Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1936 (4. évfolyam, 76-100. szám)
1936-04-24 / 95. szám
Ara 10 fillér. Nyíregyháza, 195 6 április 24. ö ' •/ / (Trianon 16.) IVi éTlolyaiH f 95 (934 ) „ á m. * r£HT£R< YÍRYIDÉK OLCSI HIRLAP Szerkesztőség: és kiadóhivatal Bethlen-utca 1. Postatakaréki csekkszám 47139. Telefon 77. * POLITIKAI NAPILAP Előfizetés í hóra 2*50 P. Negyedévre 7'50 P Köztisztviselőknek 20 százalék engedmény A tagosítás Az igazságűgyminiszter költségvetéséről valóban nem lehetett különleges kritikát gyakorolni, mert annak összeállítása annyira normális keretek között történt, hogy az csak dicséretet érdemel. Ez az elismerés úgyszólván minden felszólaló hangjából kicsendült s joggal állíthatta Lázár Andor igazságűgyminiszter, hogy a tárcájával kapcsolatban megnyilatkozott felfogást joggal tekintheti a legnagyobb dicséretnek. Felmerült azonban e fontos tárca bizottsági tárgyalásakor egy nagyjelentőségű agrárprogram beható tárgyalása s ez a tagositásra vonatkozott. Úgyszólván minden felszólaló arra ösztökélte az igazságügyminisztert, hogy ezen a téren ne elégedjék meg azzal az ötszázezer pengős előirányzattal, amely költségvetésében a tagosítás céljait hivatott szolgálni. A miniszter nyomban megnyugtatással szolgált, hangsúlyozván, hogy ez az összeg csak látszat, mert a valóságban egymillió pengő áll a tagosítás rendelkezésére. Ez már valóban tekintélyes ősszeg, amivel 40 községben lehet megindítani az olyannyira fontos agrárérdekeket szolgáló tagositást. Mí, akik a közvélemény hangulatát ismerjük s közvetlen érintkezést tartunk fenn a különböző néposztályokkal, tudatában vagyunk annak, hogy a tagosítás érdekében a multakhoz viszonyítva igen igen megváltozott közhangulat uralkodik a nép körében. Még ezelőtt néhány évtizeddel a falvakban úgyszólván kimondani is veszéllyel járt ezt a szót: tagositás. Ma már azt állithatjuk, irigykedve nézi az egyik község azt a szomszédját, ahol ezek a munkálatok megindultak. A birtokos gazdaközönség rájött ugyanis arra, hogy azok a költségek, amelyek ezt a célt szolgálják, busásan megtérülnek már az első termelési esztendőben, mert nagyon óvatos számadat az, amelyik csupán 20 százalékos többletet állít fel a tagositás végrehajtásával. A lengyel miniszterelnök magyar földön Győrből jelentik. Kosztyialkovszky lengyel miniszterelnök ma délelőtt fél 11 órakor kíséretével Győrbe érkezett. A győri pályaudvart virágdíszbe öltöztették a lengyel kormányfő fogadtatására. Győr városa nevében Stőhr Gyula polgármester üdvözölte a miniszterelnököt, egy kisleány pedig csokrot nyújtott át. Győrben felszállt a misztereinök Kocsijába Radocsay László főispán s elkísérte Komáromig. Ma délben Budapesten Gömbös Gyula miniszterelnökkel az éléi a kormány tagjai részesítették meleg fogadtatásban KosztyialkoTszyt. A két állam miniszterei az időszaki kérdéseken kivül a két állam gazdasági kérdéseit is megbeszélik. A tanácskozások holnap kezdődnek, nek, két napon át tartanak. Vasárnap Kisbért és Bábolnát látogatják meg. A lengyel miniszterelnök kiséretével hétfőn utazik vissza Varsóba. Edén nyilt választ kér Németországtól Az angol sajtó szerint Eden rövid időn belül lépéseket tesz a német kormánynál s határozott kérdéseket tesz fel a bífce biztosítása érdekében. A sajtó véleménye szerint ezek a kérdések a következők lesznek : ígéretet tesz-e Németország arra, hogy nem erősiti meg a Rajnavidéket ? Elismeri-e Németország bármely döntőbíróságnak a jogosságát? Hajlandó-e Németország határozott választ adni a Memel és Danzig kérdésben ? Hajlandó-e Németország megszüntetni Ausztriában s más szomszédos államban a nemzeti szocialista propagandát ? Hajlandó-e Németország bizonyos számú éven át elismerni Európa mai területi elrendezését? Itélet a