Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1936 (4. évfolyam, 101-126. szám)
1936-05-17 / 115. szám
(Trianon 16.) 1936. május hó 17. 0 JÍYÍRVIDÉK SZABOLCSI HÍRLAP 3 oldal Nagyméltóságú és Főtisztelendő Püspök Dr'! A tiszai ág. bitv. evangélikus egyházkerület képviseletében és nevében meghatott lélekkel és megindult szívből üdvözlöm Nagyméltóságodat negyedszázados püspöki jubileumának mai áhítatos ünnepén. Egyházi szolgálatban eltöHött évek hosszú sora alatt igazi evangéleumi szeretetben munkálta Nagyméltóságod a magyar Lutheránia jelenét és jövőjét — további ily szellemben való működéséhez Istentől erőt és kitartást kérünk. Amidőn ehhez, >mint INagyméltóságod elnöktársa személyes legjobb kívánságaimat is kifejezésre jutt tom, felkérem dr Zsedényi Béla egyházkerületi világi főjegyző urat üdvözlő beszédének megtartására és határozati javaslatának előterjesztésére. Dr Zsedényi Béla fenkölt szavakban méltatta D <2edu!y Henrik 25 éves püspöki működésének kimagasló értékeit s bejelentette azoknak az intézményeknek, alapítványoknak a létesítését, amelyeket az egyházközségek és iskolák etapnak emlékére tettek. Az egyhangú lelkesedéssel elfő gadott határozati javaslat után D Geduly Henrik emelkedett szólásra, ihogy megköszönje egyházkerületének feléje áradó szeretét. Beszéde során tftbbek között & következőket mondotta: Méltóságos Egyházkerületi Felügyelő Úr! Mélyen tisztelt Ünnepi Közgyűlés 1 Amikor ez a mai, — életutamon annyira kimagasló — nap rámvirradí: lelkem első utja az én titkos kamarámba vezetett. Leborultam a minden áldások Ura, Istene előtt, hogy a gyermeki hála forró könnyeivel áztassam azt a drága atyai jobbot, amely mindeddig megőrzött, megtartott, vezérelt és megáldott. Bűneimben és gyarlóságaimban roskadozó lélekkel vallottam és vallom: „Uram, kisebb vagyok minden te jótetteídnél." Amikor pedig rám pazarolt áldásainak beláthatatlan gazdagságára gondoltam, megrendülő alázattal kérdeztem és kérdezem tőle most is: „Uram! Micsoda az ember, hogy ennyire irgalmazol neki." — Egy bizonyos — és ezt a tanulságot a mai napfénye és melege kétszeres ^erővel vonatja le velem, t. i. az, hogy visszatekintve végéhez közeledő pályafutásomra, elmondhatom, sőt hangesan hirdetem, hogy hosszú életemnek még csalódásaim, még keserűségeim, még fájdalmas és borús emlékeim is, mint völgy mélyén gomolygó ködfoszlányok felett felcsilland napsugár, úgy uralkodik bennem az Isten megtartó kegyelme világosságának a látása, — tulajdonkép az egyetlen fényé és világosságé, amely a mulandó világnak változatlan valósága és romolhatatlan értéke. Majd köszönetet mondva munkatársainak igy folytatta beszédét a püspök: £ pohár fenekén ott gyöngyözik a méregcsepp: Trianun Méltóságos Egyházkerületi Felügyelő Ur 1 Mélyen tisztelt Közgyűlés I A mi együítmunkálkodásunk és együttműködésünk 25 esztendeje a ;nagy idők és nagy emlékek történelmi lehelletévél tölti meg ebben a pillanatban ezt a templomot... Mint valami halk szárnycsattogás, végigsuhan ennek a tágas boltivei alatt a közelmúlt minden öröme és tragikus gyásza. Küzdelmes, sokszor diadalmas harcok, nehéz, de sokszor sikeres erőfeszítések képe rajzolódik az emlékezetbe egy pillanatra, de csak azért, hogy aztán annál éleseb- j ben marcangolja a köztudatot, a 1 mindnyájunk lelkén úrrá le*t, gyöt relmeeen, kiolthatatlanul lesújtó közös nemzeti gyász fájdalmasan tépő em'éke. S mint valami ismeretlen, veszélyes szirtek magasságából hirtelen ránkcsapó keselyű karmai ragadják meg a lelkeket és tépik az alélt sziveket s köztük a legerősebben megcsonkult egyházkerület élén eisősorben az enyémet a gondok és tépelődések: van-e még vigasz, van-e még remény, van-e még hitvallás számomra élelem hátralévő rövid szakában ? Mert a történelmi perspektíva, amelyben a mai magyar nemzet és a mai magyar, de főként a tiszai egyházkerületi evangélikusság mai nemzedékének a