Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1935 (3. évfolyam, 275-298. szám)
1935-12-08 / 281. szám
i sa 10 fillér. Nyíregyháza, i»35 december 8. y ' * (Trianon 16.) ,„. é„ olya m, 281 (825 1 „ á m. * VdSCirnap YÍRVIDBK OLCSI HIRLAP Szerkesztőség és kiadóhivatal Bethlen-utca 1. Postatakarékí csekkszám 47139. Telefon 77. * POLITIKAI NAPILAP * Előfizetés 1 hóra 2'50 P. Negyedévre 7*50 P Köztisztviselőknek 20 százalék engedmény Vitézek szózata Építenek vitézeink, nemzeti lelket erösitenek, most ráiok tekintünk mint reménységforrásra, mert sokat csalatkoztunk sokat terveztünk és keveset valósítottunk meg. A vitézek viselik a magyar ruhát, ők viszik be családi öntudatukba legerősebben nemzeti hivatásunk alapgondolatát, az ő szervezetök szilárd pont ebben a kaoszban, amelyet polgári társadalomnak tekintünk. A vitézek rendet alkotnak ugyan, de nem feudális elzárkózottsággal feudális rátartisággal, hanem a papirendhez hasonlóan, kifelé való hatásuk fontosságát hangsúlyozva, nevelni igyekeznek az ideáljaik erejével. Mindezeket abból az alkalomból gondoljuk át és mondjuk meg, hogy ott voltunk a Vitézi Szék által rendezett ünnepségen, ahol a legfőbb vitéz, a Kormányzó előtt hajolt meg a lelkek hódolata. Az emelvényen a vitézek kérelmére felsorakozott valamennyi lobogó. Egy kis zászlóerdő volt ott imponáló egységben, testvéri összesimulásban, hirdetve, hogy a külön egyesületi, iskolai, cserkészeti munka, a hivatalok intézmények napi teljesítménye minden életmozzanat egy nagy szervezetnek, a nemzetnek atommüködése. Lélekbe markoló erővel hirdette ez a zászlóegység. hogy a vitézi gondolat alkalmas a különböző erők koncentrálására. A zászlókultusz nálunk még csirájában van, — Az országzászló előtt legtöbben közömbösen mennek el, ünnepnapokon avult színehagyott régi tépett zászlórészt tűznek ki egyesek. Hosszú évszázadok mulasztását, nemzeti voltunkból való kivetkőztetések rendszerének bűneit kell pótolnunk. Még ma is vannak, lakik hirdetik, hogy egymagában nem élhet meg a magyar, vagyis a magyarság élhetetlenségét tanítják. Pedig csak függetlenül, szabadon fejlődnek ki a nemzeti sajátságok. Nem volt önálló külképviseletünk, pénzügyünk, hadügyünk, nem ismert bennünket a világ csak Paris bízik, London nem sokat vár a mai tárgyalásoktól A párisi ma délutáni diplomáciai tárgyalások elé a francia sajtó bizakodóan tekint, Londonban azonban nem biznak a tárgyalások kedvező befejezésében. A francia kormány lapja, a Petit Párisién reméli, hogy a francia-angol tárgyalások lehetővé teszik a kőolajtilalom bevezetésének elhalasztását s ezzel utat nyitnak a béke megteremtésének. Egyes lapok felfogása szerintOlaszországban meglehetősen hűvösen fo- | gadják ezeket a tárgyalásokat s hang- I súlyozzák, hogy ezekről a tárgyalásokról eddig Rómát még csak nem | is tájékoztatták. Rómában értékelik Hoare angol külügyminiszter legutóbbi megnyilatkozását, de az a vélemény alakult ki, ho^y ujat nem mondott a miniszter. A kormányhoz közel álló francia sajtó azt irta, hogy Rómában lényegesen enyhült a helyzet a kifejlődött diplomáciai tárgyalások során. A francia nagykövet tegnap hoszszas tárgyalást folytatott Suvich olasz küiügyi államtitkárral. Francia körökben remélik, hogy Mussolini ma délután válaszolni fog Hoarenak. Anglia a német fegyverkezés mértéke iránt érdeklődik Párisból jelentik. Az angol—franbia tárgyalásokkal párhuzamosan megbeszélés indul Franciaország— Anglia és Németország között is. Londonnak ugyanis tudnia kell, hogy Németország milyen határokig kiván fegyverkezni. Az Oeuwre szerint Hitler nagy óvatossággal figyeli a diplomáciai helyzetet s mihelyt elérkézik a kellő pillanat, felveti az egyenjogúság s a gyarmátok elosztásának kérdését. Olaszországban abban látják a béke akadályát, hogy nagyon nehéz olyan formulát találni, amely egyformán kielégítené