Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1935 (3. évfolyam, 172-198. szám)
1935-08-11 / 183. szám
4 oldal E„ JNFRÍRVIDÉK ^ OZABOLCSI HIRLAP (Trianon 16) ÍM-»5. augusztus >•<* 11 Utazik Budapestre? Ne felejtse el meglepni magát, vagy hozzátartozóit egy JOLIÉ ékszerrel. A most olyan divatos fülclips sróf 1 P-től, karkötő 3 különleges szerencsetalizmánnal 3 P-től. legszebb poudriere 3 P-től. Tenyésztett igazgyöngysor 85 P-től. Igazgyöngyfüggő sróf aranyfoglalatban 18 pengőtől JOLIE-nál, Kigyó-utca 4—6. Elragadt a szekér, összetörte magát Pénteken délben Boros József gazda terményt szállított. A debreceni ut végén a lovak valamitől megijedtek és elragadtak. A rohanó lovak a gyeplüszárat tartó Karakót lerántották és a lovak közé esett. A szerencsés véletlen folytán lórugás nem érte, de a szekér keresztülment rajta, ugy hogy Borost súlyos belső sérüléssel és külső zúzódások kai az Erzsébet kórházba szállították. Husz óráig eszméletlenül feküdt az országút szélén, mert nem volt, aki megkönyörüljön rajta Halász Pál egri fuvarozó tegnap hajnalban az országúton haladt. Hirtelen rosszul lett, eszméletét vesztette, majd később magához tért, de jártányi ereje sem volt. Reggel 6 órától este 8 óráig feküdt a szerencsétlen ember az ut szélén és hiába integetett, kiáltozott segítségért a mellette elhaladó autóknak, kocsiknak, egyik sem akarta észrevenni. Végre az esti órákban az egyik arrahaladó ember értesítette az egri mentőket, akik Halászt bevitték az Irgalmasok kórházába. Taxi sztrájk a taximérők miatt Sátoraljaújhelyen A sátoraljaújhelyi taxiállomásról eltűntek a taxik. Öreg fiakei esek bonyolítják le a személyforgalmat, a távolsági forgalomban pedig Mis kolcról vagy Sárospatakról kell autót rendelni. A taxisztrájk oka: a polgármesteri hivatal azon felszólítása, hogy a kocsikat autótaxi mérővel szereljék fel, aminek az autósok nem tettek eleget. A polgármesteri hivatal most átírt a rendőrkapitányságnak, hogy indítson kihágási eljárást azok ellen a taxtitulajdonosok ellen, akik taximérő nélkül jelennek meg a taxiállomáson, vagy taximérő nélkél fuvaroznak bárhonnan. Erre a kocsik már meg sem jelentek a taxiállomáson. Ismét kaphatók drb-kint 10 fillérért ilyen feliratok : Eladó ház Eladó föld Bútorozott szoba kiadő 1 vagy 2 személyre A „Nylrvldék-Szabolcsl Hírlap ' kiadóhivatalában Bethlen-utca 1. Városháza-épület. Kiadó lakás 1, 2, 3, 4, 5 v. 6 szobás Raktárhelyiségkiadó Pince kiadó Letartóztattak hat petneházi gazdát, akiket gyujtogatással és biztosítási csalással gyanúsítanak Petneháza döbbenetes éjszakája — Huszonegy helyen csaptak fel a lángok Ma reggel szuronyos csendőrök hat embert szállítottak be Petneházáról a nyíregyházi ügyészség fogházába. A letartóztatás a julius 31iki döbbenetes éjszakának az utókövetkezménye. Ugyanis ezen az éj szakán kigyulladt Hacska István háza, de alig fogtak hozzá az oltáshoz, a község másik végén ujabb és ujabb tüzek keletkeztek, ugy hogy a község 21 különböző helyén egyszerre pusztított a tüz. Csak a község önfeláldozásának — mert hisz a lakosság apraja, nagyja talpon volt — köszönhető, hogy az égő házak és termények nagy részét sikerült eloltani és egész utcasorokat a végveszedelemtől megmenteni. A csendőri nyomozás hamarosan kiderítette, hogy a tüzet gyújtogatás okozta, mert hisz szélcsendes éjszaka volt és igy a tüz nem is terjedhetett tovább. A gyanú hat gazda ellen, Kacska István, Erős Béla, Csorna András, Hegedűs Sándor, Tóth Miklós és Tóth János ottani gazdákra terelődött, akik házukat és terményüket az utóbbi időkben biztosították be tüz ellen. A letartóztatott hat gazda kihallgatását már a déli órákban megkezdte " Horváth Sándor vizsgálóbíró. További sorsukról csak a későbbiekben döntenek. Iskolai idényre Intézeti fels&Yelések, fehérnemüek, paplanok, ágyteritők, törülközők, zsebkendők, l^/inírcóhhan beszerezelőirásos sötét szövetek lcyU5V.SUUUail hetö k Kreisler Simon utódai Nagytakarékpalota. mmm&x.: A Máv autóbuszjáratot indít Nyiregyháza-BűdszentmihályTiszalök között szeptember 10-től Régi panasza a