Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1936 (4. évfolyam, 101-126. szám)
1936-05-27 / 122. szám
2 oldal. S Z ^^olcsPM ÍR LÁP (Trianon l J-6. május hó 27. Junius 11-én nagyszerű szórakozási alkalmat nyújtó Garden Party lesz a polgári fiúiskola udvarán junius 21-én flnyáfc Napja, kerti ünnepség a Népkertben Nyíregyháza jótékony hölgyei, nemes célokért küzdő egyesületei most a legszebb tavaszi hónapot használják fel arra, hogy egyfelől kellemes szórakozási alkalmakat nyújtsanak e csendes városban a szép és jó iránt lelkesedő közönségnek, másfelől fillérekből összegyűjtsék azt az összeget, amely az ínséges szegények támogatására alakult egyesületeknek szükséges. Junius 11-én, Űrnapjának áldott szép ünnepén a polgári fiúiskola ajtaja nyilik meg a közönség részére. Ekkor délután nígy órai kezdettel a Szohor Pálné polgármesterné elnökletével uj életre serkenő Jótékony Nőegylet asszonyai, leányai Garden Party-t rendeznek a szegények, a nyomorban szenvedők ja vára. Két héttel később, junius 21-én, vasárnap pedig az anya és csecsemő védelem szent céljaiért fáradó Stefánia toborozza a város egész lakosságát a Népkertben rendezendő Anyák Napjára és a régi nagy népünnepségek gazdag programját adó népünnepélyre. A két nagy akció külön-külön egyéni színeket ad, atrakciókkal jön, amelyek meg fogják hódítani a nagyközönséget. A junius Il i Garden Party alkalmával, 50 filléres belépő dij mellett pompás büffés sátrak, kártya és tenisz játékok, versenyek és táncok nyújtanak alkalmat a fiatalság és a I 1/2 kgr. csokoládé V» kgr. kakaó 10 dgr. mazsola 10 dgr. mogyoró 10 dgr. mandula — 96 —'80 -18 —•36 -•38 I I Vay Ádám-utca 2. Telefon 78. sz. — Eltörték a lábát futballozás közben. Soltész Miklós nyirhodászi gazdalegényt lábtöréssel beszállították a nyíregyházi Erzsébet kórházba. Soltészt vasárnap futballozás közben az egyik játékos társa rúgta meg. A balesetért nem okol senkit. tánc helyett más örömöket Kereső nemzedék számára. A polgári iskola udvarán a Garden Partyn találkozót ad egymásnak mindenki, aki komolyan szereti hazáját, aki komolyan küzd a szegénység ellen, aki szereti a nyári ünnepségek deí Tiszaberceli tégla és cserép ismét minden mennyiségben kapható és pedig nagyméretű tégla I. o. 34 P kisméretű tégla I. o. 30 P özv. Székely Jakabné és Fia cég Nyíregyháza, Bencs László-tér 8. rüs világát, akit lelkesítenek a szép asszonyok és tündöklő szépségű leányok szivében fogant álmok arról, mit kell tennünk, hogy olcsón, szépen szórakozva segítsünk a szegé| nyeken. 1 liter tokaji szamorodni... —*88 1 liter sóstói asztali bor —*48 1 liter sóstói rizling ... —56 7/ Jo liter konyak 2'20 1 kg. Stébert téli szalámi ... 3*60 10 dgr. csemege trapista sajt —'24 lestvérek fűszer, csemege, italáruk Nyíregyháza, Takarékpalota. Filléres Gyors Egerbe Amint már jeleztük, pünkösd vasárnapján, május hó 31-én Filléres Gyors indul Nyíregyházáról Egerbe. A Filléres Gyors indul Nyíregyházáról 31-én, vasárnap reggel 5 órakor, Egerbe érkezik 9 óra 21 pkor. Visszaindul Egerből éjjel 23 óra 12 pkor, Nyíregyházára érkezik hajnali 3 órakor. A menetjegy ára P 3.60 és a Liszt hangversenyre állóhely belépőjegy személyenkint P —.60, összesen P 4.20 lesz. Jegyek korlátolt mennyiségben kaphatók a Menetjegyirodában. TORTA, KALÁCS, TÉSZTA SÜTÉSNÉL CfFI I A SÜTŐPOR M L-F!VANILLIN CUKOR BIZTOSÍTJA A SIKERT Miért énekelt Sebő Miklós Derecskén Nyíregyháza helyett ? Bűnvádi feljelentés lett az elmaradt vendégszereplésből A Kiskorona Étterem napokon át hirdette Sebő Miklósnak, a népszerű rádióénekesnek és Fehér Arthur szavaló művész hátfő és kedd esti vendégszereplését. A művészek iránt érthető érdeklődés nyilvánult meg, az asztalokat előre lefoglalták, de a két művész nem tartotta meg az előadást. Az elmaradt előadásnak érdekes előzményei vannak. A Kiskorona Ét terem tulajdonosa egy Knoll nevű budapesti impresszárióval