Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1936 (4. évfolyam, 51-75. szám)

1936-03-18 / 65. szám

Trianon 16^ 'Q-6. március 18. JSfYÍRVIDÉK „ OZABOLOÖI HIRLAP 3 wvl fegyház büntetésre ítélte. Az ítélet ellen az ügyész, a vád­lott és védője is fellebbezést je­lentett be. Márciusi ünnepségek A m. kir. áll. tanítóképző Szombaton délelölt 10 órakor ren­dezte meg március 15. ünnepségét. Előzőleg, 9 órakor a gyakorló elemi iskola két tagozata tartott lelkes, szép ünnepséget, utána volt a képző változatos müsoru ünnepe. A Nemzeti Hiszekegy után, ame­lyet az intézet énekkara adott elő Pintér László V. é. n. vezetésével, Boly ki Ödön V. é. igen szép kidol­gozásban adta elő Petőfi ma is gyujló hatású Nemzeti dalát, majd az ének­kar Czuczor—Révffy Riadóját szó laltatta meg érces, erős, bensőséges kórussal. Nagy hatást keltett Tavaszi Mátyás II. é. Pohárnok: Ha egyszer újra c. versével. Az ünnepi beszédet Bányai Emi! önképzőköri elnök mondotta, aki eszméltetőn mutatott rá a már­ciusi ifjak idealizmusánek ma is ható erejére és azokra a kötelességekre, amelyek a nemzet újjáépítésében a mai ifjúságra várnak. Komoly zenei szépségű szám volt Bloch Petite Rhapsodie honroise c. müvének be­mutatása, amelynek során Kiss Ist­ván II. éves a hegedüjátékban, Sánta I. V. é. a zongorában mutattak ér­tékes készültséget és rátermettséget. Mélyen meghatotta a közönséget Szilágyi Béla : Az enyedi tanár c. verse, amelyet Csatáry K. István V. é. adott elé drámai erővel. Két érté­kes szólóének szám következett ez­után. Gróf Andrássy Gyuláné Búsulj, busulj édes hazám... és Baja—Ti­boldi Hazasóhajtás Amerikából c. dalát Sáfár László II. é. énekelte tiszta interpretálással, Sánta János V. é. hangulatos zongora kísérete mellett. Most tüzes irredenta dal csendül meg, hogy mélyen felrázza a sziveket, Sajó S. verse, melyet Reményi József II. é. ad elő szen­vedélyes átérzéssel. A szép szavalatok hatását Mülier: Kossuth indulója fokozza, amelyet az intézeti zenekar ad elő kitünö összjátékkal és ritmikával színesen, Bánhidi Ödön tanár vezetésével. A lelkesítő szépségű ünnepet a Him­nusz imájával zárta be az intézet énnekkara. Ev. Kossuth reál gimnázium Az ev. Kossuth reálgimnázium szabadságünnepe vasárnap délelőtt 10 órakor folyt le hagyományos, bensőséges keretek között az iskola dísztermében. A reálgimnáziumi ün­nepély középpontjában évtizedek óia annak a pályadíjnak a kiosztása áll, amelyet a város hazafias polgársága alapított Kossuth Lajos emlékének ápolására. Az idei márciusi pályá­zat pályatételéül a tanári kar d kö­vetkezőt tűzte ki : „Kossuth és Szé­chenyi felfogása a nemzetiségi kér­désről". Az 50 pengős pályadijat Kardos Tamás VIII. o. t. nyerte meg, mig Ungár László VIII. o. t. nyilvános dicséretben részesült. Kardos Tamás munkája a szak­tanárok birá'ata szerint magasan fö­lötte állott a középiskolai pályamun­kák átlagos színvonalán. A munka nemcsak a kiváló diák olvasottsá­gának, hanem helyes meglátásainak és ítélőképességének is annyira ékes bizonysága, hogy bátran elfogad ható volna szakdolgozatnak is. Emeli Kardos Tamás munkásságának ér­tékét az is, hogy ugyancsak ő nyer­te nyilvános pályázaton a március 15-i beszédpályázatot is, amelyet az ifjúsági Bessenyei Önképzőkör hir­detett meg. Ugyancsak ezen az ünnepélyen osztották ki a Petőfi pályázat juta­lomdiját is. A Petőfi pályázat pálya­tételéül a „Bessenyei világnézete és a felvilágosodás" cimet tűzte ki a tanári kar. Az 50 pengős pályadijat négy pályázó közül Medgyessy Pál VII. o. t. nyerte el. A pályadijakat dr Vietórisz József főigazgató, a reálgimnázium fel­ügyelője osztotta ki buzdító és elis­merő szavak kíséretében a nyerte­seknek. Az ünnepélyen az ünnepi beszédet, mint jeleztük is, Kardos Tamás mondotta, a Nemzeti dalt Akiti&k arcbífae nagypDPiisu ES £SÍT?BS.