Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1935 (3. évfolyam, 275-298. szám)

1935-12-25 / 295. szám

4. oldal. — Ha fáradt és izgatott, ha a hasban feszülés érzése kínozza és gyakori félelemérzetben szenved, ak­kor igyék reggelenként éhgyomorra egy pohár természetes „Ferenc Jó­zsef" keserüvizet, mert ez megszün­teti az emésztési zavarok okait, csök­kenti a mérges bélgázfejlödést s el­hárítja a vértódulásokat. Az emésztő­szervek bántalmainak több orvosta­nára elismeri, hogy olyan tüneteknél, melyeket a bélben keletkező mérgek okoznak, a Ferenc Jószef viz ki­tűnően beválik. Moenti ifjúság A Nyíregyházi Ref. K. I. E. az elmúlt vasárnap Szüle Miklós s. lel­kész és Dr. Szőllőssy Pál ügyvéd vezetésével meglátogatták az orosi ifjúságot. Ragyogó napsütésben ér­kezett meg a 31 tagu lelkes csapat az orosi állomásra, karjukon az immár közismert píros háromszögű K. J. E. jelvényekkel, ahonnan az ottani Egyesület két szolgálatkész tagja kalauzolta a társaságot. Fél háromkor vallásos délután volt a domb tetején épült kedves temlom­ban, amely anyira emlékeztet ben­nünket a hasonló épitésü erdélyi templomocskákra. A gyülekezeti ének után Péter Szarka László I. é. theologus felolvasta Ezsiás prófétá­nak Jézus eljövetelére vonatkozó, megrázó próféciáját, Farkas József szavalt, Bordás Joli egyserü, aláza­tosan Istenhez kapcsoló imát mon­dott az Urasztalától. Majd Király Gizella szóló haleluja éneke csen dült fel a templom áhítatos csend­jében, még inkább Isten felé emelve a lelkeket. Ekkor jelent meg a szó­széken Szüle Miklós K. J. E. elnök hogy igehirdetésben tolmácsolja Is­tennek örök akaratát és kegyelmi üzenetét. Beszédében vázolta a szü­lők és gyermekek közötti nagy tá­valságot, a mai családi élet Istentől való eltávolodását, világunknak napjainknak a Jézus születését meg­előző idők nagy adventjéhez való hasonlóságát, s kietlenségét. Majd Jézus Krisztus születésének jelentő­ségét, hatását, áldását. Kenyhercz Boriska karácsonyi hangulatot le­helő szavalata után Baranyai Zol­tán és Lehóczky Endre adtak elő egy megkapó> gyönyörködtető s mindamellett rendkívül épitő vallá­sos párbeszédet. A templomi'ünnep séget Dr. Szőllősy Pál K. J. E. elnök lélekből fakadó imádsága, s a gyülekezet buzgó éneklése zárta be. A délután hátralévő részében az orosi ifjúsági Egyesület Leány és Fiu csoportja szeretet vendégségen látta vendégül a nyíregyházaikat, miközben énekek, párbeszédek, sza­valatok s kacagtató monológok pergő számaíbán gyönyörködött a nagyszámú vendégsereg. Azzal az érzéssel mondtunk kö­szönetet Bíró Sándor ref. lelkésznek az agilis és szerető szírü házigaz­dának és az egész délután irányí­tójának, hogy ahol az ifjúság tud örülni a zsoltáréneklésnek és vallá­sos tárgyú szavalatoknak, ahol szí­vesen összejönnek egy vasárnap délutánra borivás, kártyázás és táncolás nélkül is, ott nem lesz meddő az adventi Krisztus — várás. Bármily feliratú gumibélyegző eredeti gyári árban megren delhető a Nyirvidék Szabolcsi Hirlap kiadóhivatalá­ban, Bethlen-u. Telefon 77, Január 18-án lesz az ejr e Nőegylet teaestje és táncmulatsága latokat, amelyeket a jótékony egyesQletek az iuség enyhítésére kiépítettek. A teaest és a táncmulatság a régi keretek között, a legjobb nyíregyházi műkedvelők közre­működésével, műsoros előadással í kezdődik. A Nőegylet műkedvelő ' gárdája mindent elkövet hogy az idei táncmulatság mindenben mél^ lóan sorakozzék az elmúlt évi mulatságokhoz. A nyíregyházi ev. Nőegylet eddig minden évben február 1-én ren­dezte meg téli műsoros teaestjét és táncmulatságát, ebben az évben azonban a rövid farsangi idő miatt korábban, január 18 án rendezik meg. Az ev. Nőegylet teaestje és táncmulatsága mindig kimagasló eseménye a farsangnak, mert ezen az estén találkozót adnak egymás­nak Nyiregyháza Nőegyletei s ezzel is erősitik azokat a kapcso Letépte a kezefejét a tűzbe dobott patron egy 16 éves fiúnak Megdöbbentő szerencsétlenség történt