Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1936 (4. évfolyam, 26-50. szám)

1936-02-19 / 41. szám

4. oldal. SZ JSÍYÍRVIDÉK ABOLCSI HIK HIRLAP {Trianon 16.) 1936. február hő 19. Kedden premier a Városiban Istenek a tilosban Jupiter és Merkúr szerelmi kalandjai a földön Hat napig függött a kötélen egy ismeretlen férfi Titokzatos öngyilkosság történt Nádudvar mellett, a Cserepes ta­nyán. A tanya tulajdonosa, vitéz Török Imre kiment a tanyájára, amelynek elhagyott istállójában már napok óta nem tartózkodott senki. Vépig járta az épületeket, s amikor belépett az istállóba, meglepődve látta, hogy az istálló falába erősített szerszámtartó faszegen egy ismeret­len férfi hullája függ. Jelentést tett a nádudvari csendőr­ségnek, akik a nyomozást bevezették, azonban a halott kilétét nem sike­rült megállapítani, A 170 cm. magas hosszukásarcu, gesztenyebarna hajú, barna kabátot, kávészincsizmát, csiz­manadrágot viselő halott személy­leirását megküldték az isszes nyo­mozóhatóságnak, hogy a kilétét meg­állapítsák. Rejtélyes betörés a kisvárdai zsidá­templemba Rejtélyes betörést követett el is­meretlen tettes a kisv rdai izr. temp­lomba. Szombaton délelőtt az is­tenlisztelet megkezdése előtt az elő­imádkozó meglepetten vette észre, hogy az imaszekrényre erősített nagy­értékü ezüst kegyszertarió nincs a helyén. Azonnal érdeklődött a temp­lom személyzeténél, hogy hol van az esrig tartó, mire azt a választ kapta, hogy azt onnan Jsenki híva talosan le nem vette. Az esétet be jelentették a csendőrségnek, kik a helyszínre kiszállva megállapították, hogy betörés történt és a nagyér­tékü ezüst ötvösmüvet, melyet dr. Fried Sámuel orvos ajándékozott a hitközségnek, ismeretlen teties el­rabolta. A rejtélyes rablás különös érde­kessége, hogy a tettes a többi drága kegyszert, melyekhez sokkal köny­nyebben juthatott volna hozzá mint az erősen odaerősített tárgyhoz érin­tettlenül hagyta s csak azt az egy darabot vitte magával. A csendőrség eréjes nyomozást indított a templom­rabló kéírekeritésére. Cseléd szegődségi levél kap­ható lapunk kiadóhivatalában, Bethlen ucca 1. JMLikecz Ödön dr. sajtó­főnököt szombat este búcsúztatják a társa­dalmi egyesületek Szombat este negyed kilenc érai kezdettel rendezendő vacsorán vesz bucsut dr. Mikec Ödön sajtófőnök a különböző társadalmi egyesületek­től. A vacsorán várható^felszólalások élénk tanúbizonyságai lesznek annak hogy a vármegye volt főispánja hi­vatali kötelességeiUmeghaladóan mily szoros együttérzéssel szolgált minden olyan ügyet, amely a város társa­dalmi élete színvonalának emelésére alkalmaa volt. Ebbe a megmozdulásba bekapcso­lódnak a sportegyesületek is, vala­mint az azokkal érintkezésben álló katoftai alakulatok és középiskolák. A Nytve másnap, vasárnap dél­előtt fél 12 órai kezdettel volt elnö­kének tiszteletére a városi színház­ban külön disztornát is rendez, me­lyen e vidék sporttársadalma neyé­ben dr vitéz Bessenyei Lajos tank. főigazgató, a Motesz kel. ker. elnöke mond búcsúbeszédet. Városunk ezen kiemelkedő ese­ménye bizonyára élénk viszhangra talál Mikecz Ödön dr. tisztelői köré­ben s az érdeklődők tájékoztatása végeit közöljük, hogy az ünnepsé­gekről gdr. Andrássy 'Dániel várm. árvaszéki ülnök (Megyeháza fsz. 21 sz.) ad felvilágosítás*, jj Zsuzsanna napra szép és olcsó cserepes virágok kaphatók Oravetz Julianna virágcsarnokában Luther-utca 8, szám A tiszai ev. egyházkerület májusban ünnepli D Geduly Henrik negyed­százados jubileumát Nyíregyházán Május 15 én és 16-án 25 éve lesz annak, hogy az egykori nagy tiszai egyházkerület, amelynek ha­tára Brassótól árváig terjedt, beik­tatta püspöki székébe Geduiy Hen­riket Nyíregyházán. Az elmúlt 25 év óta megdöbbentően nagy változások történtek a nemzet és vele az egy­ház életében. . A világi egyházvezérek egész sora dőlt ki az élők sorából" Geduly Henríii mellől, uj generáció r.