az olasz, angol, francia érdekeket s a Népszövetséget is emellett még a négusnak is tetszésével találkozna. Olaszországban a megtorlások elleni védekezés változatlan erővel és tervszerűséggel folyik. Az ulabb rendelet értelmében a kávéházak és mulatóhelyek zárórája még korábban lesz. A fémek gyűjtése tovább folyik. Megállapították a felvidéki egyházmegyék határait Prágából jelentik. A cseh kultuszminiszter ma délután terjeszti a képviselőház elé a Vatikánnal léte sitett Modus Vivendi alapján megalkotott uj egyházmegyei határokat. Az esztergomi főeg'yházmegyének a Felvidékre eső birtokai külön egyházmegye kötelékébe kerülnek. A szatmári püspökségnek cseh területre eső birtokrészeit a kassai püspökséghez csatolják, a hajdudorogi és szamosujvári g. kat, püspökség a munkácsi püspökséghez kerülnek. A cseh állam visszaadja az egyháznak eddig elvett birtokait. A birtokok kormányzását Jantus Pál már át is vette. Ma temetik Viktória hercegnőt Viktória angol hercegnőt, az angol király nővérét ma délután 4 órakor helyezik el őrök nyugvóhelyén Windsorban Olajszállítás Olaszországba Newyorki jelentés szerint az USA területéről augusztusban 417000 hordó olajat, szeptemberben pedig 62 000 hordó olajat szállítottak Olaszországba. mint Ausztria tartozékát. Elszintelenedett a nemzeli élet, mint a színehagyott zászló. A forradalmak nemzetközisége után azt hitte mindenki, kogy a polgárság erős egységben növeli nagyra a nemzeti öntudatot. E helyett pártokra, felekezeti csoportokra tört a polgárság és az egyes csoportok féltékeny harciassággal néznek farkasszemet. Azokra hallgassunk, akik megunva a széthúzást, egységet hirdetnek. Ezt hirdette a vitézi szék zászlómanifesztációja is. Bár meghallaná mindenki a vitézi ünnep zászlóinak zugó, zengő hívását, ezt az uj magyarságra trombitáló ébresztőt! Kairóban ismét tüntetnek Kairóban attól félnek, hogy az angolellenes tüntetések ismét kiujulnak és komoly zavargásokra vezetnek. A tüntetések az egyetemről indulnak ki, ezért az egyetem környékét erős katonai készültség vette körül. Rlcket tárgyalásai Az abesszin olajmezők kiaknázására irányuló tárgyalások során ismertté vált Ricket tegnap hosszas tárgyalást folytatott Rómában s ma a tárgyalások befejezése után Párisba utazott. Antaljstván beszámolója Antal István államtitkár holnap kerületében beszámolót tart. A beszámolón " megjelenik s beszédet mond Bornemissza Géza is. Holnap tart beszámolót Horváth Zoltán is. Horváth beszámolóján felszólal Eckhardt Tibor. Eiitélték a leventefőoktató merénylőjét A székesfehérvári |törvényszék ma vonta felelősségre Balogh József 19 éves kalózdi legényt, aki Vinczenti leventefőoktatót agyontszurta, a segédoktatót pedig súlyosan megsebesítette. A bíróság a gyilkos legényt négy évi fegyházbüntetésre ítélte. Levegőbe röpült egy gyár Hageni jelentés szerint az ottani cellulozegyárban tulhevités következtében robbanás történt. A robbanásnak rettenetes ereje volt. A gyárépület tetőzetét papírlapként dobta a levegőbe a légnyomás. A robbanásnak négy emberélet is áldozatul esett. Görögországban tüntetnek Athéni jelentés szerint Görögországnak Délbulgáriához közel eső részein a kommunisták tüntetést kíséreltek meg. Kréta szigetén Venizelos -hívei és a monarchisták között volt összetűzés. Az összetűzésnek sok sebesültje van. Délszerbiában nagy a hideg Belgrádból jelentik. Délszerbiában a kemény téli időjárás következtében farkascsordák garázdálkodnak. Novibazári jelentés szerint a farkasok egészen a község határáig merészkedtek. Időjárás Még élénk, de fokozatosan gyengülő szél, egyes helyeken kisebb esők, a hegyeken és az északi megyékben esetleg kisebb havazás lehetséges. Változó felhőzet, [több helyen köd, a hőmérséklet valószínűleg kissé sülyed, a magasabb hegyekben nem lesz olvadás, idelent az uttestek éjjel sok helyen kissé jegessé válnak.