Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1935 (3. évfolyam, 275-298. szám)

1935-12-25 / 295. szám

(Trianon 16.) 1935. december hó 25 oldal _ JSÍYÍRVIDÉK _ oZABOLCSI HIRLAP 15. oldal. ben megújult magyar munka produktuma! Ha szemünket rávetjük a világ valuta-térképére, akkor rögtön megállapíthatjuk, hogy a pengőre átszámított s egyes nemzeteknél kibocsátott pénzmennyiségből egy fejre Amerikában, Angliában, Franciaországban, Svájcban nagyon sok tízszerese, húszszorosa, sőt többszöri százszorosa esik a nálunk egy fejre eső 35 pengő körüli öszszegnek. Hasonlóképen sokszoros többese esik egy fejre ugyanezen nemzeteknél az államadósságból hozzánk képest. Bár ezeknél a nemzeteknél nagyobb a nemes fedezet is, de mégis hasonló kultúrával, igénnyel, szükségletekkel bíró nemzeteknél, mint mi is vagyunk, ezt a kérdést a mi lehetőségeink között, országrontó infláció nélkül a merevségtől meg kell menteni, hogy a parlamentünk nagyszerű reformjaival évek múlva ne ott legyünk, ahol most vagyunk s hogy nagy áldozatok árán megvalósított reformok áldását ne kockáztassuk! Ne csak a betétesek osztály-érdekét védjük meg, mert takarékosságból tőkét gyűjtöttek, hanem azokat is, akik hasonló takarékosságból tőkéjüket ingatlanokba, jószágokba, gépekbe s egyéb reál-javakba fektették! Mert ők is ugyanazon magyar ösztön támogatásra érdemes munkásai voltak. ALKOTMÁNYBIZTOSITÉKOK Ha így függetlenítettük a magyar állampolgárokat mindentől s mindenkitől, jöhetnek azok az alkotmány-biztosítékok, melyeknek a régi jó időkben már régen jönniök kellett volna, mert akkor gazdaságilag nem sülyedtünk volna ide. Alkotmányilag sok olyan kérdésünk megoldatlan, melyeket csak szabad, független polgároknak tehet le kezébe felelősséggel parlamentünk, melyek közül csak a király-kérdést említem fel. A reformok után ez a kérdés is meg fog oldódni s boldog lesz az a parlament, mely ilyen gazdasági helyzetbe juttatott polgároknak kezébe teheti le azoknak a nagy kérdéseknek megoldását, melyekre valósággal ránevelte, megerősítette a nemzetet! VAN MEGVÁLTÁSI UT SZÁMUNKRA Ha pedig feltéve, de meg nem fngedve, a természetes fejlődés történelmi lépcsőin keresztül nem mehetne a nemzetet kivezetni a gazdasági válságokból, akkor se veszíték fejüket a gyöngék, erőtlenek, kenyér, hit, remény nélkül tengődök. Van megváltási út számukra, csak meg kell érjen. A történelmet nem lehet félredobni, mert az olyan botorságot jelentene, mint a robogó gőzgép kerekét puszta kézzel viszszafelé forgatni megpróbálni. Ha a fokozatos fejlődés elve nem válik be, a ma magyar parlamentje tovább kényszerül majd menni a történelem szükségességének útján, hogy nagyobb áldozatok árán, de mégis a tulajdonjog szentségének legszigorúbb betartásával megmentse a saját fajtáját, nemzetét. Ha más semmi sem segít, ha már mindent eredmény nélkül próbáltunk meg, segíteni fog egész biztosan a Nemzeti bank, a rádió, a szesztermelés, a tűzbiztosítás államosítása. Mindezen, utolsó kényszerből igénybe veendő eszközök évi jövedelme fedezi az egész állami költségvetés összegét és egy csapásra biztosítja az összes elhelyezetlenek és munkanélküliek elhelyezését, a túladóztatás leépítését és az oly régen nélkülözött beruházások lehetőségét, továbbá az adózásnak fogyasztási rendszerre való átépítését, hogy vége legyen transzferálásnak, dobolásnak s a nemzet, az állam mégis megtalálja összes létfenntartási eszközeit. Ezek