidei orvosi kurzus befejez­tével hazaérkezett és rendelését is­mét megkezdte. 3 — Rózsa Sándor asztala a karcagi muzeumban. Egy év előtt bontották le Karcag hatarában a szentágotai csárdát. A csárda nagy ivójának berendezése között van egy hatalmas tölgyfaasztal, amely mel­lett többször mulatott Rózsa Sándor a bandájával. Amikor az épületet lebontották, előkerült az asztal is, amelyet az elmúlt héten helyeztek el a karcagi Nagykun Muzeumban. Ér­dekes, hogy az asztal négy sarkán egy-egy lyuk van. A betyárok állí­tólag éhhez kötötték lovaikat. Az asztal közepén több monogram kö­zött ott díszeleg a híres rablóvezér, „R. S* a monogramja — Orvosi hír. Dr Moskovits Károly rendelőjét a Kossuth utca 3. szám alól a Bessenyei tér 4 szám alá helyezte át. 3 — Tanulmányi verseny. Ai Apponyi polgári leányiskola és a Jó­kai polgári fiúiskola református val­lású tanulói nemes versenyre gyül­teK össze az elmúlt szombaton a fiu iskola rajztermében. Bibliaismeret, az egyes részek és történetek gyors kikeresése képezte a verseny első pontját, meg a többi pontok hittani erkölcstani és egyháztörténelmi kér­désekből állottak. A nagyobbak gya­korlati vallásos éleíismeretükről is számot adtak, mig az utolsó prog­ramcsoport az egyházi ének szöveg és dalia ml udás terén szólította őket versenyre. A verseny részint szóbeli, nagyobbrészt azonban Írásban történt. Bíráló bizottság tagjai: Dr Bartók Jenő, Tamáska Endre, Adorján Fe­rencné, Ujj Jenő, valamint a két is­kola tanári karának református tag­jai voltak. A hittan-tanulmányi ver seny kezdeményezője és rendezője Szüle Miklós ref. hitoktató volt, ki jelenleg, a 47 versenyző által készí­tett és beadott, összesen 402 felele­tet dolgozza fel, s a végleges ered­ményt a junius 7-iki ifjúsági isten­tiszteleten enunciálja. Máj és Sépbajahat gyógyít az alföldi Míra glaubersós gyógyvízzel tartott ivókúra. Kér­dezze meg orvosát. — Kék pettyes rakott szok­nya... a címe Reményi Béla leg­újabb csárdásának. Az országos hirü szerző, kinek „Van nekem egy cifra szűröm..." és „Mikor az est mesélni kezd" c. dalai örökre bevésődtek a magvar nép lelkébe, ezzel az uj csárdásával méltó folytatást ad régi sikereinek. Ezt a csárdást, valamint Kárpát Zoltán „Szedret szedtem sze­redán", Murgács Kálmán „Korán reggel mindig harmatos a rét", to­vábbá Váradi István, Jánszky Ele­mér, Dezső Lajos stb. egy egy szép új nótáját, Matkovich Elek „Abránd"­ját, Milkó Ferenc hangulatos tangó­jat stb. közli a „Magyar Zene­album" legúlabb száma, mely a gazdag koitaríszen kivül szöveges­képes mellékleten közli a zenevilág eseményeit. — Előfizetési ára egy évre 3 pengő. Kiadóhivatal: Buda­pest, VI. Horn Ede utca 13. Mutat­ványszám díjtalanul kérhető. — Elmarad a „Szabolcs Ve­zér" B. E. felvonulása. A bajtársi egyesület vezérsége ezúton értesili mindazokat az Egyesületeket, Inté­zeteket, akiket a junius 4 i felvonu­láson való részvételre meghívott, hogy a felvonulás közbejött aka­dályok miatt bizonytalan időre el­marad. — Báli verekedés. Beregdaró­con harangszentelés, ezzel egybe­kötve bál is volt, sőt ünnepelt az egész falu, hangos volt a kocsma is. Unoka Imre régi haragosával szólalkozott össze, az összeszólalko­zásból verekedés lett, melynek so­rán Unoka Imrét négy helyen meg­szúrták, súlyos sebeit orvos varrta össze. Az eljárás a verekedők ellen megindult. — Huszonnégy vagónos hűtő­ház épül Kecskeméten. Az uj kecskeméti közhütőház alapkövét szombaton délelőtt rakták le ünne­pélyes keretek kőzött. Az alapkövet Kiss Endre polgármester helyezte el szép beszéd kíséretében. Ezután Szabó Iván, a gazdasági egyesület elnöke mondott ünnepi beszédet a gazdatársadalom nevében. Az uj hűtőházat 48 vágón befogadására alkalmasnak tervezték, ebből 24 vagónnak megfelelő részt építenek fel az idén A többi munka jövőre marad. — Ujabb kétezer vagon bú­zát adtunk el Svájcnak. Svájc cal két héttel ezelőtt megállapodás jött létre és ennek értelmében 4000 vagon 1935. évi termésű magyar búza elhelyezése vált lehetővé a svájci piacon. A kontingenseket már kiosztották és az eladások is meg­történtek, a szállítások