öveke dett fel s egykori 172 anyaegyház­községből, egy főiskolából, hét kö zépiskoiából és nagyszámú elemi iskolából, egyházi szociális jóléti in tézmányből álló egyházkerület na­gyon kicsinyre zsugorodott össze. A csonka egyházkerület a 25 éves mult em'ékét ünnepi közgyűlés ke­retében kívánja felidézni, kz ünne­pély előkészítése érdekében hétfőn délelőtt 11 órakor Nyíregyházára értekezletet hívott egybe homrogdi Lichtenstein László ' országgyü ési képviselő, egyházkerületi felügyelő. Az értekezleten megjelentek Dr. Dóm­ján Elek és Duszik Lajos főesperes, Dr. S reicher Andor és Szirmay László egyházmegyei felügyelő, a kerület valamennyi iskolájának, in­tézményeinek képviselői s a nyír­egyházi ev. egyházközség vezetősége. Lichtenstein László elnöki meg­nyitója után Margócsy Emil főigaz" gató, a nyiregyháti ev. egyházköz­ség felügyelője ismertette a jubileu mi ünnepély tervezetét, amelyhez az értekezlet tagjai hozzájárultak s az ünnepély egyes szakaszainak meg­rendezését is megbeszélték. Az Ün­nepélyre meghívják a magyar ki­rályi kormányt, az ev. egyházkerü leteket, a testvér ref. egyházat, Sza­bolcsvármegye és Nyíregyháza hi­vatalait, egyesületeit. Egyhangú lel­kesedéssel fogadta az értekezlet an­nak a gondolatnak a felvetését is, hogy — habár az ünnepségen nem ís vehetnek részt — meghivást kap nak reá a régi egyházkerületnek mindazok az egyházközságei is, amelyek 25 évvel ezelőtt itt ünne­peltek Nyíregyházán. H Diplomás Tanárok ingyenes francia nyelv­kurzusa F. hó 15. napján, szombaton tar tolta az ág. h. ev. Kossuth Lajos reálgimnázium egyik termében meg beszélését, metyen a közönség óhajá­nak meghallgatása után pontos meg­állapítást nyert az előadások napja és órája. Ezen a három hónapig tartó tan­folyamon két csoportra osztották a. hallgatókat, kezdőkre és haladókra Tandíj nincs és hogy a költség­megtérítésül szolgáló 8 P. beiratko zási dij senki számára Jakadály ne legyen, kifizetését a jövő hó elsején is lehet teljesíteni, sőt méltányos esetben részletekben is elfogadjuk. Részünkről teháí minden áldoza­tot meghozunk, hogy ez az önzetlen kulturális célt szolgáló kezdeménye zés közkinccsé váljék. Az órák pon­tos időpontjára vonatkozó és egyéb felvilágosításokkal készségesen szol­gál s a jelentkezéseket "elfogadja a Diplomás Tanárok helyiségébe (Ber­csényi u. 5. sz.) dr. Varga Károly tanár. Átlag 60—150 fillért takarít meg Budapesten minden darab színházjegynél, ha Piovincia pengőszelvénryel váltja. A Provincia Utazási és Jegyiroda helyi képviselete a Nyirvídék-Szabolcsi Hirlap kiadóhivatala Bethlen-utca 1. Telefonszám 77. I Kiárus HPB selyemharisnya ... Női bolyhos nadrág Gyermek bolyhos nadrág­Női kombiné Cimre ügyelni! 1-58 1'50 116 1*28 megszűnt az OLCSO ARUHAZBAN, de az árak maradtak Divat kötött bluz ... Férfi ing Pouplinette ing Fehér ing Bessenyei-tér 15. 1-98 2-28 3 48 2'40 Zipzáras ing Rövid nadrág Férfi és női pizsamák í ! Takarék-átjárónál, j 2 98 -•98 5'20

Next

/
Thumbnails
Contents