keszthelyi petíció ügyében A közigazgatási biróság ma délelőtt hirdette ki ítéletét a keszthelyi választás ellen beadott petició ügyében. A biróság helyt adott a kiigazítási kérelemnek és Meizler Károlyt jelentette ki a kerület képviselőjének. A biróság ezenkívül kötelezte Oetl Pálffy Dénest, hogy Meizler Károly kezeihez 15 napon belül 9000 pengő költséget fizessen meg. Végül a biróság a keszthelyi I. és II. szavazókerület választási elnökének választójogát 2, illetve 4 évre felfüggesztette. Megszervezik Addis-Abeba védelmét Addis-Abebai jelentés szerint az abesszinek fel akarják tartóztatni az előnyomuló olasz seregeket. A cél érdekében a Desszie és Addis-Abeba között levő útvonal legszűkebb pontján a hegyszorost felrobbantották. Az abesszin trónörökös a fővárosba érkezett s a katonai előkelőségekkel tanácskozást tartott a város védelmének ellátása érdekében. I költségvetés tárgyalása A képviselőház pénzügyi bizottsága ma délelőtt folytatta a költségvetés tárgyalását. A pénzügyi tárca költségvetés tárgyalását. A pénzügyi tárca költségvetését Zsindely Ferenc előadó terjesztette be. Schandl Károly a falvak helyzetének javítását sürgette s a felekezeti iskolák támogatása érdekében emelt szót. Hermann Antal a családvédelem fontosságát hangsúlyozta s azt a kívánságát terjesztette elő, hogy a 2 szobás családi házakat is részesítsék adómentességben. Letartóztatások Varsóban A kommunisták Varsóban földalatti szervezkedést kezdtek. A rendőrség leleplezte az akciót s a szervezkedés 7 vezetőjét letartóztatta. Az arabok gyújtogatnak Palesztinában A palesztinai zsidóüldözés egyre nagyobb méreteket ölt. A zsidó lakosság a nagyobb városokba menekül. Az elhagyott házakat az arabok sorra gyújtják. Tegnap reggelig több mint ezer ház égett le Jaffában. Rothermere cikke az olasz sajtóban Londonból jelentik. Rothermere lord tegnapi cikke a külföldön is nagy feltűnést keltett. Az olasz sajtó részletesen ismerteti a cikk tartalmát s különösen kiemeli a cikknek azt a részét, amely az olasz-magyar barátságra vonatkozik. A Daily Mail mai száma a cikk külföldi visszhangját ismerteti s kiemeli a magyar sajtó állásfoglalását. Jnninsban sorozás lesz Ausztriában Ausztriában junius 1-én tartják meg az első sorozást. Egyelőre az 1915. évben született katonakötelesek állnak sor alá. Megtalálták az egyiptomi német követet A sivatagban eltűnt Stohrer német követ feltalálására indított expedíció ma reggelre eredményt ért el. A követet megtalálták Baharia közelében. A követ a legjobb egészségnek örvend. Elfogták a kőhidai fegyház szökevényeit Néhány nappal ezelőtt a kőhidai fegyintézetből megszökött három cigány. Mint ismeretes, a cigányok a fegyőrt lefogták, a fegyvert elvették tőle s a fegyverrel a határon még az osztrák csendőrökkel is tűzharcba keveredtek. A cigányokat ma délelőtt Győrben, a cigánytelepen lefülelték a csendőrök. A tettesek bevallották, högy közben több helyen követtek el betörést és rablást. Itélet az alagi bünperben A budapesti kir. törvényszék ma délelőtt hirdette ki a Kúria ítéletét Bognár Istvánné alagi férjgyilkos asszony bünperében, aki tudvalevőleg a férjét megölte, holttestét feldarabolta s több helyen elrejtette. A Kúria az asszonyt életfogytiglan fegyházbüntetésre ítélte. Az asszony holnap átszállítják Mária Nosztrára A balkán államok tanácskozása A balkán szövetségébe tartozó államok május 4 én Belgrádban értekezletre ülnek össze. Május 6 án a kisantant külügyminiszterei tartanak tanácskozást. Időjárás Élénk szél, az Alföldön még nyugati, az ország többi részében északnyugati szél, zivatar, jégeső lehetséges, A hőmérséklet csökken, a Dunántúlon gyenge talajmenti fagy is lehetséges. Péntekről-szombatra virradóra a talajmenti fagy átterjedhet az ország keleti részére is.