pedig most vannak folyamatban. A svájci kor­mánybizottság már budapesti tartóz­kodása alkalmával kijelentette, hogy hajlandó további búzamennyiségek átvételéről tárgyalni. Értesülésünk szerint most újabb megállapodás jött létre és ennek alapján a svájciak további kétezer vagon búzát vásá­rolnak a magyar piacon. — Gyorsíró órákat ad Nagy Irén okleveles gyorsíró tanárnő Kállói-utca 25. Mezőgazdasági szeszgyárak kérvénye és bizonyítványa kapható a Nyirvidék­Szabolcsi Hírlap kiadó­hivatalában, Bethlen-utca 1. Telefon 77. — Aranyérnél és az ezzel járó béldugulás, végbélberepedés, kelés, terhes vizelési inger, májduzzadtság, derékfájás, mellszorulás, szívdobogás és szédülési rohamok esetén a ter­mészetes „Ferenc József" keserű­víz használata csakhamar kellemes megkönnyebbülést eredményez. — Ügyvédi nyomtatványok kaphatók lapunk kiadóhivatalában, Bethlen-utca 1. sz. (Városházpalota) Telefon 77. A PROVINCIA utazási és jegyiroda kirendeltségei Nvirpiivllá7áll • Nyirvidék-Szabolcsi Hírlap kiadóhivatala nyireyTHdidn. BethIe n. u L szá m_ Tel e£ n 77 Kisvárdán: Gazdasági és Kereskedelmi Hitelintézet. Nyírbátorban: Nyírbátori Takarékpénztár Részvénytársaság. Pengőszelvény füzetek itt kaphatók. A M. kir. Meteorologiai Állomás Nyíregyháza Időjárás jelentése 1936. junius 2. reggel 6-33'-től junius 3. reggel 6-33'-ig Hőmérséklet: maximum 16'2. Hőmérséklet: minimum 9 0. Szél iránya, erőssége (0—12.) 3. Északi, élénk. Felhőzet (0—10) 7. Eső felhők. Csapadék miliméterekben reggel 7­től reggel 7-ig: 1-0. Eső. Légnyomás : 764 mm. Emelkedő. — Megnyerte biztosítási pe­rét a vadász, akit a kutyája lőtt le. A tolnamegyei Tengelic községben két évvel ezelőtt Zsig­mondy Andor körorvos kutyája rá­ugtott az egyik fához támasztott puskára. A puska elsült és a kör­orvost megsebesítette, hogy annak jobb lábfejét amputálni kellett. Mi­vel Zsigmondy Andornak százezer pengős balesetbiztosítása volt, az orvos ötvenezer pengőt követelt. Az orvos pert indított, amelyet másfél­éves harc után meg is nyert. A biz­tositót kötelezték az ötvenezer pengő kifizetésére. — Anyakönyvi hirek. V/30. VI. 1. Születés. Hrenkó Zsuzsanna evang. Szuhánszki Iiona evang. Vis­nyovszki István evang. SzemCk Juli­anna evang. Búr Béla ref. Szenik István ref. Buhály halvaszületett fiu, Rácz halvaszületett fiu. Halálozás. Szabó Sándor rkat. 62 éves, Kékedi Tibor ref. 18 hónapos, Grósz Ro­zália izr. 39 éves, özv. Nagy Mihályné Horváth Zsuzsánna evang. 59 éves, Szőnyi Gizella ref. 5 hónapos. Há­zasság. Nóvák Lajos rkat. és Deme Ilona ref. Furst Tirst Sándor izr. és Deutsth Klára izr. Petrikovics And­rás evang. és Antal Mária gkat. Gyurkó Mihály gkat. és Tóth Ilona evang. ifj. Nagyházi Imre ref. és Hornyák Ilona evang. — Siesta szanatórium, Buda­pest, I. Ráth György-a. 5. a fővá­ros egyik legídeálísabban fekvő és orvosilag legtökéletesebben felszerelt gyógyintézete. Bel- és ideggyógyá­szat, sebészet, szülészet, nőgyógyá­szat, urologia stb. Röntgen. Kémia és mikroskopia laboratórium. Elek­trocardíograph (szívvízsgáló.) Krogh féle alapanyagcsere vizsgáló készü­lék. Enterocleaher (bélfürdő). Mo­dern vízgyógyíntézet. Orvosilag ve­zetett víllanyüzemü konyha. Elsó­rendő ellátás. 9700 négyszögöles park. Olcsóárak. RÁDIÓ Junius 4. Csütörtök. 415 Előadás. — 5oo Előadás. — 53o Szalonzene. — 6'2o Előadás. — 6 5o Szilágyi-em­lékest. — T5o Felolvasás. — 8-15 Hangverseny. — 945 Hirek. — 10 05 Cigányzene. — lo45 Németnyelvű előadás. — 1100 Hanglemezek. — 0-05 Hirek. BUDAPEST II. 500 Előadás. — 625 Szalonzene. — 6'5o Angol nyelv­oktatás. - 7-2o Előadás. — 815 Hi­rek. — 8-55 Hanglemezek. Állandó hétköznapi közvetítés 6-45 Torna. Utána gramofon. — 10j0$ Hírek. — 10-20 Felolvasás, — ló45 Felof­rasáa. — 11-10 Nemzetközi vizjelző szol­gálat. — 12-00 Déli harangszó. — 12rQQ Hangverseny. — 12'30 Hirek. — 1-15 Idő­jelzés, időjárás- és vízállásjelentés. — PéO Hangverseny. — 2-40 Hírek, élelmiszer­árak, piaci árak, árfolyamárak. — 4'43 időjelzés, idöiáráselentés, h> ek. Névjegyeket oteiőH 1 fcfesrft Ü Merkúr-nyomda. nslritea nsdfe l

Next

/
Thumbnails
Contents