megkötötte a szerződést, melynek értelmében 20 pengő előleget is adott. Sebő és a kíséretében levő Fehér Arthur azonban a szerződést nem fogadták el és Knollt utasították, hogy erről értesítse a 'vendéglőst. Knoll azonban semmiféle értesítést nem küldött. Tegnap délután Sebő és Fehér Arthur Vásárosnaményból jövet a nyíregyházi állomáson utazott keresztül. Itt tudták meg, hogy este fellépésüket hirdetik, TelefoVéresre vert egy fiatal fiút, mert a lábára lépett Cseke Mihály ibrányi napszámos az utcán haladt, amikor Homonay Béla 16 éves fiu, akit egy barátja kergetett, a lábára lépett. Csekét emiatt annyira elöntötte a düh, hogy Homonayt megragadta és véresre verte. A fiatal fiu olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy be kellett szállítani a nyíregyházi kórházba. non nyomban érintkezésbe léptek Sóváry Ferenccel és mentegetőzve előadták, hogy ők abban a hiszemben voltak, hogy Knoll a szerződést érvénytelenítette és hétfőn este Derecskén kell fellépniők, ahová tovább is utaznak. Sóváry Ferenc a kellemetlenségek elkerülése végett ujabb megegyezést szeretett volna kötni a két művésszel, de azok olyan súlyos anyagi kívánsággal állottak elő, hogy azt Sóvárynak nem állott módjában teljesíteni. Sebő és Fehér Arthur tovább is utaztak Derecskére. Az ügynek még a bíróság előtt is folytatásn lesz, mert Sóváry bűnvádi feljelentést tett az impresszárió ellen, aki az előleget felvette, de a művészek lejöveteléről nem gondoskodott. Az uj mintájú gazdaság cseléd szegődségi levél beszerezhető lapunk kiadóhivatalában, Bethlen ucca 1.(Városháza-épület.) Énekes János elutazott Nyíregyházáról Énekes János, aki vasárnap ünnepi nagymisén búcsúzott a templomban híveitől, tegnap reggel 9 órakor megható búcsuzással távozott városunkból. A templomi búcsúztatón a hivek százai siratták, meg forrónszeretett lelkipásztorukat, aki további hiihűségre lelkesítette utolsó nagy szózatában őket. Este a Városi Dalegylet szerenádot adott a magyar dal nagy védőjének és a dalkultusz támogatójának tiszteletére. A Dilegylet nevében Juhász Mihály városi főjegyző mondott szárnyaló beszédet, melyre Énekes János szívből jövő szavakkal válaszolt. Tegnap reggel teherautók jelentek meg a parochia előtt, amelyek a távozó plébános bútorait szállították Egerbe. Az útvonalon végig iskolások és felnőttek álltak sorfalat. Énekes János prelátus Korompay Károly dr-al autón uient ki az állomásra, ahol a perron telve volt a nagy pap búcsúztatására megjelentek tömegével. Ott láttuk Virányi Sándor alispánt, Szohor Pál polgármdstert feleségével, Mikecz László vármegyei főjegyzőt, a vármegye és város tisztikarát, Rácz Kázmér rendőrkapitányt és az egyesülelek, iskolák, intezmények, hatóságok vezetőinek nagyszámát. A kat. egyházi képviselőtestület és tanács teljes számban kivonu't. Ott volt a tanfelügyelői kar Teslérv Károly dr tanfelügyelővel az élén. Sokan hangosan sirtak, virágok tömegét hozták a kocsiba, maga Énekes János is könnyezett, amikor híveinek nagy szeretetét látta és érezte, neki is nagyon fájt ez az elválás. Megindult a vonat, lelkes Éljen! hangzott fel, a szeretet Isten hozzád 1 ja, ás Énekes JSnos, aki anynyira összeforrott Nyíregyházával, Egerbe utazott, uj működési helyére. — Pénzbüntetés 15 kiló rejtett dohányért. Katz Lajost, a nyirtasi szeszfőzde vezetőjét a nyíregyházi törvényszék 111 pengő pénzbüntetéssel sújtotta, mert a szeszfőzdében 15 kg. dohányt rejtegetett. A debreceni tábla Katz büntetését helybenhagyta. Ez nem reklám, ez valóság, hogy tiszai halász főzi bográcsban szabad tűznél a vendégek előtt a valódi tiszai halászlét 6. 586. Iffillflan oefa 3 város újonnan berendezett kerthelyiségében. RlCuUCil CMC Jó cigányzene. Külön fülkék. 1 nagy adag halászlé kenyérrel 60 fillér 1 nagy adag rántott harcsa kenyérrel... 80 fillér Dréher sörök, fajborok. Asztalok előre megrendelhetők. Lajos bácsinál, BB?S • i