nem jelentenek államszociálizmust, hanem csak olyan állami intervencionizmust, melyet az állam eddig is áldozatkészen tanúsított ezen vállalatokkal szemben, de annak materiális hasznait nem a nemzet egyeteme, hanem egyes, nem véletlenül szerencsés közök élvezték, kiket ez oknál s eddigi vagyoni megtiszteltetésük elégsége folytán, minden jog- és vagyonfosztás nélkül lehet kényszeríteni a nemzeti érdek fokozott szolgálatára. NE AKADÁLYOZZÁK A REFORMOKAT Akiknek háta érdekeltségüknél vagy önzetlenségüknél fogva is borsódzik ezek megvalósításástól, azoknak egy kötelességük van: Ne akadályozzák, de támogassák a parlament azon, már eddig is tettekkel megkezdett munkáját, mellyel a nemzetet fokozatosan, a történelmi fejlődés figyelembevételével, óhajtútjára rávezetni. Ha ezt teszik, akkor sohasem jut eszébe a parlamentnek a végső szükségesség eszköze ; — ha nem teszik, előbb-utóbb elkészül a program, mellyel fajtánkat. nemzetünket megmenthetjük. Ezeket várom a magyar parlament többségétől, mert ezekkel lesz méltó hivatása teljesítésére. ja a második ezerév legbiztosabb AZ ELLENZÉKTŐL AZT VÁROM... Az ellenzéktől azt várom, hogy ezeket a gondolatokat, programokat nemes hivatása gyémántporáal csiszolja, fényesítse, tökéletesítse, szaporítsa. De vigyázzon, csak nemes követ dobjon a harcba, mert i krumpliból nem lesz soha gyémánt, hiába köszörülteti s köszörüli. A pártonkívüli törvényhozóktól A BUKÁSI HIREK EL LEN pedig várom, hogy felül tudjanak emelkedni az önérdekeken, a kicsinyességeken s mindkétfelé kiegyenlítői legyenek az összes magyar viszálykodásoknak az által, hogy minden hibát őszintén, személyeskedés nélkül feltárjanak s minden jót ünnepélyesen elismerjenek, bárhol is van az! Mint a magyar törvényhozás újdonsült tagja, ezeket várom az egész magyar parlamenttől, nem pedig örök személyeskedéseket, pantheonba-küldéseket s olyan bukási hírek nyilván alapnélküli s tosszhiszemű terjesztését, mely prejudikál az államfőnek s valótlansága hónapokon belül kiderül. Ezek megszűnését is várom, mert az idő nagy tanítómester s elvégre én joggal és szeretettel várom és várhatom a parlamenttől, hogy az összes rendelkezésére álló programok közül az 1935-öst választja: „Dicsőség a magasságban az Istennek és a földön békesség és az emberek között jóakarat". Sem a magyar parlamentnek, sem a magyar nemzetnek e mondatnál nem kell és rem szükséges több! Most már hiszek magamban. Most már hiszem, hogy arany zászlóval A halhatatlanság hegye felém intett. Mert már találtam bezárt kaput, Amely mögül ocsmány, gyűlölő tekintet Árulta el, hogy ördögátka fut Nagy pontnak képzelt gazdája lelkében. Most már keményen hiszek magamban, Mert a kiknek útját puha selyem szőnyeg Kitárt karuan teríti be, Kik indulásánál kinálások nőnek, Sárért aranyat kapnak izibe Azok közt gyakran akadnak jnagy Senkik. Engem csak irigy lő sziszegések És kajánul vártak otromba gáncsok, Mert meglátta a két mérlegű Ravaszember, hogyan pazarolja rám sok Deli dalát az élet-hegedű, — Kínból, de kéjjel születik az ének. Most már lehet belőlem valami, Kit az élet ököllel fizet, Az a hős, és akit vádlón félreismert; Ezért most már magamban is hiszek, Most már hiszek a célban és magamban. CSELÉNYI ISTVÁN. Nyíregyházi idegenvezető (Méltóztassék elképzelni, hogy az előkelő idegen megunta az idegenforgalmi irodák által agyonpropagált városokat. Ránéz Magyarország térképére, találomra kiválaszt egy