Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1936 (4. évfolyam, 101-126. szám)
1936-05-24 / 120. szám
(Trianon 16.) 1936. május ' ' 24 0^ T ENYÍRVIDÉK „ OZABOLCSI HIRLAP 7 oldal ggglSEK. 1800 UJ ISKOLA épül a közeli években, illetve ennyi a megnyitó tantermek és az elhelyezhető tanítók száma. A kultuszminiszter jelentette be azt a nagyszabású felkészülést a magyar kultúrfölény valódi biztosítása érdekében. A tizenkettedik órában hangzott el a biztató kijelentés a nemzetépítés programmjáról, mert hiszen már összeomlással fenyegetett a helyzet sok faluban, ahol 150 gyermeket tanított egy osztályban a tanitóA kultuszminiszter ur nagyvonalú terve felfrissítette a lelkeket, fokozta a bizakodást, megerő sitette a hitet abban, hogy immár építő munkába kezdhetünk, a hosszú stagnáció után valóban megindult a vérkeringés a nemzetben. Ezért hálás a kultuszminiszter expozéjáért minden magyar ember és mindenki, aki kezdettől hirdette a bizakodás jogosságát. Most tényekkel igazolhatja, hogy jóslatai beváltak. NAPIREND. Május 24. Vasárnap. Róm. kat. Exaudi. Gör. kat. Simeon. Prot. Eszter. Izr. Sel. j. hag. A nap kél 4 óra 13 perckor, nyugszik 19 óra 41 perckor. A hold kél 7 óra 38 perckor, nyugszik 23 óra 30 perckor. Magyar napirend: Kevés olyan polgára van a városnak, mint amilyen volt Énekes János, akinek a magyar jövöért, a gyermekekért való aggodalmát olyan sokszor láttuk, amikor megjelent a törvényhatóságban, vagy a város közgyűlési termében. Testileg eltávozik a város polgárai közül, de példát adó élete itt világol sokak lelkében. Lelkisége kell, hogy megihlessen sokakat hasonló nemes életfelfogás követésére. Május 25. Hétfő. Róm. kat. Gergely. Gör. kat. Iván. Prot. Or bán. Izr. Sel. j. hag. A nap kél 4 óra 12 perckor, nyugszik 19 óra 42 perckor. A hold kél 8 óra 42 perckor, nyugszik 23 óra 54 perckor. Vasárnap délig a kővetkező gyógyszerárak tartanak ügyeleti szolgálatot: Szopkó, Gonda (Nyirviz-palota), Török A városi góz- is a kádfürdő zárva. A Sóstógyógyfürdő nyitva. 2 G S 0 D A az Írógépek között 1. Olimpia filia, hordozható Írógép tökéletes szerkezet tRfl 135 P 2. Hermes Baby aktatáskában is elfér a legkisebb és legkönyebben hordható irógép svájci gyártmány precíziós szerkezet. Részletre is kapható a 'képvise1 tné l DICKER-nél — Házasság. Szakácsy Mária és Nemes György Debrecenben f. hó 23-án házasságot kötöttek. (Minden külön értesités helyett.) — Énekes János hétfőn hagyja el Nyíregyházát. Amint értesültünk Énekes János prelátus úr Őméltósága hétfőn délelőtt a Szerencs felé induló vonattal hagyja el annyira szeretett híveit s a szivéhez nőtt egyházközséget, amikor is — hallomásunk szerint, — hivei ragaszkodásuk jeléül tömegesen akarják az állomásig kisérni. — Évzáró a debreceni egyetemen. A Debreceni Tisza István Tudományegyetem kudden d. e. fél10 órakor tanévzáró istentiszteletet, fél 11 órakor pedig egyetemi közgyűlést tart. Érelmeszesedés veszélye fenyegeti a 40 éren felüli embert. A klinikai vegytani intézet kimutatta, hogy a jászkarajenői Míra vizek erősen jódosak is, tehát nemcsak az emésztést, gyomor-, epe-, májbajokat gyógyítják, de megelőzik az érelmeszedést is. Kérdezze meg orvosát. — Vegyen államsorsjegyet s ha egy kis szerencséje van, megoldhatja a nyaralás nehéz problémáját. 3 pengőt kockáztat, szerencsés esetben 40 000 pengőt nyerhet. 17.000 különbözö nyeremény van, melyeket mind készpénzbea fizetnek ki. A húzás már junius 5 én lesz. — Megunt, vagy szine hagyott nyári ruhákat, vászonöltönyöket minta után felelősség mellett bármilyen szinre fest, tropikál öltö nyöket, selyem és szövet ruhákat vegyileg olcsón tisztit. Sárkány János kelmefestő Vay Ádám-u. 5. Francia pliszirozás gyors és pontos elkészitése. Parazolos gallér tisztítás 8 fillér. lOx — Találkozó. A nyíregyházi ág. hitv. ev. „Kossuth Lajos* főgimnáziumban 1925—26 ik tanévben végzettek 10. éves érettségi találkozójukat 1936 évi junius hó 10 (tíz) napjának délután 4 (négy) órájakor tartják, fentnevezétt gimnáziumban. Bővebb felvilágosítást ad dr. Török István (Nyíregyháza, Kótaji-utca 38) 3x NyVSC—DVSE bajnoki mérkőzés a Vasutas sporttelepen. A csütörtöki bajnok mérkőzések meglepő eredményei újra nyilttá tet ték a kiesés kérdését. A vasárnapi Nyvsc—Dvse mérkőzés ezért is nagy érdeklődésre ad alkalmat, amellett a Vasutasok utóbbi jó szereplései alapján előreláthatólag szép és élvezetes küzdelmet igér a két csapat találkozója. A honi pálya, hazai