Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1935 (3. évfolyam, 50-74. szám)

1935-03-07 / 55. szám

6. o'H»L (Trianon 15.) 1934 március K<s 7. (A 2 ik oldal folytatása.) terveket dolgoztak ki, mely sze­rint olyan mértékben kell segítsé­get nyújtani a városoknak, ahogy azt a városi háztartások megkí­vánják s amint eddigi részesedési arányok indokolttá teszik. Minden­esetre a legnagyobb jóindulatu segítséget tapasztalhatjuk, mert Nyíregyháza városnak több ízben is utaltak ki egyszer 70,000, majd 110,000 és 60,000 pengős segít­séget, de ezt rendszeresíteni kel­lene, mert ezt a bevételét a vá rosnak előre kellene tudnia. Rendezni kell a város háztartását Végül szükséges, hogy a vá­rosi háztartások rendezésére és a közvagyon kezelésre egy községi törvény készüljön el és lépjen életbe, mert törvény hiányában a legtöbb esetben nem jtudjuk, ho­gyan kellene azt egységesen ve­zetnünk. Mik volnának most már azok a feladatok, melyekkel rövidesen, már az ekő nap kel foglalkoznia a varos polgármesterének. Legelső sorban kell megolda­nunk a tisztviselői fizetések pon­tos kiadását. Ma már a városi tisztviselők nem kapnak semmi pótlékot, semmi mellékilletményt, egy fillérrel sem kapnak többet, mint bármely állami tisztviselő Azonban ezt sem kapják meg, mert az emiitett kiadási hátrálé­kok miatt csaknem mindennap pert indítanak ellenünk, azokra és más halaszthatatlan kiadásokra kell fizetnünk, s megmaradó ke­vés pénzünkből nem tudjuk a tisztviselőket is fizetni. Ezt a'.kér­dést rendezni a legfontosabb és legsürgősebb feladat s megvan már a tervem is rá, hogy ho gyan lehetne megoldani, hogy legalább egy-két hónapon beiül a tisziviselő minden hónapban pontosan megkaphassák fizeté­süket. Rádió és rádiócsövek, mindenféle rádióhoz az összes alkatrészek, átalakítás és modernizálás. ] Wl IH A Dpi/ műszaki és l\Unnt\Lr\ rádi ó üzletében KRESKAI RÁDIÓLABORATORIUM. Zrínyi Ilona-utca 8. sz. Telefon 476. RÁDIÓ Március 7. Csütörtök. 410 Vi/vary Mariska előadása. — 5 00 Gazdatanfolyam. — 5 3 5 Kálmán Mariska hegedűi. — 6'15 Révé-z Béla előadása. — 6'45 Teitfungyári Dalkör. - 740 Schöpfiin Aladár beszél. — 800 A Budapesti Szimfonikus Z ne­kar hangversenyének [ismertetése, — 8 10 A Budapesti Szimfóni^us Zenekar hangversenye. — 9/0 Külügyi negyedóra. — 10 10 Hi­rek, időjárásjelentés és ügetőver ser.yei edmények. — 10'30 Gra­mofon. — 11-00 Ern^t Háckel előadása. Utána: Gramofon. — 005 Hírek. BUDAPEST II. 5 05 Gramofon. — 0 L czkó Géza csevegése. — 670 Szalonötös. — 8 20 Ma­gyar dalok. — 8 55 Hirek. — 915 Jizz zene. Nyíregyháza megyei város pol­gármesteri hivatalától. K. 4668-1935. Hirdetmény. A földbirtokok, valamint a me­zőgazdasági üzemekre vonatkozó statisztikai adatfelvételeket a ki­nevezett számlálóbiztosok f. évi február hó 28 án kezdik meg. Felkérem a város lakosságát, hogy a számlálóbiztosokat, akik kinevezési okmánnyal igazolhat­ják személyazonosságukat, mun­kájukban támogatni és a kért adatok szolgáltatásával az össze­irást elősegíteni igyekezzenek. Figyelmeztetem a lakosságot, hogy amennyiben a cselekmény súlyosabb büntetendő rendelkezés alá nem esik, az 1929, évi XIX. t. c. 17. § b szerint kihágást kö­vet el az, aki tudva hamis, vagy valótlan statisztikai adatot vall be, vagy az adatszolgáltatást felszóli tás ellenére a kitűzött határidőre be nem szolgáltatja, vagy az ada­tok beszolgáltatását "megtagadja. Nyíregyháza, 1935. február 26. Szohor Pál s. k. 1025-2 h. polgármester. A m. kir. rendőrség nyíregyházi kapitánysága. 