sorsa tükröződik, VRROSI MOZGÓ Május 16—17. Szombat, vasárnap n Közkívánatra a legjobb magyar 2 vígjáték J Elnökkisasszony! Főszereplők: Muráti Lili, Jávor Pál, Gombaszögi Ella, Kabos Gyula, Törzs Jenő Előadások szombaton 5, 7, 9 órakor. Vasárnap 4, 6, 8 és 10 órakor. füRRMin | FILMSZÍNHÁZ l TELEFON 11 . SZ, Május 16—17. Szombat, vasárnap Ellopott éle i Előadások szombaton 5, 7, 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. a nagy titkot! Reggeltől estig talpon lehetsz és fáradság nélkül végezheted munkádat az UQÉ DORCO nyári cipőben Takarékos, okos, kényelemszerető, jóíz'ésű munkásnő és munkás tavasztól őszig EMERGÉ cipőben jár. Az EMERGÉ minden várakozást felülmúl, minősége és olcsósága fogalom :m\ o 1 védjegy = I iH minőség! I fí Y A R T.1A A MAGYAR •nraMMmsnüiMWHH RUGGYANTAíRUGYAR in iiiiii i!• •••• iii •m m ^ra soha, még a tatárjárás, törökdulás és osztrák elnyomás vérzivataros századaiban se rajzolódott ki oly kétségbeejtően éles vonásokkal a magyar mult arculatára, mint a trianoni magyarságé és a trianoni tiszai egyházkerület evangélikusságáé. S erről a háttérről világítva meg ezt a jubileumi fordulót, azt kell éreznem és azt kell mondanom és azt kell hirdetnem, hogy az sem a mai magyar nemzedék társadalmában, sem a mai tiszai egyházkerület evangélikusságában nem emelkedhetik a lelkeket igazán elözönlő örömünnepség fokára. A po hár fenekén ott gyöngyözik az eddig eltávolítani nem tudott méregcsepp, amelyet ugy hivnak, hogy : Trianon. Öntsétek ki a méregcseppet és annak minden legkisebb parányát, — és akkor, akkor majd ünnepelhetünk, jubilálhatunk, hangos hozsanna szóval és boldog diadalmi mámorral! Teljes lélekkel vissza Krisztus evangéliumához S épen azért engedje meg Méltóságod és az egész m. t. közgyűlés, högy számot vetve az elébb magam elé tett súlyos és nagy kérdésekkel, mintegy kiemelkedjem a mult bo rongó homályából s további szavaimmal inkább a jövő felé irányítsam a tekintetüket. Nem idegen mintát másolva mondom, csak belső intuitiomnak adok hangot, amikor azt mondom, hogy az én megérzézfcm szerint uj világ születik a réginek a romjain. Vajúdik, vonaglik minden. A mélységben, mint valami apokalyptikus rengés dübörög végig a távol keleti és a közeli világrészek sokhelyt még rettentő véráldozatokkal is fenyegető megannyi erőpróbája. Elmondhatjuk, az emberiség földi létének a méhében emésztő viharok dúlnak és csapnak egymással össze, mint uj tavaszodás előtt északnak és délnek egymással birokra kelő légáramlatai. Uj társadalmi és gazdasági rend, uj hatalmi erőmegoszlás, nemzetek | uj csoportosulása, uj szembenállás ; és uj kibékülés grandiózus tervei keringenek a nyilt szinen és a titkos tanácskozásokon. Nem érzitek, hogy, ha valamikor, ugy most van itt az idő, amidőn magyarnak a magyarral szívvel-lélekkel kell összefognia és a legtisztább erkölcsi igazság szilárd talaján rendületlenül megállva, magához vonzania azoknak a megbecsülését, akik megtévesztve és félrevezettetve mondtak felőle Trianonban oly igazságtalan ítéletet?... Nem érzitek, hogy valahogy most jön és kopogtat az ajtón az az idő, amikor az egyik felekezet lelkészének nem arra kellene csábítania a másik felekezet hivét, hogy hagyja ott ősei hitét, — de inkább azt kellene megkívánnia tőle, hogy maradjon egyházának hü gyermeke, erkölcsi parancsainak hü követője és igy hazájának is megbízható, hü fia, — mert ingadozó jellemekre a nemzeli társadalom erkölcsi közjavát s"igy a haza boldogulását felTokaji bort vegyen, ha kedves vendéget vár! 1 liter édes szamorodni 88 fillér vitéz TORNAY ISTVÁN fűszer és csemege üzletében, Bethlen-utca 4. Telefon 126, szám Pünkösdi beszerzéseinél vegye igénybe a Könyvecskét igényeljen I A V/ ]\ 13 1-4 IX f | ^ ^ A f ¥ Nyíregyháza, Zrinyi I.-u. 3 Takarékosság 1 /Al\Al\Li\WUJnVJ 5 havi irodájában. könyvecskéjét, mellyel Nyíregyháza 32 üzletében vásárolhat. részletfizetés.