Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1935 (3. évfolyam, 50-74. szám)
1935-03-30 / 73. szám
3 oldal. Fővárosi lapok Nyíregyháza uj polgármesteréről Szohor Pál polgármesterré választásáról meleg hangon emlékeznek meg a fővároai lapok. Azzal a Nyirvidék- hírrel kapcsolatban, hogy az uj polgármestert első utja elődjének, dr. Bencs Kálmánnak sírjához vezette, hogy az elhunyt koporsójára az építő munka megindulásakor virágot helyezzen, a „Magyarság" c. lap hosszabb, rendkívül meleg sorokban méltatja az uj polgármestert első tettét és kiemeli Szohor Pál irói kvalitásainak értékét is. Most a legnagyobb városi szak lap, a Pesti Városháza, amelyet a nyíregyházi származású kitűnő György Endre szerkeszt, a következőket irja a polgármesterről: Március 5-én választott polgármestert Nyíregyháza és mint a Pesti Városháza jelezte, valóban Szohor Pál, a népszerű főjegyző került a polgármesteri székbe. A 42 éves polgármestert nemcsak családi múltja — apja a város pénzügyi tanácsnoka volt — és eddigi tisztviselői munkássága tette alkalmassá a város első polgárának tisztségére, hanem közéleti tevékenysége is. A város kulturális, egyházi, iskolai és irodalmi életében másfél évtized óta jelentős működést fejtett ki. Beszámolójában az uj polgármester első feladataként a város gazdasági ügyeinek rendezését tűzte maga elé. Nyíregyházának 4,600.000 pengő adóssága van, kiadási hátraléka pedig 1,520.000 pengő. Ezért uj bevételi forrásokat nyit anélkül, hogy a város lakosságára uj terheket róna, másrészt a kiadásokat a legmeszszebbmenően csökkenti. Egy fővárosi kereskedő kerámiai tárgyakat rendelt Nyíregyházáról A Nyirvidék-Szabolcsi Hirlap megírta már, hogy a nyíregyházi kerámikusok készítményei mily örvendetes térhódítást végeztek a fővárosban is. Most ujabb örvendetes eseményként közölhetjük, hogy egyik előkelő fővárosi cég tulajdonosa, akinek üzletében többek között a kerámiai készítmények is nagy keresletnek örvendenek, több nyíregyházi keramikushoz azzal a felhívással fordult, hogy készítményeikből küldjenek fel üzlete részére árusítás céljából. Ezen tény is annak a bizonyítéka, hogy a kerámiával való foglalkozás nem üres időpazarlás és igy jelentős közgazdasági tényezőnek vetette meg alapját és fejlesztette azt tovább a Besaenyei Kör, amikor a kerámiai tárgyak készítését a legszélesebb körben igyekszik meghonosítani. A Benczúr Kör ujabb kerámiai tanfolyama április hó 2 án kezdődik és arra jelenkezéseket elfogadnak naponta délelőtt 10 12 és délután 3-5 óra között a Kör helyiségében. Megölt a füst egy 8 hónapos gyermeket Gondatlanság miatt megindult az eljárás az anya ellen Szülői gondatlanságból ismét halálos szerencsétlenség történt a Körte-utcában. Urbán Julianna Körte utca 25. szám alatti lakos elment lakásából és 8 hónapos gyermekét magára hagyta. A tűzhelyben azon ban még parazsat hagyott. Egy szikra kipattant s a tűzhely alatt elhelyezett forgácsba esett, amely meggyulladt s oly füst keletkezett, hogy a szerencsétlen gyermek megfulladt. Amikor Urbán Julianna hazaérkezett, a gyermeke már halott volt. Gondatlanság miatt a rendőrségi eljárás megindult az anya ellen. Nem kell fizetni portót, ha Nyirvidék-5zabolcsi Hirlap Bethlen-utca 1. Városház épület. Telefon 77 Ma is keresett pálya a tanítói pálya Felvétel a nyíregyházi kir. áll. tanítóképzőbe A tanitói pálya ma is a legkeresettebbek közé tartozik, mert jól tudják a szülők, hogy a mai nehéz elhelyezkedési viszonyok között is elsősorban a tanitói pályán való elhelyezkedésre van remény a tanitói állások sokáig már el nem odázható szaporításával. Mik a tanitói pályára való előkészülés feltételei ? Mikor kell folyamodni a tanítóképzőbe ? Ezekre a szülőket és tanulókat egyaránt érdeklő fontos kérdésekre kapunk feleletet abból a pályázati hirdetményből, amelyet Ehrlich Antal, a nyíregyházi kir. áll. tanítóképző h. igazgatója adott ki. A nyíregyházi m. kir. áll. tanítóképző-intézet I. évfolyamába az 1935—1936. iskolai évre felvételért pályázhatnak azok a kifogástalan erkölcsi magaviseletű tanulók, akik életük 14, évét betöltötték, de a 16. életévet még nem lépték tul s akiknek a polgáriiskola vagy középiskola IV. osztályáról szóló félévi értesítőjük, illetőleg ugyanazon osztályról szóló bizonyítványuk általános jeles, vagy