~ Leányom arebfire nagypórusu és zsíros; nem használ mást, csak Thiosept-szappant, ez a legjobb hatása szappan az ilyen arcbőr számára. Én is hossza idő ótaaTliiosept­szappant használom a legszí­vesebben. Tisztetettel M. K. Seeberg Elemér VIII o. t. szavalta el, a zenekar Kiss János karnagy vezényletével a Kossuth indulót ját­f szotta el lendületesen és az Énekkar j adott elő egy énekkari számot Kre­csák László karnagy vezetése alatt. Az ev. leánygimnáziumét Geduly Henrik püspök nevéről nevezték el Hírt adtunk már több izben arról, hogy ebben az évben, május 16—17 napjain lesz 25 éve annak, hogy az akkor még nagy Árvától Brassóig terjedő tiszai ev. egyházkerület bi­zalma Dr Geduly Henriket emelte az egyházkerület püspöki székébe s iktatta be Nyíregyházán méltósá­gába. A 25 éves évfordulót méltóképen akarja megünnepelni az egyházkerü­let minden megmaradt egyházköz­sége, iskolája, intézménye. A jubi­leumot előkészítő bizottság határo­zataképen minden egyházközség és iskola valamilyen alapítvány, vagy intézmény létesítésével örökíti meg a jubileumi nap emlékét. A nyíregyházi ev. egyházközség elhatározta, hogy mihelyt anyagi ereje lehetővé teszi, a nap emlékére fel­épiti gyülekezeti házát. A Kossuth reálgimnázium pénteken tartott kor­mányzótanácsi ülésén elhatározta, hogy Dr Geduly Henrik nevére 1000 pengős alapítványt tesz jutalmazási célra.. A leánygimnázium igazgató tanácsa azt a határozatot hozta, hogy az iskolát a jubileum napján Dr Ge­duly Henrik ev. leánygimnázium névvel nevezi el. A nyíregyházi ev. egyházközség egyben elhatározta azt is, hogy Ge­duly Henrik és Paulik János lelké­szek arcképét az egyház tanácsko­zási termében elhelyezi, valamint el­készítteti az egyházközség régi felü­gyelőinek az arcképét is. Egy volt nyíregyházi reí. tanító ünneplése Cleveland-ben Király Imre tanitó Cleveland-bői Washingtonba utazott, ahol ref. egyháznak pénztárosa lett Egész Nyíregyháza szeretettel em- | lékezik Király Imre ref. tanítóra, aki tiz év előtt ment Amerikába és itt Cleveland-ban vállalt tanítói állást. Király Imréről azóta több izben ol­vastunk az amerikai magyar lapok­ban. A volt nyíregyházi ref. tanitó egész lelkével az amerikai magyar­ság szolgálatába állott. Tanított, irt, szervezett, gyűjtött, intézményeket hivott életre, — s a clevelandi ma­gyarság életének egyik leghatáso­sabb aktivitású vezetője lett. Most nagy változás állott be Király életé­ben. Tekintélyes állást nyert el, meg­választották a washingtoni ref. egy­ház pénztárosának. Márqius 17—20-ig Keddtől péntekig Karenina flnna! Előadások 3-5-7-9. A 3 órai kedvezményes helyárak • A távozó Király Imrét Cleveland magyarsága hatalmas összejövetelen búcsúztatta. A bucsubanketten nyolc­százán vettek részt és Kováchy Mik­lós György főgondnok, majd a szó­nokok egész sora méltatta a távozó ref. tanitó érdemeit. A szónokok egyike Burgton polgármester üd­vözletét tolmácsolta, s felszólalt Sztankay Zoltán m. kir, alkonzul is. A clevelandi magyar újság hasábos cikkben, lelkes szeretettel ir a bucsu­bankettről, amelyen több énekkari, zene és táncszám is élénkítette a hangulatot. Király Imre meghatottan mondott köszönetet a maga és családja ne­vében az ünneplésért és hangoz­tatta, hogy továbbra is a magyarság egyetemes érdekeiért küzd. lakab György nyerte a „legjobb nyíregyházi kardvivó" cimet Vasárnap délután rendezte meg a Helyőrség és NyTVE közösen pro­paganda kardversenyét a „legjobb nyíregyházi kaidvivó" címéit, A verseny be is váltotta a hozzá fű­zött reményéket, mert a NyTVE Bethlen-utcai sportcsarnokát zsúfo­lásig megtöltő közönség magas ní­vójú, kgalmas küzdelmekben gyö­nyörködhetett. A verseny 16 indu­lójából kilencen kerültek a döntőbe, melyben a győzelmet ét legjobb nyíregyházi kardvivó cimet Jakab György nyerte. II. Krasznay András hadnagy III. Dr Balla István IV. Nógrády András V. Dr Balázs György VI. Tánczos Miklós hadnagy VII. Gulyás Elemér hadnagy VIII. Huszár László főhadnagy IX. Rábay hadnagy. Jakab György a tőle megszokott megszokott jó formában, biztosan nyerte a versenyt s ezzel a tudással nemcsak Nyíregyháza, de a vidék bajnokságát is könnyen nyerheti. Krasznay jó formája versenyről-ver­senyre állandósul s Nyíregyháza vivósportjának egyik nagy ígérete. Kellemes meglepetést okozott dr Balla jó és eredményes vivása, ki jó technikájával és küzdeni tudásá­val méltán foglalta el szép helyezé­sét. A döntőbe került vivók általá­ban fejlett tudásról tettek tanúságot s minden helyezésért kemény küz­delmet kellett megvívni. A zsürielnöki tisztet Szatmáry László tanár és Urbancsik Ede r. felügyelő felváltva, kifogástalanul látta el. A verseny szünetében Szabó Já­nos a NyTVE mestere szép kard­iskolát mutatott be. A verseny megrendezéséért vitéz Pentzy Rezső alezredest, a NyTVE vivószakosztályának elnökét illeti a köszönet, kinek fáradságot nem is­merő munkássága a minden tekin­tetben nivós versenyben érte el leg­szebb eredményét. Fíxessen eiő a Nyirvldók­Szabolcsl Hírlapra, iURRNIfi | FILMSZÍNHÁZ | TELEFO N 11. SZ. Március 17—18. Kedd, szerda e II kis gráf | Anny Ondra remek bohózata J Előadások 5-7-9 "órakor. •

Next

/
Thumbnails
Contents