195/2-1935. szám. HIRDETMÉNY A m. kir. belügyminisztérium rendelete értelmében minden Nyír­egyháza és vidékén lakó, vagy tanózkodó egyén, ki 1917. évben született és ez év folyamán a 18. életévét betölti, ezen körülményt köteles lett volna 1935. január hó 31-ig a rendőri bejelentő hi­vatalba bejelenteni. Felhívom mindazokat, kik ezen kötelezettségüknek mindeddig ele get nem tettek, hogy a rendőri bejelentő hivatalban — tekintet neikül arra, hogy már be vol­tak-e jelentve vagy sem — a 18. életévük betöltését e hó végéig annyival is inkább jelentsék be, mert ellenkező esetben ellenük az eljárást a fenti határidő után ha­ladt kialanul folyamatba teszem. Nyíregyháza, 1935. március 5. Dr. Zakariás rendőrtanácsos, 3x kapitányság h. vezetője A nyírbátori kir. járásbíróságtól mint telekkönyvi hatóságtól. 7865—1934. Tk. szám. Árverési hirdetmény és árverési feltételek Harakály Istvánné Lengyel Má­ria végrehajtatónak Farkas Sán­dorné Demeter Erzi-ébet végre­hajtást sztnvedő ellen indított végrehajtási ügyében a tkvi ha­tóság a végrehajtató kérelme kö­vetkezteben az 1881 LX. t. c. 144, 146. és 147. §§. értelmében eirend.li a végrehajtási árverést 500 P tőkekövetelés, ennek és pedig 700 P tökének 1932.j nuár 30. napjaiól járó 1934. március 6 ig es 500 P tökének 1934. március 7 napjától járó 5 szá­zalékos kamata 203 P 70 fillér eddig megáilapitoit per és végre­hajtási és az árverési kérvényért ezúttal megállapított 32 P 40 f. költség behajtása végett, a nyírbátori kir. járásbíróság területén lévő Nyirjákó községben fekvő s a nyirjákói 166. sz. be tétben A. I. 1-b. sorsz. 393, 443, 586, 587/1, 805. hrsz. alatt fel­vett s végrehajtást szenvedő ne­vén álló rét és szántóra 787 P 20 fillér, u. ottani 170, sz. betétben A. I. 1—2. sorsz. 587/2, 588. hrsz. alatt felvett u. annak nevén álló rét és szántóra 174 P, u. ottani 286. sz. betétben A I. 1—4. sorsz. 1218/ 1-b, 1218/2 b, 1216/1. és 1219/2. hrsz. alatt fel­vett szántó u. annak nevén álló 1/48 részére 5 P 80 f, u. ottani 321. sz. betétben A. -f- 1. sorsz. 354/1. hrsz. a. bei­telki szántó 1/96 részére 6 pengő 73 fillér, u. ottani 328. sz. betétben A. I. 1—2. sorsz. 350/1-2. hrsz. a. beltelki szántó u. annak nevén álló 1/96 ódára 4 P, u. ottani 384. sz. betétben fel­vett s u. annak nevén álló A. I. 1—2 sorsz. 1214/3-4. hrsz. alatti színtóra 178 P 20 f, II. 1—3. sorsz. 1128/2, 1250/2, 1251/2. hrsz. alatti szántó és rétre 314 P 40 f. -f- 1. sorsz. 973. hrsz. alatti szőlőre 108 P 60 fillér kikiáltási árban. A tkvi hatóság eH-endeli, hogy a tkvi iroda az árverés elrende­lését a nyirjákói 165, 170, 286, 321, 328, 384. számú betétekben jegyezze fel. A tkvi fhatóság az árverésnek Nyirjákó községházánál megtartá­sára 1935. évi március 29. napjá­nak d. e. 10 óráját tűzi ki és az árverési feltételeket a következő­képen állapítja meg: 1. Az árverés alá eső ingatla­nok közül végrehajtást szenvedő nevén álló 166 és 170. sz. betét­beli ingatlanokat 5006 P 32 f, 5006 P 32 f-nél, a 384. sz. be tétbeli ingatlanokat 6158 P 32 f-nél, a 286, 328. sz. beté'beli illetőségeket 3366 P 32 f, 3365 P 32 f nél, a 321. sz. betétbeli illetőségeket 1299 P 32 fillérnél alacsonyabb áron eladni nem lehet. 