környezett mellettük szól, de az utóbbi mérkőzéseken szerzett sérülések erősen csökkentik ezt az előnyt. A mérkőzést Földes vezeti. Kezdete d. u. a Vasutas pályán, filléres helyárakkai. — Zenésmise. Énekes János prelátus, egri főszékesegyházi főesperes a hívektől való búcsúja alkalmából az, elnöksége alatt álló Szent Gergely Ének- és Zeneegyesület a 10 órai istentiszteleten holnap, vasárnap előadja Schubert Ferenc F-dur zenésmiséjét. Offertoriumra „Isten áldd meg Főpapunk" c. himnuszt énekli a kar. Orgonán kisér Szomo lányi Jánosné. Graduáléra dr Garay Gyula ügyvéd hegedül. — Dr Gaizlerné Csegezy Noémi előadása a Bessenyei Kör irodalmi délutánján. A nagysikerű Bessenyei Köri hétfői irodalmi délutánok, a szezon előrehaladottsága miatt Dr Gaizlerné Csegezi Noémi előadásával véget érnek, hogy azt ugyanazzal az agilitással, ahogy eddig működtek, ősszel folytassáK egyre eredményesebb munkásságukat. Az illusztris előadónő hétfőn délután 6 órakor a városháza kistanácstermében „A hinduizmus nyugaton" cimen tart előadást, amely folytatása lesz a hasonló cimen már megtartott előadásának. — A Turáni Kőr. Szombaton d. u. 6 órakor díszközgyűlés keretében vesz búcsút alapitójától Énekes János pápai prelátus diszelnöktől. — Valódi Stölzle-féle ULTREFORM patentzáros befőttesüvegek és alkatrészeik (fedő, gummi, csatt) lőraktára Wassermann Sámuel cégnél, Vay Ádámutca 2. (Takarékpalota). Telefonszám 269. 6x asat asárut ásároljunk Schatten W asárutázában Nyíregyháza, Rákóczi-utca 4. szám. Telefon 307. — Ipartestületi közlemény. Ezúton is értesítjük tagjainkat, hogy a f. évi május hó 24-én, vasárnap d. e. 9 órakor a Hősök-szobra előtt rendezendő Hősök-emlékünnepélyére testületileg és zászló alatt fogunk kivonu'ni, miért is arra kérjük tagjainkat, hogy az együttes kivonulás véget a fenti határnapon d. e. fél 9 óráig ipartestületünk székházába minél többen elfáradni szíveskedjenek. Elnökség. — Elhízott egyéneknél a már régóta szívesen alkalmazott természetes „Ferenc József" keserüvizkúra a bélmüködést erőteljesen előmozdítja, az anyagcserét tetemesen élénkíti, a zsirmennyiséget megfelelően lecsökkenti és a testet könynyeddé teszi. Az orvosi szakirodalom kimutatja, hogy a Ferenc József víznek a máj és a végbél felé irányuló vértolulásoknál, valamint aranyérnél és prostatabajoknál is valóban áldásos hatása van. Már junius 5-én megtartják a 66-ik Jótékonycélu M. kir. Államsorsjáték húzását. Sorsjegy ára: Egész ar. P 3 — Fél ar. P 1.50 A M. kir. Meteorologiai Állomás Nyíregyháza Időjárás jelentése 1936. május 22. reggel 6-33'-töl május 23. reggel 6-33'-ig Hőmérséklet: maximum 25-0. Hőmérséklet: minimum 14'0. Szél iránya, erőssége (0—12.) 2. Keleti, gyenge. Felhőzet (0—10) 4. Változó, zivatarfelhők; Csapadék miliméterekben reggel 7től reggel 7-ig: 0.2. Eső. Légnyomás : 748 mm. Sülyedő. — Turista hirek. A Magyar Turista Egyesület debreceni és hegyaljai osztály tagjai vasárnap (május hó 24-én) meglátogatják a nyírségi osztályt. Csatlakoznak a szepesiek kerületi összejöveteléhez. Ebéd a Kiskoronában. Délután 3 órakor a Zöldfa vendéglő állomásától gyalogséta a Sóstó fürdőhöz. Kérem a turista tagokat csatlakozzanak a társasághoz. Maurer Károly ü. v. elnök. — Hirdetmény. A debreceni állami méntelep parancsnoka f. évi május hó 25 én (hétfőn) d. e. 9 órai kezdettel Nyíregyházán a Buza-téren az állam részére I. éves méncsikó vásárlást tart. — Azok, akiknek van ilyen alkalmas 1 éves méncsikójuk eladó, azok a fenti időben es helyre vezessék elő méncsikójukat. A csikókkal együtt azok fedeztetési jegyeit is feltétlenül hozzák el, hogy a származás pontosan megállapítható legyen. — Kétszer utána lőtt a betörőknek, de elmenekültek. Tarr Ferenc bessenyődi füszerkereskedő üzletébe csütörtökről-péntekre virradó éjszaka betörők jártak. Tarr, aki az üzlettel szomszédos szobában aludt, a zajra feliébredt és kétszer a betörők után lőtt, de golyója célt tévesztett és az üzlet fosztogatói a 'sötétben egérutat nyertek. A csendőrök másnap elfogták a tetteseket Farkas Lajos és sógora Nagy József személyében. elköltözés miatt a Kossuthutca 37. szám alatt lévő Ékes-féle vendéglő teljes felszereléssel, házzal együtt. — Ugyanott egy kitűnő pianinó is eladó r % • W • HH m _ gyönyörűen berendezett (fr nhá? Fttprpm Kerthelyiségét %JPflilll||Uflil blllUl Ml II szombaton este tokaji Oldy Gyula cigányprímás kombinált zenekarának közreműködésével megnyitja. OlCSÓ SZinháZÍ VaCSOfák!