tegnap délután Nagykál­lóban. Blázsai Péter jló éves fiu az udvaron egy patront talált, amelyet meggondolatlanul bedo­bott a tűzhelybe. A patron felrob­bant, szétvetette a kályhát és Blázsainak a bal kezefejét le­tépte, a karját pedig össze­roncsolta. A sulvosan sérült fiút beszállí­tották a nyíregyházi Erzsébet kór­házba, ahol nyomban műtétet haj­tottak rajta végre. A nyomozás megállapította, hogy a sznrencsét­lenséget Blázsainak vigyázatlansága • idézte elő. Nyolcvan gyermeket ruházott fel az Ev. Nőegylet Szombaton délután tartotta meg karácsonyfa ünnepélyét az Ev. Nőegylet az elemi iskola diszter­mében. Egy éven át tartó csendes de áldozatos, a szeretet által irá­nyított munkásságnak tette reá a koronát ez a kis ünnepély, amikor 80 szegény gyermek számára teremtettek boldogságot. A kará­csonyi ünnepélyre összesereglettek a Nőegylet tagjai dr. Geduly Henrikné elnöknő vezetésével s nemcsak ruhát, kalácsot jutattak a legszegényebb gyermekeknek, hanem szeretettel teljes szavakkal, érzésük gazdagságával megérez­tették ezekkel a gyerekekkel azt is, hogy nem elhagyottak, mert van, aki nyomorúságuk terhét le akarja emelni vállaikról. A lelket emelő ünnehélyt ének és imádság vezette bi, majd sorra megvendégelték a szegényeket s jó meleg ruhát adtak minden gyermeknek A gyermekek a hála könnyeivel fogadták a karácsonyi emberszeretet gondolatának tet tekben való megnyilatkozását. he utazzon Budapestre Provincia pengőszelvény nélkül, mert ráfizet az útra. A Próvincia Utazási és Jegyiroda nyíregyházi kirendeltsége a Nyir­vidék-Szabc!csi Hfrlap kiadó­hivatala, Bethlen, u. 1. Telefon 77. Angol Magyar Bank Rt. Budapest, nyíregyházi fiókja a banküzlet minden ágával foglalkozik Nyíregyháza Luther-utca 4. Telefon: 133. Sürgönyeim Coloniale Az egész város a Jótékony Nőegylet január 5-i nagy báljára készül Január 5 e a Nőegylet hagyomá­nyos dátuma, amikor a város fiatal­sága a társasági élet nyilvános est­jére, a nőegyleti bálra készül. Min­dig ezen a bálon adott találkozót egymásnak a város társadalmi éle­tének jeelentős képviselete és minden évben nagy jelentőségű társadalmi esemény a Nőegyleti bál. Ebben az évben is meg akarja mutatni ennek a városnak számottevő polgársága, hogy kifejezésre juttatja az összefo­gás gondolatát a jótékonyság szol­gálatában. Mind az egyházi mind a katonai és polgári előkelőségek éven­kinti Jótékony Nőegyleti bálokon forrnak öszze a nagy eszme jegyé­ben és ez igy lesz ezen a január 5 i Nőegyleti bálon is, amelynek meghivői rövidesen ott lesznek a nyíregyházi otthonokban. Száraz tűzifát és szenet legolcsóbban házhoz szállít Raducziner Mórné Sarkantyu-utca 42. Telefon 534. Pásztorjáték a nyír­egyházi gör. kat. iskolában A nyiregjhízi gör. kat v el. iskola Szent Miklós és Szent Ágota sziv­gárda csapata karácsony másod- és harmadnapján délután 4 órai kez­dettel pásztorjátékot rendez, melyre az érdeklődőket tisztelettel meghívja a szivgárda vezetősége. Műsor: 1. Istenhozott karácsonyfa. Énekli az iskola énekkara. 2. Karácsonyi csoda. Szavalja Pa­latitz Jenő IV. o. t. 3. Betlehemben a jászolban.. Énekli az énekkar. 4. Magyar gyermek karácsonya Szavalja Paudila Rózsi. 5. Égjetek gyertyácskák. Énekl az énekkar, 6. Áron karácsonya. Színdarab felvonásban. Karácsony két napján zárvi lesznek az üzletek A kereskedők az Omke helyi csc portjának kezdeményezésére egyör tetüen elhatározták, hogy üzleteik* karácsony másodnapján sem tartjá nyitva, igy a nyiregyházi üzlete karácsony két napján zárva lesznel — Az összedűlt boros pinc agyonnyomott egy asszonyt. ­Megdöbbentő szerencsétlenség töi tént hétfőn délelőtt a Látrány kö; séghez tartozó Csúcshegyen. Szi Mihályné, Lendvai Rozália 62 évi asszony a borospincében tartózta dott, miközben a régi, rossz állapc ban levő pince rászakadt és agyoi sújtotta. Mikor a segítségére sietti a szomszédok és a romok alól k ásták, a szerencsétlen asszony m halott volt.

Next

/
Thumbnails
Contents