nyíregyházi gazdaés kereskedő társadalomnak, sőt az ügyvédi karnak is, hogy Nyíregyháza—Büdszentmihály—Tiszalök között olyan rossz a vasúti közlekedés, hogy ebből mindenkinek csak kára származik. Debrecen politikája következtében Büdszentmihály, Tiszalök és környéke Nyíregyházára vonatkoztatva halálra ítélt része a vármegyének, holott közigazgatásilag, s a bírói igazgatás szempontjából Nyíregyházához tartoznak. Nyíregyházáról Tiszalökre eljutni s on nan visszautazni azonban valóságos torturát jelent. Ez az oka annak, hogy Szabolcs nyugati része gazdaságilag Debrecen felé gravitál. Ebben a régi sérelemben már nem egy ízben tartottak ankétot a gazdák, a kereskedők, megmozdultak a hivatalos szervek, azonban csak most sikerült eredményt elérni. Szohor Pál polgármester a nyír egyházi gazdák, kereskedők és ügy védek jogos kívánságait Éber Antal Eladó vadász fegyver legjobban értékesithotö nálam, ahol használt és uj fegyverek eladása van. Gyárilag készütf Frommer és Hubertus Rex porral töltött vadászpatronok egységesített ár mellett, minden caliber és sörét nagyságban. Vadász felszerelések, önvédelmi zseb pisztolyok, utazási cikkek, kézi kofferek Ruzsonyi Pál sportüzlete Nyíregyháza, Városház-épület. dr. országgyűlési képviselő támogatásával a MÁV elnökigazgatója elé terjesztette. Senn Ottó Éber Antal közbenjárására levelet intézett Teleky Jánoshoz, a MÁVAUT igazgatójához, A levél értelmében a MÁV ujabb vo natjárat beállításával sem látja megoldottnak a nyíregyháziak, illetve a büdszentmihályik kérelmét, azonban mégsem akar elzárkózni "a kívánság teljesítése elől, ezért próbaidőre, kisérletképen autóbuszjáratot állit be Nyíregyháza—Büdszentmihály — Tiszalök között, Senn Ottó levele szerint a MÁV számit arra, hogy a járatokra rá fog fizetni, azonban ha ugy találják, hogy az autóbuszjárat közszükségletet fog kielégíteni, továbbra is fenntartják s a végleges menetrendjét is megállapítják. A próbaidő szeptember 10 én kezdődik a következő menetrenddel: Nyiregyháza-Büdszentmihály-T.-l'ók Nyiregvháza-Kossuth-tér 10 15, 17 30, 20 00 Nyíregyháza MÁV p. u. 1019, 20 04 Büdszentmihály 11 "05, 18 18, 20 50 Tiszabüd községháza 11 10 Tiszalök községháza 18-40, 21 05 7V lök-Büdszentmihály-Nyíregyháza Tiszalökről indul 7"50 Tiszabüdről indul 15 00 Büdszentmihályról 8 10, 1005 Nyíregyházára érk. 9 00, 15 55 Amater fényképészek Friss filmek, lemézek, mázoló papirök és vegyszerek, legrégibb szaküzlet FÖLDES DROGÉRIA Bethlen-utca 2. szám. Budapesti kereskedő titokzatos halála egy győri kútban Pénteken reggel Győrött a bécsi vámtól nem messze mintegy három méter mély kut, alig félméteres vizében egy férfi holttestre bukkantak. A ruhájának zsebében talált iratokból megállapították, hogy Steiner Ármin budapesti kereskedő holttestét találták a kútban. Pénztárcájában 15'88 P volt. Rejtélyessé teszi az ügyet, hogy szemüvege teljesen sértetlen volt, ami nem maradhatott volna ép állapotban ha úgy ugrott volna a kútba. Holttestét délután felboncolták, de ennek alapján sem tudták megállapítani a halál okát. A rendőrség folytatja a nyomozást. Bármily feliratú gu m íb élyegzö eredeti gyári árban megrendelhető a Nyirvidék Szabolcsi Hirlap kiadóhivatalában, Bethlen a. t. Telefon 77. Gyémántok a madár fészekben Egy pizai parkban két fiatal diák a naponkban [felmászott egy fára, hogy annak lombkoronájában elrejtőzött madárfészket kirabolják. Legnagyobb csodálkozásukra ,'pelyhes fiókák helyett gyémántfüggőket, arany melltüket, két aranygyűrűt és értékes drágaköveket találtak. Felfedezésükről értesítették a rendőrséget és a vizsgálat végtére kiderítette, hogy a fészket egy ^szarkacsalád építette össze, amely tolvaj természeténél fogva, ahol csak lehetett, ellopta a csillogó ékszert és a fészekben raktározta el. A pizai rendőrség több helyi újságban hirdetés utján hívta fel a tulajdonosok figyelmét a különös felfedezésre, mert számos feljelentés érkezett, amelyek mind ékszerek eltűnéséről szóltak. ! Legjobbb, legolcsóbb | s|< 0| atás!<a, aktatáska Eíey bőröndösnél Takarékpalota, bankbejárat mellett í