2. Az árverelni szándékozók — kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 százalékát készpénzben, vagy az 1881. LX. t. c. 42. § meghatározott árfolyammal szá mitott, óvadékképes értékpapírok­ban a kiküldöttnél letenni vagy a bánatpénznek előlegesen birói le­tétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881. LX. t. c. 147, 150, 170. §§ 1908 XLI. t. c. 21. §.) Nyírbátor, 1935. zec. 30. Dr. Kertész sk. kir, jbiró, A kiadmány hiteléül 934 Vozáry, irodasegédtiszt 105-1935. vsz. Árverési hirdetmény kivonata. A nyírbátori kir. járásbíró­ság ak 1076 1934 2 szám alatt kelt kielégítési végrehajtást ren­delő végzése folytán Leveleki Hitelszövetkezet mint az OKH tagja javára 800 P tőke s jár. erejéig 1934 április hó 25 nap­ján végrehajtás^ utján lefoglalt és 1805 P re becsült ingósá­gok, u. m. állatok, szekér, ve­tőgép, sz na a nyírbátori kir. járásbíróságnak Pk 3432 1934 4. szám alatt kelt árverést ren­delő végzése következtében Le­vél ken (Kistanyán) 1935. évi március hó 12. napján d. e. fél 12 órakor nyilvános birói árverésen el fognak adatni. Nyíregyháza, 1935. febr. 22. Vass Béla 933 kir. jb vhajtó. Express iiirüetesbi Patkányirtást, lakások ciánozását felelősséggel vállalom. Nánássy, Kossuth-u. 9. szám. Biztos sikerrel járó patkányirtószer kapható. Apróhirdetések 10 szóig 80 fillér, minden további scé 8 fillér, állást keresőknek 10 szóig 60 fillér, minden „.további szó 6 tUlér Széchenyi-ut 9. számú házban 5, esetleg 7 szo ás összkomfortos lakás, istálló és esetleg garázzsal f. év május hó 1-tól kiadó. Bérlőnek átalakításra vonatkozó esetleges kivánsa^ai karba­hozás előtt figyelembe vehetők. Érdek­lődni lehet: Nyírvidéki Takarékpénztár Részvéuytársasógnál. 777-6 Március 15-re perfekt szobalányt ke­resek. Cim a kiadóban. 960-3 LEGELŐ kitünö minőségű füvet ter­mő kisebb-nagyobb területekre fel­osztva has/onbérbe kiadó. Gulyánk és ménesü> k közé darabszám szerinti szá­mos állatonkint 16 P-ős fübér mellett is veszünk fel állatokat. Gróf Semsey Uradalom, Balmazujvaros. 946-2 ^Herczeg Ferenc uj regénye Mink és ők Harsányi Zsolt uj regénye A tündérkirálynő kapható REIN1TZ Gyula könyvkeres­kedésében, Luther-utca 5. 12 öl takarmányszalma és törek el­adó Császárszálláson, Pápai Istvánnál. 34 éves hentes és mészáros megnő­sülne, hozzáillő nőt keres hozománnyal. Leveleket „Kereskedő" jeligére fény­képpel és pontos cimmel kérek a ki­adóba. 968-2 Szarvas-utca 41. számú háe eladó. Érdeklődni ugyanott. 963 Mindenes azonnalra felvétetik. Deák Ferenc-utca 61. Eladó keményfa világos hálószoba­butor. Széchenyi-ut 8, d. e. 11-ig. Bútorozott szoba kiadó. Debreceni­utca 1. sz. 965 Egy mindenes bejárónét, ki esetleg főzést is ért, azonnolra felveszek egész napra. Bercsényi-utca 7. 967 Selyem utea 5. szám alatti házban négy szoba és mellékhelyiségekből álló lakás május elsejére kiadó. Érdeklődni ugyanott. Egy 2 plusz 1 lámpás hangszórós Rádió aladó Szilfa-u. 25. 1000 A szerkesztésért felelős . Dr. GA8AY OYULA A kiadásért felelős ; a Szabolcsi Hirlap Lapkiadó letéti Tirsasag, Kovách B. és Tártai Kiadótulajdonos. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza Nyomatott a ,Merkúr* nyomdában Nyíregyházán, Bercséityi-u. 3 sz.

Next

/
Thumbnails
Contents