várost, amelynek hírét sem hallotta, hogy valami eredetit lásson. A választása Nyíregyházára esik. Ennek az úrnak mutatom be városunkat.) Uram, üdvözlöm Önt városunkban. Ön, mint szenvedélyes világjáró, bizonyára rengeteg földet bejárt, számtalan várost megtekintett s így felesleges, hogy városunk múltjával megismertessem, évszázadokkal és statisztikai adatokkal tömjem a fejét, hiszen bizonyos, hogy holnapra amúgy is mindent elfelejtene. Azt is tudom, hogy napokat töltött a müncheni Deutsches Museum-ban, a Louvre-t úgv ismeri, mint a tenyerét és a British Museum-ból záráskor nem egyszer alig tudták hazazavarni, — így hát a Jósa-múzeumba sem viszem el, képzeljen el róla minden szépet. Hanem inkább a város arcát mutatom meg s szólok egy-két szót az emberekről is. AZ UTCÁK, amint látja, uram, rendezettek és szépek. A parádés utcánk a Széchenyi út. Ne higyje el, ha valaki azt mondja, hogy esőben vagy olvadáskor bokáig érő tócsában áll meg a korzót képező gyalogjárón a víz, — ez túlzás. Igazán legfeljebb pár centiméteres vízállásról lehet beszélni. Az okvetetlenkedők szerint ugyan ez is sok, főleg este, mikor a rossz világítás miatt alig lehet látni. De, kedves uram, nedves időben miért járnak egyáltalán az utcán az emberek? Ami pedig a világítást illeti, mi tagadás, elég gyenge, de a Széchenyi út reputációja érdekében le kell szögeznem, hogy viszont vannak utcák, mint például a Kállói utca, vagy a Bujtos utca, ahol a világítás még ennél is roszszabb, sőt szinte egyáltalán nem lehet este látni. Ahová most befordulunk, uram, a Zrinyi Hona utca. Ez a belváros vérkeringésének központja, mondanám, ha nem találná túl nagyképűnek. Amint látja, üzlet üzlet mellett. Azt épen nem lehet mondani, hogy külsejük valami parádés, de legalább változatosak, — olyan ház is van, hogy háromféle stílusú üzleti portál van rajta. Az mindenesetre a városi mérnöki hivatal jóízlését és az építkezések felügyeletében tanúsított vaskövetkezetességét jellemzi. Itt, uram, féltő gondc'al betartják a szabályrendeleteket, amelyeknek értelmében városfejlesztési szempontokból a belvárosban nem szabad ócska házakba új üzlethelyiségek építkezését megengedni, mert hanem a város soha el nem érné, hogy rendes, emeletes utcasorai legyenek. Ön mosolyog és itt is, meg a Vay Ádám utcán is egyremásra mutatja az ellenkező példákat. Kedves uram, ezek csak kivételek, amelyeket — nemde — indokol az a körülmény, hogy e földszintes ócska épületek átalakíttatói csaknem kivétel nélkül olyan \agyonos emberek, akik ha így nem kapják meg az építkezési engedélyt, bizonyára az előírt emeletet is ráhúzták volna házukra. Dehát méltányos volna ilyen tekintélyes uraktól megtagadni azt, hogy házuk jövedelmezőségét ily módon emeljék, olyan balga ábrándok miatt, mint város-rendezés, város-szépítészet? Az utcáinkat, amint látja uram, többnyire gömbakácok szegélyezik. A gömbakác igen kellemes tulajdonságokkal rendelkező faféleség. Szépnek igaz nem mondható, de legalább teljesen haszontalan, mert nyárközépig, a legmelegebb napokban úgy mered fel, mint egy zöld festékbe mártott bunkó és sem árnyékot nem ad, sem a port nem fogja — s mire lenne valami árnyéka, már itt is az ősz. A városrendezés során előreláthatólag gömbakácosíttatni fognak a Szarvas és Kállói utcák is és ezzel elérjük, hogy nem lesz árnyékos utca Nyíregyházán. Hát uram, mondja meg őszintén, nem kellemes egy ilyen szép, napos városban élni?