legalább általános jó tanulmányi előmenetelt igazol. "Általá nos jó bizonyítvány a felvétel szempontjából az, amelyben a rendes tantárgyakból legfeljebb csak egy elégséges fordul elő. A pályázat folyamodás utján történik. A folyamodók kérvényüket a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszterhez címezve folyó évi április hó hó 30 ig az intézet igazgatóságához nyújtsák be. Más utón (esetleg közvetlen a minisztériumba) benyújtott folyabentlakó, mind pedig a bejáró növendékek — a szabályszerűén igazolt legalább jórendü hadiárvákon kívül — kivétel nélkül kötelesek az intézet pénztárába egész évre 103 pengőt befizetni, mégpedig beiratáskor 23 P, okt., dec„ febr. és ápr. 1-én 20—20 P ős részletekben. Felvételért csak azok folyamodjanak, akik az iskolai év elején fizetendő dijakat és a tartásdijat pontosan be tudják fizetni, továbbá tankönyvekkel és Írószerekkel (melynek ára 30-40 P) magukat el tudják látni. A félévi .értesítő alapján felvetteknek a középiskolai (polgárisk.) IV. osztályának eredményes elvégzését, illetve az érettségi vizsgálat sikeres letételét is igazolniok kell az intézet igazgatójánál. Az érdeklődőknek a felvételre vonatkozó, vagy azzal kapcsolatos bármilyen természetű felvilágosítást az intézet igazgatósága ad, tájékoztatásért tehát oda kell fordulni. A megkeresésekhez válaszbélyeget csatoljunk. modványok iktatás és tárgyalás nélkül fognak folyamodóknak visz szaküldetni. Azok a folyamodók, akik előtanulmányaik során valamely tantárgy tanulása alól fel voltak mentve, felvételük esetén ebből a tárgyból a tanév elején sikeres felvételi vizsgát tartoznak tenni. A szabályszerű, ezidőszerint 2 pengős okmánybélyeggel ellátott kérvényhez csatolandó okmányokról az igazgatóságnál közelebbi felvilágosítást szerezhetünk. A felsőbb évfolyamokba rendszerint a megfelelő alsóbb oszosztályból fellépő intézeti rendes növendékeket veszik fel. Azok a tanulók, akik középiskolai érettségi vizsgálatot tettek, a tanítóképző intézet IV. évfolyamába folyamodhatnak, ha tanulmányi előmenetelük legalább jó rendű, A folyamodók kérvényükhöz a mellékleteken kivül érettségi bizonyítványukat, vagy ha ezzel még nem rendelkeznek, VIII. osztálybeli félévi értesítőjüket csatolják. A felvettek az iskolai év elején különbözeti vizsgálatot tesznek a tanítóképző intézet I—III. osztályainak következő tantárgyaiból: a test- és élettanból, a gazdasági ismeretekből, az énekből, a zenéből, a kézimunkából, rajzból azok a tanulók, akik a rajzot mint rendkívüli tárgyat sem tanulták. Ezek az érettségizett tanulók csak olyan számban vehetők fel, ahány üres férőhely lesz a IV. osztályban. Vegyes dijak cimén mind a •eeeeeeeeoeeeeeeeeeaeeeeeeeceeeeeeeeei fURRNIR I FILMSZÍNHÁZ •TELEFON 11. SZ. Március 29—-Április l-ig Péntektől hétfőig* Rabszolgavásár ! Anna May Wong és Fritz Kortner legújabb filmje • Ma, csütörtökön Utolsó nap: Ez a villa eladó •eeeeeeeeeeseeeeeeaeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeewoeeeu Juhtejet és juhgómolyát korlátlan mennyiségben vásárol a Szabolcs vármegyei Központi Tejszövetkezet Nyíregyháza, Tátra-u. 9. Telefon 593 BffWB Április 13-án lesz a Bessenyei Kör hangversenye a katonazenekar javára A Bessenyei Kör április 13-án este fél 9 órai kezdettel a Korona nagytermében hangversenyt rendez a katonazenekar javára. Ezen az estén fog bemutatkozni a Bessenyei Kör rjjáéledt zenekara, amely a katonazenekarral kiegészítve, Kiss János karnagy vezetésével három számot fog előadni. Erkel Hunyadi László nyitánya, Berlioz Rákóczi indulója és Figedy-Fichtner Magyar svitje szerepel a műsoron. Ezenkivü Rácz Márton Mendelssohn hegedűversenyét adja elő. Itt mutatkozik be a Németh—Simkovics—Grabovietzky — Rakovics — Sándor kvintett is Schubert Forellen kvintettjével. Az est, amely a Bessenyei bérletsorozat utolsó estje lesz, tiszta jövedelmét a katonazenekar kapja meg. Egyfelől ez a nemes cél, másfelöl az a remény, hogy végre sok nehézség után sikerült valamely formában is állandósítani a Bessenyei zenekart, bizonyára sok érdeklődőt csal majd a Korona nagytermébe. A próbák már nagyban folynak, s igen előrehaladott állapotban vannak. Legközelebb módunkban lesz a hangversenyt részletesebben ismertetni. Forgalmiadókönyv kapható a Szaboles Hirlap kiadóbviatalában.